Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-17 / 193. szám
4 KÉPÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1994. augusztus 17., szerda Egy szomorú történet Mind a négy asszony munkanélküli. Nemes Lajosné - akinek a férje is jelen van a beszélgetésen - óvónő és gyógypedagógus. Dolgozott ugyan három hónapot az óvodában, de összekülönbözött a főnöknőjével, és önként távozott. Mint mondja, úgysem tűrték volna meg, igazmondása miatt. Most ősszel talán felveszik az iskolába, valószínűleg napközibe. Nemes Lajosék háromnegyedig kész házában találkozunk, ahol, - mint mondták- majdnem minden az ő két kezük munkája, beleértve a nappali - képünkön is látható - ülőgarnitúráját. Három gyerekük van, nem csoda, ha kevés pénz jut a ház teljes befejezésére. Az asszonyok, Németh Ká- rolyné, Schwab Gézáné, és Trencsik Jenőné el vannak keseredve. Ami azt illeti erre mindenféle okuk megvan. Egyikőjüknek nem lehet gyereke, kettőt örökbe fogadtak, majd a férj néhány év u'.an a közelmúltban meghalt. A fiatalasszony egyedül neveli a két kisgyereket. A másik fiatalasszonynak három gyereke van, egyik gyógyíthatatlan betegségben szenved. A harmadik asszony két állami gondozottat nevel. A háziak gyerekei kivételével az iskolába menőket speciális képzésre javasolta az óvoda. A szülőknek ezt sem könnyű megemészteni, előfordul, hogy az óvónőt vádolják elfogultsággal. - Nem hülye az én gyerekem! - felkiáltással, holott senki sem ezt mondta, csak azt, hogy valamilyen okból - lehet ez környezeti hatás, betegség, lassúbb fejlődés, - speciális képzést igényel. Ötletük, amellyel megkönnyíteni vélik valamennyiő- jük, és még más családok életét is, úgy szól, hogy legyen kisegítő, vagy ahogyan ma mondják speciális iskola, illetve osztály Döbröközön. Gyulajon és Kudon, valamint Döbröközön lenne annyi ilyen képzésre szoruló gyerek, hogy akár önálló első osztályt lehetne indítani. Mintha minden gondjuk-ba- juk, kudarcuk oka a polgár- mester lenne, úgy beszélnek róla egyik pillanatban. A másikban pedig mintha azt képzelnék: mindenható, legalábbis Döbröközön. Pedig egyik sem, csak téeszelnök és polgármester egyszerre. Ez sem lehet könnyű. Úgy érezték az asszonyok, hogy az iskolaigazgató, s talán a gyulajiak is mellettük lennének, csak a polgármester akadályozza elutasításával az ötlet megvalósítását. Szabó István polgármester higgadt és szűkszavú az ügyben. Igen, jártak nála, valóban követelőztek, de ő nem zárkózott el eleve és elvileg. Nem, a képviselőtestület nem tárgyalta a témát, mert nem volt semmiféle előterjesztés erről. A javaslattevés az iskolaigazgató dolga, de az teljesen biztos, hogy a költségvetésből egy fillérrel nem lehet többet költeni az iskolára. Nincs miből. A polgármester beszélt a gyulajiakkal, ők változatlanul Regszemcsére Íratták a gyerekeket, a hetes iskolába. Azt is kérték az asszonyok, hogy egyikőjüket vegye fel a hivatal, hogy legalább legyen, aki elkíséri a gyerekeket és elmegy értük, ha Dombóvárra járnak a speciális iskolába. Még ez ügyben sem bizonyult merevnek a polgármester, de pusztán az utazgatásért nyilván nem tud senkit sem alkalmazni a hivatalban. Azt már nem is ő mondja, hogy az egymással baráti viszonyban lévő szülők felváltva kísérhetnék a gyerekeket Dombóvárra. Tételezzük fel, hogy indul speciális osztály. Mi lesz jövőre? Ezt az osztályt viszi tovább Nemesné a végtelenségig? És az utánuk jövők? Honnan, és miből szerződtetnek újabb és újabb szakembert, ha megint összejön egy csoportnyi gyerek? Éppen a speciális képzést igénylőket nem kellene összevont osztályban tanítani. Különösen akkor, ha húsz kilométernél közelebb van speciális iskola, s Regszemcse sincs nagyon messze. Itt már az újságíró is elszomorodik, mert tehetetlen. Hiába intézné el - ha lehetne - a speciális iskolát Döbröközön, ettől még nem enyhülne a munkanélküliség, sem ott, sem általában, s nem élnének jobban, boldogabban még a panaszukkal hozzá forduló döbröközi családok sem. Szomorú történet, amilyen sok faluban, sok van. Fotó: Degré Gábor Ihárosi Ibolya Szabadtéri szentély készül A dombóvári Mária-szobor Fatima Szentély Első Vándorszobra megfordult Dombóváron is, ahol van egy másik fatimai szobor. A két Mária azonban nem találkozott egymással. Fatima Szentély Első Vándorszobra ugyanis a belvárosi templomba érkezett, míg a másik a kertvárosi templom oldalhajójában található, ahol a Szent Szűz első jelenésének emlékére - amely a krónika szerint 1917. október 13-án történt - májustól októberig minden hónap 13-án ünnepi szentmisét tartanak. A szobrot Farkasdi András címzetes apát, dombóvári esperes plébános két évvel ezelőtt - az első jelenés hetven- ötödik évfordulója alkalmából rendezett fatimai ünnepségről - hozta. Ezen a megemlékezésen egyébként mintegy hatszázezer zarándok, több, mint hatszáz pap és százhúsz püspök vett részt. Farkasdi András odahaza őriz egy kis Mária-szobrot is, amit még kispap korában kapott Kondor atyától, azaz Kondor Lajostól - a Fatimában élő magyar szerzetestől. Kondor atya egyébként mint teológia hallgató került előbb Rómába, majd 1950-ben, miután ott befejezte tanulmányait, az itthoni politikai viszonyok miatt kényszerűségből kint is maradt. Vatikánból Portugáliába, Fatimába ment szerzetesnek. Mióta ott él, a fatimai Mária-kultusz egyik fő prókátora, mondják, tőle is függ, mikor, hova megy a vándorszobor. Most a volt keleti tömb országai vannak soron, előbb Szlovákia, majd Magyarország következett. A kertvárosi templomban őrzött Mária-szobor is éppen akkora, tehát egy méter és tíz centiméter magas - korona nélkül -, mint a Vándorszobor. Tervezik, hogy a templom északi oldalán egy szabadtéri szentélyt emelnek, védőfallal és árkádokkal. Itt helyezik el a Mária-szobrot is. Ilyenkor nyáridőben a szabad ég alatt tarthatják az istentiszteleteket. A kertvárosi templom déli oldalán pedig közösségi házat építenek. Ha minden sikerül, a munkát még ezen az őszön megkezdik. Hangyái-Ötós Önálló intézmény a speciális áltlános iskola Kívül szép, belül elhanyagolt Augusztus elsejétől elvált a Gárdonyi Géza Általános Iskolától, és önálló intézményként működik Dombóvárott a speciális, régi nevén a kisegítő iskola. Vezetésére a pályázatot meghirdették, de a háridő még nem járt le. Az intézményben 17 pedagógus foglalkozik 105-110 speciális képzést, és fokozott törődést igénylő kisiskolással. Ez a fokozott törődés nem tükröződik az épületen. Bár a témához szorosan kapcsolódik a tény, hogy a városi költségvetés nem tartalamz egyetlen fillért sem az iskolaépületek karbantartására. Amit végeznek, azt a saját költségvetésükből oldják meg az iskolák. A kívül szép, és karbantartott kis kastélyépület belül igen siralmas, elhanyagolt képet mutat. Különösen feltűnő a kontraszt, mert az osztály- termekben még láthatóak a régi dekoratív „tükrös" festés nyomai. Ha egyszer a falak festésére is jut pénz, mindenképen érdemes az eredeti hangulatot megőrizni. Pillanatnyilag már végzik a legszükségesebb munkákat. Felújítják a villamos hálózatot, s olajfestékkel átkenik a tantermek és a folyosó lábazatát. Mit ne mondjunk, ráfér. Ezen kívül kialakítottak egy pici szobácskát a gazdasági vezetőnek az udvari pavilonban, így üresen átmenetnek látszik egy börtön- és egy szerzetesi cella között. Többre nem futja az idei alig több, mint négymillió forintos pénzügyi keretből. S ha futná sem lenne idő az elvégzésére. Azért a sivár udvaron még így is csodát tehetne az ősszel a pedagógusok, szülők, sőt akár a nagyobb gyerekek összefogása! Bízunk benne, hogy a körülményeket legyőzve sikeres lesz az új dombóvári intézmény munkája. -ihiA jegyző magányossága, avagy a hivatalépítés kemény évei • • ünnepségek augusztus 20-án A hagyományoknak megfelelően az idén is minden településen megünneplik államiságunk hivatalos évfordulóját. Most csak két jelentősebb eseményre hívjuk fel olvasóink figyelmét. Dombóvár A dombóvári ünnepségre, a bevett szokások szerint kerül sor húszadikán délelőtt tizenegy órakor a művelődési ház előtti téren. Ünnepi beszédet mond dr. Szabó Imre polgármester, országgyűlési képviselő. A termelőszövetkezet búzájából készült új kenyeret megáldja Farakasdi András, esperes, címzetes apát. Döbrököz A faluban a régi vásárok hagyományait szeretnék feléleszteni augusztus húszadika alkalmából. Valamikor a faluban két vásár volt, egy tavaszi és őszeleji. Az idén lesz Dél- Dunántúli kötélhúzó verseny, dinnyevásár, birkapörkölt és este pedig bál. Az önkormányzatiság közel négy évének tapasztalatairól beszélgettünk, Ferellemé dr. Kovács Anna dombóvári városi jegyzővel. A meglehetősen parttalan témát a képviselőtestület és a hivatal kapcsolatára szűkítettük.- Nehezen indultunk. Úgy éreztem, hogy rengeteg kétséggel kellett megküzdenünk a képviselőtestülettel való együttműködésben. Szinte naponta jelentett harcot, hogy a testület hitelesnek fogadja el a hivatalt, hogy elhigyjék, az távol áll az apparátustól, hogy szándékosan mulasszon, vagy odázza el a testületi döntések végrehajtását. Erre a küzdelemre nagyon sok energia ment rá. Nem mondhatom, hogy nem volt okuk számonkérni bennünket, mert a hivatalépítés az igen-igen fáradságos munka volt. A régi összetétel nyilván nem maradhatott, mert a tanácsi időben sem volt hivatalépítés, csak leépítés. Eredetileg arra számítottam, hogy majd sok felsőfokú végzettségű szakembert lehet megnyerni a közigazgatás számára. Az első nagy csalódásom az volt, hogy ez nem így történt. Volt olyan periódus, amikor jól éreztem magam, mert minden poszton megfelelő ember állt, de ez jó ha egy hónapig tartott. Volt aki jobb ajánlatot kapott, más meg - ki kell mondani - megfutamodott. Kezdetben a képviselőtestület kéthetenként ülésezett, amelynek az előkészítése végtelen permanens készenlétet igényelt. Ugyanakkor egymás után módosultak a hatósági munkaterületet érintő jogszabályok. Ezeknek is meg kellett felelni, mert az ügyfél olvasta az újságban, hallotta a rádióban, s számon is kérte rajtunk, mielőtt időszerű lett volna a végrehajtás. Ez olyan verseny- futás volt, amit kevesen láttak, s ismernek el, akik a helyi televízióban láthatták a képviselőtestület hajnalig tartó üléseit. Korszem, modern hivatalt szerettem volna mindig. Ennek kialakításához korábbi ismeretség alapján kértem fel egy ezzel foglalkozó szervezetet. Az apparárussal együtt alakítottuk ki a szervezetet, mégis nehezen barátkoztak az itt dolgozók a változással. Közben folyt az ügyintézés, a testület ülésezett, iszonyatos munka volt, néha úgy éreztem négy ember is van bennem, s ez mind kell ahhoz, hogy kézben tartsam a folyamatokat. Nekem még szerencsém volt, mert van igazgatási gyakorlatom és működtek régi kapcsolataim a pécsi egyetemmel, mégis nagyon hiányzott a rendszeres konzultácó a többi jegyzővel. Semmit nem lehetett megbeszélni, csak egyenként, és ügyenként, telefonon. A jegyzőknek és a hivataloknak kapásból kellett dolgozniuk a megjelent jogszabályokból. Ha az egyetem rendezett továbbképzést, engem mindig meghívtak, ami nagy segítéséget jelentett, de még mindig nem a gyakorlati tapasztalatok megosztását. A jegyző a közhiedelemben legalább annyira kötődik a testülethez, mint a hivatalhoz. Tőlem most sokan kérdezik, hogy miért hallgatok az üléseken, pedig csak gyakorlatiasabb az új polgármester, s mindannyian gyakorlottabbak vagyunk. Ezért van kevesebb szükség a jegyző szereplésére az üléseken. Most már valóban csak a törvényességre kell figyelnem, például a szavazásnál. Régebben előfordult, hogy a 18 napirend ösz- szes jogi hátteréből fel kellett készülnöm, minden eshetőségre számítva. Szerintem az a jó képviselő- testületi ülés, ha csendben vagyok, mert akkor minden törvényesen megy a maga útján. Decemberben készítettem beszámolót, addig ha jól emlékszem hatszázhetven testületi döntésünk volt, hetvenegy rendeletet hoztunk. Büszke vagyok arra, hogy minimális volt a törvényeségi kifogás, most már talán egy kicsit kihúzhatom magamat. Hogy ténylegesen jogszabályt sértettünk volna, arra nincs példa. Ez azt jelenti, hogy a sok küszködés ellenére a törvényességnek megfeleltünk, s nekem ez a fontos. A következő négy év már biztosan könnyebb lesz, a hivatal tapasztalatai óriási kincset jelentenek a következő testület számára. Már látni, hogy sokkal jobban lehet támaszkodni az itt együtt dolgozó ötven emberre, mint bármikor korábban. Régebben volt olyan év, amikor húszán mentek el a hivatalból. A ki- lencvenben meglévő apparátusnak a fele kicserélődött. Mára az újak beilleszkedtek, s kellő határozottsággal képesek az önálló döntésekre. Lejegyezte: Ihárosi Ibolya
