Tolnai Népújság, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-13 / 190. szám
1994. augusztus 13., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 11 Tengelic, idősek otthona Rejtett értékeink Porta épül a portára Hányszor változott azon intézmények neve, ahol az egyedül maradt, idősek otthonra lelnek? Szeretetotthon, szociális otthon, idősek otthona, és így tovább. A cél, a szándék mindig maradt változatlan. Segíteni a betegen, oldani a magány érzését. Ten- gelicen is található egy ilyen otthon, erre a portára most porta épül. Egy fél évvel ezelőtt lett itt vezető Lukács Ferencné. Történhet-e ennyi idő alatt olyan látványos tevékenység, ami megváltoztatja az intézmény életét? A válasz sokrétű. Erről adott átfogó tájékoztatást a már említett vezetőnő. Mindenki a saját szemszögéből tartja fontosnak az eredményeket. Egy ágytálmosó csak a használójának lehet köny- nyebbség. A dolgozók és gondozottak munkáját könnyítő eszközök egy ilyen létesítményben elengedhetetlenül szükségesek. Nehéz tehát sorrendet állítani egy leltározáskor, hogy mi fontosabb a másiknál. * Azok az életutak és a valóságban is jártak amelyek a tengelici idősek otthonában találhatók, különösen szépek és különösen sokat tudnának beszélni a portától, az otthonkertben található umafalig érve. Nagylombú fák árnyékában sétálhatnak a bentlakók. Hétköznapjait munkával töltheti ki-ki belső igénye, tisztességes szándéka szerint. Segítség ez az otthonnak. A változás nyomonkövethető ezeken1 az utakon. Változnak az újonnan érkező lakók is. Régebben a lakóhelyhez közelebb eső szociális otthont jelölték ki a rászorulóknak. A látogatás szempontjából ez kedvező volt. Az életkor szempontjából sem egységes a tengelici otthon. Vannak szinte fiatalnak mondható gondozottak is. Mozgáskorlátozottak ugyancsak élnek itt, ami megint más bánásmódot kíván. Nincs mód arra, hogy az intézmény tiszta profilú legyen. Ma már a gondozott választhatja, melyik otthonba akar menni. Talán speciálisnak mondható, hogy mielőtt Tengelicre kerül egy idős ember, a dolgozók közül meglátogatják és figyelembe veszik az otthoni körülményeket és próbálják kiválasztani a személyiségének legmegfelelőbb csoportot. Az sajnos nem megoldott, hogy két-vagy háromágyas szobákban lakhassanak, ugyanis ennél többen töltik életük nyugdíjas napjait egy-egy hálóban. Igyekeznek a hasonló mentalitású embereket egy közös térbe helyezni, ám a szándék, mint tudjuk nem mindig elégséges. $ A tengelici idősek otthonának 110 lakója van. A beilleszkedési gondokról külön fejezetben lehetne szólni. Megannyi tanulmány születhetne. Arról is más-más szakaszokban lehetne beszámolni, hogy a 44 dolgozó mi módon fogadja az új lakót. Meg kell jegyezni,hogy csak szakképzettek dolgoznak ebben az otthonban. Ez a tény magával hordoz olyan gondokat is, hogy helyben lakók közülük csak kevesen vannak. Űzdról Sárszentlőrincről, Kajdacsról, Nagydorogról, Györkönyből különjáratú autóbusszal utaznak ide a munkahelyükre. A műszakbeosztás a jogszabályoknak megfelelő. Most foglalkoztatót alakítanak ki, ez igazolja az igényt. A meglevő társalgóban nincs mindenre lehetőség. A hétköznapi és ünnepi programoknak tágabb tere lesz majd. Az évszakokhoz igazodva alakulnak ezek a programok az otthonon belül is. Ha sorolni próbáljuk a legemlékezetesebbeket, akkor talán a farsangi mulatság kívánkozik az élre. Ezt videófelvételen is megörökítették. Az ilyen események összefonják jobban a gondozottakat és a dolgozókat. No és ritkán a hozzátartozókat is. Naponta reggel 8-tól este 8-ig látogathatja a gondozottat valamelyik rokona, barátja, ismerőse. Szabályozza ezt a házirend is valamelyest. $ A belső rend érdekében alakítottak, fogalmaztak meg olyan gondolatokat, hogy egymás terhének gondozása könnyebb legyen. Nem kell kendőzni azt a gondot, amit az otthon közelében levő bögrecsárdák okoznak. Az alkohol mérsékelt fogyasztására az otthon területén is mód van, ám a kísértésnek időskorban is nehéz ellenállni. Különösen ha hosszú évek szokásává rögzült tényekkel van dolgunk. A szociális törvény ad lehetőséget arra, hogy amennyiben a gondozott megszegi azokat a szabályokat, ami szerint egy otthonban élni kell, akkor egészen kemény módon lehet pontot tenni a zavaros ügy végére. Igen, de nemcsak a jogszabályok élnek ilyen otthonban, hanem a lélek is munkálkodik, elvisel, tűr ... Akadnak vezéregyéniségek, olyanok akik meghatározzák magatartásukkal a többiek viselkedését is. Jó és rossz értelemben egyaránt. A fenntartandó vagy az újonnan kialakult rendet szolgálja minden bizonnyal a most épülő portásfülke is. Már akadt jelentkező, aki szívesen vállalna itt szolgálatot, ő is azok közé tartozik, akik a dolgozókkal jól együttműködnek, a mindennapok gondjait nem szaporítani, de könnyíteni igyekeznek. A porta az a hely, ahonnan sok-sok információt nyomon lehet követni. Elejét venni az esetleges bosszúságoknak is. Történik mindez annak érdekében, hogy az otthon valóban otthon legyen. Decsi Kiss János Zsivora György életútja A sárszentlőrinci szülőház - Dörre Tivadar rajza Vannak életrajzok, amelyek sokkal inkább illenének mesébe, semmint lexikonok lapjaira. Ezek a pályák jól példázzák azt is, hogy a múlt század lehetőségeit miként használták ki a tudomány és közélet számos területén az egykori mezővárosok értelmes fiataljai, akik számíthattak a szülői áldozatkészségre. Zsivora György 190 éve, 1804. augusztus 25-én született Sárszentlőrincen, ahol atyja földműveléssel és takácsmesterséggel foglalkozott. Már a szülőhelyen végzett algimnáziumban kitűnt rendkívüli emlékező tehetsége és szorgalma révén, s atyja úgy döntött, inkább feláldozza szőlejét, de fiát taníttatni fogja. Sopronban a szülői segítséget azzal egészítette ki, hogy tanítványokat fogadott. A gimnázium befejeztével Sárospatakra kerül, a híres Kövy professzorhoz, akinek ugyanekkor Kossuth is tanulója. Az első reformországgyűlésen már ott találjuk a reformifjúság karzatán, hamarosan azonban Pestre kerül a kor egyik leghíresebb ügyvédjéhez, Thaisz Andráshoz. Ügyvédi vizsgája (1827) után szorgalmasan ír a Közhasznú Ismeretek Tárába, a Tudományos Gyűjteménybe. Történelmi és jogi dolgozatai oly elismerést aratnak, hogy a Magyar Tudós Társaság (mai szóval az Akadémia) levelező tagjai sorába választja. Ez a megtisztelés nem csupán a cikkeknek volt köszönhető, hanem annak is, hogy megjelentette Géographiai kézikönyv, vagy a világ mathema- tikai, physikai kiváltképpen pedig politikai leírása, a legújabb határozatok szerint című művét. Ez a kor egyik legkedveltebb közhasznú kézikönyve, előtte tulajdonképpen nem is találunk hasonló hiánypótló munkát. A két kötet más figyelmét is fölkelti: a Párizsban nagykövetként dolgozó Apponyi Antal gróf már 1833 elején azzal csábítja fiai mellé tanítónak, hogy ott a hiányzó adatokhoz könnyedén hozzáférhet a világ egyik legjelentősebb könyvtárában. így lesz tanítványa Apponyi Rudolf is, a későbbi londoni nagykövet és ismert Tolna megyei birtokos, akinek fia Apponyi Sándor, múzeumunk egyik alapítója. Hazatérése után, 1835-től 1848-ig egyre jobb hírű ügyvédként működik, közvetlenül a forradalom előtt már a Hétszemélyes tábla egyik bírája, tehát a legtöbre viszi ajogi pályán a kor fogalmai szerint. A forradalom alatt nemcsak meghagyják állásában, hanem a váltóosztály előadó bírója lesz, nem utolsó sorban Deákkal tartott baráti viszonya miatt. Az igazságügyminiszter gyakran kérte ki később is tanácsát, mert - ahogy a Vasárnapi Újságban megjelent nekrológjában olvassuk - „Minden nevezetesebb könyvet nemcsak megvásárolt, de figyelmesen el is olvasott, úgy hogy feltűnőbb helyeit az utolsó időben is csaknem szó szerint képes volt idézni". Tekintélye mindenki előtt törhetetlen volt, 1861-ben, az első kiegyezési kísérlet idején ezért nevezték ki Csanád megye főispánjának, de előzőleg már az ő közbenjárására térhetett haza először egy a szabadságharc száműzöttei közül: Hajnik Pál. Élete utolsó szakaszában, 1873-ig a fővárosi királyi táblának volt tanácselnöke, amiért nyugalomba vonulásakor a Szent István-rend kis keresztjét kapta elismerésül. „Jótékonyságának eseteivel köteteket lehetne kitölteni" - írja az említett nekrológ, majd így folytatja: „a protestáns árvaháznak már életében tízezer forintot hagyott s az árvaház gyermekeit minden évben kivitte egyszer rákosfalvi parkjába", ahol mintagazdasága, szőlészete és tehenészete volt. Még 1879-ben megírt végrendeletében 300 ezer forintra becsülte munkájával szerzett vagyonát. (Egy tanító egy évi fizetése akkor 400 forint!) Végül 1883. november 30-án következett be halála, ami után a múlt század legnagyobb adományához, 100.000 forinthoz juttatta az Akadémiát. Tízezret kapott a budapesti protestáns árvaház, az evangélikus főgimnázium, a gyülekezet, a soproni tanítóképezde egyenként, a soproni és bonyhádi gimnázium öt-ötezret, négyezret a szülőhely iskolája. Zsivora György így érezte kereknek életét... Dr. Töttős Gábor séget űz: arany-ötvös művész. — Közel tíz éve csinálom már. A kora tavasztól késő őszig tartó versenyekre bemutató darabokat készítek, szinte másra nincs is időm. Ritkán jöhetek el például egy ilyen vásárra is. A versenyeken két három darabot kell bemutatni, egy serleg elkészítése pedig közel egy hetembe kerül, látástól vakulásig dolgozom ... — Mi a múltja, jelene és jövője az ötvösségnek? Elég nehéz mesterség azt hiszem. — Nem mondanám ritkaságnak, bár nem vagyok tájékozott a vidéki viszonylatokban. Pesten rettenetesen sok van belőlük, itt az a baj, hogy nagyon sok a kontár, magát mesternek valló ember. Közben nem értenek az ötvösséghez igazán. Nagy probléma, hogy az szakma felhígult, több visszaélés is történt ezzel kapcsolatban, hiszen az ötvösség nem csak egy szakma. Nagy elhivatottság kell hozzá. Minden egyes darabba bele kell tennem a szívem, a lelkem, így nagyon fájdalmas az egyes daraboktól megválni. Továbbhaladva a készülő ételek ízeit érezni már. A sok-sok fantasztikus illat egészen elhódítja az embert. Odalátogattam az egyik asztalhoz. A Barcsról érkezett Bodnár Antal a készülő étel receptjét is elmondta, íme: „Törd meg az foghagymát, ereszd fel veres borban. Döngöld sóval a sültet, hadd álljon egy éjjel. Süsd meg oztán emely lében állott. Egy kevés tehénhús-le- vét is tölts közibe, szórj reá fenyőmagot s borsold meg. Annak utána vedd le a levét, szűrd meg. írósvajjal, borssal a sültet önzözzed. Mikor fel akarod adni, messed fel s rakd vissza csontjára. Töltsd reá az A maskarások komédiázása levet. Tégy mellé bőven gyümölcsöt." Nos, a „királyi szakácsok" felettébb felkészültek a különleges megmérettetésre. Öt órákkor kezdődött a nap csúcspontja. Az „ízek kovácsai" - segédeik kíséretében parádésan felvonultak á tizenkét méteres, csodálatosan előkészített asztalhoz, majd sorban lerakták a tálakat. Szemgyönyörködtető látvány volt. A királyi asztal ízben és látványban méltó koronája volt a napnak. Mondani sem kellene, - de mégis - az ételköltemények hamar elfogytak. Ugyan az elmúlt szombaton megtartott rendezvényt csak ebben az évben tartották meg második alkalommal, - mégis ami bizonyos: sikere osztatlan volt. Közel hétezer érdeklődőt vonzott. Jövőre ismét megrendezik és az „ízgyártók" már most gondolkodhatnak az 1995. évi „Királyi menün". Garay Előd Jártak-e bölcsődébe a janicsárok? Néhány hete, a televízióban egy hölgy, bizonyára valamilyen „szakértő", nemes egyszerűséggel janicsárképzőnek titulálta a bölcsődét. Kinyilatkoztatását azzal támasztotta alá, hogy a törökök is kisgyermekkorban kezdték a hirhedett - általában elrabolt gyerekekből álló - janicsár-hadtest képzését szigorú fegyelmet követelő kaszárnyáikban. Megtoldotta mondandóját még azzal, hogy a bölcsőde sztálinista találmány, amitől óvakodni kell. Bizony fölháborodtam a „szakértőn". Nem mindennapi elvonatkoztatási képesség - ostobaság? - kell ahhoz, hogy valaki egyenlőség- jelet húzzon a janicsárképző és a bölcsőde közé. Mindjárt ott motoszkált a kérdés: nevezett hölgy járt-e már életében csak egyszer is egy bölcsődében - látogatóban legalább? Mert ha igen, akkor jobban ügyelhetne a szavaira. Hazabeszélek, mondhatnánk, s így igaz, mindkét gyermekem járt bölcsődébe. Mielőtt további okfejtésekbe kezdenék, leírom a tapasztalataimat. Nagyobbik csemetémen észrevettem, hogy szabályosan fél az idegen gyerekektől. Még a nála kisebbek elől is elbújt, elhúzódott, ölbe kellett venni. Arra gondoltam, mikor az óvodáskor felé közeledett, hogy jobb lenne, ha óvoda előtt bölcsődébe járna, hátha könnyebben menne az alkalmazkodás. Mert mégis más, ha 6 gyerek alkot egy csoportot, s oda kell beü- leszkednie, vagy mindjárt 20 idegen arccal találja magát szembe. A számításom bejött. Nehezen, keservesen szokott hozzá 3 évesen a közösséghez, pedig olyan türelemmel, amivel a bölcsődében foglalkoztak vele, ritkán találkoztam. Mégis sikerült, s mikor átkerült az óvodába, a bennfentesek nyugalmával, magabiztosságával vette az akadályt. Másik csemetém, éppen ellenkezőleg, pici kora óta rajongott a gyerekekért. Már a babakocsiból vadul integetett és „kiabált", ha egy kispajtás tűnt fel a láthatáron. Nagy mozgásigényű, élénk gyerek, az a típus, aki utál egyedül játszani. A fentiekből következik, hogy én, mint „játszótárs", már egy éves kora után „kevés" voltam neki. Az ő esetében már magától értetődő volt, hogy 2 éves korában bölcsődébe fog járni, főként azért, mert testvére példája nagyon is erre inspirált. Már az első nap, amikor „szoktattam", megnyugodva láttam, jól döntöttem. Fülig ért a szája a többi gyerek láttán, s ha lehet ilyet mondani, azonnal tagja lett a csapatnak. Semmiféle lelküsmeret- furdalásom nincs azért, mert a gyerekeim bölcsődébe jártak. Csak jót kaptak, s olyan törődésnek, szeretetnek lehettem tanúja a gondozónők részéről, ami példaértékű. Mindenféle érvelés helyett egy megtörtént eset: ismerősöm mesélte, hogy bölcsődés fiát fürdette otthon, s ámulva látta, mikor kibontotta a pelenkából, hogy a pufók hátsón rúzs nyoma van. Azt hiszem, minden anya megérti: nagyon sok szeretet kell ahhoz, hogy valaki megcsókoljon egy idegen gyereket, amikor éppen pelenkázza. A bölcsődékre szükség van. Mindenki maga döntse el azonban, hogy élni kíván a lehetőséggel, vagy sem. Hallgassa meg persze a szakvéleményeket, olvasson utána, nézzen meg egy bölcsődét, aztán döntsön. Mindenek előtt azt döntse el: ki ismeri jobban az ő gyerekét. Az éppen divatos gyermek- nevelési kézikönyv, vagy ő maga. A bölcsőde nem kötelező. De igény van rá, s nem lehet megengedni, hogy az intézmény sorsáról olyanok döntsenek, akik még sem bölcsődét, sem gyereket nem láttak. Maradjon a szülő joga a választás, s ne állítsák kész helyzet elé. Nincs két egyforma ember, tartja a mondás. Egyforma gyerekek viszont vannak? Ne döntsék el helyettünk, hogy mi jó a gyerekünknek, főként nem adminisztratív intézkedések útján. A ránk kényszerűéit dolgok inkább hatnak a „janicsárképzés" irányába, mint a választási lehetőségek. Ja, még egy dolog. Az első bölcsődét az 1870-es években, Párizsban nyitották meg. Kétlem, hogy Érancia- ország a múlt században a sztálinizmus bástyája lett volna... Venter Marianna
