Tolnai Népújság, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-30 / 178. szám
Szombat, 1994. június 30. TOLNAI NÉPÚJSÁG 9 C sendes a délután Ozo- rán. A faluközpont termékeny gólyafészkében a tavalyi négy csemetétől eltérően idén hat kémleli az eget, próbálgatja szárnyait, készül a nagy útra. Azt mondják, olyan ilyenkor egy-egy gólyafi, mint a helikopter, helyből emelkedik, aztán megáll a levegőben, majd leereszkedik a biztonságot nyújtó fészekre. Néhány méterrel odébb a villanyoszlop képezte „telken" építkeznek: gólyapapa rakja ágakból az alapot. Nehéz munka ez, de ha már így megszaporodott a család, új házat kell készíteni - mondoOzorai pillanatok gatja párjának. Van bőven „építőanyag" a Sió mentén - hagyott az ember -, s még pénzbe se kerül. Ezért aztán nyár végére el is készül a napelemes gólyafészek, nemcsak a család, hanem a szemtelen betolakodók, a verebek nagy-nagy gyönyörűségére is. De nicsak, éppen itt jön egy lovaskocsi - örömködik a gólyasereg -, s jóféle szénabélést hoz az új fészekbe. Jó is lenne - tűnődik el a gólyapapa -, de mi ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak. A Tükörcsös alatt álldigáll Pipo egykori vára és sok szemével a domboldalt, a falut, s a lassan csordogáló Siót bámulja. Mint mi, ő is szebb napokról álmodik. --él Máriával A fatimai kegyszobrot 1920-ban a Jelenési Kápolnában állították ki. Az őrzési helyét 1924-ben hagyta el először. Lisz- szabonon kívül Portugália több városába, majd Spanyolország népéhez is eljutott. A kegyszobor útját csodák és megtérések kísérték. Fatima püspöke készíttetett egy másik szobrot, s 1947-től ezt a másolatot engedik zarándoklatra. A kegyszobor így állandóan a jelenési völgyben maradhatott. A Fatimai Szentély Első Vándorszobor Magyarországon a pécsi megyéspüspökség területére elsőként Pécsre, a Bazilikába augusztus 8-án, 9-én pedig Mohácsra, a fogadalmi templomba érkezik, Szekszárdra, a belvárosi templomba augusztus 10-én, 11-én Paksra, 12-én Tamásiba, 13-án Dombóvárra, míg 14-én Mária- gyűdre viszik a vándorszobrot. * Az 1917-es fatimai események híre bejárta a világot, és sok millió ember lelki életében játszott, s játszik ma is megújító szerepet. A lisszaboni egyházmegyéhez tartozó tanyaközpont, Fatima 35-40 tanyának volt a központja, ahol 2500-an éltek. Az Aljustreli nevű tanyában élt Antonio Jézushoz dós Santos és a rokon Ma- nuel-Pedro Mártó családja, amelyből a három látnok származott. A Santos család lánya Lucia, Ferenc és Jácinta, ők ketten a Mártó család gyermekei. Az események 1916 tavaszától 1917. október 13-ig tartottak. A három pásztornak három alkalommal jelent meg a Béke Angyala, aki közös imádságra szólította fel őket. A Szent Szűz első jelenésére 1917. május 13-án került sor és ezt követően minden hónap 13-án megjelent. Mária hatodik fatimai jelenését az irodalom „Október 13." címszó alatt írja, aminek egyetlen magyarázata a híres fatimai napcsoda. * Dombóváron, a kertvárosi templom oldalhajójában is van egy Fatima szobor, ahol májustól októberig minden hónap 13-án ünnepi szentmisét tartanak. A Fatimai Szentély első Vándorszobra a dombóvári belvárosi templomba augusztus 13-án, reggel 9 órakor érkezik. Ezt a napot az egyházközség méltóképpen kívánja megünnepelni. 12 órakor a dombóvári egyházközség vezetősége és a hitoktatók tartják közös imaórájukat, majd a dombóvári Máltai Szeretetszolgálat és Kolping család köszöntője következik. Délután, 14 órakor a Jézus Szíve és Rózsafüzér Társaság találkozójára kerül sor, 15 órakor gyermekek és szüleik tisztelegnek a Szűz Anya előtt. Döbrö- köz, Kurd, Szakos egyházközségek híveinek 16 órakor, Újdombóvár, Bikái, Kaposszekcső egyházközségek híveinek imaórája 17 órakor kezdődik. 18 órakor lesz a püspöki concelebrációs szentmise. A 20 órai mágocsi, vásárosdombói, nagykónyi egyházközségek híveinek imaóráját követően 21 órakor közös rózsafüzér, majd gyertyás körmenet következik. 23 órakor ifjúsági imaóra, míg 24 órakor pedig ifjúsági gitáros szentmise, utána virrasztás hajnalig. Furfangos szerencsejátékos Ki védi a sértetteket? Valamikor századunk elején, a Monarchia korában a szombathelyi helyőrségnél szolgált egy rendkívüli képességű fiatal tiszt. Kovács főhadnagy - nevezzük így -, félelmetes fogadó hírében állt: bármire fogadott is, fogadásait rendre megnyerte. Egy napon Kovács főhadnagyot áthelyezték a grazi garnizonhoz. Híre természetesen Grazban is megelőzte, így aztán érthető volt, hogy az első napi vacsora után a tiszti kantinban az ezredparancsnok ezzel a kérdéssel fordult az újonnan jötthöz: — Hallom, főhadnagy úr, kérlek, hogy te szenvedélyes fogadó vagy, és mindig mindent megnyersz. A főhadnagy szerényen mosolyogva felvonta a vállát. — Ézredes úr - tárta szét a kezét -, van egy hatodik érzékem, mellyel sok mindenre tévedhetetlenül ráérzek. Egy pillanatra elhallgatott, szemöldökét összevonta, mintha valamire figyelne, miközben az asztal körül a tisztek érdeklődéssel szemlélték. — Példának okáért - mondta az ujját fölemelve - valami azt súgja nekem ... Nem, biztos megérzésem ... Hogy az ezredes úrnak éppen e pillanatban egy kelés nő a fenekén... — Ach, Quatsch - legyintett fölényesen az őszes hajú ezredes. — Kutyabajom! — Ezredes úr, kérem - mondta, most már megingathatatlanul Kovács főhadnagy. — Száz koronába merek fogadni. — Tartom - vágta rá az ezredes. — De hogyan döntessék el a fogadás? Kovács főhadnagy elgondolkodva körülnézett. — Hát... - szólt tétován, fontolgatva - Talán felkérhetnénk az őrnagy urat meg a százados urat: vállalnák el a döntőbírói tisztet. Azután ... Az ezredes úrnak fel méltózta- tik állni az asztalra, le méltóz- tatik tolni a nadrágját... Akkor az őrnagy úr meg a százados úr egy-egy lámpást fognak, odaállnak és megszemlélik az ezredes úr hátsó felét, és megállapítják, hogy van-e kelés vagy nincs kelés. — Rendben - dörögte az ezredes, és nagy tetszésnyilvánítás mellett cselekedni kezdett. Általános röhögés közepette felállt a székére. A vigalom a tetőfokára hágott, az ezredes pedig az asztalra, s ott, az abroszon állva leengedte a nadrágját, le a jégeral- sót. A két döntőbíró, lámpásokkal felszerelkezve, két oldalt odalépett a lecsupaszított ezredesi ülephez, s gondosan studírozták az objektumot, majd kihirdették a verdiktet: a főtiszti popó sima, mint egy pólyásbaba feneke! Óriási gaudium, dörgő tapsvihar köszöntötte az ítéletet. — Hja, barátocskám - szólt vidáman földre ereszkedve s a nadrágját gombolva az ezredes. - Nálunk már megtört a te varázserőd. Graz erősebb a te hatodik érzékednél. Kovács főhadnagy elsápadt. — Ilyen még nem fordult elő velem - hebegte megrendültén. Ám sportszerűen elővette a pénztárcáját, és átnyújtotta a szászkoronást. Az ezredes üdvrivalgás közepette átvette a nyereményt, azt még meg is fejelte, francia pezsgőt rendelt, mindenki a vendége volt: zajos dáridóval megünnepelték a grazi tiszti ülep diadalát a Lajtán túli jövevény felett. Másnap reggel kilenc órakor az ezredes belépett az irodájába. Kisvártatva csörög a telefon: a szombathelyi helyőrség parancsnoka jelentkezik. — Szervusz! Hogy vagy? - üdvözölték egymást, majd a szombathelyi parancsnok, hangjában élénk kíváncsisággal megkérdezi: — Na, mi van a Kovács főhadnaggyal? Az ezredes felélénkül. — Hohó! Kérlek szépen - harsogja - , ez a ti Oberleutnant Kowatsch-otok tegnap este szépen leszerepelt. Nálunk már nem olyan fiú! — Hogyhogy? Miért? - tudakolja izgatottan a hang a vonal végén. Mire az ezredes elmeséli az előző este történteket. Beszámolója a vonal túlsó végén éktelen szitkozó- dást vált ki. — Az a csibész! Csirkefogó! - szapulja a szombathelyi parancsnok. — Miért? — Mi a baj? - érdeklődik meghökkenten az ezredes. — Az a kutyaütő - fröcsögi a szombathelyi hang - amikor elment innen, ötszáz koronába fogadott velem, hogy az első este, nyilvánosság előtt kivilágítja a fenekedet. A sértettnek legalább két, de rendszerint ennél jóval több alkalommal találkoznia kell a büntetőeljárás során az őt bántalmazó, kirabló, megerőszakoló, életveszélyesen megsebesítő tettessel. Ha csak a betörőről van szó, akkor sem kellemes. Először a rendőrségi szembesítésen találkoznak, aztán a bíróságon, legalább egy, de általában ennél több alkalommal. Volt rá példa - nem is egyszer -, hogy a tárgyalást vezető bírónak kellett figyelmeztetnie a vádlott védőjét: éppenséggel a sértettel beszél, nem pe- dig egy bűnözővel. Vele, mármint a vádlottal, mindenki udvarias, ha kimért is. Igaz is, az ember - a tudósító is! - ne éppen a bilincsben, rabszíjon vezetett embertársával fölényeskedjen. Ne az ő rovására fényezze erkölcsi glóriáját. Szomorú lenne, ha csak ilyen összehasonlításban működne az ember önbecsülése. Végül is, a gyilkos is ember! Persze. És a sértett, akit kiraboltak, megerőszakoltak, elgázoltak, megvertek, vagy legalább anyagilag megkárosítottak? Még jó, hogy nem lett áldozat, hogy túlélte. Ki törődik a sértettel, a károsulttal, az áldozat emlékével? • Kiszolgáltatott helyzetben van-e a sértett a büntetőeljárás során? - kérdeztük dr. Erdei Árpádot, az ELTE Büntetőeljárásjogi Tanszékének vezetőjét a Magyar Jogász Egylet elnökét, egy szekszárdi előadása után. — A sértettek büntetőeljárásjogi védelmére valóban kellene valamit tenni, mert a magyar jog e tekintetben valóban terhelt-centrikus. Vele foglalkozunk, őt akarjuk nyakoncsípni, és az ő jogait akarjuk biztosítani az eljárásban. — Az állampolgár esetenként úgy érzi, mintha csak a bűnözőnek lennének jogai. — A terhelt jogait védeni is kell, mert ellene az állam a saját apparátusával megindult, ö nyúl és mi vagyunk a vadászok a hajtókkal, biztosítani kell tehát az ő jogait, nehogy az eljárás valóban hajtóvadászattá váljék. A baj ott van, hogy az eljárásnál viszonylag kevés figyelmet fordítunk a sértettre. A büntetőeljárás persze nem azért van, hogy a sértett kielégítse bosszúvágyát, de azért az ő érvényesíthető jogaival többet kellene törődni. Vannak persze kézenfekvő megoldások, amelyekkel már húsz-harminc éve foglalkozunk, de a gyakorlati megvalósításuk nem is annyira egyszerű. Logikus lenne például, hogy az állam vállalja át a kártalanítást. Jogos igény - s jelentősen megkönnyítené a sértettek helyzetét - csak az a baj, hogy nincsen olyan állam a világon, amely erre teljeskörűen képes lenne, mert nagy anyagi terheket jelent. Egy másik kérdéskör, hogy a sértett az adott körülmények között nem mindig tudja legitim módon képviselni az érdekeit. A magam részéről nem szeretném, ha az ügyész mellé odaülne a sértett és indítványokat tenne, mert ez a módszer nem működik. Azonban nem lenne rossz, ha a sértettnek bizonyos jogokat biztosítanának, ha az eljárás fokozottabb védelmet jelentene a számára. A sajtótörvényben például érvényesíteni kellene, hogy ne kerülhessenek ki a sértett életének olyan elemei, amelyek messze nem tartoznak a büntetőügyhöz. Ma a lapokból bizony sok ilyesmi is kiderül. Az sem lenne rossz megoldás, ha a hivatalból történő bűnüldözés a sértett valamiféle hozzájárulásán is múljék, amiképp a szexuális bűncselekmények esetében létezik a magán vád. E kört nem nagyon, de kicsit szélesíteni lehetne. A tanúvédelem témakörében is szóba jön a sértett védelme, hiszen aki felveszi a tanú nadrágját, akkor maga is tanú lesz az eljárásban. Ha túlélte, ha csak vagyoni jogait sértették, gyakran kap figyelmeztetést, fenyegetést arra az esetre, ha panaszkodni mer. Szervezett bűnözés esetén ezek a fenyegetések - s beváltásuk is, mint már erre is sok példa akad - nehézzé teszik nemcsak a bűnüldözők, de a sértettek dolgát is. A tanúvédelmi intézkedések sértettvédelmi intézkedések is. Történtek már lépések ebbe az irányba, de még messze vagyunk az ideális állapottól. Ihárosi Ibolya
