Tolnai Népújság, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-29 / 177. szám

2 «ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. július 29., péntek PANORÁMA Példátlan nap a rendőrségen Hat halott egy napon (Folytatás az 1. oldalról.) Még a legöregebb zsaruk sem emlékeznek arra, hogy - a pörbölyi balesetet kivéve - olyan napjuk lett volna, mint a tegnapi. Július 28-án, csütör­tökön ugyanis nem kevesebb, mint hat haláleset bejelentése történt kis megyénk rendőr­ségére. Ketten - mint azt lapunk helyszíni tudósításában ol­vashatják - közlekedési bal­esetben vesztették életüket. A szekszárdi szeméttelepen két iszonyatos állapotban lévő holttestet találtak. Mint a vizsgálat megállapította, V. I. 44 éves hajléktalan és élettársa 1-2 nappal ezelőtt ott vesztette életét, feltehetően mérgezés következtében. Az élettárs azonosítása, illetve a halál pontos okának megállapítása folyamatban van. Dombóvárról érkezett a másik bejelentés: S. J.-né 40 éves dombóvári asszony te­temére ma reggel leltek rá egy helybéli lakásban. Mint a rendőrorvosi vizsgálat megál­lapította, a feltehetően ittas ál­lapotban lévő nő hányadék belehelés következtében ful­ladt meg. Bátáról is tragédia híre ér­kezett a rendőrséghez. Egy férfire rádőlt egy fa, a férfi a helyszínen életét vesztette. A munkavédelmi szakértők be­vonásával a rendőrségi vizs­gálat lapzártáig nem ért véget, így holnapi számunkban erre az esetre visszatérünk. Gergelics Zsóka Fotó: Gottvald A kormány rövid távú intézkedési tervéből 5. Méltányos jóléti rendszer A szociálpolitikában és az egészségügyi ellátásban is csak addig nyújtózhatunk, ameddig a takarónk ér. Ebből kiindulva a kormány alapvető célja az ország jövedelemter­melő képességéhez igazodó, de a piacgazdaság egyenlőt­lenségeit méltányosan kezelő jóléti rendszer kialakítása. Azt a törekvést tükrözi, hogy az anyasági és gyermek­támogatásokra fordítható ösz- szegeket - a magasabb jöve­delműek juttatásainak szűkí­tésével - a szociálisan veszé­lyeztetett rétegek javára cso­portosítják át. A családi pótlé­kot a jövőben nem egysége­sen, hanem családtípusonként differenciáltan emelik. Ugyanakkor a gyermek után igényelhető adókedvezmé­nyek megszüntetését tervezik. Előirányozza a kormány- program a GYES és a GYED fokozatos egységesítését - első lépcsőben azt, hogy a GYES-t jövedelemtől függet­len, állampolgári jogú jutta­tássá változtatják. A bölcső­dei, óvodai ellátás fejlesztésé­vel összhangban napirendre tűzik az anyasági támogatá­sok összevonását és a támoga­tások időtartamának lerövidí­tését. A gyermeknevelési tá­mogatás jelenlegi rendszerét olyan értelemben módosítják, hogy megszüntetik a jogosult­sághoz szükséges előzetes munkavégzési kötelezettsé­get, ám alacsonyabb lesz a tá­mogatás igénybevételét lehe­tővé tevő jövedelmi plafon. Két további rövid távú terv: a legidősebb korosztályokhoz tartozók körében fokozatosan bevezetik az időskorúak ga­rantált alapjövedelem-rend­szerét, s már a pótköltségve­tésben megfelelő forrásokat biztosítanak a hosszú ideje munkanélküliek jövedelem- pótló támogatására. A lakosság aggasztó mér­tékű egészségromlásának megállítása - ezt tekinti elsőd­leges célnak a kormányprog­ram egészségügyi fejezete. Minden állampolgárnak ga­rantálni kívánják az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzájutást a biztosítási rend­szer keretében. A közeljövőben megol­dandó feladatok között szere­pel a gyógyszertérítés új rend­szerének kidolgozása - azzal a céllal, hogy az alacsony jöve­delmű időskorúak és a króni­kus betegek nagyobb bizton­sággal hozzájuthassanak a szükséges medicinákhoz. A támogatások reálértékének növelésére nincs erő, ezért ez csak az elosztás átcsoportosí­tásával biztosítható. A szabad orvosválasztás további bővítését jelenti, hogy - a jelenlegi beutalási rendel­kezések megváltoztatásával - még ebben az évben megte­remtik annak lehetőségét, hogy a szakrendeléseket beu­taló nélkül igénybe vehessék a betegek. FEB Yakációs baleset Franciaországban A vakációs időszak kellős kö­zepén Franciaországban is megszaporodtak a közleke­dési balesetek. Egy öttagú csa­lád Peugeot-jának kereke az autópálya belső sávjában dur­rant ki, s a mozdulatlanná vált autóba hátulról belerohant egy BMW, majd egy kamion. A férj és felesége éppen az el­akadást jelző háromszöget akarta kihelyezni, s így ők még időben át tudtak ugrani a korláton, de a hátsó ülésén ülő három gyerek közül az egyik meghalt, a másik kettőt pedig súlyos állapotban szállították kórházba. Vendéglőre zuhant a repülőgép Gyakorlatozás közben le­zuhant az indonéz légierő egy kiképző repülőgépe Jáva szi­getén. A szerencsétlenségnek két halálos áldozata van: a gép pilótája és annak az étterem­nek a pincérnője, amelyre a repülőgép rázuhant. Letartóztatják a nőgyógyász-írónőt A bangladesi igazságszolgál­tatás - a vallási érzések meg­sértése és az ország szuvereni­tásának veszélyeztetése címén - újabb letartóztatási paran­csot adott ki Taszlima Naszrin bujkálni kényszerült írónő el­len. Egy indiai újság szerint úgy nyilatkozott: felül kell vizsgálni a Koránt, az iszlám szent könyvét. A 32 éves nő­gyógyász-írónő vitatta, hogy elhangzott volna szájából a vád alapját képező kijelentés. Elöntötte a sár Wörgl városát Legalább egy hétig eltart még, amíg a tiroli Wörgl városkát kiszabadítják a lezúdult sár­tömeg alól: a napokig tartó esőzés a környező hegyi pata­kok vízkészletét felduzzasz­tottá, s az utcákat nem csak az ár öntötte el, hanem a lezú­duló iszap is. Londoni merényletek A Scotland Yard egy tízfős csoportot gyanúsít a londoni izraeli nagykövetség ellen kedden, illetve egy észak-lon­doni zsidó intézmény ellen szerdán elkövetett pokolgépes merénylettel. A BBC szerint a rendőrségnél úgy vélik, hogy a csoport vezetője az az 55-60 év közötti, elegánsan öltözött, mediterrán típusú hölgy lehet, aki az izareli nagykövetség előtt leállított, hamis rend­számú szürke Audi 100-as au­tóból kiszállt. Ebben a kocsi­ban volt a néhány perccel ké­sőbb felrobbant pokolgép. A Scotland Yard szerint a cso­port tagjai már egy ideje Lon­donban élnek, és olyan szemé­lyek, akik a tulajdon életüket sem féltik. Szerdán a Scotland Yard fegyveres őrizetet adott több mint száz londoni izraeli érdekeltségű és zsidó intéz­ménynek, és tegnap Manches­terben, a skóciai Glasgow-ban és más nagyvárosokban is megerősítették a lehetséges célpontok biztonsági felügye­letét. Családi tragédia Rákóczifalván A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalván a Kini­zsi utca 17. számú alatti csa­ládi házban július 27-én este egy női holttestet és egy fel­akasztott férfit találtak a rendőrök. Mint Lengyel György, a megyei rendőr-főkapitány­ság sajtófőnöke az MII tudó­sítójának elmondta: a vizsgá­lat során megállapították, hogy előző este a 36 éves Korpás Tibor megölte felesé­gét, majd az egyik szobában egy gerendára felakasztotta magát. A gyilkosságot felte­hetően féltékenységből haj­totta végre. A nyomozáskor az is kiderült, a házaspár vá­lófélben volt, és már hosszabb ideje külön éltek. Az asszony úgy került a számára tragikus napon a la­kásba, hogy férje megbeszé­lésre hívta. Korábban mind­ketten megkíséreltek már ön- gyilkosságot, és a férfit hosz- szabb ideig kezelték pszichi­átriai osztályon. Bebalzsamozzák Kim ír Szen-t Moszkvában már útra ké­szen áll az a szakértőcsoport, amely a néhai Kim ír Szén holttestét balzsamozza majd be Eszak-Koreában - írta a Moszkovszkije Novosztyi című orosz hetilap. Annak ide­jén a moszkvai biológiai köz­pont munkatársai konzervál­ták Sztálin, Dimitrov, Klement Gottwald, Agostinho Neto és Ho Si Minh testét is - emlé­keztet az ITAR- TASZSZ. A „Lenin laboratóriumaként" ismert tudományos központ igazgatóhelyettese már meg is érkezett Phenjanba. A hetilap tudni véli azt is, hogy önköltségi áron a bal­zsamozás 300 ezer amerikai dollárba kerül. Budapest 4* N O c© IO wí zelebb közelebb Ws Testei 900. A GSM mobiltelefon rend­szer. Sokak élete már elképzelhetetlen nélküle. Mert a Westel 900 a szabadsá­got, a biztonságot és a minőségi szolgál­tatásokat jelenti az Eurofon-tulajdono- soknak. Westel 900. A leggyorsabb hálózatfej­lesztés Magyarországon és kapcsolat- teremtés külföldön. Hazánkban egyre több az olyan hely, amelyet már bekap­csoltak a rendszerbe, s egymás után jön­nek létre más országokkal is a baran­golási szerződések. A Westel 900 most örömmel tudatja, hogy megyeszékhelyén, illetve környékén már Ön is egyszerűen és gyorsan hozzájuthat GSM készülékéhez, az Eurofon kártyához és szolgáltatásainkhoz. Ofotért üzlet: Szekszárd, Széchenyi u. 43., Tel.: (06-74) 312-253 Kérdőjelek Mennyi az esély? Sokan kérdezik mostaná­ban: van-e lehetőség belát­ható időn belül jó alapszer­ződések megkötésére Szlo­vákiával és Romániával? Egyfelől ugyanis tény, hogy kapcsolataink e két szom­szédunkkal ellentmondá­sokkal terhesek, másfelől vi­szont úgy tűnik, hogy éppen az alapszerződésekre vo­natkozó érdemi és sikeres tárgyalások lendíthetik át a viszonyt a holtponton. Akár Horn Gyula augusztus 5-i pozsonyi látogatásakor. Miben rejlik a siker esé­lye? A közös érdekekben. Mindkét szomszédunk fon­tosnak tartja, hogy az alap- szerződés kimondja a jelen­legi határok sérthetetlensé­gét (amit mi sem vitatunk), mi pedig elengedhetetlen­nek tekintjük a kötelezett­ségvállalást arra, hogy a magyar nemzetiségek a mai nemzetközi normákhoz méltó jogokat élvezhetnek. Magyarország valóban szeretne a kapcsolatok fejlő­dését szolgáló, a kisebbsé­geknek előnyös, és az euró­pai biztonságot erősítő alap- szerződéseket Szlovákiával és Romániával. De csak tár­gyalásokon dőlhet el, hogy szomszédaink is készek-e olyan szerződésekre, ame­lyek számunkra is elfogad­hatóak. S csak az élet bizo­nyíthatja majd be, hogy a kölcsönösen jónak tartott és aláírt szerződések végül va­lóban azt a célt szolgálják-e, amelyek érdekében megkö­tötték azokat? A nemzetközi politikában szinte minden kétesélyes, de az elszalasztott esélyek egyetlen hatása legfeljebb a késő bánat lehet. Kocsis Tamás Ferenczy-Europress Marihuánás cigaretta, határőröknél Kábítószerrel való visszaélés vétsége miatt három sorhatá­rőr és egy polgári személy el­len nyújtott be vádindítványt a Budapesti Katonai Ügyészség a közelmúltban. Az MTI érte­sülése szerint a bűnügyet a Fő- várpsi Bíróság katonai tanácsa előreláthatólag szeptember közepén tárgyalja majd. A katonai ügyészség megál­lapítása szerint B. Antal, H. Szabolcs és L. András buda­pesti határőrök több marihuá­nás cigarettát készítettek, elad­tak, illetve szívtak el. A kábító- szeres cigaretta készítéséhez szükséges indiai vadkender termesztésére B. Balázs polgári személy oktatta ki H. Szabol- csot, akinek tíz darab növényi magot is átadott. A marihuá­nás cigarettát darabonként 200-400 forintért adták, illetve vették. A nyomozás során a ka­tonai ügyészség B. Balázstól a lakásán 77,66 gramm szárított növénytörmeléket, B. Antaltól pedig a laktanyában lévő szek­rényéből 12 darab marihuánás cigarettát foglalt le. A vádlottak szabadlábon védekeznek a terhűkre rótt bűncselekmény vádja ellen. «ÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc lér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon 326480 Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereske­delmi Rt (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, posta- utalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postakölt­séggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevéte­leket szíveskedjék a kiadóhoz, a 74/316-211-es telefonszámon beje­lenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028

Next

/
Thumbnails
Contents