Tolnai Népújság, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-23 / 172. szám
1994. július 23., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN KÉPÚJSÁG 13 Könnyű nyári divat Chloe a klasszikus vonalakat szereti. Az idei év divatszíneiből komponált ruha minden időben és helyen viselhető. Nap fürdő: Ne vigyük vásárra a bőrünket! Okát, tudományos magyarázatát még kutatják, de tény, hogy elvékonyodott fölöttünk az ózon-pajzs. Gyöngült az űrből jövő káros hatások elleni védettségünk, ezért főként most, a nyári hónapokban indokolt a Nap ultraibolya „su- gárfegyverével" szembeni óvatosság. Szervezetünket belsőleg is ellenállóbbá tehetjük az erős napfénnyel szemben béta-ka- rotin, C- és E-vitamin fogyasztásával. Iktassunk étrendünkbe minél több zöldséget, gyümölcsöt, elsősorban sárgarépát, paprikát, almát, epret, szedert, amelyekben ezek az összetevők bőven megtalálhatók. A szervezet felkészítésének, edzésének bevált formája a fokozatos fény-terhelés is. Az üdülés kezdetén először csak 10-15 percet napfürdőzzünk, majd napi 5-10 perccel növeljük az időtartamot. Hőségben és 11-15 óra között ne napozzunk. A magas fényvédő tartalmú krémek hatékonyan védik a bőrt az ultraibolya sugarak túlerejétől. Mintegy félóra alatt szívódnak be a bőrbe, előre kenjük tehát be magunkat, ne a napozás kezdetekor. Az ismétlés fölösleges, a krémek napi egyszeri használattal is védenek. Aki derült időben hosszabb autóútra indul, szintén használjon védőkrémet, ha zárt is a karosszéria. A szélvédő üveg csaknem teljesen átengedi az ultraibolya sugarakat, s a volán mögött észrevétlenül le lehet égni. Kellemes, de kockázatos gumimatracon, csónakon rin- gatódzni a hullámok hátán, mert a víz megkétszerezi az ultraibolya sugarak erejét. A szó szoros értelmében vásárra viszi a bőrét, aki vizen, vízparton elalszik, ott felejti magát a napon. A habok között sem érezhetjük védve magunkat: az UV-sugarak ereje a vízfelszín alatt még egy méterre is 60 százalékos intenzitással érvényesül. A vízálló vagy víztaszító krémek használata tehát több mint ajánlatos. Vigyázat! Erős napsütésben az árnyék is „süt", ott is utolérnek a ibolyántúli sugarak. A kedvelt T-shirtek, pamut trikók pedig szintén csak részleges oltalmat jelentenek. Ferenczy Europress Kertész tál 4 személyre. Elkészítési idő: 1 óra 20 perc - könnyű, 205 kalória adagonként. Hozzávalók: 60 dkg burgonya, 3 paradicsom, 40 dkg juhsajt, 1 gerezd fokhagyma, egy kis darab csípős pirospaprika, bazsalikom, só. Tegyünk 2 kanál olajat egy kis tálba és adjuk hozzá a megtisztított, áttört fokhagymát, a nagyon apróra vágott csípős paprikát, 10 szál megmosott, megszárított, megvágott bazsalikomot, egy csipet sót és alaposan kavarjuk ösz- sze. Hámozzuk meg a burgonyát és vágjuk félcentis karikákra, majd egy percre tegyük forrásban lévő sós vízbe. Utána szűrőkanálban csöpög- tessük le. Tegyük a burgonyát kiolajozott tűzálló tálba és locsoljuk meg az elkészített fűszeres olaj félével. Mossuk meg a paradicsomot, töröljük meg, karikázzuk a burgonya tetejére és locsoljuk meg a maradék fűszeres olajjal. Tegyük 200 fokra előmelegített sütőbe 30-35 percre. Vegyük ki, szórjuk rá az apróra vágott juhsajtot, kis megvágott bazsalikomot, és még 10 percre tegyük vissza a sütőbe. Melegen tálaljuk. Szobanövények A féltékenység természetes? A nyár divatos betegsége Természetes emberi érzésnek tartja a féltékenységet a franciák csaknem 60 %-a. A „Le Nouvel Observateur" kérdését az új Claude-Chab- rol-film („A Pokol") kapcsán tették közzé, amely egy férfi és egy nő őrjöngő féltékenykedéséről szól. „Féltékeny vagyok, de a féltékenységnek nem kell megszállottsággá válnia", vallja a filmbeli Heldin Emmanuelle Beart. Nemcsak természetesnek tartja ezt az érzést, hanem ő maga is féltékeny. Ő is a válaszolók azon 22 %-ához tartozik, akik eléggé kimutatják érzéseiket. A megkérdezettek 6 %-a nem tud uralkodni magán, 31 %-a viszont inkább rejtegeti szerelemféltését. Az orvosi statisztikák tanúsága szerint a nyári hónapokban ugrásszerűen megnő a hasmenéses megbetegedések száma. Mivel a kellemetlen kór széklettel terjed, gyakoriságáért rendszerint a rossz higiénés viszonyok, a nem megfelelő ivóvíz, az élelmiszerek szakszerűtlen tárolása a felelős. Megfigyelhető, hogy a fertőzés első számú célpontjai a gyerekek, nem ritkán az alig pár hetes vagy hónapos apróságok. S ilyenkor a szülői aggodalmak nem is alaptalanok. Jellegzetes tünetek jelzik a bajt: gyakori széklet, görcsös hasfájás, hányinger, hányás. Ezek nyomán a szervezet igen sok folyadékot és sót veszít, ami elsősorban a kicsiknél könnyen kiszáradást és súlyos anyagcsere-zavart idézhet elő. Esetükben azonban a hasmenés más betegségek kisérő tünete is lehet, ezért feltétlenül indokolt az orvosi vizsgálat. Baktériumok, vírusok, paraziták egyaránt előidézhetik a fertőzést. Gyógyszeres kezelésre azonban általában nincs szükség. Annál inkább a folyadék- és sóveszteség pótlására. Önmagában a hagyományos teakúra, s főleg a keserű tea itatása nem segít. Folyadékot is, sóoldatot - úgynevezett rehidráló oldatot - is kell a szervezetbe juttatni. A teafőzetet pedig nemcsak meg lehet, hanem meg is kell cukrozni. A glukóz ugyanis elősegíti a nátrium fölszívódá- sát a bélbe, ami csökkenti a víz- és sóveszteséget. Régen a gyorsabb gyógyulás érdekében alaposan „kiéheztették" a hasmenéses betegeket. Az orvosi tapasztalatok szerint erre nincs szükség, sőt, inkább az étkezés mielőbbi visz- szaállítása rövidíti meg a lábadozást. Igaz, ügyelni kell a fokozatosságra és arra, hogy fehérjegazdag legyen az étrend. Ma már kaphatók olyan gyógytápszerek, amelyek e követelményeknek megfelelnek. Ha pedig a beteg anyatejes kisbaba, a hasmenés ideje alatt is feltétlenül folytatni kell a szoptatást, mert az anyatej tápanyagaira ebben a periódusban van leginkább szüksége a csecsemőnek. Jeges barack 6 személyre. Elkészítési idő: 20 perc - könnyű, 220 kalória adagonként. Hozzávalók: 3 nagy sárga- belű őszibarack, 6 gombóc vaníliafagylalt, 3 kanál méz, 3 kanál fahéjas cukor, 2 kanál citromlé, 6 dl rozé bor, 2 ágacska citromfű. Mossuk meg alaposan a barackokat, vágjuk félbe és vegyük ki a magjukat. Öntsük a bort egy akkora lábasba, amiben majd elférnek egymás mellett a fél barackok. Tegyük a borhoz a cukrot, a mézet, a citromlevet és egy kis citromfüvet. Forraljuk fel és merítsük bele a barackokat, először a homorú oldalukkal lefelé, azután fordítsuk meg és főzzük 5-10 percig attól függően, hogy mennyire volt érett a barack. A lábosból kivéve jól csöpögtessük le és hagyjuk kihűlni. Tegyük vissza a bort a tűzre és addig főzzük, amíg szirup állagúvá nem válik. Mikor már elég sűrű, vegyük le a tűzről és kavargassuk, amíg ki nem hűl. Helyezzük a barackokat egy tálra, közepükbe tegyünk egy-egy gombóc fagylaltot, majd tetejüket locsoljuk meg a teljesen kihűlt sziruppal. Citromfű ágacskáival díszíthetjük. , Sajtos falafel Hozzávalók nyolc személyre: 400 g zsenge borsó (konzerv), 400 g vajbab (konzerv), 1 fej vöröshagyma, 30 g petrezselyemgyökér, 30 g sárgarépa, 4 tojás, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 30 g liszt, 150 g könnyű sajt, só, őrölt bors, olaj. A borsót és a babot csurgassuk le, a hagymát, petrezselyemgyökeret, sárgarépát vágjuk össze. A hozzávalókat - a sajt kivételével - tegyük a robotgép darálójába és addig mixeljük, amíg pástétomszerű krémet nem kapunk. A krémből formáljunk nyolc pogácsát, lisztezzük meg, és szórjunk rá kevés sajtot. Hagyjuk egy ideig pihenni, azután hengergessük meg a reszelt sajtban. Kevés liszttel ismét gyúrjuk át a falafeleket és a forró olajban süssük aranyszínűre. Salátával tálaljuk. A sajtos falafel nem viseli jól a mélyhűtést, ezért egyszerre mindig csak annyit készítsünk belőle, amely frissen el is fogyasztunk! című gasztronómiai magazinból. A Zolika-virág A Szekszárdtól néhány kilométerre lévő Decs-Szőlőhe- gyen találjuk azL &Mvirágkereskedést, ahol cserepes virágok százait gondozzák. * Az L & M virágkereskedéshez tartozó szekszárdi Atrium virágüzletben dolgozik Lukács Erika, aki a Peperómiát, közismert nevén Zolika-virá- got mutatja be. Ezek a tömött, lassú növekedésű növények átlagos szobai körülmények között könnyen gondozhatok, és gyakran megtaláljuk őket a tál- vagy palackkerti kompozíciókban. A nemzetségnek rengeteg faja és változata van, de csak négyet, ötöt lehet kapni. Mivel e növények Dél-Amerika őserdeiben honosak, talajként a tőzegalapú földkeveréket kedvelik. Hőigény: átlagos meleg, télen legalább 13 Celsius-fok. Fényigény: világos vagy fél- árnyékos hely, a közvetlen napsütéstől távol. A Peperó- miák jól megélnek fénycső világításban is. Vízigény: óvatosan öntözzük. Két öntözés között a földje valamelyest ki kell hogy száradjon, de sosem szabad megvárni, hogy a levelek hervadni kezdjenek. A téli hónapokban langyos vízzel és igen kevéssé öntözzük. Páratartalom: nyáron néha permetezzük, de télen soha! Szaporítás: a dugványok könnyen meggyökeresednek. Tavasz és késő nyár között vegyünk hajtásdugványt a felálló szárú és ámpolnanövényekről, illetve levéldugványt a törpe termetű bokros típusokról.