Tolnai Népújság, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-10 / 135. szám

4 KÉPÚJSÁG BONYHÁD ÉS KÖRNYÉKE 1994. június 10., péntek Az üzleti partner nem gát / Átszervezés a minőségért Aki figyelmesen olvassa lapunk hirdetéseit, láthatja, hogy a bonyhádi Quinter Kft. állást hirdet könnyűszerke­zet-lakatos szakmában. Ugyanakkor olyan hírek ér­keztek a cég házatájáról, hogy dolgozókat küldenek el a mindössze huszonhat al­kalmazottal rendelkező cég­től. — Melyik hír igaz, és mi van a háttérben? - kérdeztük a kft. marketing menedzserét, Kluj- ber Balázst. — Mind a kettő. A helyzet az, hogy nagyon fontosnak tartjuk, hogy a megrendelőink elégedettek legyenek a munkánkkal. Szerte az országban építünk - főként csarnokokat - és kíván­csiak vagyunk, miként értéke­lik a tevékenységünket. Ezért megkérjük megrendelőinket, hogy töltsék ki az általunk e célra összeállított kérdőívet. Nos, a visszajelzések alap­ján elmondhatjuk, hogy az építtetőink elégedettek a ter­mékeinkkel - a luxemburgi Astron cég technológiája alap­ján dolgozunk - ugyanakkor néhány munkatársunk visel­kedésével nem voltak elége­dettek. Ez és az ellenőrzéseink alapján döntöttünk úgy, hogy átszervezzük a céget és azo­kat, akik „nem tudták felvenni a fordulatszámot", elküldjük. Azt hiszem, elég magas a fize­tés nálunk ahhoz, hogy ezt megtehessük. — Most tehát új dolgozókat vesznek fel. Hogyan válogatnak? — Próbaidőre veszünk fel a munkatársakat, elsősorban könnyűszerkezet-lakatosokat. Örömmel mondhatom, hogy a cégnél a fizikai dolgozók kö­zött is kialakult egy olyan mag, amelytől az újak tudnak tanulni. Ezek a munkatársaink ismerik a cég szemléletét, akik tudják, hogy - ahogy azt Phi­lipp Kotier marketing me­nedzsmentről szóló könyvé­ből tudjuk - a megrendelő a munkának nem gátja, hanem célja, és ha a megrendelőnek extra kérései vannak, akkor ezzel mind az ő számára, mind saját magunk számára hasznot hozó módon foglal­kozzunk. Az átszervezés is ennek ér­dekében, a jobb minőségért történt. -háj­/ Építkezések Ma kora délután adják át azt a foglalkoztató épületet, melyet a váraljai táborban épí­tettek Németországból kapott 60 ezer márkából. így ezentúl rossz idő esetén nem csak a tábor ebédlőjében, hanem itt is különböző foglalkozásokon vehetnek majd részt a tábo­rozó gyerekek. Bonyhádon, a Mikes utca középső szakaszán az útburkolatot hamarosan ki­javítják, várhatóan a jövő hét közepére. Cikói döntések A cikói képviselő-testület legutóbbi ülésén - a korábbi elképzelésekkel ellentétben - a falu rendezési tervét nem módosította, így zöld területet nem fenyegeti veszély. Megvi­tatták a vezetékes gázprogram indítását is, a munkák jövőre kezdődhetnek. A programmal kapcsolatban falugyűlést kí­vánnak összehívni, miután a most hatályba lépő gáztör­vény új helyzetet teremt. Az ülésen megállapították: szük­séges a több mint 200 idős, rá­szoruló embernek az szociális gondozása. A munkára szep­tembertől beiskoláznak egy munkanélkülit. Szoborszentelés -100 éve Képet a szállodából ___ A Tolnamegyei Közlöny 1894. június 17-én tudósított a ma már talán különös indokú szoborszentelésről. A hetilap így írt: „Kakasd községben szép ünnepély volt folyó hó 9-ikén, midőn Troli Ferenc címzetes püspök a hívők adakozásából emelt Jézus legszentebb szí­vének és a Boldogságos Szűz szobrait beszentelte. A lakos­ság e szobrokat azért állította, hogy az, aki a szeleknek és vi­haroknak parancsol, ne láto­gassa meg többé őket olyan csapással, mint amilyennel három évvel ezelőtt sújtotta. Ekkor ugyanis az egész ter­mésük elpusztult. Ez alka­lommal a nagyrrtisét Troli Fe­renc tartotta a kerületi papság fényes segédlete mellett, és nagyhatású beszédet intézett az egybegyűltekhez. Az egy­házi szertartás után nagy la­koma volt Anderle József ka­Zenetanárok koncertje Bonyhádon immár hagyománnyá vált, hogy a zeneiskola tanárai koncertpódiumon is számot adnak művészi elhivatottságukról. így legutóbb május 25-én a városi művelődési központ nagytermében -ke­rült sor a városi zeneiskola tanárainak hangversenyére. Fodor Ágnes Liszt Desz dur consolasion c. művét játszotta zongorán, mély átéléssel, finom előadásmóddal. Vaczuliné Ko­vács Erzsébet hegedűtanárnő lenyűgöző átszellemültséggel adta elő Pergolesi Sicilianóját és Schubert Imrpromtu-jét. Gaál Gyula művésztanár Haydn C-dúr szonáta első tételével és Mo­zart közismert Törökindulójával bizonyította páratlan tehetsé­gét, virtuóz zongoratechnikáját. Elmauer József szólistaként és kísérőként is az előadói est sikerének meghatározója volt. Bra­vúros technikával, hatásos előadással tolmácsolta Chopin A-dúr polonézét, és művészi produkciót jelentettek igényesen kidolgozott kíséretei is. Lakatos Erika gordonkán páratlan mu­zikalitással játszotta Arutrunhan Expromt c. művét. A nem szokványos spanyol jellegű mű nagy közönségsikert aratott. Török Ferenc trombián Vivaldi E-moll koncert második tételét és Donizetti Don Pasquale c. operájának részletét adta elő érett technikával, szép hangzással, igényes előadásmóddal. Az estnek fénypontja volt a zárószám: Mendelssohn D-moll trió első tétele, melyet Kovács Erzsébet hegedűn, Lakatos Erika gordonkán, Elmauer József zongorán játszott igen elmélyült, tudatosan formált művészi megoldással és igényességgel, biz­tos technikával. A szépszámú, lelkes közönség vastapssal honorálta a művé­szi élményt nyújtó előadást, melynek soron következő folytatá­sát az őszi idényben várjuk. Szakács Zoltánná Beindult a nyári szezon Besurranok hete A korábbi hetek viszonyla­gos nyugalmához képest megélénkült a Völgység „bű­nügyi forgalma". Ellopták egy szárazdi hor­gász kerékpárját a hőgyészi halastónál. A mintegy húsze­zer forint értékű járgány meg­került: egy kalaznói úriem­bernél találták meg, aki ellen eljárás indul, ő egyébként más bűnügyekkel is gyanúsítható. Bonyhádon, az új közte­mető parkolójában feltörték egy szekszárdi hölgy Ladáját, elvitték az iratait és ötezer fo­rintot tartalmazó kézitáskáját. Sajnos a károsult is gátolta a nyomozást, hiszen az esetet észlelve beült a kocsiba, és az­zal hajtott a rendőrségre. A rend őrei számtalanszor el­mondták már, mi is sokszor megírtuk: ne hagyjunk érté­keket a kocsiban, ha pedig megtörtént a baj, ne tüntessük el a nyomokat. Betörték Bonyhádon az au­tóbuszpályaudvaron a büfé ablaküvegét, ám az épületbe nem hatoltak be. A „töréskár" ezerötszáz forint. Kisdorogon az italboltból ismeretlen tettes elvitt egy üveg vodkát és há- romezer-nyolcszáz forint készpénzt. A Bonyhád-bátaszéki út szálkai elágazójánál két sze­mélygépkocsi ütközött, mert az egyiknek a vezetője nem az út vonalvezetésének megfe­lelő sebességgel hajtott, és át­tért a menetirány szerinti bal oldalra. A két kocsiban mint­egy 40 ezer forint kár keletke­zett. Besurranó tolvajt fogtak Bonyhádon a Munkácsy utcá­ban. A környéken élők köz­reműködésével sikerült el­fogni G. A. szekszárdi höl­gyet, aki rendszeresen tesz „beszerző" kirándulásokat Bonyhádra. Ezúttal 17 ezer fo­rintot próbált elemelni. Egy fiatalkorú betört a vá­raljai italboltba, ahonnan 400 márkát, egy aranyláncot és egy aranygyűrűt vitt el. Nem volt nehéz dolga, mert a kul­csot ha nem is a lábtörlő alatt, mindenesetre elérhető közel­ségben hagyta a tulaj... A fia­tal besurranó ismerte a járást, korábban ugyanis dolgozott a kocsmában. -I -s kasdi plébános vendégszerető házában, melyen több lelkes tószt hangzott el szónoki aj­kakról". Az érdekesség - azon túl, hogy egy falu életében mindig jelentős az ilyen esemény - a körülményekben rejlik. Nem ritka, hogy a jó időjárás miatt tisztelnek a szentek közül va­lakit: Luca, Lázár, Pongrác, Szervác, Bonifác, Medárd, Szent János és Pál (akik tiszte­letére Szekszárdon a „kór­házi" kápolna épült) a legis­mertebbek s hazánkban szo­kásosak e téren. Közülük Me­dárd esett legközelebb az ün­nephez (június 8.), de a ka- kasdiak nem vasárnap, hanem szombaton avatták szobrukat. Az pedig tudomásom szerint egyedülálló, hogy Jézust és Szűz Máriát hívták szoborral is védelmük a valóban tragi­kus végű viharok ellen oltal­muk t. g. Túra a Mecsekbe A bonyhádi Városi Könyvtár Vita Nova Klubja erdei túrát szervez a Mecsekbe. Indulás az autóbuszpályaudvarról jú­nius 18-án, reggel 8 óra 20-kor, érkezés 19-én este. Szállás a fehérkúti kulcsosházban. Je­lentkezni a 351-834-es telefo­non lehet. Kicsoda a Völgy ségi vadász? Hogy kicsoda a Völgységi vadász? Inkább micsoda? Merthogy a Völgységi vadász jó minőségű, bajor típusú sör, amit Kisvejkén főznek, s amit a közelmúltban kezdtek el forgalmazni. A kisüzemi sörfőzde tulaj­donosa Cseke Lajos, aki a helyi termelőszövetkezetben dol­gozott, míg azt fel nem szá­molták. A kétdiplomás fiatal­ember már a csődeljárás során bejelentette vásárlási szándé­kát a Tsz iroda mellett álló épületre, majd azt a felszámo­láskor felértékelt áron megvá­sárolta, s családi segítséggel nyolc hét alatt alakította át, újította fel. Ezt a határidőt szabta ugyanis a debreceni Faktum Kft., amelytől a kis­üzemi sörfőzdét megrendelte. A cívis városban működő kft. már jónéhány sörfőzdét gyár­tott és szerelt, ám a kisvejkei a Dunántúlon az egyetlen, így az egyben a cég dunántúli re­ferencia üzeme, és képviselete is. Cseke Lajos egyébként egy­ben falugazdászként is tevé­kenykedik. A kisvejkeiek mel­lett hozzá fordulhatnak taná­csért a závodi, lengyeli és mucsfai gazdálkodók is. Igyekszik összehangolni a két tevékenységet, s azon túl a sörfőzdével is vannak további tervei. így például a jelenlegi palackozott italok boltja he­lyett, ahol a Völgységi vadászt meg lehet vásárolni, majdan sörözőt is szeretne kialakítani, s reméli, hogy előbb-utóbb a még nem egészen kihasznált épület sörház klubbá alakul, ahol nem csak ifjúsági klub működhet majd, hanem saját szakkönyvtárát is a környék gazdálkodói rendelkezésére bocsáthatja. A sörfőzde egyébként a tu­lajdonossal együtt négy mun­kanélküli kisvejkeinek ad megélhetést, s ha a tervek va­lóra válnak ez a szám emel­kedni fog. S hogy milyen a sör? Van aki azt mondja, hogy keserű, van aki azt, hogy sötét. Persze ízlések és pofonok különbö­zőek. Nos, nekem ízlett. Per­sze hamarosan egyre több he­lyen tűnik majd fel a Völgy­ségi vadász, s már most is kapható több településen, így Bonyhádon is. De vigyázat: nem csak jó minőségű, hanem erős és olcsó is.-nagy- fotó: ótós A tartályokban többszáz liter Völgységi vadász Budapesten 1988 óta mű­ködik a Zichy Mihály Galéria, az ország első magángalériája. Ennek tulajdonosa, Iványi Pé­ter azóta az országban többhe- lyütt létesített már fiókgalé­riát. Nemrégiben a bonyhádi Arany Oroszlán szállót sze­melte ki e célra, és a terv teg­nap este vált valóra. A szálló éttermében, folyosóin és dísz­termében ott találhatók azok a festmények, melyeket a tulaj­donos, Panghy László válasz­tott ki a pesti Zichy galéria mintegy harmincezer képe közül. Iványi Péter egyébként mintegy kétszázötven festővel van szerződéses kapcsolatban, a galéria anyaga ezért folya­matosan változik. A kezdő tárlaton - amelyet Szőts Zoltán, a Völgységi mú­zeum igazgatója nyitott meg - Weinträger Adolf, Mermere Nóra, Göldner Tibor, Blasky Márta, Vincze Edit, Lengyel An­tal, Réti Mátyás, Kerülő Ferenc, Simon Sándor, Zámbó Kornél, Kovács T. Vilmos, Kádas István, Mözsi Szabó István, Tarái Sán­dor, Molnár G. Zoltán, Babos László képei és Deér Zoltán szob­rai láthatók. A szállóban ezek a képek meg is vásárolhatók, aki a ga­léria képeiből vesz, kedvez­ményesen veheti igénybe az Arany Oroszlán szolgáltatá­sait. - őr - háj ­A Zichy Mihály Galéria Bonyhádon

Next

/
Thumbnails
Contents