Tolnai Népújság, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-25 / 148. szám
FESZTIVÁL, MAGASABB KATEGÓRIÁBAN (12. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1994. JÚNIUS 25. SZOMBAT ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM A tolnai Babits utcában is áll a bál, mert a hosz- szú kertek végeit az aljban senki nem jelölte ki annakidején. (Amikor a „senki földje" valakié lesz című írásunkat a 4. oldalon találják.) Megszületett a koalíciós megállapodás és az új kormánylista A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége péntek délután, valamivel fél 5 előtt megkötötte a két párt koalíciós megállapodását. A dokumentumot Horn Gyula és Pető Iván látta el kézjegyével. A pártok megállapodtak az új kormány összetételében is. A kabinet névsora eszerint a következő: Horn Gyula miniszterelnök; Kuncze Gábor belügyminiszter, koalíciós miniszterelnök-helyettes; Békési László pénzügyminiszter; Pál László ipari és kereskedelmi miniszter; Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter; Lakos László földművelésügyi miniszter; Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter; Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlsztési miniszter; Keleti György honvédelmi miniszter; Kovács László külügyminiszter; Vastagh Pál igazságügyminiszter; Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter; Kovács Pál népjóléti miniszter; Katona Béla nemzetbiztonságot felügyelő tárca nélküli miniszter. Göncz Árpád hazaérkezett Amerikából Pénteken reggel hazaérkezett az Amerikai Egyesült Államokból Göncz Árpád köz- társasági elnök, aki szerda este New Yorkban Michal Kováé szlovák államfővel együtt átvette a Kelet-Nyugati Tanulmányok Intézete (IEWS) által nekik ítélt nagydíjat. A köztársasági elnök megérkezése után hangsúlyozta: amerikai tárgyaló partnereit, köztük Clinton elnöKöt tájékoztatta a magyarországi választások eredményéről, biztosította őket arról, hogy nem változnak a magyar külpolitika prioritásai, s biztatott a magyarországi és a kelet-európai beruházások fokozására. Szakszervezeti vendégek Alsó-Ausztriából Osztrák vendégeket fogadott tegnap Szekszárdon Péti Imre, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének Tolna megyei kép viselet-vezetője. A küldöttség - a tartományi szakszervezeti szövetség tizenkét tisztségviselője - az alsó-ausztriai St. Pöltenből érkezett szűkebb pátriánkba. A delegáció tájékoztatót hallgatott meg megyénkről, az itt működő szakszervezetek tevékenységéről, szerepvállalásáról. Ezt követően a Szekszárdi Húsipari Rt. szakszervezeti bizottságával találkoztak a tisztségviselők: Hajdúné Lovász Edit SZB-titkár a helyi érdekvédelmi tevékenység e- redményeiről, a kollektív szerződésről, illetve a bérek alakulásáról adott számot a vendégeknek, akik a hallottak után a saját lehetőségeiket és tennivalóikat részletezték. A szakmai programot városnézés zárta, melynek keretében a résztvevők megismerkedtek a megyeszékhely, valamint a Sárköz néhány nevezetességével. -száAPRÓLÉKOS MŰEMLÉKVÉDŐ FELÚJÍTÁS. A szorgalmi időszakban is folyt, most a nyári szünetben nagy erőbedobással zajlik a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium felújítása. Korábban évtizedekig csak toldozgatás-foltozgatás történt, tavaly május óta azonban - a Renova Szövetkezet kivitelezésében - megújul az egész épület. A tető és a homlokzat felújítása mintegy húszmillió forintba kerül. A tetővel és az udvari homlokzattal már elkészültek, most az utcafronton folyik a munka. A szecessziós épület műemlékvédő felújításával várhatóan augusztus 15-ig készülnek el, így az új tanévet már megújult épületben kezdhetik a diákok - tudtuk meg a szövetkezet elnökétől, Rittinger Antaltól. fotó: ótós réka RÖVIDEN Önmagában persze a kritikus időszakokban 8 naponként alkalmazott Score-keze- lés sem oldja meg a tafrina-gondot. (3. oldal) A valamikor 400 hívőt befogadni képes templomépület tetőszerkezetet megromlott. A szakértők szerint életveszélyes. (3. oldal) Pedagógus volt, csupa szívvel, negyven éven keresztül. Alakította, formálta, okította a jóra, a szépre a reá bízott gyerekeket. (4. oldal) A csapat újabb nagy lehetőség előtt áll, hiszen megmérettethetné tudását felsőbb, erősebb osztályban is. (6. oldal) A döntőben színvonalas mérkőzésen a több helyzetet kialakító tamásiak megérdemelten fektették két vállra a bonyhádi serdülőket. (6. oldal) Nyugdíjemelés szeptembertől? Átlagosan nyolcszázalékos nyugdíjemelést javasol a parlamentnek elfogadásra a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat közgyűlése. Az emelést január 1-jéig visszamenőleg szeptembertől kapnák meg a nyugdíjasok, míg a január és augusztus közötti kü- lönbözetet novemberben folyósítaná a nyugdíjbiztosító. A testület pénteki döntéséről a közgyűlés szünetében tájékoztatták az újságírókat. Korszerű borfeldolgozó épül Az Alisca Bomapok alkalmából Szekszárd város polgár- mestere jelentette be először hivatalosan, hogy a mezőgazda- sági rt. közel 300 milliós beruházásra készül, melyből borfeldolgozót kíván felépíteni, a’resztetekről a Szekszárdi Mező- gazdasági Részvénytársaság vezérigazgatóját, Asztalos Antalt és Németh László főkertészt kérdeztük. lünk a saját szőlő feldolgozására és bérmunkára egyaránt. — Jelen pillanatban a munkálatoknak milyen szakaszában vannak? — A kivitelezés 14-15 százalékban valósult meg eddig, ennek ellenére biztosak vagyunk abban, hogy augusztus végére már üzemkész állapotba körül a borfeldolgozó. Fontosnak tartom elmondani, hogy a kivitelezési munkákat helyi és környékbeli cégek kapták. (Folytatás a 3. oldalon.) Soros György 5 milliárdot fektet be Magyarországon Vasárnap lesz az MSZP rendkívüli kongresszusa Soros György mintegy 5 milliárd forintot szándékozik befektetni Magyarországon a nevével fémjelzett alapítvány és a Közép-európai Egyetem javára. Elsősorban az oktatás és az egészségügy területén várhatóak új projektek. Az ismert üzletember ezt pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be. Soros György magyarországi látogatása során az MSZP és az SZDSZ vezetőivel is találkozott. Véleménye szerint az új kormány nagyon jól kidolgozott programmal indul neki a ciklusnak. Erre szükség van - mondta -, mivel a magyar gazdaság lefelé csúszik és nehezebb helyzetben van, mint 1990-ben. A Magyar Szocialista Párt országos elnöksége és választmánya vasárnap délelőtt 10 órára a Villányi úti Konferencia-központba hívta össze rendkívüli kongresszusát. A tanácskozásnak az a feladata, hogy ratifikálja az MSZP és az SZDSZ között megkötött koalíciós megállapodást. A kongresszuson - amely ezúttal nyilvános lesz - először Horn Gyula pártelnök, miniszterelnök-jelölt ad részletes tájékoztatást a szerződés mibenlétéről. Azután az egybegyűltek mondanak véleményt plenáris vita keretében az egyezségről. A kongresszusi küldöttek titkos szavazással döntenek majd arról, hogy elfogadják-e a koalíciós megállapodást. A NAP HÍREIBŐL Repülőjárat Budapest és Zágráb között Menetrend szerinti repülőjáratot indít Budapest és Zágráb között július 1-jétől az Aviaexpress Légiközlekedési és Szolgáltató Kft. Az 1990-ben alakult regionális légitársaság, amely 85 százalékban a KHVM, 15 százalékban pedig egy magán- személy tulajdonában van hétfőn és pénteken indítja majd a zágrábi járatokat. Nemzetközi Grafológiai Nyári Egyetem Magyarországon is meg kell fogalmazni azokat a követelményeket, szakmai szinteket, amelyek lehetővé teszik a hivatalosan elismert grafológiai szakképzést - jelentette ki Sum István a Munkaügyi Minisztérium osztályvezetője a II. Nemzetközi Grafológiai Nyári Egyetem megnyitóján. A nyitóelőadásban elhangzott, hogy Franciaországban a vállalatok kilencvenöt százaléka alkalmaz grafológusokat tanácsadóként az álláskeresők pályázatainak elbírálásakor. Hazánkban ez az arány még jóval alacsonyabb, de egyre nő az igény a munkaerőpiacon a szakképzett grafológusok iránt. ✓ Eg az Ecsedi-láp Ég a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyecsed határában elterülő Ecsedi-láp. A mátészalkai tűzoltókat csütörtökön riasztották először, majd pénteken újra be kellett avatkozniuk, mert a lángok a közeli erdőt és a művelés alatt álló mezőgazdasági területeket veszélyeztették. A helyiek szerint régóta izzik, parázslik a mélyben a nagy szervesanyagtartalmú láptalaj, a kiszáradt kotu. Magyar Gyermekek Világtalálkozója Idén nyáron, immár második alkalommal rendezik meg Csáfordjánosfán a Magyar Gyermekek Világtalálkozóját június 26. és augusztus 22. között. A táborozásra idén 21 országból mintegy 1000 magyar gyermek érkezik. Munkavédelmi ellenőrzés A védőeszközök használatában nem változott a korántsem kedvező helyzet. Szinte minden munkahelyen tapasztalhatók hiányosságok. Kétségtelen, azonban, hogy a fejlett technológiával működő - elsősorban nyugati érdekeltségű - cégeknél a munkáltatók jobban eleget tesznek az előírásoknak, mint a kevésbé tőkeerős kisvállalkozók, akik sok esetben nem is ismerik a rendelkezéseket. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség pénteki sajtótájékoztatóján így összegezték az e héten megtartott kétnapos országos ellenőrzés tapasztalatait. Milyen idő várható? Sok napsütésre van küátás a hét végén. Csak időnként növekszik meg kissé a felhőzet, említésre érdemes eső nem valószínű. Általában mérsékelt lesz a szél. Erősödik a nappali felmelegedés, kora délután sokfelé már a 30 fokot is meghaladja a hőmérséklet. Várhatóan a jövő hét elején is folytatódik a kánikula. Továbbra is sok lesz a napsütés, tartós eső nem valószínű, csak szórványosan alakul ki egy-egy zápor. Enyhék lesznek az éjszakák, hajnalra is csak 19-22 fok közé hűl le a levegő. Igen meleg nappalokra is számíthatunk, kora délután többnyire 30-35 fok között alakul a hőmérséklet. A hét második felére kissé változékonyabbra fordul az idő, talán már mérséklődik a meleg is. Orvosmeteorológia Erős fronthatásnak ugyan előreláthatólag nem leszünk kitéve a következő napokban, az időjárás mégis komolyan igénybe veheti sokunk szervezetét, hiszen a várható kánikula is fokozott megterhelést jelenthet. A 30 fok feletti melegben kerüljük a tűző napot, ami különösen a kora délutáni órákban jelenthet veszélyt. A csendes, napos, meleg időben a levegő szennyezettsége is növekszik, ezért a csak a legszükségesebb időt töltsük a zsúfolt utakon. FEB — Ez mit jelent? — A szőlő- és borfeldolgozó 600 hektár szőlő termésének a feldolgozására, kezelésére, palackozására alkal• más. A mezőgazdasági rt. ennek a területnek durván a felével rendelkezik. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy készü— Valóban, a cég ez évi fejlesztési programjában, melyre 320 millió forintot szántunk, kiemelkedő szerep jut a borfeldolgozónak, ami 250-260 millióba kerül. A létesítmény nagyobb lesz, mint amennyi a saját termésünk feldolgozásához szükséges.