Tolnai Népújság, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-22 / 145. szám
2 NÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. június 22., szerda PANORÁMA Iráni bazár Tokióban A japán rendőrség majdnem ötven, illegálisan az országban tartózkodó iráni állampolgárt tartóztatott le és utasít majd ki várhatóan az országból. Több-kevesebb rendszerességgel razziáznak a rendőrök a külföldiek kedvelt találkozóhelyein és tartóztatják le áz illegális bevándorlókat, a kábítószer-üzletelőket. A főváros egyik csomópontját, az Ueno állomást kétszáz rendőr vette körül és vette őrizetbe az irániakat. Az akciót részben a helyi árusok kezdeményezték, akik nehezményezik, hogy az irániak és más külföldiek „rorít- ják az üzletet", hamis telefon- kártyákkal kereskednek és sokféle más árut adnak-vesz- nek. Terjed a tüdőbaj Riasztóan növekszik a tüdőbaj halálos áldozatainak száma Kelet-Európábán - ezt közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben. A WHO becslése szerint tavaly a térségben húszezren haltak meg tüdőbajban és kétmillióan voltak közvetlen veszélyben. A WHO felmérésében szereplő 27 kelet-európai ország közül csak Lengyelország, Magyar- ország, Szlovénia, Csehország és Szlovákia kerülte el a betegség visszatérését. Fenyegetőnek tűnik a helyzet Oroszországban: Moszkvában és Tomszkban például 1992 óta megkétszereződött a tüdőbajban elhunytak száma. A WHO jelentéséről kedden hírt adó brit lap szerint az ENSZ egészségügyi szervezetének tisztségviselői nem titkolták felháborodásukat annak láttán, hogyan építik le a volt kommunista országokban az ingyenes egészségügyi szolgáltatásokat nyugati jótanácsra. A tüdőbaj terjedéséért az ingyenes egészségügyi rendszerek összeomlását okolták. Zsaroló részvényesek bűnszövetkezete A japán rendőrség letartóztatta az egyik zsaroló banda főnökét, amiért a bűnszövetkezete megkéselte az egyik ruhaipari vállalat vezetőjét. A szigetországban e napokban aktivizálódnak a részvénytársaságok megzsarolására „specializálódott" bandák. Mostanában rendezik a vállalatok éves részvénytársasági közgyűléseit, amelyeket a szok- ajáknak nevezett bandák megzavarnak. A szokaják olyan, bűnszövetkezetekhez tartozó kisrészvényesek, akik pénz zsarolnak ki a vállalatok vezetőitől és ennek fejében csendben maradnak a közgyűléseken. A ruhaipari vállalat vezetőjét munkába menet késelték meg a szokaják, a rendőrség feltételezése szerint azért, mert nem volt hajlandó együttműködésre. Vasúti szerencsétlenség Isztambulban Frontálisan ütközött egymással kedden reggel két személyvonat Isztambulban. A TRT török állami tévé jelentése szerint a balesetben megközelítőleg százan megsebesültek, de szerencsére nem volt halálos áldozat. A dpa híradása szerint az Ankarából Isztambulba tartó gyorsvonat és egy helyi érdekű vonatszerelvény futott egymásba. A TRT és a nem hivatalos Anadolu hírügynökség közlése alapján a szerencsétlenség oka egyelőre nem ismeretes. A sebesülteket a környék kórházaiba szállították. Göncz Árpád - Michal Kovác: párhuzamos interjúk A Národná obroda tegnapi számában a magyar és a szlovák köztársasági elnökkel párhuzamosan készült interjú jelent meg abból az alkalomból, hogy Göncz Árpád és Michal Kovác egy közös díj átvételére az Egyesült Államokba utaztak, ahol Bili Clinton amerikai elnökkel is találkoznak. Az államfőknek a lap két-két azonos kérdést tett fel. Az első: Hogyan értékelik egymásnak a nemzetiségi problémák megoldására és a két ország megbékélésre tett lépéseit? Ä másik kérdés: Mikor és miben tapasztalták egymásról azt, hogy legfőbb közjogi méltóságként az emberek boldogulásának érdekeit előtérbe helyezte egy szűkebb érdekkel szemben? Michal Kovác azt mondta: „Göncz Árpád nemzetközi és magyar politikai színtéren kifejtett tevékenységére hivatalba lépése óta csodálattal tekintek." Emlékeztetett rá, hogy eddig hat alkalommal találkoztak s kettejük között „nagy fokú bizalom alakult ki." Á szlovák államfő visszaidézte, hogy Göncz Árpád már 1990-ben a két ország nemzetiségei iránti „pozitív politikát" szorgalmazta, és mindig is érzékelni lehet, hogy „emberi, ésszerű megoldásokra, a mindkét oldalon örökölt sérelmektől mentes" együttélésre törekedett. Michal Kovác úgy látja, hogy Göncz Árpád „eddigi termékeny élete során mindig a közösségi érdekeket helyezte a szűkebb érdekek elé". Göncz Árpád hangsúlyozta, hogy kettejük két éve tartó ismeretsége során mindig is őszintén, baráti hangon tudtak beszélgetni, amire Michal Kovác jellembeli értékei adják a magyarázatot. Ezek közé olyan értékeket sorolt, mint a nyíltság, a problémák iránti érzékenység, s ugyanakkor nem fedezte fel Kovácban „e sokat próbált térség sokakat terhelő belső görcseit." Ez a megközelítés a magyar és a szlovák politikában egyként a jobb viszony megteremtését segítheti, s „remélem nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy egy kicsit egymás példaképei vagyunk. Kovác elnök úr személye a számomra azt jelenti, hogy Szlovákia képviselői készek egyenrangúan bánni a náluk élő magyarokkal, készek jogaik és azonosságtudatuk megerősítésére, s az én személyem pedig azt jelentheti az ő számára, hogy Magyarország képviselői abszolút mértékben tiszteletben tartják Szlovákia szuverenitását, s hogy az egyre kiteljesedőbb együttműködésre fognak tö1 rekedni." A magyar államfő emlékeztetett rá: Michal Kováccsal közösen fogalmazták meg a két ország történelmi megbékélésének esélyéről szóló gondolatot, azt, hogy elérkezett a megbékélés útjában álló akadályok elhárításának az ideje. Kérdőjelek Jó hír Brüsszelből? Hosszú hónapok vitái, diplomáciai kötélhúzása után, úgy tűnik, új szakasz kezdődhet a NATO és hajdani fő ellenfele, Oroszország kapcsolatában. A tervek szerint ugyanis Brüsz- szelben Kozirev külügyminiszter bejelenti országa csatlakozását a washingtoni ihletésű „Partnerség a békéért" programhoz és aláírja azt a jegyzőkönyvet, amely a két fél további szélesebb körű együttműködésének részleteit tartalmazza. A feltételek egyeztethetők? A megállapodás még pár hete is szinte reménytelennek tűnt, hisz sok megfigyelő úgy vélte: nem lehet kompromisszumot kidolgozni Moszkva „különleges elbírálásra" vonatkozó igénye és a NATO-illetékesek azon alapállása közt, amely a békepartnerség azonos feltételeit hangsúlyozta minden résztvevő állam számára. A jelek szerint azonban mégis sikerült nagyjából közös nevezőre hozni az eltérő elképzeléseket. Moszkva, hangsúlyozzák Nyugaton, nem lesz abban a helyzetben, hogy döntő befolyást gyakorolhasson a brüsszeli döntésekre, mondjuk megakadályozza a szervezet esetleges kibővítését a jelentkező kö- zép-kelet-európai országokkal. Nem lesz tehát „második Jalta"... Hogyan működik mindez majd a gyakorlatban? Ez majd a hétköznapokon derül ki. Ám egy biztos: azzal, hogy Moszkva részesévé válhat az átfogóbb európai biztonsági együttműködésnek, egész kontinensünk jól jár. NATO-berkekben is megkönnyebbülést jelent, hogy nem kell tartani Oroszország látványos elszigetelődésétől, ami - az eredeti célokkal ellentétben - mintegy új elválasztó vonalat hozott volna létre földrészünkön. Az orosz csatlakozás tehát vitathatatlanul jó hír. Sz. G. Ferenczy Europress Világtalálkozó Jeruzsálemben Vasúti rablók Ötvenezer forint jutalom a nyomravezetőnek Rablási kísérlet bűntettében nyomoz Érden a rendőrség. Június 4-én hajnalban a Dunaújvárosból Budapestre, a Déli pályaudvarra tartó személyvonaton egy eddig ismeretlen tettes megpróbálta elvenni P. László dunaújvárosi lakos táskáját. Az utas azonban nem ijedt meg, rákiáltott a rablóra, aki erre ütlegekkel . válaszolt, majd Százhalombattán két társával együtt leszállt a vonatról és kereket oldott. A közös kormányzásra készülő szocialisták és szabad- demokraták tegnap is folytatták a koalíció előkészítését: a Mérleg utcában az SZDSZ ügyvivői tanácskoztak, a Köztársaság téren pedig az MSZP nyolcfős tárgyalóküldöttsége, hogy kialakítsák álláspontjukat a következő plenáris fordulóra. A két párt vezetőiből álló politikai egyeztető fórum - vagy ahogy másként nevezik, a főbizottság - szerdán ül ösz- sze ismét a Képviselői Irodaházban. Miután a nyolc szocialista és a négy szabaddemokrata politikusnak az előző fordulók során sikerült megállapodásra jutni a közös kormányzás garanciáiról, majd a miniszteri tárcák elosztásáról, szerdán azok a kérdések kerülnek terítékre, amelyekben a szakbizottságok nem tudtak megegyezni. A rendőrség kéri a szemtanúk jelentkezését, és azokét is, akik netán hasonló jellegű bűncselekmény sértettjei, de mindmáig nem tettek feljelentést. Az érdi rendőrkapitányság vezetője ötvenezer forintot ajánl fel annak, aki az ügygyei kapcsolatban érdemleges adattal tud szolgálni. Az érdi rendőrkapitányság a 06-23-365-007-es vagy a 06-23-365-687-es számon érhető el, de hívható a rendőrség a 07-es telefonszámon is. Ezek közé tartozik például a megyék státusa: az MSZP erős megyéket szorgalmaz, míg az SZDSZ inkább csökkentené a szerepüket. Vita várható még arról is, hogy tárca nélküli miniszter felügyelje-e a titkosz- szolgálatokat, és amennyiben igen, akkor egyedül a szocialisták rendelkezzenek-e erre jogosítvánnyal - mint ahogy igénylik. Ha sikerül lezárni a még nyitott kérdéseket, pénteken a két pártelnök aláírhatja a koalíciós megállapodást, és a szöveg a hét végén a pártok fontos fórumai elé kerülhet. Megtárgyalja az MSZP frakciója, elnöksége, választmánya és rendkívüli kongresszusa; az SZDSZ vezetői szombaton a párt Országos Tanácsa, vasárnap, pedig a rendkívüli küldöttgyűlés elé viszik a dokum :ntumot jóváhagyásra. A ma élő idős nemzedék az utolsó, amely személyes élmények alapján elmondhatja azt, ami fél évszázaddal ezelőtt történt a zsidósággal, biztosíthatja az utókor számára a Holocaust emlékének fennmaradását - jelentette ki Jichak Rabin izraeli kormányfő a magyar zsidóság vészkorszakának 50. évfordulója alkalmából hétfő este Jeruzsálemben kezdődött kétnapos világtalálkozón, megköszönve az ideutazott túlélőknek, hogy megjelentek az összejövetelen. Több ezer küldött részvételével kezdődött a szent városban, a Binjáné Háumá dísztermében a találkozó. A magyar nyelvterületről származó zsidóság világszerte működő szervezeteinek tagjai gyűltek egybe tíz év óta először ilyen nagyszabású rendezvényen, és, miként a találkozó fő szervezője, az Izrael Magyarországi Bevándorlói Szövetségének elnöke, Jehuda Spiegel megállapította, az élet törvényei szerint alighanem utoljára. Rabin miniszterelnök, aki az elsők között köszöntötte a résztvevőket, beszédében kiemelte a magyar zsidóság államépítő szerepét Izraelben, és azt hangsúlyozta, hogy az ország léte a biztosíték arra, hogy a világ zsidóságával soha többé ne történhessen meg az, ami fél évszázaddal ezelőtt. Koalíciós megegyezés előtt Ólmozott fűszerpaprika Ólommal szennyezett pirospaprika került forgalomba Pest megyében. Az esetre úgy derült fény, hogy a László Kórházba két tóal- mási lakost szállítottak mérgezési tünetekkel, s kiderült: nagyobb mennyiségű ólom halmozódott fel a szervezetükben. A kórház értesítésére az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Pest Megyei Intézetének munkatársai kiszálltak a helyszínre, és végigvizsgálták a szóba jöhető mérgezési forrásokat. így terelődött a gyanú az élelmiszerekre, ezen belül is pirospaprikára, amelyet az érintett család ízesítőként nagyobb mennyiségben rendszeresen fogyasztott. Kiderült, hogy a paprikát egy helyi bolt előtt illegálisan árusító, egyelőre ismeretlen személytől vásárolták. így pedig könnyen előfordulhat, hogy mások is vásároltak az ólommal szennyezett fűszerből. A tisztiorvosi szolgálat ezért elsősorban a környékbeliek figyelmét arra hívta fel, hogy aki származási hely, minőségi tanúsítvány nélküli pirospaprikát vásárolt, ne fogyassza el a fűszert. Az ólommérgezés tünetei egyébként a hányás, hasgörcsök, bizonytalan érzés, e panaszokkal tanácsos mielőbb orvoshoz fordulni. Amennyiben az illegális paprikaárus egy-két napon belül nem kerül elő, ez ügyben hamarosan megkezdődik a rendőrségi nyomozás. Munkavédelmi ellenőrzés A magyar ipar nincs olyan jó műszaki helyzetben, hogy alkalmazhassa a biztonságos zárt technológiákat, s noha az egyéni védőeszközök kínálata igen széles körű, használatuk meglehetősen hiányos - mondotta keddi sajtótájékoztatóján Ádám Lóránt, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke. Bejelentette: június 21-én és 22-én a munkavédelmi felügyelők több mint 100 ezer munkahelyen ellenőrzik országszerte, hogy a munkáltatók megtartják-e védőeszközellátási kötelezettségüket, megfelelő-e a belső szabályozás, kielégítő védelmet nyújtanak-e a különféle egyéni védőeszközök, elvégzik-e azok időszakos biztonsági felülvizsgálatát, és gondos- ködnak-e tisztításukról, karbantartásukról. Az OMMF elnöke szólt arról is, hogy a felügyelőknek jogában áll eltiltani a munkától azokat a dolgozókat, akik nem használják a megfelelő védőeszközöket. Ha mindezt a megfelelő felszerelések hiánya okozza, akkor a kieső munkabért a munkáltatónak kell állnia, ha azonban a dolgozó nem használja, akkor a kieső jövedelmet senki sem pótolja. A szabálysértésért egyébként 30 ezer forint bírság róható ki. A személyre szóló, vállalatokat érintő büntetés 50 ezer forinttól 3 millió forintig terjedhet, s az eddig kiszabott legmagasabb összeg 2 millió forint volt. Az elmúlt évben a kiszabott bírságok és büntetések összege 6,5 mülió forintot tett ki, ezt az OMMF információs rendszerének fejlesztésére fordították. A tájékoztatón szq volt arról is, hogy az évi mintegy 40 ezer balesetnek kimutathatóan 3-5 százaléka adódik a védőeszközök hiányából. T • • Ml 1 •• / Lövöldözés a kórházban Lövöldözni kezdett egy férfi automata fegyverrel egy amerikai katonai légibázis kórházában. Tettének oka ismeretlen. Ámokfutásának öten estek áldozatul, további 19 személy pedig megsebesült. A fegyveres taxival érkezett a Fairchild légibázishoz tartozó kórházhoz. Besétált az épületbe, és AK-47-es típusú (Kínában, a volt Szovjetunió köztársaságaiban és más volt szocialista országokban gyártott) automata puskájából szó nélkül tüzet nyitott a várakozó betegekre. A tettest egy rendőr lelőtte. Elloptak egy gépsort Budapesten, a IV. kerületi Rendőrkapitányság eljárást indított az ismeretlen helyen tartózkodó Gy. Hau Gabriella 49 éves asszony ellen, aki 8-10 ismeretlen férfivel együtt behatolt németországi férjének IV. kerület Perényi Zsigmond utcában lévő Wili-Hau Kft. üzemébe, ahol leszerelték és elszállították a mintegy 20 méter hosszú csőgyártó gépsort. Az anyagi kár mintegy 35 millió forint. Dinotojás lopás A Toulouse közelében levő Blagnacban rendezett ásvány- és kövületvásárról elloptak egy százmillió éves dinoszaurusz tojást. A Kínából származó dino-tojásnak igen nagy a piaci értéke. A dino-tojást egy olasz gyűjtő standjáról lopták el. NÉPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kit. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helvettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3, Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon 326480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHlR Hírlapkereskedelmi Rt (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, posta- utalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postaköltséggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket szíveskedjék a kiadóhoz, a 74/316-211-es telefonszámon bejelenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028