Tolnai Népújság, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-18 / 142. szám

1994. június 18., szombat MEGYEI KÖRKÉP KÉPÚJSÁG 3 Horgászok világbajnoksága zajlik Velencén Huszonhat ország száznégy versenyzőjének részvételével tegnap este ünnepélyesen megnyitották Velencén a Ju­ventus Hotelben a Klubcsapa­tok XIV. Édesvízi Horgász Vi­lágbajnokságát. Dr. Varga Miklósnak, a MOHOSZ elnö­kének köszöntője után Göncz Árpád köztársasági elnöknek, a világbajnokság fővédnöké­nek személyes megbízottja, Tóth Lajos olvasta fel a köz- társasági elnök levelét, majd Fortume Jaguelen, a FIBSed elnöke nyitotta meg hivatalo­san a versenyt. A versenyzők nevében ifj. Hamar Ferenc, a bírók nevében Szalai László tett ünnepélyes fogadalmat, azután pedig látványos folk­lórprogram következett, va­lamint Dévai Nagy Kamilla előadóművész adott színvo­nalas műsort. Térjünk azonban vissza a versenyhez. Minden részt­vevő országot az országos csapatbajnok képviseli, amit hazánkban a Győrsövényházi Horgász Egyesület érdemelt ki, s ifj. Hamar Ferenc, Hamar Péter, dr. Magyar György, va­lamint Rátonyi István alkotja a csapatot. Csapatvezető Hamar Ferenc, edző Jónás György. A versenyzőket a Velence-tavi evezőspályán 2200 v méter hosszan, egymástól 10 mé­terre versenyeztetik egy úszós készséggel és egy egyágú ho­roggal. A kifogott halat mini­mum 3 méter hosszú szákban kell tartaniuk a mérlegelésig a versenyzőknek, s minden gramm egy pontot jelent. Az értékelést szektoronként vég­zik el, s az nyer, akinek a leg­jobb lesz a helyezési száma. Az első fordulót ma, szomba­ton 9 óra 30-tól bonyolítják le 12 óra 30-ig, a másodikat pe­dig holnap ugyanebben az időpontban. Az ünnepélyes eredményhirdetés vasárnap 18 órakor lesz a Hotel Juven­tus előtt. Mindkét napra vár­ják az érdeklődőket. Az esélyekről annyit sike­rült megtudni, nagyon erősek a többszörös világbajnok ola­szok, kiválóak a franciák, az úgynevezett „sötét ló" szere­pét osztották az angolokra, de San Marino képviselői is be­futhatnak, illetve a dobogó bármelyik fokára felléphet­nek. A magyarokat egyes vé­lemények szerint az első tíz közé várják. Ebben benne van a dobogóközei és a dobogó is. Mindenesetre a hazai csapa­tok eddig elért 9., illetve 7. he­lyét túl akarják szárnyalni. Bízzunk benne, hogy sikerül.-él- Fotó: Gottvald MATÁV ügyfélszolgálati iroda nyílt Pakson A morcos, a taktikus, és a diplomatikus Az iroda nem túl nagy, de elegáns A MATÁV Pécsi Igazgató­sága tegnap kétszer is „be­csöngetett" Paksra, hiszen amellett, hogy az éppen zajló blues-rock fesztiválnak az egyik fő támogatója, megnyi­totta ügyfélszolgálati irodáját is a Dózsa György utcában. Az időzítés tehát tökéletes volt. Az elegánsan berende­zett irodában mindenesetre lesz dolguk az ott dolgozó hölgyeknek, ugyanis Pakson is van még mit tennie a MA- TÁV-nak. Ez utóbbit már Rei­ner Ágoston igazgató mondta, hangsúlyozva, ez az iroda is az ügyfelekkel való jobb kap­csolattartást szolgálja. A pécsi igazgatóság még valamikor 1990-ben határozta el, hogy minden körzetben létesít egy új, korszerű ügyfélszolgálati irodát, a paksi a sorban a ki­lencedik. Bor Imre polgármester rö­vid hozzászólása meglehető­sen taktikusra sikeredett. Utalt arra, hogy az ügyfelek nem mindig jókedvükben fognak betérni ide, lesznek köztük „morcosak is, akiknek ta­lán erre meg is lesz az okuk". Ki­emelte, hogy úgy tűnik, Pak­son december 31-ig megtör­ténnek az ígért telefonbeköté­sek. Közben ő is, és a sajtó je­lenlévő képviselői is Reiner úr diplomatikus arckifejezését pásztázták, valamiféle meg­erősítést várva. Mintha egy halvány bólintásféle felfedez­hető lett volna ... Talán az új irbda megnyi­tása mellett, erre is koccintot­tak a finom pezsgőből a részt vevők. KRZ Fotó: Ótós Réka Megtakarítás az állam számára Német Vöröskereszt: ajándék Pfaffenhofenből A német vendégek négy mikrobusszal érkeztek Szek- szárdra, a Vöröskereszt me­gyei épülete elé. A dugig meg­rakott autók gyógyászati esz­közöket, bálás ruhákat és gyermekjátékokat rejtettek magukban. Ajándék a német Vöröskereszttől, a pfaffenho- feni szervezettől -, tudtuk meg dr. Szabó Attila megyei titkártól. A 11 fős német cso­port vezetője, Herbert Lorenz városi jegyző egyúttal a pfaf- fenhofeni járási Vöröskereszt elnöke. — Nálunk régi hagyomá­nya van annak, hogy a Vörös- kereszt részt vesz a szociális problémák megoldásában - kezdte a vele készített interjút Herbert Lorenz. — Ebből adódóan szoros a kapcsola­tunk az önkormányzati szer­vekkel és a szociális feladato­kat ellátó intézményekkel. Széles, aktív bázisra tudunk támaszkodni munkánk fo­lyamán. — Megfelelő mennyiségű pénz áll az önök rendelkezésére? — Komoly összegeket ta­karítunk meg az állam szá­mára, miután jelentős adomá­nyokhoz jutunk a lakosság és a különböző támogató cégek által. Éves járási költségveté­sünk egyébként jelenleg eléri az öt millió márkát. A jó fel- használás - tehát az öregekről, a betegekről, a rászorulókról való gondoskodás - bizony nem könnyű gazdálkodási feladatot ró ránk. — Több éves az a kapcsolat, melyet a Vöröskereszt Tolna Me­gyei Szervezetével alakítottak ki. Miben látja ennek jelentőségét? — A nemzetközi tevékeny­ség tradícióink közé tartozik. Ennek keretében alakult ki a kapcsolat Szekszárddal, il­letve Tolna megyével. Öröm­mel nyugtázzuk, hogy lehető­ségünk nyűik segíteni a ma­gyar Vöröskereszt gondjainak enyhítésében. S azt is számí­tásba vettük, hogy Magyaror­szág déli határához közel há­ború van: jóleső érzés szá­munkra, hogy a menekültára­dat ellátásában mi is részt tu­dunk vállalni. -szá­A bor második napja Aliscában Dr. Diófási Lajos (balról) értékelte a borversenyt (Folytatás az 1. oldalról.) Az emléktábla-avatás szó­noka dr. Katona József, az SZBKI nyugalmazott igazga­tója volt, aki méltatta Szek- szárd szülöttét, Dicenty De­zsőt, a magyar szőlészet és bo­rászat kiemelkedő alakját, aki életében nem kapta meg a neki járó elismerést. Ezt követően a Művészetek Háza újabb ünnepélyes ak­tusnak adott helyet. Itt tartot­ták ugyanis a szekszárdi bor­verseny eredményhirdetését. Kocsis Imre Antal bevezető szavai után dr. Diófási Lajos értékelte a borversenyt. Emlé­keztetett rá, hogy az elmúlt év szélsőséges időjárása nem kedvezett a szőlőnek, és ez fő­leg a borok ízében és zamaté­ban érződött. Beszélt a gyako­ribb borhibákról, és gyakorlati tanácsokkal is ellátta a terme­lőket. A szekszárdi borok jövőjé­vel kapcsolatban kifejtette, hogy a származás és eredet- védelem megoldásával külö­nösen a vörös óboroknak van esélye arra, hogy világ élme­zőnyébe kerüljenek. Ennek érdekében ki kell épülnie a borvertikumnak, amelyben a pinceszövetkezeteknek és a nagygazdaságoknak kell nagy szerepet vállalniuk. Diófási Lajos fontosnak tartotta a bor­turizmus fejlesztését, mint a propaganda egyik leghatéko­nyabb módszerét. Összesen 70 bor kapott ara­nyérmes minősítést, ezek kö­zül is a vörös óborok szerepel­tek a legjobban, hjagydíjat ka­pott a bátmonostöri Óilián Rt.; a tolnai Saramé János; a szek­szárdi Aranyfürt szövetkezet '92-es Cabernet franc bora; a szekszárdi Németh László '92-es Chardonnay-je; a szek­szárdi Vesztergombi pince '90-es Cabernet franc-ja; és a szekszárdi Kaposi István '93-as Rizlingszilvánija. Az előbb felsorolt borokkal és termelőikkel a borverseny díjkiosztója után a Babits márványtermében ismerked­hetett a közönség. A jó hangulat lapzártánk után fokozódott, a Vármegye- háza Borozó-beli borbállal. A tudósító számára nem marad más hátra, mint hogy az eddigieknél jobb időt kí­vánjon szombatra, amikor is a Babits melletti színpadon reg­gel kilenctől este hétig kultu­rális műsor, a szünetekben kü­lönleges borok árverése vár mindenkit, a Borudvar szol­gáltatásairól már nem is be­szélve. sk Fotó: Ótós Szakmai nap Hőgyészen A hőgyészi művelődési ház ad otthont a kedden, június 21-én, 10 órakor kezdődő Em­beri Erőforrás-gazdálkodási Tanácsadók Országos Kama­rája elnökségi ülésének. A szakmai napon többek között Boros Szabolcs - kamaraelnök - az elnökség koncepciójáról szól, dr. Brebán Valéria, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ igazgatója pedig „A régió fejlesztési elképzelései és a munkaerő struktúra kap­csolata" címmel tart előadást. Beszámoló hangzik el a sike­res válságkezelési program tapasztalatairól is. Délután ke- rekasztal-beszélgetésre kerül sor, amit önkormányzati veze­tők, vállalkozók és tanácsadók részére tartanak. A délután második felében kerül sor az elnökségi ülésére. HÍREK A MEGYÉBŐL Garden Party a Gastroluxban A népszerű Parrag Band köz­reműködésével ma 19 órától Garden Party címmel zenés est lesz a szekszárdi Gastro- lux étterem kerthelyiségében. Soros-támogatás gyermekműsorokra A Soros Alapítvány leg­utóbbi döntése értelmében a Holló együttes és a szek­szárdi városi televízió közös pályázata 230 ezer forint tá­mogatásban részesül. A pá­lyázók ezt az összeget há­romrészes német-magyar nyelvű, gyerekeknek szóló tévéműsor elkészítésére for­dítják. A felvételekre, a ter­vek szerint, szeptemberben kerül sor. Közismert, hogy a Holló már többszáz hasonló jellegű - kétnyelvű - előadás tapasztalatával készítheti el ezt a produkciót. Graffiti-nyitóbuli: Prosectura-koncert A felújított, átalakított - új hang- és fénytechnika, új be­rendezés - mohácsi Graffiti Klub szombat esti nyitóbuli­ján a szekszárdi Prosectura zenekar ad koncertet. Az egészségügyről Decsen A decsi képviselő-testület so­ron következő ülésére június 28-án kerül sor. A képviselők a falu egészségügyi helyzeté­ről kapnak tájékoztatást. Sonia és a Sápadtarcúak a Pink Paksban A hónap végén, június 30-án 21 órától ismét a Pink Paks vendége lesz a Sonia és a Sá­padtarcúak név alatt futó ze­nekar. Ugyanezen a napon kerül sor a székesfehérvári Vission Tattoo Stúdió bemu­tatójára is. T estsúlycsökkentő-tábor Tolnán Június 20-26 között bentlaká­sos - a gimnáziumban - test­súlycsökkentő életmód tá­bort szerveznek Tolnán. Há­rom helyi általános iskolából összesen 25 gyerek vesz részt ebben az akcióban, mely az önkormányzat támogatásá­val valósulhat meg. Őcsény a szekszárdiakat választotta Csütörtökön este az őcsényi képviselők döntöttek arról, hogy a vízmű működtetésére a szekszárdiak ajánlatát fo­gadja el. A testület meghall­gatta a helyi egyesületek - tűzoltó, sport és hagyomá­nyőrző - beszámolóját is. A közbiztonság helyzetéről szólva pedig elhangzott, hogy ebben a körzetben is létszámhiánnyal kell meg­küzdenie a rendőrségnek. Rádió-Kapcsolat Kettészakított családoknak A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága és a BBC beindítja „Rádió-Kapcsolat" című programját, ez év június 19-től. Ez a program lehetősé­get ad a volt Jugoszlávia terü­letén a háború következtében szétszakított családi kapcsola­tok megteremtéséhez. Áz adás időpontja: minden vasárnap 18.30-tól 20 óráig. Magyaror­szágon rövid- és középhullá­mon is fogható, s a volt Jugo­szláviában beszélt összes nyelven hangzik el. Lényege, hogy a címzettek­hez (keresett személyekhez) el nem jutott Vöröskereszt-üze­netekhez (azaz, a „BTS" - vissza a feladónak üzenetek) egy űrlap csatolandó. Ezt az űrlapot kitöltése után a Magyar Vöröskereszt Ke­reső szolgálata Zágrábba küldi a Vöröskereszt Nemzet­közi Bizottsága részére, amely azt a BBC részére továbbítja. Á BBC pedig programja kereté­ben, az adásban közzéteszi a kereső személy nevét és címét, valamint a keresett személy nevét. Tehát azokat a személyeket, akikhez valamilyen ok folytán nem jut el a Vöröske­reszt-üzenet, kerestetni lehet a BBC „Rádió-Kapcsolat" prog­ramja segítségével. Az első adás június 19-én lesz hallható 18.30 órától 20 óráig a rövidhullámon az 5875 KHZ-en, a 49 méteres, vala­mint a középhullámon, az 1296 KHZ-en a 231 m-es hul­lámhosszon, a BBC „Rá­dió-Kapcsolat" című adásban.

Next

/
Thumbnails
Contents