Tolnai Népújság, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-14 / 138. szám
2 KÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1994. június 14., kedd PANORÁMA Anna hercegnő a Térdszalagrend lovagja II. Erzsébet királynő tegnap a legelőkelőbb lovagi címmel, a Térdszalagrend tagságával tüntette ki tulajdon leányát, Anna hercegnőt. Ebből bennfentesek arra következtetnek, hogy az uralkodó afféle ügyvivő „pótkirálynénak" szánja leányát Károly herceg, a trónörökös mellé, annak különélő felesége, Diana hercegnő helyett, arra az időre, amikor Károly majd király lesz. Az 1348-ban alapított Térdszalag- rendnek nők soha nem lehettek teljes jogú tagjai, 1509 óta pedig egyáltalán nem lehettek tagjai, kivéve az uralkodó királynőt, és 1901 óta a királynékat. Londonban tudni vélik, hogy ezzel II. Erzsébet igazából a királyné feladatainak ellátására készíti fel leányát. Cicciolina Olaszországban bujkál Olaszországban feltehetően Genovában bujkál Staller Ilona, a pornóvilág Cicciolina néven ismert egykori sztárja, aki a múlt héten lopta vissza volt férjétől New Yorkban 18 hónapos kisfiát. Cicciolina az ofasz sajtón keresztül az olasz bíróságok védelmét kérte volt férjével szemben. Staller Ilona és Jeffrey Koons amerikai szobrász házassága tavaly ment véglegesen tönkre. Akkor egy olasz bíróság az édesanya felügyeletére bízta gyermeküket, ám Koons tavaly karácsonykor ellopta a római lakásból a gyermeket és magával vitte New Yorkba. Ott az amerikai bíróság neki ítélte a felügyelet jogát. A gyermek végleges elhelyezéséről még nem döntött a bíróság. Az anya nem várta meg az ítéletet és a múlt héten a rájuk felügyelő magándetektívet kijátszva eltűnt a gyermekkel. Bemutató utak a Csalagútban A Csatorna-alagútban egész nyáron sok hibára és váratlan leállásra kell számítani - ezt közölte tegnap az üzemeltető brit-francia Eurotunnel részvénytársaság szóvivője. Már megindult a teherforgalom, és eddig kétszer állt meg teherautókat szállító tehervonat az alagút közepén, mert a mozdonyvezetők hamisnak bizonyult vészjelzést kaptak. Baleset nem volt, de a teherautó-sofőröket mindenesetre evakuálták az alagútból. A rendszeres személyforgalom még nem kezdődött meg. Az autókat és gyalogos utasokat szállító vonatok őszig csak bemutató utakat tesznek az alagútban, bejáratás céljából. A négyéves merész úrvezető Nem adott elsőbbséget egy teherautónak szülei Fordjával egy 4 éves „úrvezető" a bulgáriai Plevenben, s totálkárosra törte a vadonatúj autót. A rendőrség beszámolója szerint csodával határos módon úszta meg a balesetet Gosko Hrisz- tov. A fiú szülei az út mellett parkoltak autójukkal, amikor ismerősöket pillantottak meg a járókelők között. A motort leállították ugyan, de az indítókulcsot nem vették magukhoz, amikor kiszálltak. A kocsiban maradt Gosko egy óvatlan pillanatban beindította a Fordot, s baj nélkül el is kormányozta azt a kereszteződésig. Ott azonban nem tudott megállni, s egy teherautóval összeütközött. A szülők kétségbeesetten rohantak a roncshoz, amelyből a legkisebb karcolás nélkül segítették ki a vétkes gépkocsivezető. A szociális ágazat pótléka A Pénzügyminisztérium még ezen a héten folyósítja az önkormányzatok számára a szociális ágazatban dolgozók pótlékának kifizetéséhez szükséges első félévi időarányos részt. Szelényi György, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője elmondta: azért tartják fontosnak az ezzel kapcsolatos információt, mert több lap foglalkozott azzal, hogy mi lesz a szociális intézményekben dolgozók 4000 forintos pótlékának fedezetével. Január 1-jétől ugyanis az érintett jogszabály - a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992 évi XXXIII. törvény szociális, egészségügyi, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 40/1994 (III. 25.) kormányrendelet - szerint a szociális intézményekben három műszakos munkahelyen ápolási tevékenységet végzőknél az A/l fokozat illetménye 50 százalékának megfelelő pótlék jár. A napokban fejeződött be az a felmérés, amely összesítette, hogy a pótlék kifizetése ebben az évben milyen ösz- szegű költségvetési forrást igényel. Az összesítés alapján önkormányzati körben több ezer dolgozót érint és így 841 millió forintot jelent. A Pénzügyminisztériumban már intézkedtek annak érdekében, hogy 420 millió forint átutalása az önkormányzatokhoz napokon belül megtörténjen. A második félévben pedig az önkormányzatok a havi állami hozzájárulás részeként folyamatosan kapják a pótlékok kifizetéséhez szükséges összegeket. A szükséges szakmai plusz Tegnap záróvizsgával ért véget az a szőlész-borász tanfolyam, melyet a MÜSZI és a GATE gyöngyösi főiskolai kara szervezett Szekszárdon. Lapunk érdeklődésére dr. Szőke Lajos, kandidátus, a kertészeti tanszék vezetője értékelte a „tanévet". Elmondta, hogy a tavaly szeptemberben indult, munkanélkülieket átképző tanfolyamra érettségizettek jelentkezését várták. Az induló 18 főből 16-an tehettek záróvizsgát. A 960 órás tananyag tematikáját a főiskola tanárai állították össze, melyben legnagyobb hangsúlyt a szőlőtermesztés, a borászat és ezek gépeivel kapcsolatos ismeretek kapták. Ezen kívül alapvető számítástechnikai, számviteli, adózási, jogi, marketing, üzemszervezési, pénzügyi, növényvédelmi tudást is szereztek a hallgatók. Az elmélet mellett komoly gyakorlati munkát is végeztek, melynek során „élőben" is megismerkedtek a szőlőtermesztés, a borászat technológiai folyamataival. Két szakmai tanulmányút segítette az eredményes tanulást. Észak-Magyarországon az egri, a tokaji szőlőtermesztést és a különböző gazdálkodási formákat tanulmányozták a résztvevők, míg a másik alkalommal a Balaton-kör- nyéki szőlőkkel, valamint a szlovák, cseh, osztrák borvidékekkel ismerkedtek. Az oktatás helyszínét a Szekszárdi Mezőgazdasági Rt., illetve a környező gazdaságok biztosították, az oktatói gárda részben Gyöngyösről, a főiskoláról, részben a környék szakembereiből verbuválódott. A költségeket a Tolna Megyei Munkaügyi Központ fedezte. Dr. Szőke Lajos elmondta, hogy a tanfolyam elvégzése érettségivel rendelkezőknek technikusi szintű minősítést ad, melyet a főiskola által kiállított bizonyítvány tanúsít. A tanár úr elégedett a hallgatókkal, mert hozzáállásuk igen pozitív volt. Nem véletlenül, hiszen nagy részük már a tanfolyam elején jelezte, hogy szőlővel-borral kíván foglalkozni. A tanfolyam eredményes elvégzése pedig biztosítja számukra az ehhez szükséges szakmai pluszt. Orvosi kamara: aki bújt bújt, aki nem nem — Libanonban hétfőn eljárást indítottak az egyik volt keresztény müícia vezetője ellen, akit azzal vádolnak, hogy részt vett egy észak-libanoni maronita keresztény templomban még az év februárjában végrehajtott, és tizenegy ember életét kioltó pokolgépes merénylet előkészítésében. Kérdőjelek Mitől félünk? Évszázadok óta az a hírünk a vüágban, hogy nálunk nem divat a politikai terror. Valóban: a merénylők a magyar történelemnek mindmáig csak ritka és jelentéktelen epizodistái voltak. Az Országházban pedig csupán egyetlen érdemi erőszakos esemény történt, ez is még a Monarchiában, amikor rálőttek Tisza Istvánra az ülésteremben. Egyszerre megváltoztunk volna? Természetesen nem. De az nem mindegy, hogy beszámíthatatlan őrültek vagy kiszámítható célokkal romboló kalandorok rob- bantották-e be a Parlament kapuját? Tudatos politikai zavartkeltés volt-e a céljuk? Ami vitathatatlan: a Parlament elleni merénylet is jelzi, hogy alaposan megváltozott körülöttünk a világ. Ezért szedett már áldozatokat nálunk a hagyományos nemzetközi terrorizmus (Ferihegy), és lett Magyarország is helyszíne a közvetlen déli szomszédságunkban dúló háborúhoz kapcsolódó merényleteknek. Vajon van-e, lehet-e kapcsolat a szegedi templom és a pesti Országház berobbantott kapuja között? Tény, a közbiztonság romlása elérte az ország szívét, a Parlamentet is. Megelőzhette volna ezt a rendőrség? Vannak-e hozzá megfelelő jogi és anyagi eszközei? Egyértelmű igennel vagy nemmel aligha tudna rá válaszolni bárki. De arra a hétvégi robbanás talán ráébresztett mindannyiunkat: felmérhetetlenül sokba kerülhet, ha tartósan a közbiztonság védelmi rendszerén, szervezetén és technikai felszerelésén takarékoskodunk. Kocsis Tamás Ferenczy Europress Mit lehet tudni a parlamenti robbantásról? Maga a hír is bombaként robbant: a Parlament XIX-es kapuját ismeretlen merénylő berobbantotta. Az elmúlt fél évtizedben összesen négy hasonló terrorcselekmény történt hazánkban (1989. február - egy metró-szerelvényben, 1991. december - a Ferihegyi gyorsforgalmi úton, 1993. január - Kaposvárott, 1994. június 1 - Szegeden egy buszmegállóban), s egyik bűntény tettese sem került rendőrkézre. A helyszín Az Országház Duna felé néző oldalán levő épületszakasz a parlament legkevésbé szem előtt levő, legsötétebb része: rendszerint nincs kivilágítva. Olyannyira „perifériája" a monumentális építménynek, hogy a kétszárnyas kapu nem is volt kulcsra zárva. Igaz, a kapuhoz vezető lépcsősor alacsony fémkorláttal van körülvéve, ezen azonban bárki könnyen átjuthatott és az ott fölhalmozott kövek között megbújhatott. A merénylet pikantériája, hogy a parlamenti őrök pihenőszobája közvetlen a kapu közelében van. Milyen szerkezet robbant? • • Orömünnep Bécsben Az európai csatlakozásra kimondott „igen" után vasárnap késő éjszakáig tartott Bécs utcáin, terein az ünneplés. A kancellári hivatal előtt több- százan gyűltek össze és az esti sajtóértekezlet után hosszan éljenezték a kormányt, tapsolták az erkélyre kilépő Vranitzky kancellárt és a minisztereket. Az európai zászlókkal, aranycsillagos kék léggömbökkel felszerelt, az Európai Uniós csatlakozást éltető táblákat tartó emberek között igen sok volt a fiatal, akik nem érték be a kancellár megjelenésével az erkélyen, addig kiabáltak, amig Vranitzky lejött közéjük. A politikust hatalmas tapsvihar fogadta, ugyanígy Alois Mock külügyminisztert. Egyesületből köztestületté alakult az orvosi kamara Gyógyszerbemutatóval összekötött fogadás keretében - melyet két gyógyszergyártó cég, a Lilly és a Glaxo rendezett - tegnap megalakult Tamásiban a 63 tagot tömörítő helyi orvosi kamara. Az intézmény kötelező létrehozását törvény írja elő, s ezzel a nyugat-európai gyakorlatnak megfelelően az eddig egyesületként működő orvosi kamara, melyben a tagság fakultatív volt, köztestületté alakul. A belépés az új kamarába nem kötelező, kamarai tagság nélkül azonban ezentúl egyetlen orvos sem praktizálhat. Az átalakulás nemcsak kötelezettséget jelent az orvosi szakma számára, hanem lehetőséget is az egységes fellépésre az egészségügy berkein belül és kívül egyaránt. — Az orvostársadalom jogi, etikai és anyagi elvárásai először jutnak képviselethez. Döntő fontossága van, hogy beleszólást kaphatunk az egészségpolitika alakításába is - mondta kérdésünkre dr. Schili Antal, a pincehelyi kórház sebészeti osztályának vezető főorvosa, a testület újonnan megválasztott elnöke. Majd hozzátette: — A kamara nemcsak az orvosok érdekeit fogja képviselni, hanem az egész egészségügyet, a kamarai ténykedés pedig egyes hátrányos helyzetű kórházak helyzetének javításában is szerepet játszik és lesz gazdája ezáltal olyan ügyeknek, mint az etikai, fegyelmi problémák, vagy az orvostovábbképzés. A testület összesen 10 tisztségviselőt választott, a helyi kamara alelnöke dr. Bencze Gáboriéit. -tfAz AustriaLottó nyereményei A Lottó Unió közlése szerint a június 12-i, 23. heti Austria Lottó kisorsolt nyerőszámai a következők: 1,19, 26, 29, 36, 37 A pótszám 31 A Jókerszám: 968762 Az AustriaLottó eredményei a következők: Jackpot 15.244.423 schilling, 2 darab ötös pótszámmal, nyereménye egyenként 2.032.590 schilling, 224 darab ötös nyereménye egyenként 27.222 schilling, 14.029 darab négyes egyenként 579 schilling, 285.679 darab hármas egyenként 35 schilling. 1 Joker nyereménye 3.507.341 schilling. Az AustriaLottó 23. játékhetén nem volt telitalálat, ami a 9. Jackpotot jelenti ebben az évben. A több mint 15,2 millió schillinges Jackpot-összeg megduplázódik, ezáltal a következő húzás hatosára körülbelül 53 millió schüling vár. A pokolgépről egyelőre annyit tudni, hogy egy kilogramm trotilnak megfelelő erejű robbanóanyagot tartalmazott. Valószínűleg TNT-volt, de nem zárható ki, hogy Semtex, a terroristák által újabban gyakran alkalmazott szintetikus anyag volt a töltet, amelyet a kereső detektorok nem mutatnak ki. A szerkezet nem volt lefojtva, így minden irányban hatott - ellenkező esetben nagyobb pusztítást végzett volna az épületben. Mindenesetre az anyag ugyanolyan tökéletesen elégett, mint a szegedi robbantásnál. A szakértők egyelőre nem tudják, hogy időzített vagy távirányítású volt-e a szerkezet - a rendőrség az előbbi feltételezésre hajlik. Hogyan követték el a merényletet? A robbantásról elsőként a Radio Bridge éjszakai adása értesült: egy hallgató betelefonált, jelezve, hogy fényjelenséget és robbanást észlelt a Parlament épületénél. (A rádiósok kétkedve fogadták a bejelentést, erre a telefonáló letette a kagylót.) Éjjel a parlamenti őrség járőrözik az épület körül; a szolgálatosok 5-10 percenként haladnak el az érintett kapu előtt. A számítások szerint tehát a merénylőnek legfeljebb 5 perce lehetett arra, hogy bemásszon az elkerített részre, elhelyezze a kisméretű szerkezetet a kapuban és a kerítésen át távozzon. Mindezen túl: az ottani lámpaoszlopon ipari kamera van elhelyezve, ez azonban nem működött. Nyitott kérdés, hogy tudta-e ezt a tettes vagy sem. Ki lehetett a tettes? Egyelőre semmit nem tudni az elkövetőről. A robbantás körülményei azonban egyértelműen arra utalnak, hogy nem valami amatőr rossz tréfájáról, hanem profi módon előkészített és végrehajtott terror-cselekményről van szó. Ezt erősíti az a kiszivárgott feltételezés is, hogy a robbanó szerkezetet vagy a hadseregtől lopták el vagy hozzáértő személy készítette. A két holland férfiról, akit az esetet megelőzően a parlamentnél igazoltattak, kiderült, hogy nincs közük a merénylethez. A belügyminiszter ezzel együtt nem zárta ki, hogy külföldiek voltak az elkövetők. A nyomozás roppant erővel folyik; a nyomravezetőnek 5 millió forintos díjat tűzött ki rendőrség. Hírek szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság önálló nyomozócsoportot állít fel a tettesek fölkutatására. A robbantás következményei A parlamenti kaput keretestől kiszakította a detonáció, s ösz- szesen mintegy 120 ablak kitört. A helyreállítás néhány napot vesz csupán igénybe. A turistacsoportok országházi látogatásait csupán hétfőig függesztették fel, keddtől a Ház ismét látogatható. A merénylet nyomán máris megfogalmazódott: a Parlament és az egyéb kiemelt objektumok őrzését megnyugtatóan csakis jelentős anyagi ráfordításokkal lehet: múlhatatlanul szükséges a technikai fölszerelések kiegészítése és korszerűsítése. A belügyminiszter erre vonatkozóan rövidesen előterjesztést tesz a kormánynak. Ferenczy Europress Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAKÁCS REZSŐ életének 68. évében elhunyt. Temetése 1994. június 15-én 16 órakor lesz a teveli temetőben. Gyászoló család Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, posta- utalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postaköltséggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket szíveskedjék a kiadóhoz, a 74/316-211-es telefonszámon bejelenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028