Tolnai Népújság, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-11 / 136. szám
1994. június 11., szombat HÉT VÉGI MAGAZIN «ÚJSÁG 11 Ordögh Szilveszter régóta nem vidám író-olvasó találkozó, rendszerváltás idején Könyv a hűségesekről Az idei könyvhét egyik vendége volt Szekszárdon Ördögh Szilveszter író-műfordító. Gyakran nyúl bibliai témákhoz, legutóbbi munkája, a Koponyaüreg is új szövetségi ihletésű. A találkozón sajnálattal állapította meg, hogy napjainkban mindenre rátelepszik a politika, a rendszerváltás hátulütője az is, hogy a tisztán kulturális, irodalmi lapok, folyóiratok vagy eltűnnek, vagy részben reklámújsággá válnak, vagy odacsapódnak valamelyik félhez, támogatást kérve liberális vagy nemzeti alapítványoktól. — Megítélése szerint a mai írónak a népszerűségre vagy a minőségre érdemes inkább törekednie? Tömegigényt vagy rétegigényt elégítsen ki? — írója válogatja - mondta. — Nagy dilemma a szolgálni vagy kiszolgálni kérdés, és akadnak olyanok is, akiket nem foglalkoztat az, hogy for- gatják-e a könyveiket. Ugyanakkor mindenkiben van egyfajta hiúság, egyfajta természetes önzés, hogy a gondolatait megoszthassa valakikkel, s azok fontosak legyenek az olvasó számára. Bennem sem az egyik, sem a másik szélsőség nem él. A publikum kiszolgálását nem művelem, nem is értek hozzá - egy lebilincselő krimit megírni, az egy külön szakma -, de azt hiszem, nem vagyok az a típus sem, aki hermetikusan elzárkózva a sajátmaga számára fontos gondolatokat próbálná csak kiizzadni. Úgy vélem, hogy a kultúra, s benne az irodalom nélkülözhetetlen társadalmi jelenség, s ennek megfelelően szükségszerű, hogy az azt létrehozó alkotók is társadalmi lényként létezzenek. — A tízmilliós Magyarország „hány darab" jó írót bír eltartani? — Azért nehéz válaszolni erre, mert a jó író pillanatnyilag egyáltalán nem biztos, hogy művei honoráriumából él meg, hanem különféle támogatásokból. Szándékosan nem mondok nevet, de tudok olyan korszakos jelentőségű alkotót, aki nagyon nehezen él meg, és tudok olyan „könyvgyárosokat", akik... - nem vetem meg őket sem, de ez nem az én utam. — Ha egy író úgy látja, hogy a politikusok pancserek, jól teszi-e, ha maga kezd politizálni? — Erről korábban is az volt a véleményem, hogy a XX. század végén a politikusság nagyon komoly mesterség. A felkészült politikusnak három végzettsége kellene, hogy legyen: jogászi, közgazdászi és bizonyos értelemben bölcsé- szi. Annak, hogy Magyarországon ez másként alakult, történeti okai vannak. Korábban némelyek beleszülettek a politikába, majd később kine- veződtek, például a hűségük, megbízhatóságuk alapján. Remélem, hogy előbb-utóbb ez is hozzáértés, iskolázottság és élettapasztalat kérdése lesz. Azt, hogy író lehet-e politikus, ki-ki döntse el. Eötvös József például kiváló író-politikus volt, de tudok ellenpéldát is. — Ön sokat foglalkozik a Bibliával. Hívő? — A szónak abban az értelmében nem, hogy templomba járó, de a Jézus-i eszmét, a szeretet parancsát elévülhetetlennek tartom. Ugyanakkor megvalósíthatat- lannak is, a jelen ismereteim alapján. Attól a vallásgyakorlattól, egyházhoz tartozástól, amihez huszonegynéhány évesen még szorosan kötődtem, mára eltávolodtam. — Műfordítóként is ismert. Miért kezdett a vietnami költőkkel? Beszéli azt a nyelvet? — Nem, egy véletlen során alakult így. Járhattam Vietnamban, és hoztam magammal irodalmat. Hiteles francia fordításokat ültettem át magyarra. Minimális volt akkor még nálunk a vietnami művek ismerete, ezen próbáltam enyhíteni, s ezzel az én szerepem azt hiszem befejeződött. Mostmár várom azokat az embereket, akik vietnamiul tudnak, ott tanultak, jól ismerik azt az irodalmat, és ők válogatnak, fordítanak. — Amikor más szerzőket olvas, fordít, rokonlelkeket keres, vagy éppen ellenkező gondolko- dásúakat? — Egyfajta empátia mindenképpen szükséges. Ha az ízlésemtől nagyon eltérő íróra akadtam, akkoris nekifeszültem, mint egy falnak, próbáltam megérteni, hogy miért különbözik tőlem. Aki túlságosan hasonlít hozzám, attól én nem leszek gazdagabb. A ro- konlélek a hétköznapi életben jó, az önművelésben nem. — Mikor nevetett utoljára egy hatalmasat? — Fuú ... Nem tudom.' Van egy színész barátom, aki alkatánál fogva olykor elementáris nevetésre késztet, de az utóbbi időben ez is nagyon ritkán fordult elő. Az utóbbi idő itt évtizedekben értendő. Wessely Fotó: Ótós Réka A képviselőválasztáson az Egységes Párt jelöltje Gratz Gusztáv, a Magyarországi Németek Népművelési Egyesületének elnöke volt. A szociáldemokrata jelöltnek, Günther Péternek nem sok esélye volt... Ne lepődjön meg az olvasó, jól emlékszik, hogy a közelmúltban más jelöltekről olvashatott az újságokban, hiszen ezúttal az 1926-os választásokról van szó. S minderről a népszerű nevén Hűségmozgalomként emlegetett Hűséggel a Hazához mozgalom előzményei, gyökerei kapcsán esik szó a Kolta László és Solymár Imre szerkesztette könyvben, amely a könyvhétre jelent meg. Az akkori választásokon - mint Kolta László bevezetőjéből megtudjuk - a választópolgárok egyötöde nem élt szavazati jogával, ám a szociáldemokrata jelölt még így is 2100 szavazatot kapott. Az 1931-es választásokon azonban már nem szerepel a körzetben a párt. „Ezzel a sváb bányászok, nyomorgó kisiparosok és gyári munkások, szegényparaszti rétegek politikai támasz nélkül maradtak, - éppen amikor a gazdasági válság bizonytalanná tette a kis egzisztenciákat. Pont akkor, amikor a Németországból irányított pángermán agitáció újra felerősödött, - most már a hitleri fajelmélet demagógiájával is átszőve." - olvashatjuk a bevezetőben, amely 1929-ig követi az eseményeket. A kortörténeti dokumentumokat - köztük számos kuriózumot - a következő esztendőtől közlik a szerkesztők. Legelőbb is Gömbös Miklós 1930. augusztus 2-án a Pesti Hírlapban megjelent írását, amelynek hangvétele tükrözi a kor hangulatát. A cikk imigyen záródik: „S ha már bele is kell nyugodnunk abba, hogy Csonka-Ma- gyarország is még mindig többnyelvű, nem akarjuk és nem engedhetjük meg, hogy önök soklelkűvé is tegyék! Nem hagyunk többé ßlünkbe ólmot önteni, nem hagyjuk testünket felnégyeltetni, még azoknak sem, akik Szent István nevével takaróznak." A kötetben 1945-ig, a memorandumok megjelenéséig követhetjük nyomon a hűségmozgalom dokumentumait. A Volksbunddal szemben létrejött mozgalom vezetői tiltakoztak a svábság egészét sújtó kollektív felelősségre vonás ellen: „A vezetők és alapítók arcát a szégyenpír borítja el". Megtalálhatók még a kötetben a mozgalmat utólag értékelő dokumentumok , köztük Gömbös Miklós fogalmazványa 1947-ból, amelyben a többi között ezt olvashatjuk: „Akármit mondanak most róla, a Hűség-mozgalom nyílt, illegális ellenállási mozgalom volt és német győzelem esetén - ahogy azt sokszor megígérték - kiirtották volna a tagjait." A kötet végén kétnyelvű (magyar-német) utószó is található. Mint ebben olvasható: „Az elmúlt évtizedekben a politikai elvárások szolgálatában álló kutatók szűk csoportja betekintést nyerhetett a hazai és külföldi levéltárakban található különböző jelentésekbe, s lehetőséget kapott a kérdéskör feldolgozására. Feltűnő, hogy szinte szándékosan mellőzik a hűségmozgalom működési térségében keletkezett eredeti forrásokat, talán félve attól, hogy ezek nem igazolják a hivatalosan elvárt koncepciót. Mindezek következtében a hűségmozgalom tevékenységének lényege elsikkadt, hovatovább nacionalista, konzervatív, klerikális kulá- kok-vezette tevékenységnek minősítették azt... Távol álljon tőlünk azt állítani, hogy a hűségmozgalom eszmeileg hibátlan lett volna, de valljuk, hogy az összehasonlítások vizsgálódások és elemzések próbáját bátran kiállja!” A kiadványt bibliográfia gazdagítja, amelyben a korabeli és azóta napjainkig megjelent sajtócikkek, tanulmányok, helytörténeti források jegyzéke szerepel. (Kolta László-Solymár Imre: Válogatott dokumentumok a Hűséggel a Hazához mozgalom történetéhez. Bonyhád: Vörösmarty Mihály Művelődési Központ, 1994. 157 p.) Hangyái János Beszélgetés a főrabbival Mint arról beszámoltunk olvasóinknak, a héten emléktáblát avattak Pakson a Holocaust 50. évfordulója alkalmából. Az ünnepség vendége volt dr. Schweitzer József országos főrabbi, az Országos Rabbiképző Intézet főigazgatója. — Milyen gondolatok, milyen érzések vetődnek fel önben a maihoz hasonló alkalmakkor? — Ezek nagyon szívszorító pillanatok, annál is inkább, mert Paks olyan város, ahol tulajdonképpen ma már nincs zsidó lakos. Totálisnak mondható a pusztulás, hiszen az a néhány ember sem él már, aki az elhurcoltatást túlélte, s visz- szatért a városba. Ezen a mai ünnepségen az erre az évfordulóra visszatért egykori paksiak, és a város jelenlegi lakosai alkotják az emlékező gyülekezetét. Ez a harmadik alkalom, mikor ilyen ünnepségen veszek részt, s azt tapasztalom, hogy a városi önkormányzat mindenhol szívügyének tekinti, hogy a fél évszázada történt szomorú eseményről méltó módon megemlékezzen. Mindenhol szíves és őszinte odaadást láttam az ünnepségek megrendezésekor, itt Pakson az előkészítésekor is. Mindez azt jelenti, hogy ebben a kérdésben egy metamorfózison ment át lakosság túlnyomó többsége, a városi vezetés pedig nagy súlyt helyez arra, hogy tudatosuljon ez a tragédia, s méltó módon emlékezzenek meg róla. Ez köszönettel veszem. — Véleménye szerint tanult-e az emberiség a Holocaustból? — Ezt nehéz eldönteni, hiszen ha azt nézzük, mi van Szarajevóban és más, távolabbi vidékeken, úgy tűnik, még ez is kevés volt. Csak a remény él bennünk, hogy egyszer eljutunk odáig, hogy az ember az embernek nem fenevadja, hanem valóban embertársa lesz. venter - degré Rejtett értékeink Az első, megyénkről szóló nyomtatvány Manapság, amikor annyiszor emlegetjük Európával való kapcsolatunkat, külön figyelmet érdemelnek ennek első nyomtatott dokumentumai, az egykor újságokat helyettesítő illusztrált röplapok, köztük az a 395 éves nyomtatvány, amely egy Tolna melletti csatáról tudósít. A hódoltság kori Tolna több megyére ható gazdasági, kulturális és reformációs központ volt. Főleg a tizenötéves háború idején lett kedvelt célpontja a szabad hajdúknak. Ezek a katonák, amikor visz- szafoglaltak egy-egy keresztény magyar várost - érthető okokból - nem kaptak engedélyt szabad rablásra, fizetségük néha csak abból állott, hogy a török területén le-lecsaptak egy kisebb-nagyobb településre, azt kifosztották. Ennek esett áldozatul Tolna is, de erre csak 1602-ben kerül sor. Közvetlen előzménynek tekinthető az 1599. június 22-én lezajlott rajtaütés. A röplap alapjául szolgáló kép készítője Johann Sibma- cher nürnbergi festő és rézkarcoló, kiadó-nyomdásza pedig a magyar származású Ballo Antal, aki flamand röpi- ratát Antwerpenben nyomtatta ki. Hihetőleg ezt is, akárcsak a többi hasonló sajtóterméket, egyszerre árulhatták a vásárokon afféle kezdetleges képregényként, újságot mondó röplapként, de talán műalkotásként is. A flaman- doknak és vallonoknak már csak azért is érdekes lehetett az ilyesmi, mert sokezren közülük zsoldosként vettek részt a török elleni csatákban, vagy éppen Bocskai hajdúi elleni ütközetekben. Technikailag jól felszerelt és képzett katonák voltak, de itt nálunk sokszor rajtuk ütöttek, s a könnyű pénzkeresetnek hitt kaland balul ütött ki... A csata főszereplői közül a törökök éppen utánpótlást szállítottak volna Budára, pénzt a zsoldra, puskaport és vásznakat, megrendelt árut. A hajdú sajkások (akik a magyar történelemben először Nándorfehérvár védelménél csillogtatták vitézségüket) mindkét fél táborába szép számmal szegődtek: rác hajósok ők, akik úgy ismerik a Dunát, mint a tenyerüket. A kép felirata szerint folyamatábrát látunk. A: itt lestek a hajdúk a Dunán és itt támadták meg az ellenséget. (Ehhez semlegesíteniük kellett az ellenség őrhajóját.) B: a török őrhajó. C: a felgyújtott török gályák. (Ezek után következik a győzelem.) D: a törökök menekülése, majd E: a hajdúk sisakszámra osztják a zsákmányolt pénzt, F: elfogják a béget, G: megkínozzák. Ezután H: a hajdúk Eszék felé vonulnak, I: a hajdúk pihenője és végül, ahol az egész lejátszódott, K: a Duna folyó. A rajzoló képről, illetve a valóságból jól ismerhette a korabeli katonaöltözékeket: magyar és rác hajdúk mellet németalföldi zsoldosokat is látunk jellegzetes sisakban, a török bég ábrázolása is alapos ismeretekre vall. Minden bizonnyal hiteles forrásból merítette a nyomdász is ismereteit, mert életszerű magyarázó szövegei olyan részletekre utalnak, amelyek nem lehetnek csupán a fantázia szüleményei. A hajdúk féligmeddig zsákmányszerző rajtaütése hatalmas félelmet keltett Tolna lakosaiban. Kathona Géza írja az eset hatásáról: „A nagy menekülési láz a népesség még ott tartózkodó maradékát is hatalmába ejtette", s 1600-ban a tolnaiak java Kecskemétre menekült, Tolna eddig virágzó mezővárosa lakosságában ■ meggyérült, „majd végre 1602-ben a hajdúk támadása során teljesen el is néptelenedett". A nyomtatvány eredetijének több példánya ismeretes: a levéltárban és a Magyar Nemzeti Múzeumban is található belőle egy-egy példány, ezzel együtt azonban értéke szinte felbecsülhetetlen. Dr. Töttős Gábor
