Tolnai Népújság, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-02 / 128. szám

MEGYEI TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG (8. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1994. JÚNIUS 2. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 128. SZÁM Ketten juthat­nak tovább a Miss Levi's Eu­rosport '94 nem­zetközi megmé­rettetésre, amely nek fő dija egy Ford Fiesta. Megyénkből is lesz induló című írásunk a 3. oldalon olvasható. A Lakáskultúra Napja Az Európai Bútorkiskeres­kedők Szövetsége (FENA) június 4-én Európa több or­szágában megrendezi a La­káskultúra napját. Az idén az Országos Kereskedelmi Szö­vetség révén Magyarország is csatlakozott a már hagyomá­nyosnak számító akcióhoz. Magyarországon a jövőben minden év június első szom­batja lesz a Lakáskultúra Napja. Az előkészületekről az OKSZ vezetői szerdán sajtótá­jékoztatót tartottak, ahol el­mondták: az idei rendezvény során 17 fővárosi és vidéki bú­torkiskereskedelmi vállalat mutatja be a legújabb bútorkí­Bevonultak Hétfőn és kedden mintegy hétezer sorköteles - közülük 2800-an a határőrséghez - vo­nult be katonai szolgálatának teljesítésére. A bevonuláskor lelkiismereti okokra hivat­kozva polgári szolgálatra ti­zen, fegyver nélküli szolgá­latra pedig ketten jelentkez­nálatot, segíti a lakberende­zési kultúra népszerűsítését. A tájékoztatón elhangzott: a bútorértékesítés elmúlt évi forgalma mintegy 25-30 milli­árd forintot tett ki, amit csak­nem 200 cég töb mint 2500 üz­lete bonyolított. A bútorfor­galmazók egyre inkább ta­pasztalják, hogy a bútorok iránti érdeklődés ugyan nem élénkült az utóbbi években, a lakberendezéshez kapcsolódó egyéb áruk - például a lakás- textíliák, műalkotások - azon­ban számottevően javítják a bútorkereskedők eladási lehe­tőségeit. Az idei Lakáskultúra napját ezt figyelembe véve rendezi meg a szövetség. az újoncok tek, míg 41-en vallási okok miatt megtagadták a szolgálat teljesítését. Eddig ismeretlen okok miatt 31-en nem jelentek meg a bevonulási helyen, ügyükben a körülmények tisztázása már megkezdődött. Az újoncok katonai esküje jú­nius 18-án lesz. Képviselők, megbízólevéllel Deme Bertalan, a Tolna Megyei Választási Bizottság elnöke adta át tegnap délután a megbízólevelét dr. Nádori Lászlónak és dr. Kiss József­nek, akik szabaddemokrata, illetve szocialista színekben szereztek listás parlamenti mandátumot. A megyei ön- kormányzat konferenciater­mében tartott ünnepélyes rendezvényen Priger József közgyűlési elnök rövid mél­tató beszédében arra kérte a képviselőket, hogy karolják fel szűkebb pátriánk megoldásra váró ügyeit, különös tekintet­tel az igazságos elosztásra - figyelembe véve természete­sen az ország gazdasági hely­zetét. Dr. Nádori László és dr. Kiss József biztosította a jelen­levőket, hogy minden igyeke­zetükkel a megye gondjai- nak-bajainak megismerésére és - ahogy az erejükből telik - orvoslására törekednek.-szá- Fotó: Ótós GALLOV REZSŐ SPORTFÓRUMA DOMBORIBAN. Ezúttal nem egy jó hangulatú kajak- verseny alkalmából látogatott Domboriba dr. Gallov Rezső államtitkár, az Országos Testne­velési és Sporthivatal elnöke. A megyei sporthivatal által a TÁÉV-üdülőben szervezett sport­fórumon közérdeklődésre számot tartó kérdések kerültek terítékre, hisz Kocsolától Gerjenig mintegy harminc egyesületi vezető, sportoló illetve államigazgatási dolgozó hallgatta végig az államtitkár előadását. Természetesen a sokat emlegetett „magyar csoda” ezen a sportfóru­mon is szóba került. Nevezetesen arról van szó, hogy a köztudottan ellenséges közgazda- sági környezet dacára a magyar sport már évek óta erején felül teljesít. (Folytatás a 6. oldalon). Fotó: Gottvald Károly RÖVIDEN A párt nevében fontos to­vábbra is a keresztény és a demokrata jelző is, mégis a néppárt irányában szeretnénk nyitni. (2. oldal.) Június 10-én lesz az ismét­lők találkozója, ahol mindig agykontroll tanfolyamot vég­zett ingyen részt vehet. (3. oldal.) Május 26-án 150 óvodással indultunk reggel a paksi Tol­nai úti óvodából Dunaföld- várra. (4. oldal.) Erre nemcsak azért van szükség, mert a liba imádja a vizet, hanem azért is, hogy mivel tóra kerülnek, szoktat­ják őket a vízhez. (5. oldal.) Védelemre tervezettek azok a területek, melyek védettsége még jogszabályban nem ke­rült szabályozásra, de a vé­detté nyilvánítást előkészítő eljárás alá vonták, és nyilván­tartásba vették. (7. oldal.) A cigányság helyzete Az Érdekegyeztető Tanács Munkaerőpiaci Bizottságában, az Országos Képzési Tanács­ban és a megyei munkaügyi tanácsokban is képviseletet kellene biztosítani a cigá­nyoknak. Ezt a többnapos ta­nácskozás szerdai zárónapján fogalmazták meg a résztve­vők. A fórumot a Munkaügyi Minisztérium, valamint több szervezet hívta össze. Barsiné Pataki Etelka a vi­lágkiállítás főbiztosa köszöntő beszédében elmondta: az Expo olyan alkalom, amely tovább tudja erősíteni az or­szágok közötti kapcsolatokat. A közös megjelenéssel a résztvevő országok hatéko­nyabban tudnak bemutat­kozni a világnak. A főbiztos kedvező jelnek véli, hogy 710 nappal a Expo'96 kapuinak megnyitás előtt már 24 zászló loboghat a Zászlók Terén. Barsiné Pataki Etelka számít arra, hogy a hamarosan felálló új kormány más vezetőt nevez ki a Világkiállítási Programi­roda élére. Az expoiroda veze­tője azonban hangsúlyozta: a két éve megkezdett folyamat­nak a jelenlegi mederben kell tovább haladnia. A jelenlegi projekt menedzselhető, kivite­lezhető és finanszírozható. Két évvel az Expo megnyitása előtt már nem szabad komo­lyabb korrekciókon gondol­kodni. Újabb három expo-zászló Újabb három nemzet zászlaját vonták fel tegnap a lágymá­nyosi világkiállítási területen lévő Zászlók Terén. Ezzel im­már 24-re növekedett az 1996-os rendezvényen már biztosan résztvevő országok száma. A három új jelentkező: Kazahsz­tán, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Litvánia. Film Tolna megyéről A Magyar Turisztikai Egye­sület Tolna Megyei Szervezete és a szekszárdi Pop Tv 30 per­ces filmet készít, mely idegen- forgalmi szempontból mutatja be a régiót. A forgatást már elkezdték. Meg akarják örökí­teni a táj évszakonkénti szép­ségeit és az esztendő jelesebb eseményeit. Az anyag, a ter­vek szerint először az Utazás '95 kiállításon lesz látható, ja­nuár végén. Később bemutat­ják néhány külföldi utazási szakkiállításon és vásáron, több nyelvű kisérő szöveggel. Az alkotók fő célja az, hogy a '96-os világkiállítás leendő lá­togatói időben megismerked­jenek Tolna megyével, és ide is eljöjjenek. Eddig 41 telepü­léssel vették fel a kapcsolatot. A félórás filmen kívül szeret­nének készíteni hat kisfilmet is, melyek tájegységeket mu­tatnának be. Főszereplő: Múlt hét szerdán kezdő­dött, s tegnap befejezéséhez érkezett a Művészeti Hetek elnevezésű rendezvénysoro­zat Nagymányokon. Egy hete gyermekrajz kiállítás nyílt, és zeneiskolások koncertje hang­zott el, tegnap pedig a gyer­mekeké volt a főszerep. A nemzetiségi nap apropóján a helyi általános iskolások né­met nemzetiségi tánccsoportja és az énekkar lépett fel, vala­a gyermek mint a kéttannyelvű osztályok tanulói adtak színes műsort. Ez a rendezvény egyben kap­csolódott az Ünnepi Könyvhét megyei programjaihoz is, hi­szen bemutatásra került a me­gyei könyvtár gondozásában a közelmúltban megjelent Németkéri daloskönyv is. A gyermekek német énekkara egyébként sok más dal mellett egyet ebből a kötetből is elő­adott a rendezvényen, nagy Farmshow Farmshow néven mezőgaz­dasági gépeket és berendezé­seket bemutató kiállítás és vá­sár nyílt tegnap Zagyvarékas és Újszász között, a 32-es út melletti területen. A Szolnoki Mezőgép Rt. több társrende­zővel közösen szervezett két­napos rendezvényén harminc kiállító mutatja be csaknem hetven termékét és szolgálta­tását. A szakemberek a gépek többségét működés közben is megtekinthetik. A házigazda szolnoki cég mintegy harminc gyártmányát állította ki. Ezek között elsősorban a különböző típusú kaszálógépek keltettek érdeklődést. A piacon sikert aratott berendezések sorában látható a Mezőgép francia partnerével közösen kifejlesz­tett rendfelszedő adaptere, amelyből az ezerötszázadikat a vásáron adják át külföldi üz­lettársuknak. A NAP HÍREIBŐL / Arat emelt tegnaptól a Lada Átlagosan 8 százalékkal emelte meg június 1-jétől a HungaroLada a Lada típusú személygépkocsik árát - tá­jékoztatta az MTI-t szerdán Szabó Eszter, a társaság ke­reskedelmi igazgatója. El­mondta, hogy a Lada 1993 szeptemberében emelt utol­jára árat, 10 százalékkal, ám az azóta bekövetkezett forint- leértékelések következmé­nyeit már nem tudta átvál­lalni. Piros pont a rendőröktől Piros pontot osztanak a so­mogyi rendőrök ezentúl azoknak az autósoknak, mo­torosoknak és kerékpárosok­nak, akiknél a közlekedésbiz­tonsági akciók során mindent rendben találnak az ellenőr­zésnél, illetve szabályosan és másokat is segítőén közle­kednek. Jutalomszelvénye­ket, ha megérdemelnék, sem kaphatnak rendőrök és hoz­zátartozóik. A novemberig tartó akcióban 3500 piros pontot, vagyis jutalomszel­vényt osztanak ki a megyé­ben: ez sorsjegy is, amellyel értékes nyereményekre lehet szert tenni. Gólya-expedíció Hat hónaposra tervezett ex­pedíció indul augusztus 10- én Békéscsabáról a gólyavo­nulás útján Dél-Afrikába, a hat résztvevő a 31.000 kilo­méteres, 14 országon át ve­zető út végén január 20-ra ér­kezik a fekete szárazföld leg­délibb részéhez, az Agul- has-fokhoz (a Tűfokhoz). Az ökológusból, zoológusból, botanikusból, fotósból, ope­ratőrből és hangmérnökből álló, két terepjáróval útnak induló gólyakutató csoport Békéscsabától a dél-afrikai folyóvölgyekig 34 helyen vé­gez majd megfigyeléseket, hogy megismerje az ott élő emberek, a környezeti hatá­sok és a gólyák kapcsolatát. Jazz Weekend Óbudán Jazz Weekenddel zárul a hét Óbudán. A Főtéren, a Zichy­kastély előtt június 3-dikán 16 órától és 4-dikén 10 órától neves magyar és külföldi művészek, valamint együtte­sek szórakoztatják a közön­séget. Vásári vigalom Középkori vásári vigalomra invitálja a családokat szom­baton a Budapesti Történeti Múzeum. A Vármúzeum udvarán régi mesterségek képviselői adnak ízelítőt a szakma rejtelmeiről, „titkos" fogásaiból. A vállalkozókedvű ifjak és idősebbek a helyszínen ma­guk is kipróbálhatják kézü­gyességüket. Reneszánsz zene és tánc is szerepel a programban. Falusi vendéglátók Ellátni a falusi üdültetéssel, zöldturizmussal foglalkozók szakmai érdekképviseletét, összehangolni és népszerűsí­teni vállalkozási programjai­kat, kínálatukat. Ezzel a céllal alakult meg a zalaegerszegi megyeházán a Falusi Vendég­látók Zala Megyei Egyesülete. Az egyesület 29 alapítója kö­zött van kisvállalkozó, utazási iroda, önkormányzat és me­zőgazdasági szövetkezet. Számos hasonló szervezet „el­indításának" gyakorlatától el­térően a zalai falusi vendég­látó egyesületnek a kezdéshez jelentős pénzügyi és szakmai támogatást nyújt a megyei idegenforgalmi és expótanács. Ä vonzóvá tehető turisztikai vállalkozásokat kívánják elő­segíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents