Tolnai Népújság, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-04 / 104. szám
FIATAL, ÖREG, MIND NAGY FÁT SZERETNE (5. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1994. MÁJUS 4. SZERDA ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 104. SZÁM A karatésok a szülői támogatást kimerítették, s ha a közeljövőben nem lesz szponzor, újabb életképes csapat tűnik el a süllyesztőben. Az ipponosok tizenhárom érme a 8. oldalon. Vezércsere az OTP megyei igazgatóságán Ügy vezetőségi értekezletet tartott tegnap Szálkán az Országos Takarékpénztár és kereskedelmi Bank Rt. Tolna Megyei Igazgatósága. Az értekezleten részt vett Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. A megyei igazgatóság munkájának értékelésén túl az értekezleten hivatalosan is beiktatásra került az új megyei igazgató, Schwemmer László. A korábbi igazgatót, Kováts Bélát myugdíjazás miatt május elsejével beosztásából felmentették. Schwemmer László kinevezése előtt a Budapest Bank Rt. Szekszárdi Fiókjánál töltött be igazgatói posztot. FKÉ A Vatikán az Expón Vatikán Állam a Magyar Köztársaság meghívására önálló pavilonnal vesz részt az 1996-os budapesti világkiállításon. A pápai állam korábban már számos világkiállításon jelen volt, s csakúgy, mint bármely más állam, a kiállítás jelmondatának megfelelően mutatkozott be. A Vatikán képviselője és Bar- siné Pataky Etelka, az Expo főbiztosa tegnap a budapesti Expo-területen felépítendő pavilon terveit mutatta be a sajtó képviselőinek. A vatikáni pavilon a budapesti világkiállítás szlogenjét a Vatikán Állam eszmeisége, a kereszténység szempontjából kívánja megfogalmazni. A „Kommunikáció egy jobb világért" jelszóhoz ez az eszmeiség szorosan kapcsolódik - hangzott el a tájékoztatón - lévén, Isten párbeszéde az emberrel szintén egy jobb világért kezdődött el. Á pavilont az Ybl-díjas Török Ferenc tervezte, aki számos templom, illetve a budapesti nunciatúra épületének megtervezése után a Magyar Katolikus Püspöki Kartól kapott felkérést erre a munkára. A pavilon a világkiállítást követően az ott létesülő egyetemváros lelkipásztori céljait fogja szolgálni. A 685 négyzetméter alapterületű épület generálkivitelezőjét meghívásos pályázat útján választják ki. A tervek szerint az építkezés még ebben az évben megkezdődik, a szerkezeti és szakipari munkák 1995 végére készülnek el. Interpol-tanácskozás Kacziba Antal vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója kedden a romániai Sinaiaba utazott, hogy részt vegyen a 23. Európai Regionális Interpol konferencián. A tanácskozáson többek között a gépjárművekkel kapcsolatos bűnözésről, a számítógépes csalásokról lesz szó. A tagállamok képviselői megvitatják az egymás közötti hírközlési stratégiát, s azt, hogy miként lehetne még hatékonyabbá tenni együttműködésüket. RÖVIDEN NYUGDÍJASOK TALÁLKOZÓJA.Tegnap délután a bonyhádi II. Számú Általános Iskola tanulói adtak kedves anyák napi műsort a városi nyugdíjas klub hölgytagjainak, akik közül talán nem egy láthatta viszont unokáját a helyi művelődési ház színpadán. A gyerekek tánccal, rövid színdarabbal, verssel kedveskedtek a csak éveik számát tekintve idősnek mondható, ám nagyon is fiatalosan jókedvű nyugdíjasoknak. Képünkön az iskola 3. A osztályos tanulói láthatóak egy rövid színjáték előadása közben. (Folytatás a 3. oldalon.) Fotó: Ótós Réka Tudnivalók, erdőgazdáknak Hazánkban a tulajdonosváltás eredményeként a hazai erdőterületeknek mintegy 40 százaléka, közel 700 ezer hektár kerül magánkézbe. Az átlagosan 1,7 hektár nagyságú birtokokon nem lehet önálló és gazdaságos erdőművelést folytatni, ezért szükségessé vált egy olyan törvény megalkotása, amely szabályozza a magántulajdonú erdőgazdálkodást, a tulajdonosok kötelezettségeit, a kis területek önkéntes, közös művelésének a lehetőségeit. Kitüntették Presser Gábort A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök javaslatára - művészi munkássága elismeréseként Presser Gábor Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek, előadóművésznek, a Vígszínház zenei vezetőjének, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta. Az elismerést Göncz Árpád tegnap a Parlamentben nyújtotta át. Az átadáson jelen volt Bisz- terszky Elemér, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára. így született meg az Országgyűlés utolsó munkahetében a július 1-vel életbelépő erdőbirtokossági társulatokról szóló jogszabály. Összeállításunkban azoknak szeretnénk segítséget adni, akik a jövőben az erdőgazdálkodásból szeretnének megélni, illetve abból remélnek hasznot. Mi az erdőbirtokossági társulat? Az erdőbirtokossági társulatok az erdőtulajdonosok önkéntes gazdálkodó szervezetei. Ilyen jellegű gazdasági együttműködésre általában ott lesz igény, ahol az egybefüggő erdőterület több személy osztatlan közös tulajdonában van. Ezeket az erdőingatlanokat ugyanis meglehetősen nehéz működtetni, ezért kínál a törvény egy olyan Egy hét sem volt elegendő arra, hogy a kórház gazdasági igazgatói beosztása kapcsán „átrendeződjenek" az erőviszonyok. (2. oldal.) Az eseménynek hagyományai vannak, az alkalmat Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének ünnepe adja. (3. oldal.) Az igazgatóság elnöke ismét Bakáts István, az MVM Rt. fejlesztési igazgatója lett. (3. oldal.) A hetvenes években Kapos- pulán élénk kulturális élet zajlott, a kultúra háza sikeresen működött. (4. oldal.) Változóak a községek igényei, de mind többen jelentkeznek egyéni gazdálkodónak. (4. oldal.) szervezeti formát, amelynek keretében közösen - és eredményesen - gazdálkodhatnak a tulajdonosok. Kik lehetnek az erdőbirtokos- sági társulatok tagjai? A társulatnak kizárólag olyan személyek lehetnek a tagjai, akik az ingatlannyilvántartás szerint erdőtulajdonnal rendelkeznek. Bár a társulás az osztatlan közös tulajdonú erdőkre épül, csatlakozhat hozzá olyan személy is, aki egy, a társulati erdővel természetben összefüggő földrészlet egyedüli tulajdonosa. Az erre irányuló tagfelvételi kérelmet nem lehet visszautasítani. (Folytatás a 7. oldalon.) Katalógus a tartós állami vagyonról Első hely földrajzból az OKTV-n „A feje, mint egy komputer” Kiemelkedő eredményt, első helyezést ért el a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium harmadikos tanulója, Erdélyi Tamás az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen földrajzból. (Mint tudott, az Bio-bor Két nagyhírű hazai borvidék: Szekszárd és a Bács-Kis- kun megyei Hajós környéki szőlősgazdák számára nyújt feldolgozói hátteret az a borászati üzem, amelyet felújítás után tegnap adtak át Nemesnádudvaron. A százmillió forintos költséggel átalakított és kétmillió német márka értékű - Európában a legkorszerűbbnek számító - gépészeti, technológiai berendezéssel felszerelt üzemet egy angol-magyar vegyes vállalat, a Brilliant Holding Kft. még 1992-ben vásárolta meg, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság felszámolása során. Az egyéni termelők értékesítését elősegítő, a minőség piacképességét javító korszerű feldolgozás, palackozás mellett a borászati üzem biztonságos felvásárlói háttér is a bio-bor termelők számára. OKTV-n az első tíz helyezett, illetve földrajzból az első húsz, felvételi nélkül felvételt nyer az egyetemre.) A versenyen az ország különböző iskoláiból összesen 390 diák indult. A többfordulós vetélkedőn - pályamunka készítése, írásbeli tesztek, szóbeli feleletek -, összesen 800 pontot lehetett elérni, ebből Tamás 778-at szerzett meg. A verseny szorosságát mutatja, hogy a második helyezett mindössze négy ponttal kapott kevesebbet. A kiemelkedő sikert elért diák felkészítő tanára, egyben osztályfőnöke Bódogh Zoltán földrajz-történelem szakos tanár. (Folytatás a 4. oldalon.) Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság a tartósan állami tulajdonban lévő vagyonról fényképes katalógust készített. A megjelent kiadvány felsorolja az ÄV Rt. kezelésében lévő vállalatokat, ismerteti azok fő termelési adatait, létszámösszetételét, a tulajdonosi és tőkestruktúrát. Részletezi, hogy az adott társaságban a kormányrendelet szerint mekkora tulajdoni hányad marad tartósan állami tulajdonban és mi az, ami hamarosan privatizálható. A „Két Lotti” nyereményei A 18. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)" játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 30.668.457 forint tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találatosok nettó nyereménye: 49.899,- Ft. A 2 talá- latosoké: 380,- Ft. A „Két Lotti" nyerőszámai: 21,25, 55 és 28, 34, 66 A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át és fizetnek nyereményt a megyei postahivatalokban, takarék- szövetkezetekben, IBUSZ- és EXPRESS irodákban, sorsolás keddenként 1040-kor a Danubius Rádióban. A NAP HÍREIBŐL Műanyagbevonatos lemezek a Dunaferrtól Korrózió- és kopásálló, könnyen tisztítható műanyagbevonatos lemezek gyártását kezdte meg Dunaújvárosban a Dunaferr és az osztrák Skinfix Verbund- technológien GmbH által alapított kft. A lemezek burkolóanyagként használhatók. Készíthető belőlük garázsajtó, kapu, de alkalmasak hőszigetelésre is. Szövő üzemből kereskedelmi központ Kereskedelmi és szolgáltató központtá alakul az egykori szövődé Fertőszentmiklóson. A győri Graboplast Rt. tulajdonában lévő ipari létesítmény két éve bezárt, s a társaság több mint húszmillió forintot költött az épület felújítására. A központ helyet ad fodrászatnak, kozmetikai szalonnak, divatáru üzletnek, írószer- és nyomtatványboltnak. A Graboplast Rt. tapétákat, padlókárpitokat és egyéb műbőr termékeket kínáló raktáráruháza már működik. Angol nyelvű élelmiszeripari katalógus Az idén ősszel ismét megjelenik a Hungarian Food Cata- loque, a magyar élelmiszer- termelőkről és feldolgozókról az eddig legteljesebb körű információt tartalmazó informatív szakmai kiadvány. A kiadvány célja: a közvetlen kapcsolatteremtés a magyar élelmiszertermelők- és forgalmazók, valamint a külföldi érdeklődők között, a magyar élelmiszerek külpiaci esélyeinek növelése. Új szitázó a Suzuki szélvédőkhöz Új szitázó gépet helyezett üzembe a gépkocsi szélvédőüvegek gyártásához a salgótarjáni Glasunion Kft. (régi nevén Salgótarjáni Síküveggyár). A gépet a 125 millió forintos fejlesztési hitelkeretből 30 millió forintért vásárolta a társaság, hogy kövesse a Suzuki gyár folyamatosan növekvő igényeit. Bedia Colák török képzőművész tárlata Bedia Colák képzőművész batik munkáiból nyílik tárlat holnap a budai Harlequin Galériában. A tárlat május 14-éig tekinthető meg a Fortuna utca 21. szám alatti kiállítóteremben. Társastánc bajnokság Országos „A" osztályú társastánc bajnokságot rendeznek május 7-én Békéscsabán a városi sportcsarnokban, a nemzeti táncversenyen tizenkilenc páros indul.