Tolnai Népújság, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-03 / 103. szám
1994. május 3., kedd MEGYEI KORKÉP «ÚJSÁG 3 A tárgyalóteremből Majdnem: aljas indokból Még több mint tizenkét évet kell börtönben töltenie a bogyiszlói ifjú Holler Lászlónak a kiskorú K. Andrea meggyilkolása miatt. A Legfelső Bíróság három bíróból álló büntetőtanácsa jogerős ítéletében helyben hagyta a Tolna Megyei Bíróság dr. Vass Gábor tanácsa ítéletét. Holler Lászlót két rendbeli súlyos testi sértés és emberölés bűntette miatt tizennégy év börtönre ítélték és nyolc évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. A Legfelső Bíróság indokolása szerint „A vádlott védekezését elvető elsőbírói érvelés valamennyi bizonyíték átfogó, logikai hibáktól mentes értékelését tükrözi." Mint annak idején részletesen beszámoltunk róla, Holler László 1992 augusztus elsején éjjel a Domboriban, a dorom- lási gátőrház közelében-megfojtotta a 16. életévét még be sem töltött kislányt. A holttestet elrejtette, majd másnap maga is az áldozatot kereső család és barátok közé állt. A rendőrség két nap múlva fogta el, miután a kislány barátai tetten érték amint a holttestet másnap éjszaka a vízbe akarta süllyeszteni. A Legfelső Bíróság nem fogadta el a védelem azon érvelését, hogy a felügyelet nélkül hagyott kiskorú lány, magatartásával közrehatott a bűncselekmény bekövetkezésében, ami enyhítő körülménynek számíthatott volna. Éppen ellenkezőleg, az ügyészség érvelését látta megalapozottnak, miszerint az elítélt magatartásának jogi megítélése közelít az aljas indokból elkövetett emberöléshez. Holler László ugyanis attól került indulati állapotba, hogy áldozata visszautasította szexuális közeledését: először megpofozta, majd megfojtotta. A vádlott a megyei bíróság előtt tagadta, hogy meg akarta ölni a lányt, a történteket mintegy balesetnek tüntetve fel. Ezt az orvosszakértő cáfolta, hiszen ebben az esetben nem hirtelen következett be a halál, ami a nyak megszorításakor előfordulhat. Különösen súlyosító körülményként értékelte a Legfelső Bíróság azt, hogy a vádlott korábban is erőszakos cselekményeket követett elé. A két súlyos testi sértés esetében két időpontban, két különböző helyen, úgyszólván ok nélkül fejelt két személy arcába, akiknek orrcsontját eltörte. A Legfelső Bíróság Holler Lászlót a kifosztás bűntette alól, bűncselekmény hiányában felmentette. Az áldozattól elvett bizsuk értéke egyébként oly csekély, hogy az ma már szabálysértésnek, s nem lopásnak számít. Ihárosi Ibolya Sióagárdi hírek A közelmúltban a Kolibri Színház meghívására Budapestre utazott a sióagárdi Fecske bábcsoport, a zömmel 4. osztályosokból álló csapat. A bábosok műsorát a helybeli citera- zenekar négy tagja kísérte. A bábos találkozón részt vettek a kaposvári, miskolci, celldömölki, ceglédi és budapesti csapatok, s a sióagárdiak büszkék lehetnek arra, hogy a legtöbb tapsot a lelkes felnőtt és gyermekközönségtől ők kapták. Vezetőjük, Tarlós Lászlóné nyugdíjas óvónő már több mint 25 esztendeje foglalkozik a községben a gyermekek tanításával. * A napokban képviselő-testületi ülést tartottak a községházán, melyen részt vett Priger József, a megyei közgyűlés elnöke is. A testületi tagok és a megjelentek sok érdekességet hallhattak a megyei közgyűlés munkájáról, az elért eredményekről és a négy év során felmerült nehézségekről. Szó volt a bővülő nemzetközi kapcsolatokról, a megye szerepkörének változásáról, a volt megyei vállalatok és megyei intézmények helyzetének alakulásáról is. Ismét pünkösdi fesztivál Van egy jó hírem: lesz pünkösdi fesztivál Szek- szárdon. A Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület május 20-án, 21-én, 22-én és 23-án rendezi meg a sportcsarnokban (sörcsarnokban) a hagyományosan értékőrző, kikapcsolódást, szórakozást biztosító népünnepélyt, aminek a fővédnöke ezúttal a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád. Ez a tény az elismertségen túl a fesztivál súlyát is bizonyítja. Az idei évre is gazdag programot állítottak össze a rendezők - tudtuk meg Hepp Ádám főszervezőtől. A megyében működő kiváló német nemzetiségi ha- gyomnyőrző csoportok és fúvószenakarok mellett fellép a Bátaszék tsetvérvárosából, Besigheimból érkező fúvószenekar, a griesheimi Donauschwäbische Tanzgruppe és a weinheimi gyermek tánccsoport. Ismét szerepel a Bartina Néptáncegyüttes, valamint a tavaly nagy sikert elért mohácsi Zora néptáncegyüttes sokác táncaival és lesz jazzkocsma a méltán népszerű Szekszárd Big-Band-del. Újdonság, hogy a május 20-i megnyitón fellépnek a Deutsche Bühne művészei, akik a Marka grófnő című operettből adnak elő két nyelven részleteket. A svábbálok zenéjét a lánycsóki Karawanka, a mecseknádasdi Stefans Kapelle, a palotabozsoki Martini szolgáltatja, a záróbálon pedig a Parrag Band játszik. A rendezvény fő támogatója a Borsodi Sörgyár új márkakereskedője, a Szigma Ital Nagyker, illetve a Postabank. Mivel a tavalyinál lényegesen kevesebb támogatás folyt be, a rendezők kérik a vállalkozókat, cégeket, hogy reklám ellenében támogassák a rendezvényt. (Jelentkezni lehet: Hepp Ádám, Szekszárd, Rákóczi u. 37., telefon: 315-144.) A sport- csarnok körül lesz a tavalyihoz hasonló vidámpark, vásárolhatnak majd tombolát, amivel értékes nyereményeket nyerhetnek és kirakodóvásárt is rendeznek. Az árulni kívánók Nagy Tibornál jelentkezhetnek a 316-882-es telefonszámon. Az idén is lehet licitálni az ünnepélyes megnyitón történő sörcsapolás jogára - kikiáltási ár 30 000 forint -, a jelentkezők a Szekszárdi Rádiónál tehetik meg ajánlataikat a 312-122, illetve a 319-678-as telefonszámon, amit faxon (319-678) meg kell erősíteni. -élHangverseny a betegekért Vasárnap este Szekszárdon, a Művészetek Házában Tolna megye szívbetegeiért jótékonysági estet szervezett az MDF és a CORA Egészségvédő Alapítvány. Az est során dr. Témák Gábor képviselő bevezető szavait követően a szekszárdi Szent Cecília kórus (képünkön), Bánffy György, valamint négy zeneművészeti főiskolai hallgató és Lozsányi Tamás orgonaművész szerepeltek. Az est bevételét - a közel 40 ezer forintot - Straubinger József tolnai szívbeteg gyógyítására fordítják. Fotó: Gottvald Károly Fizikuspalánták versenye Testületi ülés után Gerjenben . Szociálpolitika és munkanélküliség A Tolna Megyei Fizika Szakkör immár majd' negyed- százados múltra tekint vissza. A középiskolások számára indított foglalkozásokat 1992-től Csajági Sándor, a paksi ESZI tanára vezeti. Az idei szakkör zárófoglalkozásaként az elmúlt héten rendezték meg a Tolna Megyei Fizika Versenyt, a Paksi Atomerőmű Rt. támogatásával. A 26 szakkörös diák közül az évközi foglalkozásokon legjobban teljesítő nyolc fizikuspalánta indulhatott a vetélkedőn, közülük öten negyedikesek (ők valamennyien Paksról érkeztek), hárman harmadikosok voltak, (a szekszárdi Garay és a bonyhádi Petőfi tanulói.) A versenyt Korpos Tibor, az ESZI negyedikese nyerte. Második lett Gombos László, a paksi gimnázium végzőse, míg a harmadik helyen Juhos Gábor, az ESZI utolsó éves diákja végzett. A gerjeni képviselő-testület a napokban tartotta a soron következő ülését, melyen egyetlen napirendi pont szerepelt. Ez pedig a község polgármesterének, Szabó Elemérnek a település jelenlegi szociálpolitikai és munkanélküliségi helyzetére irányuló elemzése volt. Ezzel a település számára legégetőbb fontosságú és napjainkban is talán a legaktuálisabb téma került a képviselő-testület asztalára. Mint a polgármester beszámolójában elhangzott, az elmúlt esztendőben 37 főnek 888 ezer forintot fizetett ki a polgármesteri hivatal. Ennek az összegnek az ötven százaléka az önkormányzatot terheli, mely nem kevés. Az említett kiadás már ebben az évben elérte ezt a nagyságrendet, hiszen már most közel hétszátezer forintnyi a kiadás. A továbbiakban az is elhangzott, hogy az átmeneti segélyben 26 fő részesült, melyre 81 ezer forintot fizetett ki az ön- kormányzat. Temetési segélyre 60 ezer forint került kifizetésre a helyi lakosoknak. A munkaügyi központ esetenkénti tájékoztatást ad a településen élő munkanélküliekről, de a közölt adat nem fedi a tényleges munkanélküliek számát. Jelenleg egy híján száz regisztrált munkanélküli van. -GarayEmlékhelyet avatnak Csikóstőttősön Iskolások az ülésen HÍREK A MEGYÉBŐL Anyák napi ünnepség A Decsi Faluház nyugdíjas klubja keretében tegnap este hétkor a faluház dolgozói és a kisiskolások teaesten köszöntötték a nyugdíjasokat Anyák napja alkalmából. ZUG-program A filmklubban 5-én James Dean-filmet vetítenek, címe Édentől Keletre, amely induló darabja a következő hetek Dean-sorozatának. Május 6-án, pénteken este nyolckor Lovász Csaba és Horváth Ákos jazzpárbaját, a „bajnokok döntőjét" élvezheti a közönség. Vasárnap 19 órától a Kadarka táncház várja a népet. Már most nem árt tudni, hogy jövő hétfőn, 9-én Menyhárt Jenő és Másik János koncertje lesz látható-hallható a ZUG-ban. Gerjen pályázott A gerjeni önkormányzat a révedényekre kiírt pályázatra pályamunkát nyújtott be az illetékes minisztériumba. Mint azt a község polgár- mestere, Szabó Elemér elmondta, Gerjen a hajók és a komp felújítására, valamint a nagyvízi lejáró kialakítására nyújtott be támogatási igényt. Az önkormányzatnak a költségek húsz százalékával kell rendelkeznie, az állam a fennmaradó nyolcvan százalékot finanszírozza. A pályázat elbírálásának határideje május 10. Tantárgyi levelező verseny Ma és holnapután, csütörtökön, a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központban tartják az általános iskolásoknak kiírt tantárgyi levelező verseny szóbeli döntőjét, környezetismeret és biológia tárgyakból. A megmérettetésre 85 gyermeket várnak a megyéből. A történelem verseny döntőjét május 10-én, a fizikáét 17-én, 18-án rendezik meg a megyeszékhelyen. A pozitív gondolkodás hatalma A Paks Városi Művelődési Központ Életreform klubjának következő programja ma délután hatkor kezdődik. Az előadó Molnárka Klára lesz, aki a pozitív gondolkodás hatalmáról fog beszélni. A Pink Paks műsorából A népszerű paksi vendéglátóhelyen május 5-én, csütörtökön Sonia és a Sápadtar- cúak adnak koncertet. Rá két hétre, május 19-én a Takáts Tamás Dirty Blues Band lép fel a Pink Paksban. A közelmúltban megtartott csikóstőttősi testületi ülés első napirendi pontját végighallgatták a helyi általános iskola nyolcadik osztályosai is. Az állampolgári ismeretek tantárgy keretében vettek részt az ülés első felén. A napirendek között szerepelt az önkormányzati tulajdonú vízközműből szolgáltatott ivóvíz díjának megállapítása. Eszerint május 1-től a lakossági 45, míg a nem lakossági 61 forintba kerül köbméterenként. Szóba került az ülésen az emlékmű létesítése is. Megállapodtak a képviselők abban, hogy május 28-án tartják a központban kialakítandó első- és második világháborús emlékehely avatását. A két világháború hőseinek neveit őrző táblák mellé kerülnek a kényszermunkára elhurcoltak és a kitelepítettek névsorai is. Egy pécsi kft. száz fős varrodát kíván létesíteni a községben, ezzel munkát adva a helybelieknek is. A kezdeményezés megvalósítása még az elején tart, a testület az elvi * hozzájárulást megadta. Megtárgyalták a Szabadság utca építését is. A képviselők megállapodtak abban, hogy a hátralévő 900 méteres szakasz építésének feltételeit elfogadják, ha biztosítva lesznek az anyagiak. Kertbarátok figyelmébe A szekszárdi Kertbarátkor, Hegyközség és Gazdakör május 9-én, hétfőn este 18 órakor rendezi következő összejövetelét a Babits Mihály Művelődési Ház társalgójában. A rendezvényen előadás hangzik el „Növényvédelmi őrjárat" címmel. Minden tagot és érdeklődőt várnak a rendezők. Az SZDSZ javasolta Dr. LOTZ KÁROLY 13.563 ÉS 13.655 SZ. JAVASLATAI: Munkahelyeket teremtő adó- és befektetési kedvezményeket 1994-ben. Ők leszavazták. Az SZDSZ-kormány megvalósítja Munkahelyeket teremtünk adókedvezményekkel, befektetés-ösztönzéssel.