Tolnai Népújság, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-03 / 103. szám
EGY ELFELEJTETT ALTÁBORNAGY (5. oldal) 1994. MÁJUS 3. KEDD ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM ... az elítélt magatartásának jogi megítélése közelít az aljas indokból elkövetett emberöléshez. (írásunk a 3. oldalon olvasható.) Nem kapcsoltak Mint arról korábban már hírt adtunk, a május 8-i választásokon induló pártok listáik kapcsolásának tényét legkésőbb április 30-ig, azaz a múlt hét szombati napjáig jelenthették az ügyeletet tartó illetékes bizottságoknak. Dr. Farkas László megyei főjegyző arról tájékoztatta lapunkat, hogy megyénkben ezzel a lehetőséggel nem éltek a pártok. Ugyancsak nem történt érdemi, a lényeget befolyásoló változás a területi listákon sem. Dombóvári diákszínészek országos sikere 1992-ben a dombóvári Galéria igazgatója, Szeverin Ferenc régi hagyományt felújítva létrehozott egy amatőr színjátszó társulatot. Tagjait diákok közül toborozta, vezetésükkel dr. Nagy Miklóst bízta meg. Első sikerüket Bertolt Brecht: Mahagonny városának tündöklése és bukása című drámájával érték el. Az előadás sikerén felbuzdulva tavaly beneveztek az országos diákszínjátszó fesztiválra. Az eredmény: a dombóvári csapat az ország tíz legeredményesebbje közt. Következő darabjuk Jev- genyij Svarc: A sárkány című drámája, amellyel az idei országos megmérettetésen is helytállt a társulat. Az elődöntők során Tolna megyéből az első helyen jutottak tovább, s a csurgói országos döntőn minden várakozást felülmúló sikert arattak: rendezésért és csoportmunkáért nívódíjat kaptak. A dombóvári diákoknál egy társulat bizonyult sikeresebbnek az országban. BIRTOKBA ADÁS BÁTÁN. A kárpótlás: folyamat. Az ország életében is, az egyén életében is. Az egyén benyújtja igényét a hivatalhoz, aztán egy kicsit vár, míg megérkezik a kárpótlási jegye, aztán megint egy kicsit vár, míg eljő az árverés napja (ha földbe fekteti a járandóságát), aztán ismét vár, míg kikarózzák a részét. Ez utóbbi mozzanatra, az úgynevezett birtokba adásra került sor tegnap Bátán. Hasonló nagyságú „földosztás” a megye kistelepüléseinek egyikén sem volt még. Ezen az eseményen ugyanis több mint 100 hektárt mértek szét a földhivatal szakemberei 95 gazda között. - wy - fotó: degré RÖVIDEN Öt, illetve négy évvel ezelőtt arról tudósítottunk, hogy Leander Petzold professzor vezetésével Páriban végez gyűjtőmunkát az Innsbrucki Néprajzi Egyetem kis csoportja. (4. oldal) Regöly, Keszőhidegkút és Belecska falugazdásza a ka- kasdi származású Templi Ferenc, aki négy gyermek apja. (4. oldal) Sportos, ez már első pillantásra látszik a Corsán, hiszen gyárilag „felspoilerezve" kerül a vásárlókhoz. (7. oldal) A gépkocsiban különböző segélyszolgálattal kapcsolatos alkatrészek, modern és hagyományos kéziszerszámok bő választéka, elektronikus részek vizsgálatához szükséges műszerek vannak. (7. oldal) Rólunk, nekünk, értünk Nem Pakson és nem most Amennyiben Magyarország ingyenesen kapja meg az atomerőművi fűtőelemeket Németországtól, a környezetvédőkből álló Energia Klub ragaszkodik ahhoz, hogy ennek árát Paks megtérítse a költségvetésnek - közölte tegnap az MTI. Kováts Balázs a PARt. tájékoztatási irodavezetője azt mondta lapunknak: a kérdés ilyen megközelítése abszurd: nem a paksi management dönt, s nem is mostanában. Nem mindennapi élményben lehetett része annak, aki ellátogatott tegnap délután a bonyhádi művelődési központba, hogy az elsők között nézhesse meg a Bonyhádon először kiállító Buhály József festőművész kiállítását. Az élmény felkavaró volt, hiszen a kiállított festmények és linómetszetek sajátos szín- és formavilága mellett a tárlat megnyitóján résztvevők Dóczi Péter színművész és a bőgőn közreműködő Lőrinszky Attila előadóművész jóvoltából a kavargó emóciók sajátos tisztulási folyamatát is átélhették. Egyébként, mint azt a megnyitóbeszédében Éliás Imre mondta, a kiállító művész munkái rólunk, nekünk, értünk szólnak, úgy, hogy egyszerre modemek és egyetemesek. A tegnap nyílt tárlatot május 18-ig tekinthetik meg az érdeklődők, s a 20 éve alkotó festő az elmúlt 10-12 évben alkotott munkáival találkozhatnak a bonyhádi művelődési központ első emeleti kiállító- termében. -ni - ór• Erdélyből Zombára Tegnap délután bensőséges ünnepség zajlott Zombán, annak örömére, hogy az 1991-ben Erdélyből áttelepült Kovács István és családja magyar állampolgárrá vált. A kétgyermekes család az itt eltöltött három év alatt elérte célját, a mérnök férj Szekszár- don, a feleség a helyi kisáru- házban talált munkát. A falu befogadta őket, köztiszteletben álló, immár magyar állampolgárai Zombának. Ebből a 2-3 milliárd forintból a kormány energiatakarékossági alapot hozhatna létre, mondja az Energia Klub. Értesüléseik szerint az ipari tárca márciusban elfogadott energiatakarékossági és az energia hatékonyság javítását segítő koncepciójából szeptember 30-ig kellene cselekvési javaslatot készíteni. A program pénzügyi fedezetéről viszont továbbra is vita van az illetékes tárcák között. A környezetvédők úgy tudják, hogy jelenleg tárgyalások folynak az egykori NDK-ban leállított greifswaldi atomerőmű alig használt fűtőelemeinek Paksra szállításáról. Információik szerint a német fél hajlik arra, hogy ajándékként juttassa el a magyar államnak ezeket a fűtőelemeket. A környezetvédők szerint ha a fűtőelemeket Paks ingyen kapja meg, ez újabb burkolt támogatása az erőműnek. (Folytatás a 2. oldalon.) A művész és alkotásai a bonyhádi tárlaton APEH-ellenőrzés az utakon Múlt pénteken újabb nagyobb szabású akciót hajtottak végre az APEH Tolna Megyei Igazgatóságának munkatársai. Ezúttal a Tolna Megyei Rendőr-főkapitánysággal karöltve az utakon ellenőriztek. Tegnapra elkészült az akció „leltára", amelyről ezúton számolunk be. A vizsgálat kiszemelt alanyai elsősorban az áruszállítók voltak. Az ő útiokmányaikat, (szállítólevél, menetlevél, számlák, stb.) szemlélték meg tüzetesen a szakemberek. A 6-os úton, Dunaföldvár térségében, és a 63-ason, Jánosmajor területén összesen tizennégy „ape- hes" vett részt az ellenőrzésben, amely délután kettőtől este nyolc utánig tartott. Negyvenkilenc jegyzőkönyv született ez idő alatt, az esetek döntő többségében semmilyen stiklire nem derült fény, néhány fuvarozónál kisebb hiányosságok voltak tapasztalhatók. Három személy viszont a későbbiekben megkapja a behívóját az APEH-től, mivel olyan „rendellenességek" mutatkoztak náluk (árue- redet-igazolás, szállítólevél, vállalkozásról szóló okmányok meg nem léte), amit csak egy személyes találkozó útján lehet tisztázni. A péntek délutáni időpont valószínűvé tette, hogy nem lesznek nagy „fogások". Az akció inkább csak a tapasztalatgyűjtést szolgálta a későbbi „megmozdulások" sikere érdekében. Minimális HB-hiány A tervezett 1,2 milliárd forintos veszteséggel szemben mindössze 33,8 millió forint hiánnyal zárta az elmúlt évet a Hungária Biztosító - hangzott el a részvénytársaság sajtótájékoztatóján tegnap. Uzonyi Tamás vezérigazgató többek között elmondta: a díjbevételek több mint a fele a kötelező gépjárműfelelősség-biztosí- tásból származott. Kábeltévé: közös társaság? Csütörtökön félbehagyta, hétfőn pedig folytatta ülését a szekszárdi képviselő-testület. Mindjárt az elején felülvizsgáltak, illetve hatályon kívül helyeztek jópár, a kábelhálózattal kapcsolatos, de már érvényét vesztett határozatot. Ezt követően az „eseti bizottság" számolt be a kábeltelevíziós rendszeren kialakult helyzetről. Egyben javasolták, hogy az érintett felek bevonásával kezdődjék tárgyalás egy a SZÓK Kft., a Tarr Kft. és a KÁBELKOM részvételével létrehozandó gazdasági társaság megalapításáról. A képviselők többsége erre a határozati javaslatra „rábólintott". KRZ A NAP HÍREIBŐL Egyetemisták a természet védelméért A jogi szabályozásban sok a bizonytalanság, márpedig a joghézagok a privatizálás időszakában veszélyt jelenthetnek a természeti értékeket őrző területekre - összegezték a nemzeti parkok helyzetét feltáró vizsgálatok tapasztalatait hétfőn Gödöllőn. A felmérést az Emla Alapítvány a Környezeti Oktatásért aktivistái készítették. Közvélemény-kutatási kalauz „Minden olyan bizonyíték, amely arra utal, hogy a közvélemény-kutatások befolyásolják a választási eredményt, szubjektív értelemezésen alapul; a valódi közvélemény-kutatási eredmények objektív közzététele nem befolyásolja jelentősen, észrevehetően az eredményeket." E megállapítás olvasható a Közvélemény- és Piackutatók Európai Társaságának (ESOMAR) első ízben magyarul is megjelent kiadványában, a Közvélemény-kutatási kalauzban. Újra megjelent a Fotó Négyéves kényszerű szünet után újra megjelent a Fotó című újság, amely mindazoknak szól, akik szeretik a fényképet. A Pelikán Kiadó gondozásában - a Magyar Fotográfiai Szaksajtó Alapítvány közreműködésével - napvilágot látott folyóiratot hétfőn mutatták be. A kiadványt a hivatásos fotósok és az amatőrfényképészek közös igénye hívta most életre - hangsúlyozták a lapgazdák. Összedőlt egy körhinta Összedőlt egy körhinta Záhonyban. A baleset során 18-an sérültek meg - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t. A déli órákban történt szerencsétlenség legfiatalabb sérültje egy négyéves gyermek volt. A kórházba szállított 18 ember közül egy 29 éves nő súlyosan, tizen könnyebben sérültek meg. Sörfőzde a traktorgyárban Kissé szokatlan módon kíván szorult anyagi helyzetéből kilábalni az Uraiban lévő Csel- jabinszk traktorgyára. Az egykori szovjet gépipar egyik vezető vállalata magyar közreműködéssel sörfőzdét nyitott. Ennek oka, hogy a gyár hagyományos terméke, a traktor iránt a magas ár miatt jelentősen esett a kereslet, így alacsonyabb önköltségű és szinte minden évszakban kelendő áru termelése mellett döntöttek. A habzó nedű helyi értékesítésére rögtön meg is nyitottak egy sörözőt, amelyet „Magyar Söröző" névre kereszteltek. A termék minőségét szigorúan ellenőrzik. Előrevivő megbeszélés A két ország közös ügyeiben előrevivő megbeszélést tartott vasárnap késő este dél-Komáromban a magyar és a szlovák kormányfő. Boross Péter és Jozef Móra veik a mintegy kétórás tárgyalását követő sajtótájékoztatón egyebek mellett elmondták: az eszmecsere az ellenkező híresztelésekkel szemben kölcsönös megállapodás alapján jött létre. A két ország között ugyanis - hangsúlyozta Jozef Moravcík - köztudottan vannak nyitott kérdések, s ezekre igyekeztek megoldási javaslatokat keresni. A felek megállapodtak abban, hogy létrehoznak egy olyan közös bizottságot, amely rangsorolja a kérdéseket, és javaslatot tesz azok időbeli megvitatására.