Tolnai Népújság, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-08 / 82. szám
I Felelős-e a kormány az inflációért? Kuncze Gábor válaszol Részben igen, mert az állam felelőtlen költekezését, a teljesítmények nélkül kifizetett végkielégítéseket, az áron alul értékesített vagyon veszteségeit és a hozzánemértést mind mi, polgárok fizetjük meg. Az SZDSZ-kormány megszünteti az értelmetlen pazarlást, mert ez az első lépés a stabil forint felé. Szabad Demokraták Szövetsége 4 «ÚJSÁG BONYHAD ES KORNYÉKÉ 1994. április 8., péntek sokkal hasonlítjuk össze Bony- hádot? — Lényegében ez a kép is kedvező. Szekszárdnak például sokkal szennyezettebb a levegője. A bonyhádi levegő tiszta, szennyezettsége nem éri el az egészségügyi határértéket. Persze a település nem tartozik a nagyvárosi kategóriába. A folyamatos vizsgálatoknak pedig éppen az a jelentősége, hogy a környezetvédelemmel egyre jobban törődő önkormányzatok ipartelepítéssel és területrendezéssel kapcsolatos döntéseik meghozatala előtt megfelelő adatbázisra, illetve szakvéleményre hagyatkozhassanak. — Az intézetben végzett munkának még milyen gyakorlati haszna van? — Sajnos, berendezéseink nem a legkorszerűbbek. Mivel a minták értékelését csak egykét nap elteltével, laboratóriumi vizsgálatokkal tudjuk meghatározni, nem dolgozhatnak ki például településenként szmogriadó-tervet az önkormányzatok. Az ilyen vonatkozású munkához olyan - úgynevezett monitor - berendezésekre lenne szükségünk, amik nem csak mintát vesznek, hanem azonnal elvégzik az értékelést is. Ilyen berendezések az igazán nagy városokban, illetve ipartelepüléseken vannak. Intézetünk rendelkezésére ilyet nem bocsátottak. Talán öröm az ürömben az, hogy ezt a döntést azzal indokolták: Tolna megyében, így a Völgységben sincs gond, tiszta a levegő. Nagy László - Degré Gábor Nem kell félni: Bonyhádon tiszta a levegő! Lábon száradtak ki a fenyők Bonyhádon a városi könyvtár felé vezető Perczel kerti, hajdan árnyas sétány mellől lassan eltünedeznek a fenyők. A kivágott örökzöldek valamikori létéről csak a még mindig körülöttük lévő fűrészpor és a tüskök tanúskodnak. Talán sokan felkapták a fejüket barbárságot emlegetve a legutóbbi vágások miatt, ám nem meggondolatlan természetrontásról, hanem kényszerű fakivágásról beszélhetünk ez esetben. Sajnos, a fűrésznek áldozatul esett fák az elmúlt száraz nyarakon lábon kiszáradtak, s az évenként két alkalommal szemlét tartó, erdészt és mezőgazdászt is tagjai között tudó bizottság mondta ki keserűen tavaly őszi szemléje során az ítéletet: vágni kell ezeket a fákat. Már csak azért is, mert a kiszáradt fák balesetveszélyesek is lehetnek. Pótlásukról a polgármesteri hivatal fog gondoskodni. Ehhez a munkához pedig szakértők által készített tervet használ majd fel, hiszen egységes arculatot szeretnének adni ennek a területnek is.-nagy- - degré kapjanak Bonyhád légszennyezettségéről. Ezekre mi is kíváncsiak voltunk, hát felkerestük Gaál Zoltánná vegyészmérnököt az ANTSZ megyei intézetében, hogy felvilágosítást kérjünk a mérések eredményeiről. — Mióta, és milyen jellegű vizsgálatokat végeznek Bonyhádon? — A környezeti levegő állapotáról három módon kapunk képet. Az egyik az ülepedőpor mérése, amit 1982 óta végzünk a város öt pontján. Eredetileg ez a szám hat volt, ám a méréshez szükséges vödrök közül az egyiknek minduntalan nyoma veszett, vagyis ellopták. Ennek az eljárásnak segítségével egyébként azt állapíthatjuk meg, hogy havonta milyen mennyiségű por rakódik le egy-egy négyzetméteren a város különböző részein. A másik eljáráshoz használjuk azt a berendezést, amire felfigyeltek. Az ilyen, úgynevezett szállópor mintavevő - ami nagyteljesítményű porszívóhoz hasonlít - 1993 nyara óta teljesít szolgálatot a város központjában. A harmadik eljárással a gázszeny- nyezők, vagyis a kén- és nit- rogéndioxid koncentrációját mérjük a város három pontján 1984 óta. — Milyen légszennyező anyagok koncentrációját vizsgálják a szállópor mintavevőkkel? — A berendezésből kivett szűrőbetétek laboratóriumi vizsgálatánál a szállópor- és az ahhoz kötődött ólom mennyiségéről kapunk képet. — Tiszta a levegő Bonyhádon? — Ezt a kérdést kétféleképpen lehet megválaszolni. A dolog egyik fele a rendeletekben meghatározott határértékekhez való viszonyítás, míg a megye többi városában mért adatok is adhatnak ösz- szehasonlítási alapot. A határértékeket figyelembe véve elmondható, hogy az elmúlt évek során Bonyhád légszennyezettsége nagymértékben csökkent. 1986-87-tel bezárólag a fűtési félévekben gyakran volt hármas minősítési osztályú a város levegője az ülepedő por miatt, ám azóta megfelelőnek mondható a város levegője. Ezt a változást támasztja alá a kéndioxid koncentráció csökkenése is. Az említett időszak óta csupán egyetlen határérték túllépést regisztráltunk, míg az azt megelőző három fűtési szezonban huszonötöt. Ezt a változást a gázprogramnak tulajdonítjuk. A nitrogéndioxid koncentrációja pedig a mérések kezdete óta egyszer sem haladta meg a határértéket. — Mi a helyzet, ha más vároA Völgység TV rejtvénye Helyes válaszok: 1. 1492. Kolombusz, Amerigo Vespucci. 2. Antarktisz, 1911. Amundsen. 3. Viktória hajóval Magellán 1519-1522. 4. 1722. Húsvét vasárnap, Jákob Roggeveen. Nyertes: Keszely Julianna, Tevel. Kérdések: 1. Melyik a Föld leggyorsabb szárazföldi állata? 2. Melyik a Föld legkisebb madara? 3. Melyik a leghosszabb kí- gyó? 4. Melyik madár teszi meg vándorlása során a legnagyobb távolságot? Beküldési határidő: ápr. 14. Menjek, vagy ne? Az autóvezetők mindig szeretik tudni, hogy mit, mikor, hol, hogyan, meddig, merre, honnan, hova. Ezek a kérdések nap-nap után válaszra várnak a volán mögött ülő emberek számára, s a válaszok alkotják a közlekedésben használatos szabályok tömkelegét. Magyarázatra várva legtöbben a közlekedési táblákhoz fordulnak „tanácsért". A bonyhádi gyógyszertár előtt azonban fura szituációba keveredhetnek az arra járók, ha az ott elhelyezett útjelzőre hagyatkoznak. A szóban forgó közlekedési tábla különös előélettel dicsekedhet, ugyanis eredetileg azt volt hivatott jelezni: figyeljetek emberek, mindkét irányból behajtani tilos. A feladatát - valószínűleg jótékony magánkezek - várakozni tilos jelzésére próbálták változtatni, ez azonban nem járt tökéletes sikerrel, így egy elfuserált „behajtani tilosnak" is vélheti a tudatlan úrvezető. Menjek, vagy ne menjek? Ez itt a nem teljesen hamleti kérdés. Ki-ki eldöntheti: először behajt, miután első látásra a várakozást tilalmát véli. Vagy alaposabb szemrevételezés után észreveszi, hogy itt bizony tilos kocsikázni s dudo- rászva - nehogy valakinek feltűnjön - elhagyja a helyszínt.-éGBonyhád központjában, egész pontosan a Pór apát és a Perczel utca sarkán egy furcsa - leginkább egy kéménynyel felszerelt mosógépre emlékeztető - berendezésbe botlottunk. Ebből egy vezeték kígyózott elő, ami néhány méter hosszan követhető volt, majd titokzatosan eltűnt a saroképület egyik ablakában. Nem volt különösen nehéz kideríteni, hogy a berendezés a város levegőjét szippantja magába^ s arra hivatott, hogy az ANTSZ Tolna Megyei Intézetének szakemberei laborvizsgálatok elvégzése után pontos adatokat Nem mosógép, mintavevő Testkultúra, igényesen A görögök antikvitásbéli bölcsességei közé tartozik az a mondás, hogy ép testben ép lélek. Nem mást juttattak kifejezésre ezzel, mint azt, hogy a testkultúra éppoly fontos része az egyetemes kultúrának, mint akár a filozófia, a zene, vagy a színház, az irodalom. A mai világban is feltűnést keltenek azok az ifjúk, akik az antik férfiszobrokra emlékeztető testűek, s a hölgyek is igen sokat foglalkoznak külsejükkel. Persze sportolni sokféleképp lehet, ám aki izmait nagy hatékonysággal kívánja fejleszteni az manapság súlyzózni kezd. Teheti ezt otthon is, ám ez nem igazán praktikus megoldás, akik komolyan veszik a testépítést, konditerembe járnak. Tavaly ősszel olyan igényes fitness-szalon nyílt Bonyhádon, ahová nemcsak a leg- elszántabbak járnak vissza rendszeresen, hanem a testépítés szépségeivel és nehézségeivel még csak ismerkedők is. A Perczel kerti edzőteremben nem csak a hölgyek és az urak elkülönített öltözködési és fürdési lehetősége megoldott, de az edzéstől kifulladók helyben vásárolhatnak rostos gyümölcslevet, vagy otthoni fogyasztásra különböző - nem doppingszernek számító - fe- hérje-koncentrátumokat is. • Aki pedig kidolgozott izmaival már elégedett, ám bőrszínével nem, az igénybe veheti a szoláriumot is. Mindezt Gyórfi Jánosné, a szalon tulajdonosa mondta el, s azt is, hogy az edzésben a fiúk sokkal kitartóbbak, ám akad jónéhány hölgy is, aki nagy elszántsággal küzd a súlyokkal. Vannak, akik egyszerűen egészségesebbek, erősebbek akarnak lenni, ám a legtöbb vendéget a hiúság sarkallja az edzések során. Igaz az is, hogy sokan csak egy-két alkalommal tűntek fel az erősítőgépek és a súlyzók környékén, s azóta sem látni őket, de sok a rendszeres vendég is. Ami pedig talán a legnagyobb pozitívum, az a közösség. Itt ugyanis a kölcsönös segítség, az edzéstapasztalatok megosztása a jellemző, s nem a rivalizálás. Mindenki tudja azt, hogy a jó alak eléréséért rendszeresen és keményen kell edzeni. -Iá - őrKözhírré tétetik Levelező vetélkedő A bonyhádi városi könyvtár rendezett több- fordulós helytörténeti vetélkedőt, ami levelezés formájában zajlott le januártól áprilisig. A vetélkedőre a város három általános iskolájából összesen 47, háromfős csapat nevezett, ami azt jelenti, hogy a negyedik és ötödik osztályosok 29, míg a hetedik és nyolcadikosok 18 csapattal vettek részt a vetélkedőn. A döntőbe - amit április elsején a település várossá nyilvánításának évfordulóján rendeztek - a fiatalabb korosztály nyolc csapata, és az idősebbek tíz triója jutott. Ők mindannyian gazdagabbak lettek a vetélkedősorozat alatt szerzett hely- történeti tudásai, illetve a Tanulmányok Bonyhád történetéből című válogatott tanulmányokat tartalmazó kötettel. Az első helyet végül az alsóbb korcsoportban a II. számú Általános Iskola Haász Ákost, Miklós Csabát és Rendek Sza- bolcsot felvonultató csapata, míg az idősebbek közül a Széchenyi iskola Beréti Éva, Ömböli Ágnes és Töttös Ágnes összetételű leánycsapata szerezte meg. Joggal vetődik fel a kérdés: Hol maradtak a hatodikosok? Nos, ők is hasonló módon vetélkednek, csak más témában: a művelődéstörténetben való tudásukról adnak számot. Az ő vetélkedőjük döntőjére azonban majd csak a nyár elején kerül sor. Közgyűlést tart a Székely Kör A Bonyhádi Székely Kör április 9-én, délután három órától tartja éves közgyűlését a városi művelődési központban. Az eseményen egyebek mellett „így őrizzük hagyományainkat" címmel színes műsor is megtekinthető lesz, amelyben szólóénekkel lép fel Makrai Al- bertné, Papp Adél, Papp Gábor és Világosi Antal. Szólótánccal kedveskedik a nézőknek Kelemen Tibor, majd Keresztes Anlalné, Papp Adél és Papp Hajnalka mulattatja a közönséget ízesen előadott mesékkel. A műsort anekdotákkal fűszerezve konferálja: Wagnerné Pál Ágnes. A műsor után pedig ba- tyusbál, táncház és tombolasorsolás lesz. A zenét pedig Illés Antal és zenekara szolgáltatja majd.