Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-03 / 52. szám

4 KÉPÚJSÁG MEGYEI KORKÉP 1994. március 3., csütörtök Pénteken Zrínyi Ilona matekverseny Március 4-én, pénteken 14 órakor kerül sor a Zrí­nyi Ilona Országos Mate­matika Verseny megyei fordulójára. A szekszárdi Dienes Valéria Általános iskola szervezésében sorra kerülő tudáspróbán 1600 gyerek vesz részt öt hely­színen. Az írásbeli felada­tokat Bonyhádon, Pakson, Tamásiban, Dunaföld vá­ron és Szekszárdon fogják megoldani a 3-8. osztályos tanulók, illetve a nyolcosz­tályos gimnázium diákjai. A versenyzőket szendvics­csel, üdítővel, csokival vendégelik meg. A megyei verseny győz­teseinek ünnepélyes eredményhirdetésére már­cius 17-én, csütörtökön ke­rül sor Szekszárdon, a Művészetek Házában. A legjobbnak bizonyult kis matematikusok az oklevé­len túl a verseny szponzo­rainak jóvoltából értékes díjakban is részesülnek. A továbbjutók számára a döntő április 5-7-én lesz a versenyt elindító iskolá­ban, Kecskeméten. A Titanic Bátaszéken Titanic koncert lesz március 4-én, pénteken 20 órakor a bátaszéki Casinó- ban. Ugyanitt fellép a Grá­nit együttes. A Gadó trió a ZUG-ban A Gadó trió lép fel a március 4-én, pénteken 20 órakor a ZUG Art Kontakt Jazz Klubban. Tévés meghívás A Dombóvári Városi Te­levízió szerkesztősége meghívja a város lakossá­gát a dombóvári és város­környéki országgyűlési képviselőjelöltek bemutat­kozására. Az esemény március 3-án, csütörtökön 18 óra 30-kor kezdődik. Egészségügyi fórum Egészségügyi fórumot tart a FIDESZ dombóvári csoportja március 4-én, pénteken 17 óra 30-kor a városi művelődési ház kis­termében. A fórum meg­hívottjai kórházak, szociá­lis otthonok, napköziott­honok dolgozói, háziorvo­sok, védőnők, assziszten­sek és minden érdeklődő, aki szeretné megismerni a FIDESZ szociálpolitikai programját. A programon többek között részt vesz De Blasio Antonio, a WHO magyar- országi project managere, dr. Frajna Imre az or­szággyűlés Szociális, Egészségügyi és Család- védelmi Bizottságának tagja, a FIDESZ szociális kabinetjének vezetője, dr. Küpper András a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi Bizottságának tagja, a SOTE II. számú Anatómiai Intézetének orvosa. Gyógyszerekről A Zyma SM Divízió, Ciba Hungária Kft. már­cius 4-én, pénteken 18 órá­kor Szekszárdon, a MEGA Kft. éttermében rendez­vényt tart. Az összejövetel témája: a Sinecod, a Fenis­til és a Pulmex a terápiás gyakorlatban. Előadó: dr. Támuly József. Választások '94 Névjegyzék, értesítés, ajánlószelvény Már elkészült a szavazásra jogosultak névjegyzéke, mely tartalmazza az állampolgárok nevét és lakcímét, de nem tar­talmazza a személyi azonosító számot - tudtuk meg dr. Far­kas László megyei főjegyzőtől a választásokra vonatkozó legfrisebb aktualitást. A név­jegyzék az adott település polgármesteri hivatalában te­kinthető meg, ahhoz egyéb­ként - külön megrendelés a- lapján - bárki hozzá is juthat. A törvény ugyanakkor azt is előírja, hogy a jegyzéket tilos kereskedelmi, vagy gazdasági célra felhasználni. Március elsejétől már meg­kezdődött az értesítések, va­lamint az ajánlószelvények kézbesítése. Az értesítésen az szerepel, hogy az állampol­gárt milyen sorszám alatt vet­ték fel az adott szavazókörzet névjegyzékébe. A dokumen­tum tartalmazza ezenkívül az állampolgár nevét és lakcímét, továbbá a szavazás helyszínét és időpontját. Az értesítéssel egyidejűleg ugyancsak a postaládába ke­rülő biankó ajánlószelvény a választópolgár számára meg­felelő képviselőjelölt támoga­tására szolgál. Az érvényesség érdekében az állampolgárnak a valóságnak megfelelő ada­tokat, azaz a nevét, a lakcímét és a személyi azonosító szá­mát kell feltüntetnie az erre ki­jelölt rovatban. Mint ismere­tes, az új személyi igazolvá­nyok már nem tartalmaznak személyi számot: ez az adat leolvasható a betegkártyáról, vagy beszerezhető a helyi polgáresteri hivatalban. Ter­mészetesen a támogatandó képviselőjelölt nevének és pártja (hivatalosan bejelentett pártkoalíciója) megnevezésé­nek is szerepelnie kell a saját kezűleg aláírt szelvényen. Minden állampolgár csak a saját választókerületében, csak egy alkalommal, csak egy jelöltre vonatkozóan tölthet ki ilyen szelvényt, s azt sem fel­esleges tudni, hogy bármely esetleges visszaélés érvényte­lenné teszi a jelölt ajánlását. A választópolgárok és pár­tok március 9-től április 8-ig, délután 16 óráig gyűjthetik a szelvényeket, melyekből lega­lább 750 darab szükséges a je­löléshez az egyéni választóke­rületben. Cinegések tábora A Cinege Madár elnevezésű népdaléneklési verseny népszerű­sége évról-évre nő. Igény szülte azt a lépést is, ami ahhoz a nyári táborhoz vezetett, amit idén ren­deznek Sióagárdon. Szabadi Mi­hály a helyi művelődési ház veze­tője arról tájékoztatott, hogy több intézmény támogatásával való­sulhat meg ez a nyári program. A Sióagárdi Általános Műve­lődési Központ, Tolna megye ön- kormányzata, a „Sióagárd Jö­vője" Alapítvány, a Garay Ala­pítvány, a Tolnatáji Szövetség érezte eddig sajátjának e népdalé­neklési tábor megvalósítási szán­dékát. A tervek szerint ez év jú­nius 20-27-ig tart majd a találko­zás, ahol szakemberek irányításá­val gyarapodhat a résztvevők népdalkincse. Stílusismeretek szerzése, a népdalok előadásának módja, egyéni és kiscsoportos fog­lalkozások keretében történik. Természetesen arra is találnak al­kalmat, hogy a táborozok közösen énekeljenek a sióagárdi asszo­nyokkal. Citeratanítás is lesz kezdők, haladók részére és nem lenne teljes a kínálat, ha a híres sióagárdi hímzések öltéseivel ne ismertetnék meg a résztvevőket. Ehhez a helyi népviselet színes darabjainak a bemutatása is ép­pen úgy társul, mint a táncok ta­nítása, vagy a tájház bemutatása. Dramatikus népi játékokkal való megismerkedés és a falu lakóival együtt töltött mulatság életre szóló élményt ígér a sióagárdi népdaléneklési tábor lakóinak. A tartalmi szempontból szín­vonalas programok megtervezése mellett az elszállásolás, az étkez­tetés gondjai sem másodlagosak egy ilyen tábor megszervezésekor. Napi háromszori étkezést biztosí­tanak a rendezők és az iskola tan­termeiben szálláshelyet. Ágyne­műről mindenki maga gondosko­dik. Amint a népdaléneklési ver­senyek, így a táborozás sincs élet­korhoz kötve. Megkülönböztetés csak a pedagógusoknak lesz, akik részére külön módszertani foglal­kozásokat szerveznek. Minden egyéb tájékoztatás, részletesebb felvilágosítás Sza­badi Mihály tói a 337-016 telefo­non, vagy a sióagárdi általános iskola vezetőitől kérhető. A tá­borba április 30-ig lehet jelent­kezni. Decsi Kiss János Üzemlátogatás Mariborban Pénteken hajnalban indul­nak Mariborba a szekszárdi 505-ös szakmunkásképző in­tézet autószerelő tanulói és szakoktatóik, összesen 45-en, hogy meglátogassák az ottani TAM autógyárat. A TAM márkanév nem is­meretlen immár megyénkben, hiszen a műit héten a Korzó Áruház előtti téren tartottak termékbemutatót, amin az ér­deklődők láthatták a náluk készült autóbuszokat, és te­herautókat is. A gyárlátogatás is ezzel függ össze, ugyanis Varga Gyula szekszárdi vállalkozó ­akinek fia szintén a megye- székhely szakmunkásképző intézetében autószerelő ta­nuló - ennek a gyárnak im­portőre, s ő ajánlotta fel az au­tóbuszt a maribori útra, mi­után a fiatalok ottani fogadá­sát már megszervezte. így az iskola legjobb „autó"-szakos fiataljai egyna­pos kiránduláson ismerked­hetnek meg a TAM autógyár­ral, s az ott alkalmazott tech­nológiákkal. Az egyszeri alka­lom pedig akár lehet egy gyümölcsöző szakmai kapcso­lat kezdete is az autógyár és az iskola között. -nl­Családi tragédia Dunaköml'ódön Szerelővassal verte szét apja fejét A 36 éves ifjú H. László ap­jával a 61 éves H. Lászlóval közösen lakta dunakömlődi lakásukat. Apja és fia között nem újkeletű volt a vita afö­lött, hogy kit is illet a ház és kinek kell(ene) belőle távoz­nia. Március elsején, az este nyolc órakor hazatérő fiatal­embert nyugdíjas apja ismé­telten felszólította, hogy tá­vozzon onnan. A veszekedés tettlegességgé fajult: az apa több ízben megütve fiát pró­bált nagyobb nyomatékot sze­rezni óhajának. A fiú - lévén autó- és motorszerelő - a szo­bájában magához vett egy 65 centiméter hosszú szerelőva­sat, s azzal ment vissza apjá­hoz a konyhába. A tovább folytatódó szócsatának végül a fiú vetett véget, amint a jó­kora vassal a kezében több­ször apja fejére sújtott. Mikor már elnémult min­den és mindenki, a fiú a vasat ledobva a villanyokat gondo­san lekapcsolta, majd a közeli sörözőben bejelentette: családi tragédia történt, s kérte, hogy hívjanak mentőt, rendőrt. Á mentők az apát életveszélyes állapotban este fél kilenckor a kórházba szállították, aki agy­sérülései következtében há­rom óra múlva életét vesz­tette. Ifjú H. Lászlót a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés bűntet­tének alapos gyanúja miatt őrizetbe vették. Gergelics Horgászbál Szekszárdon Az idén is lesz hor­gászbál, méghozzá bá­tyus, Szekszárdon, amit március 19-én 19 órától tártnak a Gyakorló Álta­lános Iskola aulájában. Információnk szerint je­gyek elővételben váltha­tók Hámori Gyulánál a Cseri János u. 78-ban 8-tól 17 óráig, illetve Lezsák Ferencnél a Mátyás király utca 32-ben bármikor. (Telefon.: 315-406) Iskolabál Szakályban A szakályi általános iskolá­sok hagyományos február végi farsangi báljukat szomba­ton tartották. Á jól sikerült bált az iskola 7. osztályos ta­nulói s a szülők rendezték, szervezték. A mintegy har­minc, jelmezbe öltözött tanuló felvonulása nagy sikert ara­tott. A jelentős bevételből a 7. osztályosok több napos ki­rándulást terveznek júniusban a megye területén. Á 23 óráig tartó mulatságon az iskola je­lenlegi és volt tanulói Kar- buczky Kornél discó-zenéjére táncoltak. Győrffy József Kiváló a tavalyi termés Szakoson Szakcson, a gazdakör szer­vezésében a hét végén borbí­rálatot tartottak. Erre a gazdák 47 mintával neveztek, 24 vö­rös és 23 fehér bormintával. A vörös boroknál 6 arany, 11 ezüst, 6 bronz minősítés szüle­tett és 1 mintát oklevéllel érté­kelt a zsűri. A fehér boroknál 4 aranyat, 9 ezüstöt, 10 bronzot osztottak ki. A legeredménye­sebb termelők Ferenczi Fe­renc, óri József, Gulyás Fe­renc, Balogh József, Nagy Ottó, Rab Vince, Hangya Fe­renc és Bozsonyi Károly vol­tak. A szakértőkből álló zsűri, Éles Simon elnökletével ki­magaslóan jónak értékelte a borokat az elmúlt évekhez képest. Egyetlen rosszul ke­zelt bort sem találtak. ■ Különösen a vörösborokkal voltak elégedettek, mert tisz­ták és jól kezeiteknek értékel­ték. Inkább olyan problémák jelentkeztek, hogy fajtabomak adták be a mintát és más jelleg is érződött. A vegyes kategó­riában minden bizonnyal még jobb eredményt ért volna el. A fehéreknél nem volt mind tiszta, egyes gazdák későn fej­tettek, illetve nem használtak derítőszert. Sikeres kezdet Döbröközön A döbröközi művelődési ház és a független kisgazdapárt he­lyi szervezetének közös rendezésében a hét végén - első alka­lommal - borbírálatot tartottak. A 20 vörösborból három, míg a 36 fehérborból kilenc aranyérmet nyert. Ezüst érmet huszonhe­ten, bronzérmet tizenöten, míg oklevelet ketten vehettek át. A legeredményesebb Hencz Ferenc volt, akinek mindhárom bora aranyérmet nyert. Az aranyérmesek: Hetesi Ferenc, Bencze Er­zsébet, Berg Péter, Dékány Gyula, Fanyar Imre, Kiss István, Kovács Ferenc, Szemes Lajos. Az eredményhirdetéskor a Fe­hér-virág vegyeskereskedés díjakat adott át a nyerteseknek. Gazdakör Sárszentlörincen A céljuk, hogy segítsék egymást Az elmúlt év decemberében alakult meg a gazdakör Sár- szentlőrincen. A település környezetében a megyénkhez viszonyítva jónak mondható a termőterület, aranykorona ér­téke viszonylag magas. A he­lyi volt téesz felszámolásával sokan a munkanélküliek tábo­rát gyarapították. A téesz föl­djeit árverésre kijelölték a kárpótlási törvény szerint. Föld-igénylőkben nem volt hiány. A megalakult gazdakör céljául tűzte ki, hogy megfe­lelő tájékoztatást és informá­ciókat juttason el a tagjaihoz. Abban is szeretnének segítsé­get nyújtani a tagoknak, hogy a leendő gazdák, vagy földtu­lajdonosok kedvező felvételek mellett juthassanak hitelhez, mezőgazdasági gépekhez, vagy támogatáshoz. Jánosi György Bogyiszlón Esély, vagy veszély, ha szo­cialisták nyerik a választáso­kat? Van-e megbízható társa­dalmi, politikai megoldás? Kik az elmúlt négy év veszte­sei és nyertesei? Milyen jövőt terveznek a szocialisták? Mit ígért és mit teljesített a kor­mánykoalíció? Ezekre, vala­mint az érdeklődők helyszí­nen feltett kérdéseire válaszol dr. János György, a Magyar Szocialista Párt alelnöke, or­szággyűlési képviselő Bo­gyiszlón pénteken 18 órától a művelődési házban. Tervek Gunaras fejlesztésére (Folytatás az 1. oldalról.) — A 40 ágyas kórház tulaj- donbavétele most folyik. Amit szeretnék kihangsúlyozni, a betegek számára semmi nem változik, ugyanúgy jöhetnek kezelésre jeggyel, mint eddig. A kft. foglalkoztat egy rheu- metológus szakorvost, egye­lőre hetente kétszer, de a 40 ágy átvétele után főállásban - mondta Gelencsér József. — Amikor tavaly ilyenkor be­szélgettünk, azt mondta, amíg nem látja el az önkormányzat va­gyonnal a kft-t, addig nem tud­nak fejleszteni. Most, hogy mindez megtörtént, mik az elkép­zeléseik? — Tanulmánytervet készít­tetünk egy német céggel a gu- narasi gyógykomplexum fej­lesztésére. Áz ígeretek szerint márciusra kész lesz. — Miért német cég készíti a tanulmánytervet? — A Dr. Lang és Társa Gmbh olyan szakemberekből áll, akiknek nagy gyakorlatuk van ezen a területen, a volt NDK gyógyfürdőinek is ők készítették el a rekonstrukciós tanulmányterveit. Ezenkívül ígéretet tettek arra, hogy ke­resnek német befektetőket a fejlesztési elképzelések meg­valósításához. — Mennyibe került a tanul­mányterv? — Negyvenháromezer márkába. Hogy ez sok vagy kevés, ahhoz egy viszonyító adat: az Alisca Patent Kft. két éve ugyanezt a munkát 3 mil­lió forint plusz áfáért vállalta volna el. — Melyik részét szeretnék fej­leszteni Gunarasnak és mibe ke­rülne ez? — A gyógyfürdő rekonst­rukcióját be kell fejezni, meg kell oldani a fűtés, szellőzés kérdését, korszerűsíteni kell a villamos rendszert. A hideg­vizes medencét vízvisszafor­gató berendezéssel kell ellátni, új úszómedencét kell építeni. Mindez közel 100 millió fo­rintba kerül és csak hitelfelvé­tellel, több lépcsőben tudjuk megvalósítani. — Szó volt egy új gyógyszálló építéséről is. Ez a terv elmarad? — Nem, a fedett fürdő alatti szabad területen kerülne sor egy új gyógyszálló építé­sére, elsősorban nyugati ven­dégek számára. Ehhez kellene a német befektető, a kft. a terü­letet adná apportként a vállal­kozáshoz. — Mivel akarják növelni a bevételeket? — Szeretnénk növelni a fe­dett fürdő forgalmát a téli szezonban. Persze ehhez az kell, hogy a szolgáltatások kö­rét szélesítsük. Ä régi szauna mellé még egyet építettünk, masszázs, szolárium van. Az előtérben lévő büfé választéka szegényes, ezen mindenkép­pen változtatni kell. Meleg- konyhát szeretnénk itt létre­hozni, hogy a fürdővendégek helyben ebédelhessenek, ha akarnak. — Milyen vendégkörre szá­mítanak? t — Hazaiakra és küldöldi- ekre, - vette át a szót dr. Keller József. - A Nemzeti Üdültetési Alapítvánnyal szeretnénk kapcsolatba lépni a gunarasi gyógyszolgáltatások hazai vendégek részére történő ki­ajánlása érdekében. Ezenkívül bemutatkoztunk a stuttgarti turisztikai kiállításon, ahol kedvező fogadtatásra talált a gyógyturizussal egybekap­csolt vadász-, horgász-, lo­vagló-, borkóstoló- és tanyai programajánlatunk. — A gunarasi nyaralótulaj­donosokat is bevonják az idegen- forgalomba? — Igen, hiszen az ideér­kező vendégek zömét fizető­vendég-házakban kívánjuk elhyelyezni. Ennek érdekében a nyaralótulajdonosokkal szerződést fogunk kötni. — Persze ahhoz, hogy megfelelően tudjunk mű­ködni, elengedhetetlenül szükséges az, hogy a befolyt idegenforgalmi adót az ön- kormányzat ide pótolja vissza! Mindenhol a világon csak a helyi önkormányzat támoga­tásával működik ez a rend­szer. F. Kováts

Next

/
Thumbnails
Contents