Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-21 / 67. szám
1994. március 21., hétfő GAZDASÁG »ÚJSÁG 5 Mezőgazdasági kiállítás, előtérben a magángazdaságokkal Tavaszi gépfesztivál Kaposváron Világtelefon - de mennyiért? Kártyaparty A telefonkártyák az utóbbi években kezdenek rohamosan elterjedni Magyarországon is. Mint az a Teszt magazinban is olvasható, hamar felfigyeltek a kártya nyújtotta előnyökre, többek között arra, hogy nem kell szorongania az embernek, nem lesz elég aprója a telefonálásra, nem is szólva arról, hogy a telefonkártyás készüléket nem rongálják meg pénzszerzési célokból. A többféle változatban létező kártyák közül a chip-kár- tya hódít, használhatóságát már bebizonyította például Franciaországban, Németországban, Svédországban. Hazánkban jelenleg kétféle kártya kapható, 50 egységes, illetve 120 egységes. A beszerzés sem nehéz, trafikokban, postahivatalokban, utazási irodákban, pályaudvarokon, benzinkutaknál kapható, a felsorolás persze korántsem teljes. Fontos ügyelni arra, hogy csak eredeti védőfóliával ellátott kártyát vásároljunk meg, melyen keresztben piros csík látható. Azt sem árt tudni, hogy külföldön nem használható fel a hazai kártya, és fordítva. A kártyák hasznosságát ecsetelve feltétlenül szót kell ejtenünk még egy fontos tulajdonságról. A kártyagyűjtés szenvedélye nem egy országban vetekszik már a bélyeggyűjtéssel is. S pontosan olyan szempontok alapján gyűjtik, mint a bélyeget: nem az a fontos, hogy minél szebb legyen, hanem minél ritkább. A kártyákat tehát kár kidobni miután „lejártak", mert értéket képviselnek, s ha mégsem tartják meg, akkor bedobhatok lesznek hamarosan a telefon- fülkékben megjelenő ládi- kákba. A Ma táv szándéka szerint az itt összegyűlt kártyákat jutányos áron visszajuttatják majd a kártyagyűjtőknek, vem Az átalakuló, változó mezőgazdaságban egyre nagyobb szerephez jutnak a magántulajdonban lévő kisgazdaságok. A kisebb területhez persze kisebb gépekre lesz (van) szükség, amelyek mérete és teljesítménye megfelelő az adott gazdasághoz. Ezek a gépek már megtalálhatók a magyar piacon, csak épp azok nem tudnak róluk, akiknek a legnagyobb szükségük volna rá: a gazdálkodók. Ez az áldatlan állapot vezette a Magyarországi Gazdálkodók Országos Szövetségét, amikor elhatározták: rendeznek egy gépkiállítást, ahova minden gyártó és forgalmazó céget meghívnak. Erre a kiállításra március 24-26. között kerül sor Kaposváron, a PATE Állattenyésztési Karának lovascentrumában. A gépfesztivál részleteiről a szervező szövetség alel- nökét, dr. Tamás Károlyt kérdeztük, aki egyben a Somogy Megyei Gazdálkodók és Kertbarátok Szövetségének elHétfőtől jegyezhetők a Lombard Lízing „C" jelű kötvényei, amelyekre évi 27 százalékos kamatot ígérnek, negyedéves kamat és törlesztőrész fizetéssel. A kötvényt a City Bróker, a Dunaholding hálózat és még több értékpapír-forgalmazó cég, valamint egyes Copptou- rist irodákban lehet jegyezni. Amint azt a kötvénykibocsátásról tartott sajtótájékoztatón elmondták: a negyedéves törlesztés miatt a kötvény kamanöke. — Az a tapasztalatunk, hogy a gazdák többsége nem tudja, milyen széles a választék már Magyarországon is a kisgépekből. Ezért aztán megveszik az elsőt, ami a környékükön kapható, holott lehet, hogy az a típus nem is megfelelő az ő céljaira. Egy ilyen gépkiállítás kitűnő alkalom arra, hogy megismerjük a kínálatot. Ráadásul a cégek zöme nemcsak egyszerűen gépet akar eladni, hanem komplett rendszert is kínál, a gépzlízingeléstől a termékfelvásárlásig. Mindez egy helyen, egyidőben megtekinthető lesz. A kiállítók közt megtalálhatók lesznek majd az Agroker vállalatok mint forgalmazók, gyártó cégek, mint például a Szolnoki Mezőgép Rt. és jönnek külföldi vállalatok is. Horvát, olasz, német, osztrák, angol és orosz gépgyárak, illetve azok képviselői jelezték részvételi szándékukat. Olyan „nagy nevek" találhatók ezek közt, mint a Fiat, a John Deere, tozása valójában egy 29 és fél százalékos kamatozású éves lejáratú kötvény hozamának felel meg. A kibocsátó, a City Bróker olyan szerződést kötött a Lombard Pénzügyi és Befektetési Részvénytársasággal, hogy a kötvény visszafizetését már eleve lekötött lízing-szerződésekkel biztosították. A City Bróker képviselője szerint azonban ez csupán formális lépés, mivel teljes mértékben megbíznak a lízing cég jelenlegi és jövőbeni fizetőkéMessey Ferguson, vagy az MTZ. A gépeken kívül azért lesz más is. — A kiállításra - jellegéből adódóan - elsősorban gyakorló gazdászokat várunk, ezért úgy gondoltuk, helyet adunk más, a mezőgazdasághoz szorosan kapcsolódó termékek forgalmazóinak is. Vetőmagok, növényvédőszerek, műtrágyák is kaphatók lesznek és meghívott szakemberek a különféle kedvező termelési, termeltetési lehetőségekről adnak felvilágosítást és kötnek helyben szerződéseket. Szeretnénk, ha ez az akció jól szolgálná az átalakuló mezőgazdaság technikai-technológiai ellátását, az eredményes gazdálkodást. A szervezők, valamint a koordinátor, a PATE termelésfejlesztési intézete hagyományt is szeretne teremteni, s minden évben, a tavaszi munkák megkezdése előtt megrendezi a gépkiállítást Kaposváron. pességében. A részvénytársaság jogelődjét 1991-ben alapították 5 millió forintos alaptőkével és 1992-ben már 600 millió forint bruttó eszközértékű vagyont adtak lízingbe. Ä társaság a ritka vidéki központú lízingcégek közé tartozik. 1993-ban a Lombard Rt. mérlegfőösszege már elérte az 1,8 milliárd forintot és az általa lízingbe adott eszközök bruttó beszerzési értéke már meghaladta a 2,5 milliárd forintot. A Westel 900-as rendszer megfelel annak a világszabványnak, ami szerint Uj-Zé- landtól Dániáig épülnek a mobil telefonrendszerek. Van valahol egy olyan nemzetközi fórum, ahol koordinálják a fejlesztéseket? - kérdeztük Sugár Andrástól, a Westel 900 Részvénytársaság vezérigazgatóját. — Valóban létezik egy olyan szakértői koordináló testület, amelyik meghatározza a fejlesztési irányokat és ezekről a megállapodásokról úgynevezett emlékeztetőt készít. Ezeket az emlékeztetőket úgy hívják: Memorandum of Understanding (MOU), azaz Az egyetértés emlékeztetői. A csoport mára egy befolyásos társaság lett, negyvenhét ország nyolcvan szolgáltatója képviselteti magát az üléseken. Tagjai vagyunk mi is, a magyarországi konkurenciánk is. A tanácskozások már- már egy kisebb UNESCO értekezlethez hasonlítanak, mert olyan gyors ütemben fejlődik világszerte a szolgáltatás. Jelenleg tizenöt-tizenhét ország áll sorban, hogy beléphessen ebbe a „klubba". Ennek az a feltétele, hogy az illető ország kormánya elkötelezze magát a GSM-rendszer mellett. —: Milyen kötöttségekkel jár a tagság? — Vannak kötelező előírások és nem kötelező ajánlások. A kötelezők között van egy, ami a fogyasztó szempontjából igen fontos. Nevezetesen, hogy a hálózatokon csak olyan készülékeket lehet használni, amelyek megfelelnek a GSM-MOU szabványoknak. Erről tanúsítványt kell kiállítaniuk a gyártóknak. Ez azoknak fontos, akik külföldön kívánják beszerezni készüléküket. A Westel 900 vagy a Fotex üzleteiben hitelesített készülékeket árusítunk, három év garanciát is adnunk ezekre a telefonokra. — Az előfizetőket emellett az is érdekli, olcsóbb lesz-e a Westel 900-as, mint a korábban bevezetett mobil telefon volt? — Amikor az árakról beszélünk, három tételt kell megvizsgálni. A Westel 900- as mind a háromnál kedvező előrelépést ígér az alacsonyabb ár irányába. Részben azért, mert tömeges kapacitást építünk ki, részben azért, mert versenyhelyzetben vagyunk. Mivel a GSM készülékeket a gyártók már tömegtermelés- szerűen állítják elő, azok ára már most alacsonyabb, mint a 450-eseké, s az árak tovább fognak csökkenni. Jelenleg körülbelül százezer forint plusz ÁFA egy-egy készülék ára. A második tétel a bekapcsolási díj, amit a „vonalért", a számért kell fizetni. Ez 25 ezer forint lesz, s azt hiszem, hogy hazánkban alacsonynak mondható a mobil és a vezetékes rendszert árait összevetve. A harmadik költségelem a használati díj, amely a havi előfizetési díjat és a beszélgetések árát foglalja magában. Itt végleges áraink még nincsenek, de arra törekszünk, hogy rugalmas rendszert alakítsunk ki. Szeretnénk különböző lehetőségeket kínálni, amelyekkel az igényeket optimálisan ki tudjuk majd elégíteni. Az új rendszerben a hívott félnek nem kell majd fizetnie, s ez önmagában a havi díjat jelentősen mérsékli. A hívás ára azonban lényegesen nem változhat, mivel több tízmilliárd forint értékű beruházással létrehozott, emelt értékű szolgáltatás sehol sem olcsóbb Európában, sőt, talán még Magyarországon lesz a legalacsonyabb a hívási díja. Ferenczy-Europress V.O. Mától: Lombard Lízing C kötvény POLITIKAI HIRDETÉS HA jDNÓD A BANÁNT, FIATAL DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE