Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-21 / 67. szám

MINI GALÉRIA NYÍLT AZ ALSÓNÁNAI ISKOLÁBAN (4. oldal) 1994. MÁRCIUS 21. HÉTFŐ ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM Emlékeztek Bogár Istvánra, aki most lett volna hetven éves, és akinek jó­voltából fennma­radtak a gyönyörű sárközi népdalok. Cinege gála a Babitsban című írásunk a 10. oldalon olvasható. Kampánynyitó az Egyesült Kisgazda Pártnál THAIFÖLDI DELEGÁCIÓ SZEKSZÁRDON. Megyénkbe látogatott a hét végén Marut Bun- nag, a thaiföldi parlament elnöke. Többek között ellátogatott kíséretével együtt a Megyeháza Borozóba, ahol az Alisca Borrend nagymestere, Módos Ernő fogadta őket. Marut Bunnag ki­állta a próbát, s így a borrend tiszteletbeli tagjává avatták. Tudósításunkat és a vele készült in­terjút a 3. oldalon olvashatják. Fotó: Ótós Réka Szekszárdon tegnap dél­után a Művészetek Házában került sor az Egyesült Kis­gazda Párt kampánynyitó nagygyűlésére, amelyen Far­kas Sándor megyei elnök kö­szöntője után dr. Böröcz Ist­ván, a párt ügyvezető alelnöke értékelte az elmúlt időszak munkáját. Hangsúlyozna: az általuk képviselt politika nagy részét megvalósították, a 90-es ígéreteik zöme az erkölcsi, po­A jövőben szakítva az ál­lami vállalatokkal, kisszövet­kezetekkel egyéni vállalkozá­sok bevonásával építi ki autó­értékesítési hálózatát Ma­gyarországon a Fiat. Enrico Ferrero, a Fiat Autó Magyar- ország Kft. ügyvezető igazga­tója újságírók előtt a minap ar­ról beszélt, hogy a vevőszolgá­lat múlt évben megkezdett át­szervezésének célja a kereske­dés és a kiszolgálás feltételei­nek javítása volt. Etikai és anyagi rehabilitáció­val megtörtént. Szólt az Egye­sült Kisgazda Párt „késői" in­dulásáról, összehasonlította pártjukat az FKGP-vel, s kie­melte: ha egységes maradt volna a kisgazda párt, akkor többet tudtak volna elérni. A választásokról szólva el­mondta, számolnak velük, je­lölteket állítanak, s kérte a bi­zalmat a programjukhoz. (Folytatás a 2. oldalon.) Az elmúlt nem teljesen egy év alatt hét javítóműhellyel és 16 márkakereskedővel sike­rült megállapodni. A dealerek révén személygépkocsikból és kishaszonjárművekből együt­tesen kétezer jármű talált gaz­dára a magyar piacon. Az eladott Fiat személy- gépkocsik az új autók két szá­zalékát, a kisteherautók pedig az újonnan értékesített jármű­vek nyolc százalékát jelentet­ték. Bezárt az Art Expo Várakozáson felüli érdek­lődés kísérte a kortárs művé­szet legnagyobb kiállítását és vásárát a március 16-án meg­nyílt és 20-án bezárt Budapest Art Expo-t. A Budapesti Tava­szi Fesztviál programjához kapcsolódó tárlaton 140 kiál­lító szerepelt, köztük ötven külföldi galéria, illetve függet­len művész. A festmények, grafikák, kisplasztikák, szob­rok, fotók e nagyszabású be­mutatóját ezúttal - és nagy si­kerrel - képkeretezők, mű­vészkellékeket árusítók, könyvkiadók és könyvkészí­tők helyszíni szereplése egé­szítette ki. A Budapest Art Expo, mint a rendezői hangsú­lyozzák, bevaUottan a kortárs művészet piacteremtő és me­cénás-kereső fóruma. Kossuth Lajos halálának 100. évfordulója alkalmából tegnap a Kossuth téren kato­nai tiszteletadás mellett fel­vonták a Magyar Köztársaság lobogóját. Ezt követően a Kos- suth-szobornál a Magyar Köz­társaság nevében Göncz Ár­pád, az Országgyűlés nevében Szabad György házelnök, a kormány nevében Kónya Imre belügyminiszter és Pungor Ernő tárca nélküli miniszter helyezték el a tisztelet koszo­rúit. A Magyar Honvédség ne­vében Deák János vezérezre­des, az Olasz Szenátus elnöke- Giovanni Spadolini - képvi­seletében a szenátus alelnöke, Giorgio Da Giuseppe, a Hon­védelmi Minisztérium nevé­ben Kelemen József altábor­nagy, a Magyarországi Re­formátus Egyház képviseleté­ben Hegedűs Lóránt püspök koszorúzott. Budapest koszo­rúját Demszky Gábor főpol­gármester, a Magyarországi Evangélikus Egyházét Har­mati Béla püspök, a Magyarok Világszövetségéét Márton András és Bocskay P. József, a Kossuth Emlékbizottságét pe­dig Gyapay Gábor és Vörös Károly helyezte el az em­lékmű talapzatán. RÖVIDEN A törvénykezés legnagyobb eredményének a miniszter azt tartja, hogy a tulajdoni anar­chia megszűnt és minden te­rületet átfogó, polgári demok­ratikus magántulajdonon ala­puló viszonyokat alakítottak ki. (3. oldal.) Minden egyes alkalommal előadással kezdődik a foglal­kozás, a jövendő édesanyák megismerkedhetnek a mag­zati fejlődés minden fázisával, a szüléssel, a gyermekággyal, a kisbaba életének első né­hány hetében legfontosabb tennivalókkal. (4. oldal.) A szervezők, valamint a ko­ordinátor, a PATE termelésfej­lesztési intézete hagyományt is szeretne teremteni, s min­den évben, a tavaszi munkák megkezdése előtt megrendezi a gépkiállítást Kaposváron. (5. oldal.) A 47. percben Babai szögletét az elalvó vendégvédők mel­lett Szűcs fejelte Hornyák ka­pujába. 1-2. Á véghajrában egyenlített a Döbrököz: a 88. percben Babai szögletéből Kiss fejelt a kapu közepébe. 2-2. (7. oldal) Jean-Luc Dehaene Esztergomban A Dunakanyar nevezetes­ségeivel ismerkedett tegnap, a kora délutáni órákban a hiva­talos látogatásra hazánkba ér­kezett belga miniszterelnök. Jean-Luc Dehaene Granasztói György, brüsszeli magyar nagykövet kíséretében első­ként Esztergomba látogatott. A bazilikában Dékány Vil­mos segédpüspök fogadta a magas rangú vendéget, aki ezt követően megkoszorúzta Mindszenty József bíboros nyughelyét. Izraeli-palesztin tárgyalások Az izraeli rádió bejelentette, hogy vasárnap magas rangú iz­raeli küldöttség utazik Tuniszba, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet székhelyére a tárgyalások újrafelvételére. Az első megbeszélés központi témája a megszállt területeken élő pa­lesztin lakosság védelme lesz, ami a PFSZ elsődleges követe­lése. A delegációt valószínűleg Amnon Sahak, az izraeli vezér­kari főnök helyettese vezeti - közölte a bejelentést idézve a Reu­ter. Simon Peresz izraeli külügyminiszter egyébként péntek este találkozott Jeruzsálemben Fejszál Husszeinivel, a megszállt te­rületek egyik legfőbb palesztin vezetőjével - jelentette az AFP jólértesült izraeli forrásra hivatkozva. Ez utóbbi szerint a két vezető megbeszélésén a palesztin-izraeli tárgyalások újrafelvé- teléről volt szó. Új partnerekkel kereskedik a magyarországi Fiat A NAP HÍREI Boross Péter Hedrehelyen A második világháború hed- rehelyi áldozatainak állított emlékművet Boross Péter mi­niszterelnök avatta fel. Beszé­dében egyebek között arról szólt, hogy keserűséggel, de egyúttal büszkeséggel tölti el, hogy részt vehet az esemé­nyen. Keserűséggel, mint mondta, az tölti el, hogy kény­szerű módon, de a megkésett gyász országa vagyunk, hi­szen csak most a '90- es évek­ben állíthatunk szobrokat az évtizedekkel ezelőtt hősi ha­lált halt katonáknak. Ugyanakkor - hangoztatta - büszke vagyok, hogy egy sza­bad Magyarországon megem­lékezhetünk az áldozatokról. Az Alkotmánybíróság ülése Az Alkotmánybíróság már­cius 21-én és 22-én teljes ülést tart. A hétfői ülésen a testület megvitatja: ellentétes-e a vám­jog szabályozása a jogalkotási törvénnyel, miért nem terjed ki az ombudsman vizsgálati joga a bírósági ítéletekre is, továbbá hátrányos megkü­lönböztetést jelent-e, hogy a közoktatási törvény szerint az állam, illetve az önkormány­zatok nem alapíthatnak világ­nézetileg elkötelezett iskolát. Az alkotmánybírák megvizs­gálják, hogy alkotmányellene­sen korlátozza-e a gazdasági versenyt az a rendelkezés, amely szerint üzemanyagot csak azok árulhatnak, akik töl­tőállomással vagy önálló te­lephellyel rendelkeznek, va­lamint megállapíthatja-e a megyei közgyűlés a megyei népszavazás lebonyolításának szabályait. Brunszvik Teréz Alapítvány Brunszvik Teréz, a hazai kis­dednevelés, óvodaügy, leány­nevelés, gyermekvédelem je­les egyénisége szellemi hagya­tékának, emlékének ápolá­sára, naplóinak megjelenteté­sére alapítvány létrehozását határozta el a Brunszvik csa­lád ősi lakhelye, Martonvásár tudományos és szellemi életé­nek több képviselője, de Gé- rando-Teleki Judit, a família leszármazottja, valamint a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület és a Brunszvik Te­réz Óvoda óvónői. Üléshuzat-készítő üzem épül Móron Áutóüléshuzatokat készítő üzem alapkövét helyezték el Móron. A németországi Kei- per-Recaro cég által felépí­tendő, száz százalékban né­met tulajdonú, 4000 négyzet- méter alapterületű üzem épí­tését a következő napokban kezdik el, s szeptemberre feje­zik be. A tervek szerint a har­madik negyedév elején már megkezdődik a termelés, s a teljes felfutást követően - vár­hatóan 1996-tól - évente 250 ezer Audi, Mercedes, Porsche, Opel és Ford autóhoz készíte­nek majd üléshuzatot Móron. Határhelyzet A Határőrség Országos Pa­rancsnokságának tájékozta­tása szerint tegnap a határát­kelőknél a személyforgalom zavartalan volt, a teherautók­nak kilépésnél Rédicsnél 14 óra, Nagylaknál 20 óra, Bihar- keresztesnél 8 óra, Gyulánál 14 óra, Záhonynál 3 óra, belé­pésnél Rédicsnél 6 óra volt a várakozási idő. Három kosaras vereség A hétvégén folytatódott az NB I-es kosárlabda csapataink rájátszása. Az Atomerőmű SE legénysége az 1-8. helyért ví­vott találkozón Körmenden szenvedett vereséget. A Dom­bóvári VMSE együttese a 13-20. helyért érdekelt, ezúttal Nagykőrösre szólította a sor­solás. Már az előjelek is bal­jósra sikeredtek, hiszen vissza kellett fordulni és autóbuszt kellett cserélniük a vasuta­soknak. Aztán a mérkőzésen is a Nagykőrös győzelmét örökítette meg a jegyzőkönyv. A KSC Szekszárd női gárdája a 9-10. helyért vívott páros­mérkőzés második találkozó­ján pályaválasztóként maradt alul a Szombathelyi SE gárdá­jával szemben. A labdarúgó NB II-ben csak a Paks csapata volt érdekelt. Nos, a Duna-partiak a Százha­lombattát látták vendégül, s 1-1-es döntetlennel megosz­toztak a pontokon. A kézilabda NB I-ben a Szigma-Szekszárd újonccsa­pata pályaválasztóként a Győri Keksz ETO együttesét látta vendégül. Ahogy azt várni lehetett, a vendégek iga­zolták klasszisukat, és maga­biztos győzelmet arattak. (Tudósításaink a 7-8. oldalon.) Várkonyi (a labdával) 22 pontot szerzett a Szombathely ellen Zászlófelvonás és koszorúzás a Kossuth téren

Next

/
Thumbnails
Contents