Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-16 / 63. szám
GOND LESZ NYÁRON A VÍZZEL DALMANDON (4. oldal) 1994. MÁRCIUS 16. SZERDA ÁRA: 16,?0 FORINT V. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM Jozef Moravcík az új szlovák miniszterelnök Michal Kovác szlovák köz- társasági elnök Jozef Morav- cíkot bízta meg az új szlovák kormány megalakításával. A döntés hétfőn este született meg. Moravcík három hete még a pénteken megbukott Meciar-kabinet külügyminisztere volt, de távozni kényszerült, mert széles koalíciós kormányt sürgetett, amiért Meciar még az általa vezetett mozgalomból is kiközösítette. A várakozások szerint Moravcík koalíciós kormányának személyi összetétele szerdán válhat ismertté, és legkésőbb péntekig be is iktatják az új szlovák kormányt, melyben az ellenzékhez tartozó magyar parlamenti koalíció nem kapott helyet. Az Együttélés véleménye szerint a most kormányt alakító, eddigi szlovák ellenzéki erők már előzetesen azzal indokolták a magyarok kihagyását, hogy „a szlovák közvélemény előtt nem kompromittálhatják magukat" a magyarok bevonásával. Diákpolgármester a város élén Hatalmi harc várható Szekszárdim? Polgártársak! Megúsztuk a nőuralmat! Két hölgy és egy ifjú úr indult harcba a megye- székhelyen a polgármesteri címért, és Honti Miklós, a Garay gimnázium tanulója nyert. Futottak még: Hízó Szilvia az egészségügyi szakiskolából és Bácskai Vanda a Szentgyörgyi Albert szakközépből. Tegnaptól tehát - három napon át - diákpolgármester áll Szekszárd élén, akinek fáradtságos munkáját a 24 tagú, középiskolásokból verbuvált képviselőtestület segíti. Megalkották saját szervezeti és működési szabályzatukat, megválasztották tisztségviselőiket. A „régi" polgármester, Kocsis Imre Ántal rendelkezésükre bocsátotta az önkormányzat hivatalos helyiségeit, s átadta utódjának a város kulcsát. Jaj, meg ne bánja! Figyeljük csak mily' ellentmondásosan nyilatkozik a poszt korábbi és jelenlegi gazdája! (Folytatás a 2. oldalon.) A város kulcsa gazdát cserél BÉKE, SZABADSÁG, EGYETÉRTÉS MÁRCIUS IDUSÁN. A közel másfél évszázaddal ezelőtti márciusra, az 1848-asra emlékeztek tegnap a megye számos településén. Munkatársaink öt helyszínen jártak. Szekszárdon fél 11-kor rázendített a rezesbanda. A német nemzetiségi egyesület és a megyei tűzoltóparancsnokság közös zenekara jelezte az ünnepség kezdetét a Béla téri ’48-as emlékműnél. A rendezvényen ott voltak a megye, a megyeszékhely prominens személyiségei, országgyűlési képviselők,, a köztársasági megbízott területi hivatala, a fegyveres erők és testületek, az oktatási és más intézmények vezetői, valamint több száz szekszárdi polgár. (Folytatás a 3. oldalon.) Fotó: Degré Gábor Nemzeti ünnepünk fővárosi eseményeiből „Élni fog a nemzet, amely összetart". Arany János e nemes gondolatának jegyében rendezték az idei március 15-ei ünnepségsorozatot, amelynek programjain országszerte tízezrek emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jeles eseményeiről. A fővárosban délelőtt a Kossuth téren kezdődött a központi ünnepség, az ország közjogi méltóságainak és több ezer ünneplő polgárnak a részvételével. A Parlament előtt tíz órakor - a Honvédség Központi Zenekara katonaindulóinak taktusaira - felsorakozott a Magyar Honvédség díszezrede, mögötte huszárokkal, katonai főiskolásokkal, a kékegyenruhás Dunai Flottillával és a cserkészek díszegységével. Göncz Árpád köztársasági elnök, a fegyveres erők főparancsnoka a díszzászlóalj tisztelgése mellett ellépett az ezred előtt, fogadta a parancsnok jelentését, majd az államfő csatlakozott a nemzeti zászló talapzata mellett álló Szabad Györgyhöz, az Országgyűlés elnökéhez és Bo- ross Péter miniszterelnökhöz. Miután a köztársasági elnök engedélyt adott, a honvédség budapesti őrezredének hagyományos magyar díszegyenruhába öltözött tagjai a Himnusz hangjai mellett felvonták a Magyar Köztársaság állami lobogóját. Majd a három közjogi méltóság Kossuth Lajos szobrához ment, ahol - 1848-as egyenruhába öltözött katonák sorfala között - a forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakja halálának 100. évfordulója alkalmából elhelyezte a tisztelet és megemlékezés koszorúját. A tiszteletadást követően az ünneplők a már megszokott útvonalon a Múzeum kertbe vonultak. A Nemzeti Múzeum előtt 11 órakor felcsendült a Himnusz, majd történelmi megemlékezés kezdődött. A Nemzeti Dal, a Kos- suth-nóta, valamint Kossuth Lajos 1848. március 17-i beszéde részleteinek elhangzása után Boross Péter kormányfő mondott ünnepi beszédet. A nemzeti ünnep alkalmából a Fővárosi Önkormányzat délután egy órakor a Petőfi szobornál tartott megemlékezést. A rendezvény a Batthyány örökmécsesnél tiszteletadással ért véget. Kora délután az Országház kupolacsarnokában átadták a Kossuth- és Széchenyi-díja- kat. Az állami ünnepi megemlékezés befejező helyszíne a Magyar Operaház volt, Katona József: Bánk Bán című operájának díszelőadásával. Minél nagyobb ‘ tételben vásárol valaki, annál könnyebben lehet alkudni. (Éjfélkor indul útjára a tulaj című írásunk a 4. oldalon RÖVIDEN A magyar parlamentben az eltelt négy évben leírhatatlan tömegű ostobaság hangzott el - mutatott rá Győrffy Miklós. 2.oldal Sokmindenkinek, sokmindenhez joga van. Egy polgár- mesternek, a város közjogi méltóságának is lehetősége van rá, hogy mindezt kifejtse. 3.oldal Az attalai templomtorony javítását a hivatal 50 ezer forinttal támogatta. Nem látványos, beruházás, hogy Szentiván- puszta egészséges ivóvízhez jutott, ami céltámogatásból, illetve saját költségvetésből épült meg. d.oldal A kamarai választásokra a kora ősz a legmegfelelőbb időpont, amikor lezárultak a parlamenti választások és a nyári szabadságolások. 5.oldal Farkas remek góljával a végig nagyszerűen játszó hazai csapat megfosztotta veretlenségétől a listavezetőt. 8.oldal Katasztrófa a tenger- szorosban Hétfőre virradóra a keskeny Boszporusz-szorosbán összeütközött egy olajszállító tankhajó és egy teherhajó. A baleset következtében több robbanás történt, és mindkét hajón tűz ütött ki. Jelentések szerint legkevesebb 24 ember életét veszítette, húsznál több tengerész megsérült. A Reuter a török televízióra hivatkozva jelentette, hogy a mentőalakulatoknak sikerült eloltaniuk a teherhajón pusztító tüzet, de a tankhajó lángokban állt. A katasztrófa a fekete-tengeri torkolathoz közel történt, a tűz a török hadsereg több lőszer- és benzinraktárát fenyegette. A tűzoltóság habszőnyeggel megakadályozta meg, hogy a lángok átcsapjanak a szárazföldre. A NAP HÍREI Boszniai föderáció A jövendő boszniai mu- zulmán-horvát föderáció alkotmányáról született ugyan megállapodás a bécsi amerikai nagykövetségen vasárnap végétért tárgyalásokon, a területi felosztásról azonban nincs végleges megegyezés. Ehhez elengedhetetlen az egyeztetés a boszniai szerbekkel - jelentette be bécsi sajtóértekezleten Charles Redman amerikai kormánymegbízott. A boszniai szerbeket remélhetően nagyon hamar be tudják vonni a végső megbeszélésekbe - fűzte hozzá. A boszniai szerbek Bosznia-Hercegovina területének 70 százalékát ellenőrzik, s eddigi közlésük szerint csak 15 százalékot adnának át a föderációnak, amely viszont Bosznia- Hercegovina több mint felén létesülne. Díjak a szabad sajtó jegyében Első ízben osztották ki a Szabad Sajtó Díjat március 15-én a Pilvax Étteremben. A Szabad Sajtó Alapítvány díját, melyet a gondolat-, szólás- és sajtószabadság jegyében alapítottak, Nyers Rezső, a kuratórium elnöke adta át. A szerkesztőségi díjat és a vele járó 100 ezer forintot A Hét bukaresti kollektívája kapta, s ugyancsak díjjal ismerték el a Bölcs István és Mester Ákos által szerkesztett 168 óra című hetilapot. Az egyéni díjat is ketten kapták az 50-50 ezer forinttal együtt: Eszterházy Péter író publicisztikáiért, Végei László újvidéki író pedig elemző esszéiért. Katonazenekarok nemzetközi találkozója Katonazenekarok adtak műsort hétfő délután a budapesti Kossuth téren. A katonazenakarok nemzetközi találkozóján a nemzeti zenekarok térzenével, majd alaki bemutatóval szórakoztatták a téren ösz- szegyűlt közönséget. Ezt követően állt fel a téren a négy magyar és a négy külföldi együttes egyesítetett zenekara. A 440 tagú zenekart Dohos' László, a Magyar Honvédség főkarmestere vezényelte. Ostrom alatt Maglaj A Biztonsági Tanács hétfőn nyilatkozatban követelte Maglaj boszniai város ostromának azonnali beszüntetését. A testület egyben sürgette a boszniai szerb és horvát erőket, hogy feltételek nélkül engedjék át a humanitárius segély- szállítmányokat a kilenc hónapja körbezárt város lakosságának és a sokezer menekültnek megsegítésére. A Biztonsági Tanács tűrhetetlennek minősítette a Maglajban kialakult helyzetet, amelyért elsősorban a boszniai szerbeket tette felelőssé. Nixon találkozott Zsirinovszkijjal Richard Nixon kedden zárt ajtók mögött találkozott a duma épületében Vlagyimir Zsirinovszkijjal. Az orosz ultranacionalisták vezére üzenetet adott át Bili Clintonnak, de az üzenet tartalma nem ismert. Zsirinovszkij tolmács nélkül tárgyalt Nixonnal. Értesülések szerint a két ország viszonya volt a téma. Gyorsabb döntéseket! Gyorsabb döntéshozatalra van szükség az esetleges légicsapások elrendelése ügyében a háború dúlta Boszniában - nyilatkozta. kedden Bertrand de Lapresle tábornok, aki Jean Cot tábornoktól veszi át a volt Jugoszlávia területén állomásozó ENSZ-erők főparancsnoki tisztét. Lapresle tábornok sajtóértekezletén hangsúlyozta: a gyorsabb döntésre nem azért van szükség, hogy újult erővel folytatódjék háború, hanem azért, hogy a kéksisakosok élhessenek az önvédelem jogával. Aranytoll-díjak Erőt merít az ember, amikor emlékezik, és szükségünk van arra, hogy erőt merítsünk a múltbeli tanulságokból. Elődeink életéből, életművéből azt kell átörökítenünk, ami napjainkban is szükséges - mondta sajtónapi beszédében Komlós Attila, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. Beszéde után nyújtották át az aranytoll-díjakat tíz újságírónak, köztük lapunk egykori - ma már nyugdíjas - munkatársát, Csányi Lászlót. Vérengzések Dél-Afrikában Vasárnap négy ember életét vesztette, amikor a dél-afrikai Inkatha Szabadság Párt fegyveres hívei megakadályozták a rivális Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC) egy nagygyűlés megtartásában. Az Inkatha támogatói Umla- ziban elfoglaltak egy stadiont, melyben az ANC választási gyűlést akart rendezni. A rendőrségnek sikerült szétválasztania a két tábort, de a helyzet továbbra is igen feszült. A szintén dél-afrikai East London külvárosában fiatal fekete fegyveresek vasárnap három iránit gyilkoltak meg egy vallási összejövetelen. Ez volt a második merénylet egy hét alatt ebben a városban: kedden három fehér tanárt sebesítettek meg, amikor gépkocsijukra fekete fegyveresek tüzet nyitottak.