Tolnai Népújság, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-02 / 51. szám

zetnie. ■pCzza ml Tnényeket, kéthavonta mindmaM A kéményseprő beszedi a szol­gáltatási díjat, de nem végzi el a munkát, írta levelében Orbán Zoltán attalai olvasónk. A ké­ményseprési számlán többek kö­zött az szerepel, hogy kötelező kéményseprés, de ez a levélíró szerint nem így történik. Olva­sónk arról is érdeklődött, hogy mikor és ki ellenőrzi, hogy a ké­ményseprő a munkát elvégezte-e? Náluk február 4-én jelent meg a kéményseprő. Orbán Zoltán nem tudott beszélni vele, a 83 éves édesapjával tárgyalta meg a ké­ményseprő a teendőket. Abban egyeztek meg, hogy amikor a há~A ziák szólnak, kisepri a kéménytd A levéllel fölkel CAMINUS Tüzelj Kft. dombóvári, gét. Varga Jár vezető elmondta, tűk Dombóvár és ___ aho l öt kéménysepHT dolgo­zik, ebből három dombóvári. A nyilvántartás szerint egy kéményseprőre mintegy 320 lakás jut, ami körülbelül nyc cezer kéményt jelent. — Mennyi idő alatt járja kéményseprő a területét? — Az ütemterv szerjí szer, tavassal illetve idény kezde^Mőttl letét végigj^H^pM^^^poe- eső idöszalÄn a elé­seket figyÄfcbej(^e vissza­járni és elvlgSl^iz időszakos vizsgálatokat, ellenőrzéseket. Hogy a kléményseprő nem végzi el a munkát, csak a díjat szedi be?^tónényseprőnek kötelessé*!1 ;is^8Í|tí|jürdezni, hogy kel^^^^^Hfifeper és amenr^^^^^^^pes lasz, vág állap lajdo? <éme úgy, ahogy azt elvárjüí fe. Mi minden hónap végén kéményseprők könyveit el­lenőrizzük, de azt, hogy min­den kéményt valóban meg- tisztított-e azt lehetetlen meg­állapítani. — Miért kell a díjat előre be­szedni? — A munkákkal párhuza­mosan gátját is be kell szedni, mive^^Kgszabály úgy ren­dt^PlíszTen -»hogy a esi dWlrtÄ're előre kell ggfizetrjj^Pn e szerint jár- Tenkező esetben a szd^^rtást nem lehetne en" tartani. tnak-e szabálytalansá­lós során fel- jk azl^fcési ésBtarédelmi |sságo*í, aflHKLíjdo- kötemsfl^^^B,vít- ijnos az n nemB^pvcreze- nkákart Ezertjől a ki ított ^ibáJBól már •l^mezett tűz. ásabb ügy- asok, mert ke- ől akár egész évre is kifizetik a díjat. A lakosságnak mintegy 10 százal^ÉHá|van­nak gondjainl^^^3^Halék olyan^jj^^U^^|^|nyc- ker- Píá. >ioz a mneny- Tszamegy-e Attalára, ké- myt seperni? — Természetesen. Amikor és ahányszor kérik az ügyfe­lek minden esetben eleget te­szünk a bejelentéseknek, így Orbán Zoltán kérésének is, bármelyik napra kéri a ké­ményseprést.-p. téri ­4 KÉPÚJSÁG DOMBÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE 1994. március 2., szerda Kocsolán hallottuk hogy... ... utak épültek, épülnek. Kocsolán gyakorlatilag már csak néhány útszakasz van hátra, aminek még nincs szi­lárd burkolata. Ilyen az erdő­sor déli része, a Rákóczi utca és az állomást összekötő út. ... a szociális segélyezés mindennapos probléma. Ko­csolán is gond a szociális segé­lyezés, amit szigorú törvé­nyek szabályoznak. Az általá­nos iskolásoknak iskolaév kezdetén a tankönyveket az önkormányzat vásárolta meg, s ugyanúgy a középiskolá­soknak is. Az étkezés is igen kedvező a gyerekeknek, eddig a napközi 50 százalékát az ön- kormányzat térítette, most több teher hárul a szülőkre. ... nagy az érdeklődés a te­lefon iránt. A MATÁV által meghirdetett önerős telefon­hálózat-fejlesztésbe a kocsola- iak is beszálltak, 120-an adták be igényüket. A határidő csú­szik néhány hónapot. Pótje­lentkezéseket is elfogadtak, de már magasabb áron és a határ­idő is jóval távolabbi. Európához akarnak tartozni A Magyarországi Ifjú Né­metek Közösségének köz­pontja Budapesten van, a re­gionális iroda Pécsett öt évvel ezelőtt alakult meg. A szerve­zet jelenleg ezres taglétszámú és harminc baráti köre van. A Magyarországi Ifjú Németek Közösségének - röviden GJU - alelnöke a hőgyészi Aszta­los János, aki a GJU feladatai­ról, programjairól tájékozta­tott bennünket. Legfontosabb feladat: tenni a németségért, a hagyomá­nyok ápolásáért, felkutatásá­ért, bemutatja a fiataloknak azt, hogyan lehet pályázatot írni, és azt megnyerni. Kül­földi szervezetekkel is kapcso­latban állnak, például a DJO-val, a németországi ifjú­sági szervezettel, a Deutsche Jugend Organization In Bayern-nel, akik csatlakoztak a magyar szervezethez és for­dítva. Megküldik egymásnak az éves programokat, az ér­deklődésnek megfelelően ezekből válogathatnak. A né­metek táncvezetői továbbkép­zéseket, politikai fórumokat, foci-kupákat, seregszemléket szerveznek. Ehhez hasonló lesz a májusi hőgyészi prog­ram, ahol a GJU-sok feladata lesz a hőgyészi német nemze­tiségi egyesülettel közösen, a májusfa kitáncolásának és vele párhuzamosan egy német nemzetiségi ki mit tud?-nak a szervezése. A gyerekeknek német nyelvi táborokat szer­veznek, Györkönyben ötna­pos GJU-tábor lesz. A magyar GJU-sokat már­cius végére Hollandiába vár­ják, amikor a JEV, Jugend Eu- rópásche Verein, az Európai Ifjúsági Szövetségeket tömö­rítő szervezet éves közgyűlé­sére kerül sor. A magyar GJU-soly köztük a hőgyésziek is képviseltetik magukat Né­metországban az április 4-9-ig megrendezésre kerülő ifjúsági rendezvényen. A külföldi kapcsolatok, a programcserék révén lehetőség nyílik egymás munkájának a megismerésére, barátságok kialakulására. így próbálnak, az ifjúságon ke­resztül Európához tartozni. A GJU tagság nincs korha­tárhoz kötve, mert még egy hetven éves is érezheti magát fiatalnak, bárki beléphet, de nem elhanyagolható a német nyelvtudás. Szívesen látják azokat, akik velük szeretné­nek dolgozni. A hőgyészi né­met nemzetiségi egyesület, il­letve a tánccsoport is tagja a GJU-nak. A GJU hőgyészi baráti köre tavaly májusban alakult Asz­talos János vezetésével. A tár­saságnak a helyi művelődési ház adott otthont. Jelenleg mintegy húsz tagjuk van. E kör fontos feladata összefogni a fiatalokat, hogy ne „kallód­janak" el a világban. Visszate­kintve az elmúlt évre, szep­temberben országos gyűlést szerveztek, az ő érdemük volt, hogy decemberben házhoz ment a Télapó Hőgyészen. Szép sikert értek el a januári, Tamásiban megrendezett fo­cikupán. A programlistán sze­repel a nemrégiben lezajlott svábbál, no és a májusi feszti­vál megrendezése is rájuk vár. A baráti kör saját pénzzel nem rendelkezik, pályázati pén­zekből fedezik költségeiket. Legutóbb a Központi Ifjúsági Alapítványnál lévő ma­gyar-német cserekapcsolatok fóruma alapítványon nyertek 156 ezer forintot, ami közös­ségi érdem. A fiatalok aktivizálása ér­dekében a GJU elnöke kiötlőit egy pontrendszert, bevonva ebbe a baráti köröket. Ennek értelmében különböző csele­kedetekért pontokat lehet sze­rezni, ezzel motiválva a fiata­lokat a munkára. Szeptember­ben, az éves közgyűlésen hir­detik ki az eredményt. A leg­több pontot összegyűjtött cso­portot 50 ezer forinttal jutal­mazzák. Ha a játék sikeres lesz, akkor minden bizonnyal folytatása lesz, de ha mégsem, akkor kitalálnak helyette mást. A lelkes hőgyészi fiatalok­ból álló baráti kör a dolgok je­lenlegi állása szerint az első helyen áll a versenyben. Korai lenne még győzelmet kiáltani, de helytállásuk dicséretes. Mint az is, hogy Magyaror­szági Német Ifjúságáért elne­vezéssel létrehoztak egy ala­pítványt (MNB 218-98055 508-043345-7), a német nemze­tiségi ifjúság támogatására. Mint a neve is fémjelzi, az ifjú­ságért, az ifjúságnak szól. (p.T) Ne küldje el a kéményseprőt! Tanulmányi- és sportversenyek Nyerők a gimisek A dombóvári Illyés Gyula Gimnázium tanulói ebben a tanévben is sikeresen vették az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek első fordulóját. Biológiából Varsá­nyi Gyuláné tanítványa, Má­zsár Anett, fizikából Freller Miklós tanítványa, Fábián László, orosz nyelvből dr. Szabó Imre tanítványai, Bőr-Nagy Tamás és Kurdi Mihály, földrajzból, dr. Szőke Sándor tanítványai, Zsiga Zol­tán, Németh Nándor és Papp Gabriella és Bódogh Zoltán tanítványa Erdélyi Tamás és dr. Berta Bálint tanítványa, Halmai Boglárka jutott a má­sodik fordulóba. A kisgimnazisták „Varga Tamás" országos matematikai versenyén Mesterházyné dr. Illés Ágnes tanítványa, Zámbó Edit a 9., Kocsis Imre tanítvá­nyai Berényi Melinda a 32. Zámbó Patrici az 50. helyet szerezték meg. A sportolók közül Borsi Ka­talin teljesítménye emelkedik ki a dombóvári gimnazisták közül, aki triatlonban 1993-ban a megye legjobbja volt, Nagy András pedig me­gyei ranglista vezető a serdülő sprint számokban. fké Marad vagy költözik a városi piac? Marad-e Dombóváron a központban a városi piac vagy új helyre kerül, a témát több­ször tárgyalta a városi képvi­selőtestület. A legújabb variá­ció szerint a belvárosi katoli­kus papiak melletti területet alakítanák át erre a célra. Hogy mikor kerül erre sor, nem tudni. Ami bizonyos, Ótós Réka a felvételeit még a régi helyen készítette. Polgárvédelemről, békeidőben A Polgárvédelmi Parancs­nokság a rendőrséggel és a tűzoltósággal közösen bemu­tatót tartott kedden délután Dombóváron. Ennek kapcsán bemutatásra kerültek a pol­gárvédelemnek, a tűzoltóság­nak és a mentőszolgálatnak a polgárvédelemmel kapcsola­tos eszközei. Az érdeklődő fi­atalok és felnőttek elsajátíthat­ták a gázmaszk használatát, de sokan voltak kiváncsiak a Toyota mentőautóra is. Mint Varga Jenő városi pol­gárvédelmi parancsnok el­mondta, a rendezvénysorozat már az előző héten kezdődött, amikor általános és középis­kolásoknak rendeztek ver­senyt. A keddi eseményhez tartozik a művelődési házban nyílt polgárvédelmi kiállítás is. Fotó: Tilinger Sándor Égő személyautó oltásának bemutatója Hidraulikus vágóollóval távolítják el az autó tetejét Gázmaszkban ERRŐL-ARRÓL Hírek - információk - események Logopédustól az iskolaérettségig Az oktatási törvényben előírtak szerint, a dombó- . vári önkormányzat bővíteni szeretné a városi nevelési tanácsadó szerepét. Jelenleg egy munkatárs dolgozik ezen a területen, akinek fel­adata a problémás gyere­kekkel való foglalkozástól az iskolaérettség megállapí­tásáig terjed. Ilyen széles­körű tevékenységet egy em­ber nem tud ellátni, ezért az önkormányzati oktatási koncepcióban megfogalma­zottak szerint kívánják fej­leszteni a nevelési tanácsadó szerepét. Ezért új munkatársa/ka/t vesznek fel és a városi logo­pédus is a jövőben a neve­lési tanácsadó keretében fog működni. Fürdőtalálkozó Dombóváron Dél-dunántúli fürdőtalál­kozó lesz Dombóváron, március 4-én, pénteken 10 órakor a művelődési ház előadótermében. A rendez- \ vény fővédnöke dr. Ru- j bovszky András, a Magyar Szálloda Szövetség elnöke. Háziasszony dr. Monostori Marianna. Az összejövete­len előadások hangzanak el az idegenforgalomról töb­bek között Téglássy Tamás­tól, az Országos Idegenfor­galmi Hivatal elnökétől. .................. i. ------­K iállítás Dombóváron A Dombóvári Apáczai Csere János Szakközépiskolában Csonka Sándor dombóvári festőművész, az iskola volt diákja alkotásaiból kiállítást rendez. A kiállítás helyszíne az iskola díszterme. Megnyitó; 1994. március 11-én, 9.30 órakor A kiállítás megtekinthető: 1994. március 11-től április 1 -jéig. (46157)

Next

/
Thumbnails
Contents