Tolnai Népújság, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-24 / 46. szám

2 KÉPÚJSÁG VILAGTUKOR - HAZAI TŰKOR 1994. február 24., csütörtök Piacon az információ (Folytatás az 1. oldalról.) közöttük egy-egy beruházás elnyeréséért. Az iroda jelenté­seinek Tolna megyében negy­ven rendszeres előfizetője van, partnereik száma azon­ban elérik a százat - mondta Gáspár Anna, a kft. nemzet­közi igazgatója. A fórumon megjelent Patkó Sándor Tolna megyei főépítész, aki a megye építési lehetőségeiről beszélt. Sok biztatót nem tudott mon­dani a vállalkozóknak, hiszen, mint utalt rá, az önkormány­zatok lehetőségei egyre zsu­gorodnak. A közeljövő jelen­tős beruházásaként a szek­szárdi Duna-hidat, és a hoz­zákapcsolódó útépítéseket említette. Patkó Sándor szólt arról, hogy az átalakulás, a privatizáció a területfejlesz­tésben nem hoztak racionális megoldásokat. Utalt az „1000 tornaterem akció" során álla­milag is támogatott tornacsar­nokok minőségére, erről ugyanis készült egy jelentés, amely az új létesítmények 75 %-át egyszerűen selejtnek mi­nősítette. A fórum résztvevői ellátogattak három Dunaföld- váron zajló építkezésre, meg­tekintették az Avanti készülő kikötőjét. A Bau-Data azért választotta a fórum helyszí­néül Földvárt, mert az Avanti a környék legjelentősebb be­ruházása. tóth A családi pótlék egyszeri kiegészítéséről (Folytatás az 1. oldalról.) A kormány legutóbbi ülé­sén elfogadta azt a rendeletet, amelynek hatálybalépésével lehetővé válik a családi pótlék egyszeri kiegészítésének kifi­zetése, amely a becslések sze­rint 1,5 millió gyermeket érint. A háztartás-statisztikai ada­tok azt mutatják, hogy na­gyobb gyerek nevelése több anyagi kiadással jár, ezért a támogatás elosztásánál élet­kor szerint csoportosítottunk, így az összegek a következő­képpen alakulnak:- 2000 Ft, ha a gyermek 6. életévét még nem töltötte be,- 3000 Ft, ha a gyermek 6. életévét betöltötte, de a tizedi­ket még nem,- 4000 Ft, ha a gyermek 10. életévét betöltötte, de a tizen­negyediket még nem, és- 6000 Ft, ha a gyermek a 14. életévét betöltötte 1994. már­cius 31-éig. Ez az összeg gyermeken­ként jár. Tehát például az a család, ahol egy 12 és egy 16 éves gyerek van, 10.000 Ft-ot kap. Természetesen az egész­ségügyi intézményekben, ne­velőotthonokban élő gyerekek is részesülnek ebben a támo­gatásban. A családi pótlék kiegészítést azon a helyen kell igényelni, ahol a családi pótlékot folyó­sítják, tehát vagy a munkahe­lyen, vagy a megyei egész­ségpénztáraknál. Az igénylő­lapok március első napjaiban ott lesznek a munkahelyeken és beszerezhetők a polgármes­teri hivatalokban, a nyugdíja­soknak pedig a Nyugdíjbizto­sítási Főigazgatóság küldi el postán. A lapok a kitöltésre vonatkozó részletes útmuta­tást tartalmaznak, de ebben az Egészségbiztosítási Pénztár ügyfélszolgálati irodái is se­gítséget nyújtanak. Az igénylésre hat hónap áll rendelkezésre. Amennyiben a jogosultak kérelmeiket 1994. március 21-ig benyújtják, úgy a pénz már április folyamán megérkezik. Az FKGP és harminc pontja Kereken harminc pontot tartalmaz a Független Kis­gazda-, Földmunkás- és Pol­gári Párt programjavaslata. Közülük a leglényegesebbeket ismertette tegnap délután a szekszárdi Dreher söröző kü­löntermében G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az FKGP kam­pányfőnöke. Mint azt hangsú­lyozta, a programpontok nem ígéretek, hanem - választási győzelem esetén - garantált jogok. „Soha többé népnyúzó politikát!" - ez a tervezet al­fája, míg az ómegája „A népó­hajnak megfelelő valódi rend­szerváltoztatást!" követelés­ben testesül meg. A köztes kí­vánalmak pedig egyebek mel­lett a visszahívhatóságot igényük, melyről G. Nagyné dr. Maczó Ágnes megállapí­totta, hogy egyáltalán nem kommunista találmány, azt már Kossuth is a demokrácia egyik fontos jellemzőjének te­kintette. A dolgozót felelős­ségre lehet vonni, ha nem megy be a munkahelyére, míg a parlamenti képviselő huza­mos időn keresztül is hiá­nyozhat az ország házából - mutatott rá a kampányfőnök. Új alkotmány, új államháztar­tási törvény, nagyobb önálló­ság a megyének és az önkor­mányzatoknak - tért át az igazgatás területére, hozzá­téve, hogy az FKGP az ál­lamfő, valamint a polgármes­terek esetében egyaránt a közvetlen választás híve. A párt gazdasági-politikai prog­ramjának középpontjában a család áll - húzta alá a négy gyermekes politikus asszony. Ez megmutatkozik a család­védő adórendszer-tervezet­ben, az 55 évben maximált női nyugdíjkorhatárban, a fiatalok első munkahelyhez és lakás­hoz jutásának kívánalmában. A sajtótájékoztató keretében mutatkoztak be az FKGP me­gyei egyéni jelöltjei. Szekszárdon és körzetében Zsigmond Zoltán indul. A 44 éves kétyi illetőségű üzemirá­nyító a Dédász munkatársa, Erdélyből települt át ha­zánkba. Iskoláit Marosvásár­helyen, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban végezte, s ebben az időben - akárcsak jelenleg - irodalmi tevékenységet is folytatott. Pakson és körzetében Pintér György a jelölt. A 43 éves üzemgazdász - több szakmai továbbképzést igazoló oklevél birtokosa - Dunaföldváron lakik, ahol a helyi takarékszö­vetkezet elnöke. A Független Kisgazdapártba a szókimon­dás, az igazságérzet iránti igény vezette. Bonyhádon és körzetében Simon László József ölti magára a párt színeit. A - betegsége miatt távoUévő - mezőgazda- sági technikus Győrén lakik, jelenleg vállalkozó-magán­gazda, állattartással foglalko­zik. Dombóváron és körzeté­ben Máté Rudolf indul a vok- sokért. Az 53 éves döbröközi lakos középparaszti családból származik, a mezőgazdasági főiskola után főállattenyész­tői, majd főagronómusi mun­kaköröket látott el. Jelenleg munkanélküli, s mindenek­előtt a falvakban történt igaz­ságtalanságok ellen kíván szót emelni. Tamásiban és körzetében Tóthi György a jelölt. A Tamá­siban élő, 43 éves agrármér­nök jelenleg munkanélküli, s mint elmondta, nem ezt várta a rendszerváltástól. Megdöb­benve tapasztalja, miként ma­radnak munka nélkül a falvak lakói, a téeszek dolgozói: ezért tartja fontos feladatnak a munkahelyek megőrzését. A megyei listás jelöltek név­sorát az FKGP egyelőre nem kívánja nyilvánosságra hozni teljes egészében. így csak az derült ki, hogy a megyei lista­vezető Bartha Sándor, az FKGP Tolna Megyei Szerveze­tének Elnöke.-szá­Fotó: Gottvald Károly Palotás, palotással Stílszerűen palotástánccal kezdett a szekszárdi Bartina néptáncegyüttes azon a teg­nap esti lakossági fórumon, melynek a Köztársaság Párt elnöke, Palotás János volt a vendége. A Művészetek Há­zában tartott rendezvényen dr. Tóth János megyei rezi­dens köszöntötte a megjelen­teket, majd egy rövid bemu­tatkozás erejéig rögtön át is adta a szót a párt Szekszárd és körzetében induló jelöltjének, Thraun Lajosnak. A 38 éves gépész-üzemmérnök egyebek mellett elmondta, hogy 1987- ben költözött családjával együtt Szekszárdra. Jelenleg a DOFEM Kft. ügyvezető-igaz­gatója, a Köztársaság Párt programja egybevág saját el­képzeléseivel. Palotás János mondandójá­ban többek között kifejtette: szeretné hinni, hogy ennek az országnak van jelene, közeljö­vője, nemcsak ígérgetett táv­lata. A gazdasági-politikai jel­legű gondokat kétféleképpen lehet megközelíteni. Kérdez­hetjük azt is, hogy ki felel a problémákért, de azt is, hogy mi a megoldás? Ez utóbbi vál­tozat híve a Köztársaság Párt, mely mentes az ideológiai bal­lasztoktól. -szá­Fotó: Gottvald Károly Az SZDSZ a szociálpolitikáról Tegnap délután Szekszár­don, a Vállalkozók Házában Kocsis Imre Antal, az SZDSZ képviselőjelöltje tartott szoci­álpolitikai fórumot. Mint mondta, ő abban a szerencsés helyzetben van, hogy önkor­mányzati békaperspektívából látja ezt a problémakört. A kormányzat ugyanis az ön- kormányzatoknak nem ad elégséges támogatást, ezért gyakorlatilag a szociális tör­vény nem is tud működni, s ezt leginkább az önkormány­zatok érzik a bőrükön. A képviselőjelölt szerint nem jött létre az a társadalmi alapokra szerveződő összefo­gás sem, amely nagyban se­gíthetné a gondok kezelését. Egy-két éven belül lehetetlen olyan környezetet teremteni, amely azonnali megoldást hozna a szociálpolitika terüle­tén. Hogy milyennek kell lennie a jó szociálpolitikának? Első­sorban kiszámíthatónak, olyannak, ahol az egyén dön­téshelyzetbe kerülhet. Olyan rendszert kell kialakítani, amely ezeket a a döntéseket jó irányba tudja vinni. A lakás­gondokról szólva: az SZDSZ azon az állásponton van, hogy önkormányzati helyett, kor­mányzati szociális lakásépí­tési programra van szükség. Ennek megerősítésére egy ér­dekes adat is elhangzott: Szekszárdon 1200 kérelem van az önkormányzatnál, ez­zel szemben tavaly 12 (!) bér­lakást tudtak biztosítani. KRZ • • Öngyilkos rendőrök A makói rendőrkapitányság épületében kedden a napi szolgálatot adó két hivatásos rendőr - egy nő és egy férfi - szolgálati fegyverrel öngyil­kosságot követett el. Feltehe­tően a közöttük kialakult ér­zelmi kapcsolatban bekövet­kezett konfliktus volt az oka tragikus tettüknek. A két rendőrt kórházba szállították, még aznap este, illetve más­nap hajnalban belehaltak sérü­léseikbe. A helyszíni szemle, valamint a szakértői adatok eddig nem derítettek ki semmi olyan nyomot, amely nem önkezűségre utalna. Újabb pengeváltás tároló ügyben Érvek vagy indulatok? (Folytatás az 1. oldalról.) Gallup Intézetet, hogy - a vá­rosra érvényes reprezentatív vizsgálattal - szondázza meg a paksi polgárok véleményét. Nos, eszerint a városban élők 98 százaléka tud a tervezett beruházásról. A polgárok két­harmada szigorúnak, 16 szá­zaléka pedig megfelelőnek tartja az erőmű biztonsági elő­írásait (Ezt megerősíti egy má­sik - országos - vizsgálat is, miszerint a polgárok 80 száza­léka biztonságosnak tartja az erőművet.) Az átmeneti tárolót a meg­kérdezettek egyharmada tartja teljesen biztonságosnak, egyharmada nem kellőképpen biztonságosnak, a maradék egyharmad pedig nem tud ál­lást foglalni a rendelkezésére álló adatok birtokában. Bor Imre szólt az erőmű kí­nálta munkahelyekről, az on­nan befolyt adóról és el­mondta: nyilván senki nem örül, ha egy potenciális ve­szélyforrás jelenik meg a kör­nyezetében, de a beruházás pozitív oldalait is figyelembe kell venni. Egy kivétellel valamennyi „civü szerveződés" úgy véle­kedett, hogy kompromisszu­mot kell kötni. A Magyar Finn Kör és a Kereskedők Kamarája képviseletében Gárdái György arról beszélt, hogy meg kell találni a megfelelő el­lentételezést. Hegedűs György, a Paksi Építőipari Kisvállalkozók Egyesülete nevében felhívta a figyelmet a beruházás volumenére - 3,5 milliárd forint, amelyből más- félmilliárdot tesz ki az építői­pari tevékenység -, a Paksi Polgárok Baráti Köre nevében pedig dr. Grosch József fel­hívta a figyelmet: nem szabad szembeállítani a régi és az új városrészt, és a városért kell tenni, nem pedig ellene. A Paksi Nyugdíjasklub vezetője, Czetli Imre is elmondta - aki több éven át dolgozott az erőműben -, hogy nem félnek a beruházástól. A tiltakozásával a tegnapi találkozón magára maradó Szarkofág Nélküli Jövőért Egyesület elnöke, Dobre László - a hírhedté vált város­házi lakossági fórum szerve­zője - több újságírói kérdésre sem tudott konkrétumokkal előhozakodni, valamint nem oldotta fel azt az ellentmon­dást, miszerint az egyesület tiltakozik az atomtemető megépítése ellen, ugyanakkor áramdíjkedvezményt követel az erőmű „veszélyzónájában élőknek", ahogy az egyesület - újabb - hétvégi fórumát hir­dető röplapon is olvasható. E röplapon olyan állítások is szerepelnek, melynek való­ságalapjáról az egyesület el­nöke nem tudott információ­val szolgálni. Válaszai leg­többször azzal kezdődtek, hogy „úgy hallottam", „azt beszélik" ... Dobre László sajnálkozásá­nak adott hangot, miszerint a Szarkofág Nélküli Jövőért Egyesületet nem veszik komo­lyan, egyébként pedig kijelen­tette: a konkrét válaszokat majd az egyesület által felkért szakértők - állítólag hatan lesznek - fogják a hétvégi fó­rumon megadni. Kérdésünkre azonban Foltányi Zsuzsán kí­vül mást nem tudott megne­vezni. Dobre László azt is bejelen­tette, hogy dr. Műhelyi János, az egyesület elnökhelyettese indul a parlamenti választá­sokon. Hangyái adóbevallása Az Adó- és Pénzügyi Elle­nőrzési Hivatal Tolna Megyei Igazgatósága Ügyfélszolgálati irodáját több mezőgazdasági kistermelő kereste fel az alábbi problémával. Ezért az APEH tájékoztatja a mező- gazdasági kistermelőket, hogy ha az ebből a tevékenységből származó árbevétel 1993-ban nem haladta meg az adómen­tes évi 750 ezer forint árbevé­telt és az e módszer szerinti adózást választották, akkor emiatt nem kell adóbevallást beadniuk. Ha más ok miatt kell beval­lást készíteniük, akkor viszont az adómentes árbevételi ér­tékhatár alatti bevétel esetén is ki kell tölteni a bevallást a megfelelő soron, az útmutató­kon írtak szerint. (AnF- 152/1994). Közlekedésbiztonsági pályázat Az ORFK és a KHVM a 2002/1992. (HT. 2.) számú kormányhatá­rozatában rögzített felhatalmazása alapján a közlekedésbiztonság javí­tására irányuló társadalmi kezdeményezések megfelelő szakmai és anyagi támogatását - erre a célra elkülönített anyagi forrásból - kí­vánja érvényesíteni az ÓBB által elfogadott pályázati szabályzat alap­ján. A pályázat ajánlott témakörei: 1./1994. a Család Éve, a „Közle­kedő Család" modell kialakítása, módszertani anyagok, kiadványok ké­szítése; versenyek, vetélkedők rendezése. 2./ Az oktatási intézmények­ben a tanterven és a tanórán kívüli közlekedésre nevelési tevékenység megvalósítása. 3./ A médiumok közlekedésbiztonsági propagandájának fejlesztése, célorientáltan a család közlekedésbiztonsági évére. 4./ A közlekedésbiztonsági tevékenység gyakorlati megvalósításának segí­tése az állami szerveknél, társadalmi szervezeteknél és intézmények­nél. 5./ Vezetéstechnikai hibákat csökkentő továbbképzési programok, rendezvények módszertanának kidolgozása és megvalósítása. 6./ Az alkohol, gyógyszer és a drog közlekedésbiztonságra káros hatásainak csökkentése, elsősorban a „család közlekedik" program keretében. 7./ A közlekedésbiztonság javítását szolgáló szabadon választott témakörök. A pályamű terjedelme maximum 1 ív (egy ív = 22 oldal). Csak gépelt írásműveket fogadunk el! A beküldés határideje: 1994. május 1. Az el­bírálás határideje: 1994. július 31. A pályaműveket 7 tagú bizottság bírálja el, amelynek összetételét az Országos Balesetmegelózési Bizott­ság javaslatára a pályázatot kiírók hagynak jóvá. A pályázott tevé­kenység támogatására: minimum 50.000 forint, maximum: 1.000.000 forint adható. A pályázat támogatásának összegét csak az odaítélt célra lehet felhasználni. A felhasználást a kiírók területi szerveik bevonásá­val ellenőrzik. Folyamatos tevékenység esetén-a bíráló bizottság odaí­télése után - az összeg részletekben is folyósítható. A pályázatokat 3 gépelt példányban, a feladó pontos címével ellátva, az ORFK Közleke­désrendészeti Főosztály Balesetmegelőzési Osztály Budapest, Pf.: 314/15.1903 címre kell beküldeni. Telefon: 132-0742,117-2926. A borítékra írják rá: „Közlekedésbiztonsági Pályázat" A zsűri döntése után a pályázati anyagot nem küldjük vissza, s nem őrizzük meg, külön értesítést csak a nyertes pályázók kapnak. Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium ÉPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyve­zető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel ]. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHlR Hírlapkereske­delmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u.l.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, posta- utalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. A megyén kívüli belföldi előfizetés postaköltséggel együtt egy hónapra 770 Ft. Az áruspél­dányok ára: 16.30 Ft. A terjesztés­sel kapcsolatos észrevételeket szí­veskedjék a kiadóhoz, a 74/316- 211-es telefonszámon bejelenteni. Indexszám: ISSN 0865-9028

Next

/
Thumbnails
Contents