Tolnai Népújság, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-02 / 27. szám

8 KÉPÚJSÁG SPORT 1994. február 2., szerda Díjátadás a Kempinskiben (Folytatás az 1. oldalról) A megnyitót követően Ba- raczka Eszter (ceremóniames­ter) köszöntötte a sportolókat, és a magasrangú vendégeket, többek között dr. Kónya Imre sportot felügyelő belügy-, Bal- say István igazságügy-, Gál- széchy András nyugalmazott minisztert, valamint Schmitt Pált a MOB, s Gallov Rezsőt az OTSH elnökét. A díjátadó ünnepély a höl­gyek jutalmazásával indult, majd dr. Kónya Imre köszöntő szavai után következett a „tör­ténet" számunkra legizgalma­sabb epizódja. A 1993-as év legjobb férfi sportolójának járó serleget, az 1992-es olimpiai győzelmét követően tavaly vi­lágbajnokságot nyert, paksi cselgáncsozó Kovács Antal vehette át. „Atom Anti" hal­mozta ezzel az elsőségeket, Novotny Zoltán mondta a megnyitó beszédet Az OTSH elnöke kézcsókkal gratulál a női győztesnek hiszen személyében először nyerte el Magyarországon a kitüntető címet cselgáncsozó és Tolna megyei sportoló. A férfi „műsorszám" után Gal­Interjú közben hammerben, a téli olimpián vár rám, ahol az ohmpiai lánggal futok. Onnan hazaér­kezvén utazok is tovább a franciaországi edzőtáborba, utána pedig jönnek a verse­nyek.- Ezalatt ki törődik majd az üzlettel?- Lassan háromhónapos lesz Botond, az unokaöcsém, így már ő is beállhat a boltba. Most, hogy a Botond ilyen nagy lett, szabadon játszik, fo­cizik, beszélget a sógornőm viszi az üzletet.- S mi a helyzet a paksiakkal? Maradsz a városban? Tudsz erről valami biztatót mondani?- Annyi a bíztató, hogy én Pakson akarok maradni, s en­nek érdekében mindent meg fogok mozgatni. Én nem ké­rek fergeteges dolgokat, csak szeretném érezni a kellő meg­becsülést az egyesület részé­ről, ha ez meglesz maradok. A minap is tárgyaltam a veze­tőkkel, nem kérek kiugró alapfizetést, viszont a premi­zálás legyen megfelelő, ha tel­jesítek, akkor keressek jól. Nemrég több minden megje­lent a lapokban, sok mindent a számba adtak, ami egyesek­nek bántó lehet. Akik ismer­nek azok tudják, én nem akar­tam senkit megbántani, nem mások - a focisták, kosarasok - rovására akarok pénzt kapni a klubtól. Ha valakit mégis megbántottam volna ezúton is elnézést kérek.- Egy utolsó kérdés, a barát­nőd választotta a szmokingodat?- Nem, ő nem volt jelen, amikor vásároltunk. Nemrég tudtuk meg, hogy ez olyan hely, ahol szmokingban illik megjelenni. Szombaton két perccel zárás előtt az Amigo butikban, egy kedves bará­tunk üzletében szerelkeztünk fel a Laci bá'val. Először frak­kot akartunk, erről azonban lemondtunk, mivel úgy néz­tünk ki benne, mint a pingvi­nek. Úgy gondolom így is si­került megfelelnünk az elvá­rásoknak, már amennyire az elvadult arcunkhoz képest ez lehetséges. Mire visszatértem az aszta­lomhoz kezdett kihűlni a pe­csenyelével leöntött töltött csirke, így gyorsan neki lát­tam. A vaníliaszószos almás­rétes előtt sikerült még elra­bolnom az asztalától Han- gyási Lászlót (a vele készült interjút egy későbbi szá­munkban olvashatják). Idő­közben felbomlott az „asztal­rend" a teremben, s kellemes zeneszó mellett társalogtak tovább a vendégek. ifj. Teszler Vendel Fotó: Gottvald Károly Vacsorára igazi ételköltemények kerültek a terített asztalokra lov Rezső tolmácsolta a kül­földön tartózkodó Göncz Ár­pád, köztársasági elnök üze­netét. A férfiak és a csapatok jutalmazása után az edzők ke­rültek sorra, ahol biztosan szerezte meg a harmadik he­lyet a nap másik Tolna megyei Anti barátnőjével Ágnessel és Leskó László menedzserrel érdekeltje Hangyási László, a Gallov Rezső államtitkár köszönti a sportolókat A férfi dobogós trió: Kovács, Güttler, Kolonics cselgáncsozók szövetségi ka­pitánya, Kovács Anti klub­edzője. A díjátadó hivatalos részének lezárásaként, a Ma­gyar Sport Halhatatlanjainak Klubjába választották be újabb három olimpiai bajno­kunkat: a felejtethetetlen Gro- sics Gyulát, Székely Évát és dr. Kárpáti Györgyöt. A második fogás, a spár­gakrém leves rejtelmeibe nem avathatom be az olvasókat, mert a levesevés helyett Ko­vács Antit faggattam:- Hogyan alakul a programod a díjkiosztó után?- A legközelebbi nagy fel­Hangyási László a harmadik helyért járó ajándékkal adat és megtiszteltetés Lille­Jégtörő túra A Bonyhádi SE természet- járó szakosztálya és a Tolna Megyei Természetbarát Bi­zottság február 5-én 7.45 órakor gyalogtúrát szervez a Hidas alsó autóbusz meg- álló-Berekalja-Ófalu-Mecsek- nádasd 16 km-es útvonalon. Találkozás 6.50-kor a szek­szárdi buszpályaudvaron. Mai sportműsor Labdarúgás: Előkészü­leti mérkőzések: Újpesti TE-Paks 14.30, Szekszárdi PSE-Döbrököz 14.30 óra. Teremfoci Baján A paksiak dupláztak Bácshús Rt. Kupa Baljós előjelekkel indult a paksi NB Il-es labdarúgócsa­pat szombaton Bajára, ahol harmadik alkalommal rendez­ték meg a házigazdák a Bács­hús Rt. által támogatott terem- labdarúgó kupát. A keret több állandó játékosa sérült, - Nagy Z., Gracza, Orosz, Kul­csár, Búzás, Nagyfalusi, Ko­vács Zs., Sánta - ők el sem utaztak a versenyre, még Ne- udl és Fejes sem volt teljesen rendben. Az indulás előtt de­rült ki, hogy a keretbe behí­vott Radics belázasodott, Far­sang pedig munkahelyi elfog­laltság miatt nem utazhat. A gyors telefonok után az ifjú­sági csapatból Benedeczky „ugrott" be, s vette fel a küz­delmet az ellenfelekkel. Az „A" csoportba beosztott paksiak a vendéglátó Baja és az NB I-es álmokat szövögető Kiskörös csapataival mérkőz­tek. Megyénk képviselője a csoprotküzdelmek során dön­tetlent játszott a Stadler József üzletember által menedzselt Kiskörössel, majd egy góllal verte a Baját, s jobb gólkü­lönbségével az első helyért játszhatott. A másik ágon a Mohács és a Dunaferr gárdája magabiztosan verte a kevés el­lenállást tanúsító PMSC-For- dan tartalékegyüttesét. Az NB II. nyugati csoportjában is egymás ellen csatázó csapatok közül a látványos és főleg technikás futballt bemutató dunaújvárosiakkal szemben végül a fegyelemezettebb já­tékot produkáló Mohács lett a döntő másik résztvevője. A helyosztók során a házi­gazdák „átszaladtak" a torna végére teljesen szétesett Pécsi­eken, míg a Dunaferr bemuta­tót tartott a kispályás játék for- téjaiból a kissé csalódott Kis­körösnek. A döntő nagy takti­kai csatát hozott. A csapatok hasonló felfogásban szoros emberfogással játszottak, s ebből indulva próbálták ki­használni az ellenfél hibáit. Összességében a paksiak megérdemelten szerezték meg a győzelmet. így Mihalecz Ist­ván vezetőedző a torna végén joggal dicsérte fiai győzniaka- rását, kiemelve, hogy minden sikerből meríthet az ember. A torna végeredménye és a különdíjasok: 1. Paks, 2. Mo­hács, 3. Dunaferr, 4. Kiskörös, 5. Baja, 6. Pécs. A legjobb ka­pus Lukács Antal (Mohács) a legjobb mezőnyjátékos Imrei Lajos (Baja) míg a gólkirály Horváth Árpád (Baja) 7 góllal lett. Klement Bács Kupa Vasárnap Baján négy NB Il-es csapat (a Kiskőrös, a Paks, a Szekszárd és a Baja) if­júsági „A" és „B" csapatai mérték össze erejüket. A kör- mérkőzéses formában lebo­nyolított tornán nagy sikere­ket értek el megyénk együtte­sei: az ifi „A" mezőnyében a paksiak, míg az ifi „B"-seknél az UFC Szekszárd fiataljai bi­zonyultak a legjobbnak. A két torna győzelem mel­lett öt különdíjat is haza hoz­tak a Tolna megyeiek. Az „A" korosztályban Magyari László (Paks) 4 góljával a gólkirály­nak, Cseke László (UFC Szek­szárd) a legjobb játékosnak, míg Vesza Donát (Paks) a leg­jobb kapusnak járó különdíjat nyerte el. A „B" korosztályban 3 gól­jával Hosnyánszki Zsolt (UFC Szekszárd) a gólkirályi, Osz- termajer Gábor (Paks) pedig a torna legjobb játékosa cím büszke tulajdonosa lett. Eredmények. „A" korosz­tály: Baja-Kiskörös 2-1, UFC Szekszárd-Paks 1-1, Baja- UFC Szekszárd 2-0, Paks- Kiskőrös 4-1, UFC Szekszárd- Kiskőrös 4-1, Paks-Baja 3-1. A végeredmény: 1. Paks, 2. Baja, 3. UFC Szekszárd, 4. Kiskőrös. „B" korosztály: Baja-Kiskö­rös 1-0, UFC Szekszárd-Paks 1-1, UFC Szekszárd-Paks 5-0, Paks-Kiskőrös 3-0, UFC Szek- szárd-Kiskőrös 3-1, Baja- Paks 3-0. A végeredmény: 1. UFC Szekszárd, 2. Baja, 3. Paks, 4. Kiskőrös. Kosárlabda Magyar Kupa Nyolc közé jutott az ASE Atomerőmű SE-MAFC 106-97 (42-52). Budapest, 100 néző. V: Simó, Kothay. Ato­merőmű SE: Horváth (1), Munteán (24/18), Venclovas (14), Mokos (28/15), Gergely (5/3). Csere: Gulyás (28), Morgen (49, Doma (2). Edző: Simon Károly. MAFC: dr. Forrai (15/9), Armaghani (14), Horváth (4), Kangyal (30/9), Bács (14). Csere: Bakonyi (18/6), Vámosi (2). Edző: Dennis Bechett. Nagyon jól kezdett a MAFC, Kangyal kosaraival kilenc pontos előnyre tettek szert a házigaz­dák: a 6. percben 17-8 a MAFC javára. Ezután is az műegyetemisták léptek fel támadólag, dr. Forrai tovább növelte csapata előnyét: a 11. percben már 31-17-re vezettek a fővárosiak. A vendég azon­ban ekkor Mokos és Munteán tripláival feljöttek, s a félidő végére tíz pontra csökkentették hátrányukat. A folytatásban - ismét Mo­kos és Munteán hármasainak köszönhetően - ledolgozta hátrányát a paksi együttes, sőt a vezetést is átvette. A 25. percben 68-63 a vendégek ja­vára. Ezt követően fej-fej mel­lett haladtak a csapatok. Ren­geteg ziccer maradt kihaszná­latlanul, Kangyal és Bács pont­jaival egy pontra felzárkóztak a budapestiek. A 31. percben 79-78-ra vezetett az Atome­rőmű SE. Ezután azonban Gu­lyás és Venclovas elkezdte gyártani a kosarakat, s így hét pontra növelte előnyét az atomos gárda, a 36. percben 93-86 a javukra. Sőt a mérkő­zés hajrájában - Gulyás révén - tovább tudta növelni előnyét a paksi csapat. Kiegyenlített mérkőzésen a második félidei jobb játéka alapján megérdemelten nyert a paksi vendégegyüttes és ju­tott be a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. Kitűnt: Munteán, Mokos, Gulyás, il­letve dr. Forrai, Bakonyi, Kangyal.-Schmidt-

Next

/
Thumbnails
Contents