Tolnai Népújság, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-16 / 39. szám
6 ÍíÉPÚJSÁG MAGAZIN 1994. február 16., szerda Ess, ernyő! Annyi ejtőernyőt használt el az Egyesült Államok légiereje az utóbbi egy évben Jugoszláviában, hogy a gyártók nem győzik az utánpótlást - panaszkodnak amerikai katonai források. A tavaly február végén kezdett repülőgépes segélyakciók eddig 31 millió dollárba kerültek, s az összeg csaknem egyharmadát az ejtőernyők „vitték el". Márciustól az eddig használatosaknál nagyobb ernyők fogják beárnyékolni a boszniai eget, mert az amerikai légierő arra kényszerül, hogy a raktárakban lévő régebbieket is bevesse. Ezek átmérője 19,5 méter, s természetesen több élelmiszert, gyógyszert és egyebet lehet velük célba juttatni, mint az eddig használt 7 méteresekkel. Csakhogy áruk is több mint ötszöröse a kisebbeknek: 434 dollár helyett 2500-ba kerülnek. Válások: vezet az Egyesült Államok és Oroszország Oroszország újabb kétes dicsőségre tett szert az elmúlt években: a válások számát tekintve a világelsők közé került. Az ezer emberre számított adatok szerint Oroszországban többen válnak el, mint a volt szovjet köztársaságok bármelyikében, s a nyugati országokkal összehasonlítva ez a mutató még riasztóbb. Az orosz munkaügyi minisztérium adatai szerint 1992-ben minden ezer házasságra 468 válás, 1993 első felében pedig minden ezer emberre számítva 6,5 házasság és 4,5 válás jutott. Ennél mindössze az Egyesült Államok statisztikája rosz- szabb. Mint a minisztérium szakértői megjegyezték, a válások következtében elsősorban a gyermekes családok esnek szét. Az 1989-es népszámlálási adatok szerint a családok 13 százalékában az egyik fél egyedül neveli a gyerekeket. A csonka családok több mint felében a gyerekek még kiskorúak. A család intézményének válságára utalnak az olyan jelek, mint a házasságkötések számának visszaesése, a házasulok életkorának csökkenése, az élettársi kapcsolatok számának növekedése és az egygyermekes családok számának növekedése - írta az ITAR-TÄSZSZ. Az elkövetkező években Oroszországban a házasságkötések számának további csökkenése várható. Ez nemcsak a család szerepének és értékének az ipari országokra általában jellemző csökkenésével magyarázható, hanem a lakossági életszínvonal esésével, a szociális és gazdasági gondok növekedésével. Fellini szomorú utolsó évei Federico Fellinit a háború utáni filmművészet legendás alakjának tartja az egész világ. Most azonban új kép tárul a rajongók elé egy emberről, aki életének utolsó éveiben magányos és szomorú volt, s akit magára hagyott a filmvilág. Fellini forgatókönyveinek írója és közeli barátja, Bernardino Zapponi szerint a rendező életének vége felé depresszióssá vált és halálfélelemben élt. - Türelmetlen, és szétszórt volt. Számos ismerősének telefonált csak azért, hogy megtudja, mit csinálnak. Megkérdeztem tőle: mik a terveid? „Semmi, senki sem ajánl fel munkát." , - válaszolta. Zapponi könyvet készül írni arról az időszakról, amelyet együtt töltött Fellini- vel. 1967-ben találkoztak először. Zapponi számos Fellini film forgatókönyvét írta, mint például a Satyricont 1969-ben, a Rómát 1972- ben, és A nők városát 1980- ban. - Valahányszor új munkába kezdett, Fellini mindig görcsös félelmet érzett. Boldog volt, amikor aláírta a szerződést az előlegről. Amikor azonban elkezdett dolgozni, félelem töltötte el, mintha valami megakadályozná a film forgatásában mondta Zapponi a Reuter brit hírügynökség tudósítójának. Fellini sokat követelt a színészektől, de képes volt meggyőzni őket utasításai betartásáról. Képes volt olyan alakításokat kihozni színészekből, mint Marcello Mastroian- niból az Édes élet című filmben és Donald Sutherlandból a Casanovában - Fellini ügyesen tudta a színészeket „munkára csábítani", de azoknak dühkitöréseivel is kellett számolniuk, kiabált, káromkodott. Utolsó éveiben a fokozatosan depresszióssá váló Fellini nehezen talált producert, aki hajlandó lett volna finanszírozni elgondolásait, öt Oscar- díja ellenére. Amit pedig ajánlottak neki, visszautasította. Zapponi utoljára egy római kórházban látta Fellinit.- Gyere vissza - mondta neki Fellini.- Gyere egyedül, hogy munkáról beszélgethessünk. Pavarotti-koncert Manilában A nemrég Boston és Houston sportcsarnokában tartott koncert után Luciano Pavarotti a Távol-Keleten ad három hangversenyt márciusban. Mint az AP a szervezőkre hivatkozva jelentette, a világhírű olasz tenorista március 18-án a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában lép fel A koncert színhelye a 3 200 férőhelyes Nemzetközi Kongresszusi Központ hangversenyterme lesz. Rosemaria Arenas asszony, a szervezőbizottság elnöke szerint a mani- lai koncert kis híján meghiúsult, mivel a közvélemény felháborodással fogadta a 25 000 pesós (892 dolláros) jegyárakat abban az országban, ahol az egy főre eső évi jövedelem 805 dollár. Arenas asszony azonban - aki arról ismert, hogy rendszeresen szervez jótékonysági koncerteket - azzal nyugtatta meg a háborgókat, hogy csak mintegy 400 jegyet adnak el ezen az áron, s a többinek az ára 2 000 pesó lesz (71 dollár). Pavarotti március 21-én és 24- én Kuala Lumpurban tart hangversenyt -, közölte nemrég Rosemaria Arenas asz- szony. Várostörténeti kiállítás Párizsban „A város, művészet és építészet Európában, 1870-1993" címmel megnyílt a hétvégén a párizsi Pompidou-központban a várostörténettel foglalkozó kiállítás-sorozat első része. A kiállítás két elkülönített részben („Az építész városa" és „A művész városa") május 9-ig enged bepillantást egy évszázad európai várostörténetébe. 650 eredeti rajz, terv, grafika és projekt - amelyekből alig valami valósult meg - ábrázolja a modern városépítés fejlődését. Különösen nagy teret szentel a kiállítás a maga korában látomásnak tűnő városfejlesztési elképzeléseknek. így például Antonio Sant, Elia olasz építész (1888-1916) korát megelőzve készített rajzokat felhőkarcolókból álló városokról, modem pályaudvarokról és erőművekről. Auguste Perret (1874- 1954) a huszas években lakótornyokkal akarta körülvenni Párizst. A francia fővárost a kiállításon összesen hatszáz festmény, rajz, fénykép és kollázs mutatja be művészek szemével nézve. Az anyagot témánként rendezték - mesterséges fény, embertömegek, közlekedési hálózatok, elővárosok és gigantizmus. Az igazi James Bond Ágyban, párnák között, közel 90 évesen halt meg öt évvel ezelőtt, 1989. február 14- én James Bond. Sikerült elkerülnie az erőszakos halált, igaz ugyan, hogy nem is akarta őt eltenni láb alól senki. James Bond ugyanis csak a könyvekben és a filmvásznon volt a rettenthetetlen 007-es ügynök, a valóságban nem orosz kémekre, hanem madárhangokra vadászott. Az igazi James Bond ugyanis amerikai ornitológus volt, s a maga területén legalább olyan elismerést szerzett, mint az ügynök a kémek elleni harcban. Több szakkönyvet írt, a legjelentősebbet Nyugat-Indiai madarairól. Halálakor még a tekintélyes londoni The Times is méltatta munkásságát. Ezzel együtt senki nem ismerné a nevét, ha nem veszi kölcsön tőle lan Fleming angol író. Fleming - aki szintén imádta a madarakat - egyszer jamaicai házának teraszán üldögélt, s azon gondolkodott, milyen nevet adjon legújabb könyve hősének. Fontos szempont volt, hogy a név legyen férfias, sugározzon határozottságot és könnyen meg lehessen jegyezni. S ekkor Fleming belelapozott egyik kedvenc madártani könyvébe, amelyet James Bond írt. A homlokára csapott, s ettől fogva a 007-es ügynököt James Bondnak hívták. Amint később az igazi Bond feleségének írt levelében indokolta: „megragadott ez a rövid, minden romantikától mentes, nagyon férfias angolszász név. Éppen ez volt az, amit kerestem". Fleming első Bond-könyve egyébként 1953-ban jelent meg, s még további 11-et írt. Szinte valamennyit megfilmesítették, s James Bond szerepében világhírű színészek sora aratott sikert, például Sean O'Connery és Roger Moore. Fleming könyvei sikerei láttán persze érzett némi lelkifurdalást a valódi James Bonddal szemben. Elnézést kért a tudóstól, sőt ő is felajánlotta a nevét Bondnak, hogy ha az felfedezne egy ronda madárfajt, akkor nevezze el nyugodtan fle- mingnek. Bond majdnem 90 évig élt, de eléggé ronda madarat nem talált. Kamatozó Kincstárj egy 1995/11. Legyen akár megfontolt Bizonyára Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeggel, melyet egy éven belül nem tervez elkölteni. Ha ezt a tartalékot igazán megfontoltan szeretné gyarapítani, olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra kedvező kamatot nyújt, ugyanakkor biztonságos. Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/11. A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű értékpapír, amely erre a rövid időszakra igen kedvező kamatot nyújt. Természetesen, mint minden Magyar Állampapírra, a Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami garancia. A Kamatozó Kincstárjegyet nem szükséges magánál tartania, tarthatja letétben, névre szóló értékpapírszámlán, így nem tudják ellopni, nem veszíthető el. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. február 14-18-ig jegyezhető. Évi bruttó kamata 23%. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. így ha tervei változnak, a birtokában levő értékpapírokat napi árfolyamon eladhatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névérték kerül visszafizetésre. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegy minden hónapban kibocsátásra kerül. A Kamatozó Kincstáijegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt.: 7101 Szekszárd, Mártírok tere 5-7., Paks, Tamási, Bonytiád, Dombóvár, Dunaföldvár, Tolna • MNB Tolna Megyei Igazgatóság 7100 Szekszárd, Beloianisz u. 13. • Cooptourist Rt 7100 Szekszáid, Kölcsey Itp. 160. *MATo> K«y ÁLL./ P A i §