Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-05 / 3. szám

JANUÁR A Nap kél 07.31 órakor nyugszik 16.08 órakor 5. 1 SZERDA Névnap: Simon A Hold kél 00.13 órakor nyugszik 11.04 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: PUSZTAI TERI Telefonszámunk: 316-211, 315-468 Telex: 314-251. Telefax: 315-508. Enyhe idő A várható időjárás ma estig: Folyta­tódik a változékony, az évszakhoz képest enyhe idő. Áz ég túlnyomó- részt borult lesz, szórványos esőre le­het számítani. A délnyugati szél néha megélénkül, erős széllökések is elő­fordulhatnak. Éjszaka -3 és +2 fok között, napközben 3 és 8 fok között alakul a hőmérséklet. Névnapok története Beszámolók, kollokviumok, szigorlatok Vizsgáznak a főiskolások Már december elején meg­kezdődtek a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán az írásbeli és a szóbeli vizsgák, azaz a beszámolók, a kollok­viumok és a szigorlatok a kü­lönböző tantárgyakból. Több mint négyszáz nappali tago­zatos hallgató ad számot fel- készültségéről január 31-ig, s ugyancsak eddig az időpontig mérettetnek meg a levelezők, akik százharmincán vannak. Jelenleg főként a harmadik év­folyamos főiskolások bizo­nyíthatnak, ők ugyanis hama­rosan gyakorlaton vesznek részt, ám idővel mindenkire sor kerül.-szá­Fotó: Degré Gábor Simon. Bibliai név, jelentése: meghallgatott. Védőszent: Si­mon apostol.Az ortodox és a görögkatolikus naptárban víz­kereszt előünnepe, Szent Teopémusz és Teona vértanúk napja. /Ortodox: Szentéletű Szynklitiké./ Bűnbánati nap. Napi igék Katolikus: ljn 4,11-18. Zsolt 71. Mk 6,45-52. Refor­mátus: 4Móz 24. Mt 5,38-48. Evangélikus: Fii 4,10-20. Jn 1,35-42. Ortodox: lKor 9,19- 10,4. Lk 3,1-18. © RADIO SZEKSZÁRD 17.00-19.00: Információs ma­gazin. Benne: országos és he­lyi hírek, időjárás, közlekedési információk, stúdióbeszélge­tések, programajánlat, közér­dekű közlemények. 19.00-21.00: Zene. Az Alisca Rádió adása a 102,5 MHz-es URH sávon fogható. Tel.: 315-614. AUTÓBUSZ-' VEZETŐI tanfolyam indul januárban. Jelentkezni: Szekszárd, Széchenyi u. 24. Tel.: 316-288. HUNGÁRIA AUTÓSISKOLA. s.___________________________(42978) ^ Mátrix Kft. Szerda 8.00-10-00: Jó reggelt Szek­szárd! Színes magazinműsor napi előrejelzésekkel, ún. forró drót információkkal, ügyeleti hírek, útinform. 8.15: Horosz­kóp. 9.00: Gasztronómiai ka­landozások. 9.30: Kulturális programajánlat. 10.00: Hírösz- szefoglaló. 10.10-12.00: Bará­tom, Szekszárd! Zenés, szóra­koztató közszolgálati műsor. 11.00: Vidám percek. 11.30: Pecze István Jazz- műsora. 12.00- 17.00: START, Délután! Zenés magazin műsor. 14.00: Hírösszefoglaló. 14.10-15.00: Rock and Roll Rádió. 15.00- 16.00: Hanglemezkiadók újdonságai. 16.00: Vidám per­cek (ism.) 17.00: Diákpercek. 17.30: Hírösszefoglaló. 18.30-20.00: Dance Chart - Va- jay András műsora (A legfris­sebb disco slágerek, slágerlis­ták, kvíz-játékok), 18.00: Kul­turális programajánlat. 19.15: Lapszemle. 20.00: Műsorzárás. 20.00- 22.00: Halló, ébren va­gyunk! - Hívja a 312-122-t! PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig - zenés hírmagazin. (A 873 kHz kh-on, és a 71,03 és 71,81 MHZ URH sávon.) Benne: 6.00: Kossuth krónika. 6.15: Dél-dunántúli krónika - Regi­onális lapszemle. 6.30: A nem­zetközi élet hírei. 7.00: Kos­suth krónika. 7.15: Dél-dunán­túli krónika, lapszemle. 7.30: Közlekedési információk. 8.00: A nagyvilág és a régió hí­rei, országos lapok szemléje. 8.10-9.00: Hétköznapi történe­tek. 12.00-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón.: 12.00: Szerb nyelvű nemzetiségi mű­sor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00-16.00: Dél-du­nántúli hírmagazin - A Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: Zene-zóna. 16.00-18.00: A „Pannónia Rádió" szolgál­tató és kereskedelmi műsora. 18.00: Regionális német anya­nyelvű műsor. 19.30: A MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00: A MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30: A MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. Kulcscsomót találtak Még tavaly, december 31-én találtak egy kulcscso­mót Szekszárdon a Csatári toroknál található újságpavi­lon előtt. Tulajdonosa át­veheti a sajtóház por­táján. Ez a dolga A gilisztagyerek kérdi a mamájától: — Aput keresem. Hol lehet? — Elment horgászni, kis­fiam. Moziműsor Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Dennis, a komisz (15.30 és 17.30). A bérgyil­kosnő (20 óra). Kisterem: Kickboxer 2. - Az út visszafelé (15.15,17.15 és 19.30 óra). Tamási, Művelődési Köz­pont: Nyomul a 8. dimenzió, avagy Buckaroo Banzai (19 óra). Paks, Művelődési Köz­pont: Összeomlás (19 óra). Hátborzongató videojátékok Az elektromos játékokat gyártó ipar az ame­rikai kongresszus nyomására kénytelen lesz osztályozni a videojátékokat, hogy ezzel se­gítse a szülők döntését arról, milyen játékok valók gyermekeknek. Az akció január 8-án kezdődik Las Vegasban, ahol mintegy 200 gyártó tart értekezletet ebben az ügyben. De­cemberben a szenátus meghallgatásra idézte be az ipar képviselőit. Utána demokrata szená­torok törvényi szabályozással fenyegették meg az ipart, ha az nem hajlandó önként osztá­lyozni a videojátékokat. A szenátust felháborí­tották az olyan játékok, mint a „Halálos ütkö­zet" és az „Éjszakai csapda". A Halálos ütközet című játékban marcona harcosok megölik egymást, majd kitépik az ellenfél szívét, levág­ják fejét és összetörik gerincét. Az Éjszakai csapdában apácákat üldöznek fekete álarcos gyilkosok, akik utána vért szívnak a megölt nővérek nyakából. A videojátékok ellen hozott intézkedés része annak a kampánynak, ame­lyet az amerikai kongresszus indított a társada­lomban mindinkább elharapódzó erőszak el­len. Egyes videojátékok arra tanítják a gyerme­keket, hogy élvezzék az elképzelhető legször­nyűbb kegyetlenségeket. A szenátusi meghall­gatás során az ipari vezetők megígérték, hogy a jövőben osztályozni fogják a videojátékokat. OLVASTAM Rend a lelke ... Rend a lelke mindennek, avagy: a szabály az szabály! Merthogy, bármennyire hihetetlen, pontosan szabályo­zott, hogyan lehet élő állatot szállítani a vasúton. Nem marhavagonban, hanem - mint a szabályzat írja - kizáró­lag 2. osztályú kocsiban, s a többi utas beleegyezésével. Nos, egy személy legfeljebb 2 kutyát, 2 majmot, 4 macs­kát, 4 házinyulat vagy 4 db állategészségügyi vizsgálat nélkül fuvaroztatható kis élő állatot vihet magával. (Az viszont nem világos, hogy csak fajtánként, vagy esetleg a következő bontásban is: 1 kutya - 1 majom, 1 majom - 2 macska, és mondjuk 2 házinyúl - 2 hörcsög?) Húsz kiló­nál nehezebb kutya vagy majom csak a kocsi előterében fuvaroztatható. A kutyát és a majmot pórázon kell tartani és szájkosárral kell ellátni. Szóval, nem árt, ha ezzel is tisztában vagyunk, mielőtt házi kedvencet vásárolunk! Biotechnológia a fajok kihalása ellen Japánban megtették az első lépéseket a kihalóban lévő ál­latfajok megmentésére, arra, hogy gének elraktározásával idővel reprodukáljanak egyes állatokat, úgy, ahogyan az a dinoszauruszokkal történt az őslénypark című sikerfilm­ben. A japán tudósok nem szívesen barátkoznak meg a gondolattal, hogy végleg bú­csút mondjanak a japán búbos récének, ennek a kihalóban lévő állatfajnak és ezért a bio­technológiát vetik be az állat­faj megmentése érdekében. Je­lenleg mindössze két búbos réce él a szigetországban, utó­daik azonban nincsenek, így, ha e fogságban élő állatok el­pusztulnak, kihal a japán bú­bos réce faj. Korábban azt ter­vezték, hogy az állatokat ki­tömve megőrzik az utókor­nak, újabban azonban már a faj feltámasztásának tervét fontolgatják. A japán környe­zetvédelmi ügynökség tanul­mányi csoportot állított föl, a japán vadvédelmi kutatóköz­pont szakemberei pedig ki­dolgozták a vízimadár-faj megmentésének tervét. Amint meghal az egyik búbos réce, rögtön 800 féle szövetmintát raktároznak el mélyhűtött fo­lyékony nitrogénben, abban a reményben, hogy idővel e szövetek felhasználásával az íbisz faj „újraéleszthető" lesz. A Waseda egyetem egyik pro­fesszora szerint Japán meg­tette az első lépést a vadon élő állatok génjének megőrzésére. Az első kísérletet esetleg gén­bank felállítása és korábban kihalt állatfajok felélesztése követi majd. Szó van arról, hogy a múlt században kihalt japán farkast keltsék életre oly módon, hogy a kitömött álla­tok génjeit ültetik be az állat Japánon kívül élő, közeli ro­konaiba. /5* Csütörtök január 6. A tervezett témák: Kert-Ész, a borról, egész­séges-e? Ipartipp: a sze­gedi Autóferr; Szociális földprogram L; A Tolcs­vai szeszfőzde; Kakas­posta; Boldizsár kö­szöntő. Veszélyben a mahagóni A Daily Journal do Brasil című Rio de Janeiro-i újság közlése szerint törvényelle­nes favágással elpusztítják Brazüia utolsó mnahagó- nifa-ültetvényét a nyugati Amazonas-vidéken. Ha a fakitermelés folytatódik, a mahagónifák végleg eltűn­nek az országból. A Ferreira and Export Co. júniusban egy ezerhektáros területen kezdte meg a fa ki­termelését. Négy hónap alatt 15 ezer négyzetméteres terü­leten vágták ki a fákat, s a vállalat munkásai indián re- zervációkon és szűz őserdő­kön át vágtak utat maguk­nak. Az Amazonas vidékről évente több mint 1 millió köbméter mahagónit csem­pésznek ki - mondják a sza­kértők. Ez azzal fenyeget, hogy a fák 32 éven belül tel­jesen kipusztulnak. A leg­több fát az Egyesült Álla­mokban és Nagy-Britanniá- ban vásárolják meg. A ma­hagónit, amelynek kemény, sötétvörös fájából nagyszerű bútorokat készítenek, az il­legális favágók köbméteren­ként 20 dollárért adják el a vállalatoknak, azok pedig 1500 dollárért szállítják kül­földre az értékes fát. Minden mahagóni fa kivágásával 1450 négyzetméternyi ős­erdő pusztul ki - állapította meg egy állami szakértők ál­tal készített tanulmány. Agyonvert rendőrtiszt Veszprémben a rendőrség halált okozó gondatlan testi sértés gyanújával őrizetbe vette F. János 23 éves, G. Balázs 22 éves veszprémi és V. Krisztián 19 éves balatonfüredi lakost, akik a „Club 66" nevű bárban vasárnap éjszaka előzetes szóváltást követően olyan súlyosan bántalmazták Kovács Károly 35 éves rendőr főhadnagyot, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe. Mai TV­műsor MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 6.03: Műsorismertetés. 6.05: Falutévé. 6.25: Határ­tól határig. 6.35: Üzlet. 6.45: Híradó. 7.00-9.00: Napkelte. 9.00-12.00: Napközi. Benne: 9.30: Ri­viéra. 10.30: Mezítláb az ágyban (VII/1.). 11.30: Já­ték. 12.00: Déli harangszó. 12.07: Weöres Sándor: Bó­bita. 12.28: Pneumatika. 12.38: Sorstársak. 12.53: Segítség! 13.08: Képújság. 15.28: Műsorismertetés. 15.30: Kirakat - Szolgál­tató magazin. 16.00: Hír­adó. 16.10: Kirakat (folyta­tás). 16.25: Miami Vice - Ahol még busz se jár. 17.15: Jelenségek az állat­világban. 17.45: Boldog új évet, Péter-Pál! 18.00: Öveges professzor. 18.25: Képhiba. 18.28: Zenelánc. 18.35: Parnasszus. 19.00: „Maradjatok meg szerete- temben!" 19.07: Barango­lások Cseh- és Morvaor­szágban. 19.30: Híradó. 20.05: Létkérdések. 20.40: Tisztelet a túlélőknek! 22.05: Claire térde (francia film). 23.50: BBC-híradó. TV2 15.55: Képújság. 16.00: Műsorajánlat. 16.05: Tör­ténetek a kék házból; Amigo és barátai; Maja, a méhecske. 16.50: Guban­cok. 17.20: Korforduló. 17.50: Privatizációs törté­netek. 17.58: Időjárás. 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Magyarország ma. 18.45: Medicina. 19.00: Még mindig show-znak (angol komédiasorozat). 19.30: Magyarország­Szlovénia férfi kézilabda EB-selejtező mérkőzés. 20.30: Kánon. 21.00: Hír­adó. 21.02: Időjárás. 21.25: Mindent vagy semmit! 22.00: Szárszói gondola­tok. 22.40: Romeo (holland film). DUNA TELEVÍZIÓ 14.00: Helyszíni közvetí­tés az ÁVÜ sajtótájékozta­tójáról. 15.30: Privatizáció és kárpótlás határon innen és túl. 16.00: Műsorismer­tetés. 16.20: A pingvinek. 16.50: Barokk világ Ma­gyarországon. 17.35: A hét verseiből. 17.40: Az elve­szett bárányka. 18.00: Hír­adó. 18.10: Nagy remé­nyek. 19.05: Zöld brigád. 20.00: Határon túli műhe­lyek. 20.40: Emlékképek - régi híradók. 21.00: Hír­adó. 21.15: Sport. 21.25: Dicsőség mindenkinek (kanadai-angol film). HBO 17.30: Quadalcanal el­veszett flottája (természet­film). 18.30: Az én papám Rióban él (holland gyer­mekfilm). 20.15: Költözés (amerikai vígjáték). 21.45: Az igazságosztó. 23.30: És mégis (magyar film). 1.00: Erotikukucs (8.). DOMBÓVÁRI VÁROSI TV 9.00: HTV-30 műsora. 18.00: Képújság. 19.00: HTV-30 műsora (rajzfil­mek, Belső világunk - is­meretterjesztő sorozat; Ka- tyi - magyar film víg játék). SZEKSZÁRDI VÁROSI TV 19.00: Ma este. 19.15: Lakáshitel kedvezmények január 1-től. Vendég: dr. Kovács Béla, az OTP TM-i Igazgatóságának igazga­tója. 19.30: Beszélgetés Szekszárd város új okta­tási koncepciójáról. 20.00: Átverés.

Next

/
Thumbnails
Contents