Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-27 / 22. szám
1994. január 27., csütörtök KÖRNYEZET BARÁT KÉPÚJSÁG 7 Könyvsiker Nagy sikerrel szerepelt a frankfurti könyvvásáron is a nemrégiben megjelent magyar Környezetvédelmi Lexikon. Az Akadémiai Kiadó gondozásában napvilágot látott kétkötetes munka tízezer címszót tartalmaz. A környezetvédelem ilyen általános jellegű, átfogó összesítését még a hazánknál fejlettebb országokban sem végezték el. Ezért érdeklődtek annyian - hat ország kiadói - a nemzetközi könyvvásáron a liszensz-át- vételről. A szerkesztők azzal a szándékkal végezték munkájukat, hogy a lexikon az ismeretterjesztésen túl hasznos segédanyag legyen a szakmai közönség számára is. „Somogy" Az ország vidéki természetvédelmi szervezetei közül talán a legaktívabb a somogyi. 1987-ben vált önálló jogi személlyé a „Somogy" Természet- védelmi Szervezet - ami persze nem jelentette az anyaegyesülettől való elszakadást - de azt igen, hogy erőik egészét a helyi feladatokra fordíthatták. Tolna megyében két csoport dolgozik: Dombóváron és Szekszárdon Húsz éves a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Az elmúlt év decemberében volt 100 éves a madártani intézet. Január elején pedig egy sokkal fiatalabb szervezet értékelhette két évtizedes munkáját: a madártani egyesület. Miért és hogyan kezdődött ez a munka? A Herman Ottó által alapított madártani intézet egy szűk szakmai csoport kutató, népszerűsítő és publikáló tevékenységét irányította. A 70-es évektől egyre nagyobb igény jelentkezett egy szélesebb társadalmi alapon nyugvó, nyitottabb szervezet létrehozására. 1973 végére ezek a tervek valóságközeibe kerültek, és 200 alapító taggal, 1974. január 6-án megalakult a Magyar Madártani Egyesület. Fő célkitűzése volt, hogy társadalmi bázist teremtsen a madárvédelemnek, az ornitológiái kutatásnak és a természetközpontú nevelésnek. A maroknyi lelkes madarász alkotta tömörülésből több ezer Madárvédelmi mintakert Dombóváron fős szervezet jött létre. A belépő tagok száma ma már meghaladja a 20 ezret. tó csatlakozhat ehhez a rendkívül dinamikusan fejlődő egyesülethez? Korban és iskolai végzettségben sincs feltétel, a kisiskolás, a gimnazista, az egyetemista, a kutató és a nyugdíjas is megtalálja a maga szerepét ebben a rendkívül sokrétű munkában. Közös bennük, hogy természetszeretetük és aggódásuk ornitológiái alapokon nyugszik. Az országban 36 helyi csoport dolgozik, Tolna megyében kettő: Dombóváron és Szekszárdon. 1980-tól az egyesület programjai között egyre több a természetvédelmi feladat, ez tette indokolttá a névváltozást. így 1991-től a szervezet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nevet használja. Az eredeti alapító okiratban lefektetett célok nem változtak. Melyek ezek? Szemlélet- formálás minél szélesebb körben, különös hangsúlyt kapjon ebben a fiatalság! A védelmi programok, megszervezése (uhu, kerecsensólyom, túzok, pariági sas, stb.), a veszélyeztetett fajok élőhelyének megmentése, őrzése. Minél szélesebb körű tudományos és feltáró munka, illetve ennek a koordinálása. Hatékony együttműködés a hasonló törekvésű hazai és külföldi szervezetekkel. Aktív részvétel a helyes természetvédelmi politika kialakításában. A teljesség igénye nélkül néhány kiragadott példa az elmúlt évek eredményeiből: A fehér gólya országos állományfelmérése és élőhelyének védelme. A magyarországi ártéri erdők védelme. Az uhu, a kerecsensólyom, a réti sas és túzok program. Elő- helyvédelem (földikutya, parlagi vipera). Az ifjúságnevelés területén elért eredmények: közel 1000 tanuló jár madarász-suliba, 40-50 tábor fogadja őket. Külföldi expedíciók (Afrika, Anglia, Dél-Eu- rópa). Az egyesület népszerűsítő kiadványai, plakátjai. Javaslat közel 100 terület védetté nyilvánítására. Az MME tagja a Nemzetközi Természetvédelmi Uniónak (IUCN), a Nemzetközi Madárvédelmi Tanácsnak (ICBP), részt vesz a Világ Természetvédelmi Alap (WWF) munkájában, közel félszáz európai madártani szervezettel van munkakapcsolata. És mit tettek a tolnai madarászok? A szekszárdi madarászoknak köszönhető, hogy a jelentősebb botanikai területek védelmet élveznek megyénkben. Molnár Zoltán tanárnak, hogy a pacsmagi tavak madárvilága háborítatlanul él. Közel 1000 odút helyeztünk ki az elmúlt években. Megszerveztük a fehér gólya éves állományfelmérését. Madarász-suli működik Dombóváron, Felsőnyéken és Nagymányokon. 31 alkalommal szerveztünk „Természetvédő" illetve „Ornitológiái és vonuláskutató" tábort. Eddig több mint 100 diákot fogadtunk az ország 41 településéről. Tagjaink hat alkalommal dolgoztak külföldi ornitológiái táborban és 61 alkalommal itthon (Sumonytól a hortobágyi halastavakig). A megyében eddig 80 ezer madarat gyűrűztek meg a dombóvári csoport tagjai. Minden jelentősebb országos akcióban dolgoztunk (fészekőrzési-, visszatelepítési, állományfelmérő programok). A MME tagjai és helyi szervezetei védik a madarakat és élőhelyüket, így a „Természet Szolgálatában" állnak. Nagy Sándor a dombóvári csoport titkára Kertek, ligetek, parkok madara a nyaktekercs Védett növények Turbánliliom (Lilium Martagon) Egyik legpompásabb vadvirágunk, megnyúlt virágzatával az 1 méteres magasságot is elérheti. Pirosas-rózsaszínű virágain sötétbarna apró pety- tyekkel, mintha szeplős lenne. Virágai 3,5 cm hosszúak, bó- kolók és lepellevelei visszahaj- lók. Laza virágzata 5-15 virágból áll. Levelei visszás-to- jásdadok, kihegyezettek, az alsók örvösen állók, erről a jellemzőjéről már leveles állapotban is ráismerhetünk. Június és július hónapokban virágzik, mészkedvelő bükkösökben és tölgyesekben. Megyénkben sokfelé találkozhatunk vele: Kisszékely, Nagyszékely, Lengyel, a Szekszárdi-dombság és a Ge- resdi-dombság erdeiben. Védett növény, eszmei értéke 2000 forint. Sajnos, szépsége miatt sokszor áldozatává válik a kirándulóknak, csokorba szedik, hagymáját kiássák és kertükbe ültetik. Tóth István Zsolt Fotó: Farkas Sándor „Keressük egymást!" Kedves Társkeresők! 1993. szeptember 16-án jelent meg az első bemutatkozó levél a „Keressük egymást" rovatunkban. Akik még nem szánták rá magukat sem a bemutatkozásra, sem arra, hogy válaszoljanak egy - szívükben visszhangot keltő - levélre, azoknak álljon itt bátorításul az alábbi statisztika: 1993. IX. 16.-XII. 16. között bemutatkozott 38 fő (26 nő és 12 férfi). Összesen 144 levél érkezett a részükre. Közülük 6-an nem kaptak levelet. Akik viszont a legtöbb levelet kapták, azok az alábbiak: „Mindig lesz nyár és szerelem" (férfi -18 levél), „ Az élet szép, Tenéked magyarázzam?" (fiatal lányok - 14 levél), „Piros rózsa" (nő - 12 levél), „Gyöngyszem" (nő - 11 levél), „Csigaház" (nő - 12 levél). Örülnénk bármiféle visszajelzésről azok részéről, akiknek sikerült társaságot, társat, barátot találni, kapcsolatot teremteni. Külön jó lenne, ha a fenti jeligék tulajdonosai átadnák nekünk a „trükköt", amelyet mások számára is közzétehetnénk. Akiknek még nem sikerült? Biztatnánk őket, hogy ne adják fel! Előbb, vagy utóbb sikerülni fog! „Őszinte szó" Társkereső Szolgálat (Babits Mihály Művelődési Ház) Szekszárd, Mártírok tere 10. Tel: 74-316-722 * S következzenek a mai társkeresők! Jelige: „Újrakezdés" Keresem társamat intelligens, őszinte, józanéletű férfi személyében, akivel életem hátralévő éveit örömben és bánatban egyaránt megoszthatnám. Amióta egyedül élek sokszor elfog a magány keserűsége, s ezen változtatni szeretnék. 46 éves filigrán, karcsú testalkatú, szolid, elvált nő vagyok. Egész életemben becsületesen éltem, de sajnos a „sors" kegyetlenül elbánt velem. Mindenben szeretem a szépet, a tisztaságot, a virágokat. Szeretem az embereket, akik megbecsülnek, egy jó szóért egy kis figyelmességért igen hálás tudok lenni. Nagyon szeretek csinosan, fiatalosan öltözködni. Imádok kirándulni, olvasni, zenét hallgatni. Mindenem megvan, ami elképzelhető, csak egy igazi, hűséges Társ hiányzik az életemből. Gyűlölöm a hazugságot, félek a csalódástól, ezért csak hasonló természetű magányos, független férfi ismeretségét keresem. Reménykedem, hogy talán van még „újrakezdés" és a „boldogság kék madara" engem is megtalál! Jelige: „Szív gazdagsága" Városban élő, 66 éves (180/72) nyugdíjas, özvegy férfi vagyok. Fontosnak tartom az egészséget, ezért magam is egészséges életmódot folytatok. Káros szenvedélyem nincs. Lelkiekben gazdag, rendszerető vagyok, önmagámra is, otthonomra is, leendő társamra is igényes. Szeretek kirándulni, szeretem a természetet; szeretek színházba, társaságba járni. Saját lakással és jogosítvánnyal rendelkezem. Hasonló adottságokkal és érdeklődéssel rendelkező, római katolikus, özvegy hölgy ismeretségét keresem, kölcsönös szimpátia esetén házasság céljából. ♦ „Csigaház" jeligére halmozódnak a levelek. Kérjük a jelige tulajdonosát, vegye át az „Őszinte szó" szolgálatnál! J anuár Ófos Réka felvételei tiNtíttÉA*