Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-27 / 22. szám
KIVONUL-E A PEPSI A SÖRGYÁRBÓL? (3. oldal) 1994. JANUÁR 27. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 16,30 FORINT V. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM Azok, akik igénylik a a nyomtatott betűket a jó könyvre nem sajnálják a néhány száz, vagy éppen az ezer forintot. Télen megy az üzlet című írásunk a 4. oldalon olvasható. Turistadollár Az elmúlt évben majdnem 100 millió dollárral több valutát váltott ki a lakosság éves kerete terhére, mint 1992-ben. Az MNB-ben elmondták, hogy az összesítés szerint 1993-ban 438 millió dollárt vásároltak mintegy 44 milliárd forintért valutalapjukra a magyar állampolgárok, szemben az 1992. évivel, amikor ez az összeg 344 millió dollárt, mintegy 28 milliárd forintot tett ki. Teleki Pál díszkardja Történelmi ereklyék átadására került sor a New York-i magyar főkonzulátuson: Teleki Pál fia és menye a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta a tragikus sorsú kormányfő díszkardját és díszmagyarjának ékszereit, illetve az erdélyi Mi- kes-család női díszmagyarját. A főkonzulátuson az átadás alkalmából kiállítás nyüt. A Jackson-ügy Peren kívüli megállapodás született a Michael Jackson ' ellen benyújtott magánjogi keresetben: az egyezmény \ értelmében több millió dolláros összeg fejében ejtik az énekes elleni vádat, amely szerint szexuálisan zaklatott és megrontott egy tizenhárom éves kisfiút. Michael Jackson ügyvédje leszögezte: a peren kívüli megállapodás nem azt jelenti, hogy védence beismerte volna a bűnösségét. Öngyilkos szerelmesek A fiatalok szeretik egymást, de a szülők ellenzik a házasságot, mire azok a közös halálba menekülnek - Rómeó és Júlia óta számtalanszor ismétlődnek az ilyen szomorú esetek. Most a lengyelországi Czestochowában történt hasonló tragédia. Júlia, akit Elzbietának hívtak, 30 éves volt, Rómeója pedig 64. Az asszony szülei megkeserítették életüket, arra hivatkozva, hogy féltik lányukat, ugyanis szerelme, Roman, 17 évet töltött börtönben - felesége meggyilkolásáért. A pár végül nem bírta tovább, patkánymérget ittak, majd kimentek házuk kertjébe, benzinnel leöntötték és felgyújtották magukat. Kártérítés Nem ismerte el az egyik japán bíróság, hogy az autók légszennyezése közvetlen kapcsolatba hozható az emberek légúti megbetegedéseivel és emiatt elutasította a polgárok kárigényét. Japán egyik legszennyezettebb városában, Ravaszaidban zárult le a bírósági tárgyalás azzal, hogy a felpereseket csak az ipartelepek kéndioxid-szennyezése miatt illeti meg a kártérítés. Tanácskozás az irányítástechnikáról Dr. Petz Ernő, a PA Rt. vezérigazgatója fővédnökségével két napos szimpózium kezdődött tegnap Pakson, az Energetikai Szakképzési Intézetben az irányítástechnikai oktatás témájában, tíz műszaki főiskola, tizenkét nagyipari vállalat és irányítástechnikai eszközöket gyártó, forgalmazó cégek képviselőinek részvételével. A tanácskozás célja a műszaki főiskolák közötti szakmai együttműködés erősítése, a Paksi Atomerőmű Rt. irányítástechnikai rendszerének megismertetése a főiskolai oktatókkal, valamint megismerni az ipar igényeit az irányítástechnikai szakemberképzéssel szemben. Délelőtt a főiskolák oktatási munkájáról hangzottak el elő- (Folytatás a 3. oldalon.) Közmeghallgatás Simontornyán A simontornyai képviselő-testület január 28-án, pénteken 14 órakor közmeghallgatást, azt követően pedig testületi ülést tart a községháza dísztermében. Napirenden az 1994. évi költségvetés megtárgyalása szerepel, illetve kötetlen beszélgetésen a nagyközség várossá fejlesztésével is foglalkoznak. Gazdakörök alakulnak Egyre több gazda ismeri fel a gazdakörök szerepét, jelentőségét. E hónap 27-én 17 órakor Hőgyészen a Vállalkozói Központ területi irodájában, 28-án 18.30 órakor Szakályban és február 1-én 18 órakor Úji- regben a polgármesteri hivatalban alakul gazdakör. Fórum Bikácson Figler János országgyűlési kor Bikácson, a községházán képviselő január 28-án 18 óra- tart lakossági fórumot. Természeti csoda? Tegnap a déli órákban januárban szokatlan természeti jelenséggel találkozhattak azok, akik Attalán, illetve Dombóvár környékén közlekedtek. Hatalmas égzengés, villámlás közepette - ez ugyebár a nyárra jellemző természeti jelenség - az égből alá- szállt az „áldás". Sűrű eső kíséretében kisebb borsószem nagyságú jég hullott, legalább húsz percen át áztatva a már egyébként is nedves földeket. Vízellátás, csatornázás A vízügyi tárca szeretné az idén mozgósítani a főváros és húsz megyei jogú város teljes körű csatornázását és szennyvíz- tisztítását. Ugyancsak ez évre tervezik a települések lakókörnyezetének védelmét szolgáló szennyvízcsatornázás- és tisztítás fejlesztését tartalmazó kormányprogram elkészítését is - állapítja meg a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium 1994. évi célkitűzéseiről készített összefoglaló. (Folytatás a 2. oldalon.) Spanyol rekord Spanyolország az idei esztendőre újabb rekordokat vár idegenforgalmában, miután az első hónapokra külföldről beérkezett szállodafoglalások átlagosan máris 25 százalékkal felülmúlják a tavalyi értékeket. Ezt közölte Javier Gó- mez Navarro spanyol kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter a 14. Nemzetközi Idegenforgalmi Vásár, a FI- TUR megnyitóján Madridban. Spanyolország 1993-ban több mint 53 millió külföldi vendéget fogadott (1992: 51 millió), és az ágazatból származó devizabevételei több mint 15 milliárd dollárt tettek ki - írta a dpa. A miniszter becslése szerint a bevételek az idén 11 százalékkal fognak emelkedni. Hadigondozottak A hadigondozásról szóló törvény tervezetének kormány elé terjesztéséről döntött a Honvédelmi Minisztérium kabinetje közölte Erdélyi Lajos alezredes, a tárca szóvivője. Elmondta: a törvényelőkészítésre vonatkozó határozatot az a szándék vezérelte, hogy a Magyar Köztársaság karolja fel, részesítse megfelelő erkölcsi és anyagi támogatásban azokat az elmúlt évtizedekben hátrányosan megkülönböztetett hadigondozottakat, akik a haza védelméért áldozták fel testi épségüket, veszítették el legközelebbi hozzátartozóikat. Vásárprogram Huszonöt kiállítás lesz az idén a Budapesti Nemzetközi Vásárközpontban. A rendező Hungexpo Részvénytársaság emellett további tíz külföldi bemutatóra szervezi a magyar egyéni és társasvállalkozókat, illetve cégeket, Berlintől, Da- maszkuszon át, New York-ig. Bírósági végrehajtás A kormány rövid időn belül benyújtja a parlamenthez a bírósági végtrehajtásról szóló törvényjavaslatot, és egyúttal kérni fogja annak kivételes eljárásban történő tárgyalását - közölte sajtótájékoztatóján az igazságügyi államtitkár. Fluckné Papácsy Edit elmondta: az új szabályozás hatékonyabbá teszi a bírósági végrehajtást és megakadályozza a követelések behajtásának kijátszását, illetve megszünteti az indokolatlan adósvédelmet. Nemzetközi vámnap A nemzetközi vámnap alkalmából Bártfai Béla pénzügyminisztériumi államtitkár tegnap Budapesten, a BM Du- napalotában miniszteri kitüntetésben részesítette a vám- szolgálat több munkatársát. Ugyanott Arnold Mihály, a Vám és Pénzügyőrség országos parancsnoka is több kitüntetést és előléptetésről szóló okmányt adott át. Dr. Szabó János földművelésügyi miniszter a munkásgyűlésen Életképes a Kaposvári Húskombinát A magyar húsipar fellegvárának nevezte tegnap a Kaposvári Húskombinátot dr. Szabó János földművelésügyi miniszter az üzem munkásgyűlésén. Szabó János egyébként is szívügyének tekinti az üzem sorsát, már csak azért is, mert - mint mondotta - miniszteri megbízatásának első komoly ügye volt ez a parlamentben. Az már eldőlt: a húskombinát egyike azoknak az élelmiszeripari üzemeknek, amelyek részt vehetnek a gyorsított adóskonszolidációban. Ennek lényege, hogy a megfelelő távlati tervvel rendelkező, életképes cégekről az állam leemeli az adósságukat, tiszta lappal mehetnek tovább és újabb, a működésükhöz elengedhetetlen hitelekhez juthatnak. Tegnapi látogatásakor a miniszter személyesen is meggyőződhetett arról: a Kaposvári Húskombinát életképes. Folyik a termelés, sőt, a továbblépéshez szükséges fejlesztések is megkezdődtek. (Folytatás a 2. oldalon.) In memoriam J. A. Ki tudja miért, József Attila népszerűsége a közelmúltban alaposan megcsappant, hogy igaztalanul, vagy sem - ezt hivatásos műítészek dolga (lenne) kideríteni. A lényeg azonban, hogy több éves kihagyás után ismét zajlik a József Attiláról elnevezett országos vers- és prózamondó verseny - Szekszárdon tegnap került sor a megyei döntőre. Számos szervezet - művészeti, kulturális alapítványok mellett az Magyar Szocialista Párt -, működött közre életre keltésében. A verseny meghirdetésének előzményeiről Jánosi György, az MSZP alel- nöke, ezúttal mint a zsűri tagja beszélt megnyitójában: napjainkban minden kulturális rendezvény ünnepi eseménynek számít, az amatőr mozgalom egyre kevesebb örömöt szerez (tud szerezni) a magyar társadalomnak. József Attila pedig az a költő, aki életét tette fel olyan értékekre, mint a szabadság, az igazságosság, a szolidaritás. S ezek közt, mi tagadás, akad, amire ma is szükség lenne. A Tolnában a versenyen elindult százötven amatőr vers- és prózamondó közül - többségében diákokról van szó - a legjobb öt áll majd pódiumra Pécsen a Dél-dunántúli megyék legjobbjainak megmérettetésén - remélhetően J. A. halhatatlan szellemében. Az eredményhirdetésre lapzárta után került sor. ren Itt mindenki csak nyerhet - mondja a zsűri elnöke, Pécsi Ildikó