Tolnai Népújság, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-25 / 20. szám
4 KÉPÚJSÁG TAMÁSI ÉS KÖRNYÉKE 1994. január 25., kedd A városházán A vízdíjról Magasabbak lettek a hegyek ugyanolyan szegények voltunk, mint ők, a feleségemnek nem jutott állás és még sorolhatnám. Nehezen sikerült a lelket tartani, de látták, hogy van fedezet amögött, amit mondok, így nem igaz az, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Tudtam, ha komolyan veszem a híveket, akkor ők is ugyanúgy viszonyulnak hozzám. Kezdettől fogva német és magyar nyelven miséztem - Gyönkhöz tíz falu tartozik - , s amikor azt tapasztaltam, hogy az öregjeink sokkal jobban értik a német nyelvet, akkor igyekeztem svábul beszélni. Ezt nagyon hálásan fogadták, s a templomban minden - ének, imádság - úgy volt, mint régen, s ez volt az a hely, ahol otthon érezték magukat. Természetesen ez szálkát jelentett a másik oldal szemében, de nem tudtak lehetetlenné tenni. Meghúztuk a nadrágszíjat, kertészkedtünk, sertést, baromfit, nyulakat tartottunk. Egyszer felvillant bennem, hogy minden veszendőbe megy eleink értékeiből, ha nem mentjük meg. így jött létre a tájházi anyag Gyönkön, ahol meg tudjuk mutatni, hogyan éltek őseink. Igaz, akadtak, akik a kocsmában megbeszélték: „a svábok megint mozgolódnak". Amikor Gyönkre kerültem, tíz falum lett és mindig bántott, hogyha valahova nem sikerült időben eljutnom. Tudtam, a nyomorúság az oka, nem a hívek. Ök is tudták, s ezért is mondták mindig: „nem baj, csak gyere, amikor tudsz." Mikor beköltöztünk, megszületett a negyedik gyerekünk. Három itt a gimnáziumban végzett, egy pedig a Fasori gimnáziumban. Rengeteg kapcsolatom van hazán belül és kívül, egyházi és néprajzi. A munkám kitöltötte az életemet, sosem fáradtam el, mivel mindig örömet jelentett és örömet jelent ma is. Azt hiszem, minden ember tudna ennyit csinálni, ha elhivatottságot érezne. Most, hogy nyugdíjas lettem, most sem leszek tétlen. Bizonyára az utódom is örül neki, ha besegítek. Ott fejezem majd be a szolgálatot, ahol elkezdtem. Kérdezték a német nemzetiség helyzetét. Nekem alapállásom, hogy mi németül beszélő magyarok vagyunk. Ha már egyszer itt maradtunk, nem látom értelmét külön szervezetnek, hagyjanak bennünket azzá lenni, aminek szánjuk magunkat, hagyják beszélni anyanyelvűnket. Kihalt az a generáció, amelyik beszélte a nyelvet, így ami ma van, az turistanyelv . . . Kezdettől fogva elég sok ki- sebb-nagyobb kitüntetést kaptam, 1980-ban a honismereti mozgalomban végzett tevékenységemet köszönték meg, pár éve Életfa-díjat, tavaly Be- zerédj-díjat adtak, most pedig nívódíjat. Igazából az utóbbinak örülök a legjobban, mert az a kisebbségtől van, a fajtám ismerte el a munkámat. Ékes László Fotó: Gottvald Károly hanttól az Audiig minden típus gyorsjavítására vállalkoznak - egyelőre nincs szakosítás -, elvégzik az olajcserét, az útközbeni meghibásodásokat, a futóműjavítást, gumiszerelést, javítást, centírozást, de a műszaki vizsgára való felkészítést is. A szociális blokkal ellátott szervizben egyelőre három új munkaerőt foglalkoztatnak Gőgösék - a családban még két szakember található -, s csak akkor tervezik a bővítést, ha az igények és az anyagiak ezt lehetővé teszik. A múlt héten adták át a nagykónyi „bázison" azt a faházat is, ami a korszerű étkezőjével, a szociális blokkjával, szaunájával, minden helyiségével, berendezésével a dolgozók pihenését szolgálja. Ajánljuk figyelmükbe Egy tehetséges ember mutatkozik be munkáival a tamási művelődési házban, s úgy tűnik, elég csendben. A szűkszavú szöveg a következőket árulja el az alkotóról: Leningrádban született, képzőművészeti gimnáziumban tanult. Munkáit Leningrádban, a krími, kaukázusi tengerparton és a közép-orosz tájakon készítette. Képein ezeknek a tájaknak az egyszerűségét, meghittségét akarta ábrázolni. Ajánljuk figyelmükbe Damsa Lászlóné munkáit. Újsághír: A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány nívódíjjal tüntette ki Lack- ner Aladár gyönki evangélikus esperest hagymányörzö munkájáért és a német nemzetiségért végzett egyházi és világi tevékenységéért. Nem gyönki, belecskai sváb családból származom és amikor 1947-ben a kerék alá kerültünk, Pincehelyre költöztünk, ahol nyolc évet éltünk. Ha nem szöktünk volna meg, akkor bennünket is kitelepítenek. Gyönkön jártam középiskolába - kitüntetéssel végez- • tem 1952-ben - és mindig pap akartam lenni. Szüleim, tanáraim és idősebb papok sem akarták, hogy teológiára menjek - Rákosi időben pap? - kérdezgették -, így nem is jelentkeztem oda. Azt mondtam, orvos és ügyvéd kivételével bárhova megyek. A jelentkezési lapomra beírták: matematika-fizika, illetve biológia földrajz - az ELTE-re küldték -, aztán fölvettek az orvosira. Amikor tiltakoztam ellene, azt mondták: „elvtárs, vegye kitüntetésnek!" Budapestre kerültem, de egy év után kitettek, mert Bibliát találtak a szekrényemben. Újpesten laktam és nem akartam, mert nem is tudtam orvos lenni, mivel természetem ellen volt, de bejártam a teológiára „szaglászni". Pincehelyen a ktsz-nél lettem ezután adminisztrátor, majd hívtak pedagógusnak. Munkába állás előtt azonban azt mondta a párttitkár: „klerikális, nem lehet pedagógus". Ezután már a szüleim is beletörődtek abba, hogy pap legyek. Budapesten tanultam 1953-tól emberséges, tudós tanároktól és 1958-ban végeztem. A szülőfalumban, Be- lecskán avattak lelkésszé, utána Pécsre kerültem kápLackner Aladár lánnak - akkor ment el onnan Káldy Zoltán -, kemény, jó iskola volt. Egy év múlva, októberben gyönki káplán lettem. Azt mondtam, ha szülőfalum úgy van, hogy nincs ki vállalja a szolgálatot, akkor én megyek. Két hónap múlva, 1959 november végén, tsz-szerve- zések és egyebek közepén Ke- szőhidegkútra kerültem. Hozzá tartozik Belecska is. Ekkor házasodtam meg. A feleségem a fóti pap lánya, pedagógus képesítéssel, de nem alkalmazták mondván: „hogy az apja pap, arról nem tehet, de hogy a férje is . . ." Keszőhidegkúton aztán hirtelen pedagógus kellett. Jöttek, mi garanciát kértünk, amit megígértek, meg is tartották. Az iskola megszűnt, 1973-ban pedig megüresedett a gyönki lelkészi állás - kiszemelt voltam, hiszen birtokon belül ténykedtem -, így 1974-ben Gyönkre kerültem és tavaly december 31-ig szolgáltam. Azóta nyugdíjas, a szívműtétem miatt kényszernyugdíjas vagyok. Magasabbak lettek a hegyek. Most költözünk Ke- szőhidegkútra, ahol visszaigényeltük a régi pedagóguslakást és rendbe hoztuk. Elmondhatom, mivel sváb gyerek vagyok, átéltem minden nehezét annak, amit a hívek is. Elvették a házunkat, namű vállalat jogutódjaként működik január 1. napjától előreláthatóan március 31-ig, azután pedig ezek is külön gazdasági társaságokra válnak szét. Az idei víz és csatornadíj után érdeklődve megtudtuk, hogy annak kalkulációja jelenleg van folyamatban, azután ezt megtárgyalják a képviselő-testületek, így reálisan csak március 1-jétől várható az új - magasabb ösz- szegű - vízdíj. Még legalább harmincmillió forint kellene dologi kiadásokra a város intézményeinek viszonylagos zavartalan működéséhez, de még legalább tízmillió a működőképesség fenntartásához - tudtuk meg a költségvetés tervezése során mintegy érzékelendő a nehéz helyzetet, erre azonban jelenleg a tervezhető bevételek nem nyújtanak fedezetet. Sok a félreértés az önkormányzati bérlakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítése kapcsán. Az 1993. évi CXIII. törvény az értékesítés szabályainak hatályba léptetését március 31. napjáig elhalasztotta, addig a régi szabályok az érvényesek, amely szerint a város ezen ingatlanaira önkormányzati értékesítési moratórium van érvényben. Csalhatatlan jele a közelgő parlamenti választásoknak, hogy szaporodnak az ezzel kapcsolatos hírek. Most például aet tudtuk meg - igaz nem hivatalos forrásból -, hogy a Tamási székhelyű választókerületben legalább tizenkét (!) párt és politikai szervezet kíván egyéni jelöltet indítani. Mennyiségi választás - az előzőből látszik - tehát már biztos, hogy lesz. Testért és lélekért Az oldalt ezúttal ismét Ékes László és Gottvald Károly készítette. „A munkám kitöltötte az életemet, sohasem fáradtam el . . ." „Falusi szerviz" hallottuk Szekszárd, valamint Tamási, Bátaszék, Gyönk és régiói a tagjai annak a kft-nek, amely a megyei víz- és csatorÖrömmel jelenthetjük most, hogy határidőre elkészültek a a plébánia felújításával. Jelenleg Matolcsi István tamási esperes plébános jár ki szolgálatot teljesíteni, de bíznak abban a regölyiek, hogy még ebben az évben lesz lakója a papiaknak. Szép hagyománya volt hajdan a keresztállításnak. Utcák sarkán (közepén) - két keresztjéről kapta nevét a Kereszt utca -, a falu végén, s a határban is emeltek belőlük hálából jónéhányat. Jelek volA Nagykónyiban járó azt veszi észre, hogy folyamatos, átgondolt fejlesztés eredményeként, igen sok munkával alakul a Koppány-híd mellett egy vállalkozás. A benzinkút és a gazdag árukészletű büfé már bejáródott, néhány napja azonban már egy öt programot tudó mosó - mindenféle személygépkocsi alváz, külső (waxos) és motor mosására lehetőség van -, mellette pedig egy általános, úgynevezett falusi szerviz is várja az autósokat. Gőgös István vállalkozótól szerzett értesülésünk szerint a műhely hat férőhelyes, TraA mosó öt programot tud Fehér Kálmántól, Regöly polgármesterétől mindig lehet közérdeklődésre számot tartható információt hallani. Legutóbbi találkozásunkkor egyebek mellett az került szóba, hogy nagy beruházásba kezdtek, négymillió forintos költséggel ciszternát építtetnek. A novemberben kezdett munka nyolcvanszázalékos készültséget mutat jelenleg, és átadása két lényeges eredményt jelent majd. Egyrészt azt, hogy a két kút vizét így „összecsalhatják", négy órát pihenhet a víz és fertőtlenítve kerül a hálózatba. Természetesen ihatóbb lesz. (Itt jegyezzük meg: az utóbbi tizenöt évben a megyében el- ammóniásodtak a vizek. Talán van közünk hozzá, sajnos.) A másik eredménye az, hogy a száz köbméteres ciszterna elkészítésével - mivel ugyanekkora űrtartalmú víztorony szintén a község rendelkezésre áll - megduplázódik a tárolókapacitás. Ez a víz- mennyiség kánikulában is fedezi a település szükségletét. A test után adjuk meg a léleknek is azt, ami a léleké. Kerítsük sorra egy korábbi számunkban már említett dolgot. A mű a fontos, nem mi - gondolták és félre álltak Két kút vizét „csalják össze" a ciszternába tak ezek. Olyanok, amelyek irányt mutattak, figyelmeztettek, amelyek emlékeztettek a hit, a lélek, a szeretet fontosságára, a nemzet hitvallására. A kereszt előtt illett megemelni a kalapot, illett kéresz- tet vetni, illett gondozni és egy-egy szál virágot a tövébe tenni. De a kereszt előtt megpihenni is jó volt, mert gyógyírt jelentett, adott test és lélek sebeire. Tény az, a természet az ember is pusztította az útszéli kereszteket - például a 65. számú főközlekedési út mellett a múlt rezsimban sokat leromboltak ám lényeges, hogy ma egyre többet helyreállítanak, illetve egyre több helyére emelnek újat. így lesz ez Regölyben, a temetővel szembeni utca sarkán, ahol felállítják a váraljai kőfaragómester, Amrein István által készített keresztet. Az utcáé lesz - hallottuk a polgámester- től -, de az egész falunak része van benne. A tervek szerint búcsú napján, Szent Györgykor avatják, szentelik majd fel. Ez idő után kéri, tolmácsolja majd a fekete márványtábla a közös óhajt: „Kiterjesztett karjaiddal adj bőséges áldást községünkre."
