Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-04 / 283. szám
AZ EZER HIVATAL ORSZÁGA LETTÜNK (4. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1993. DECEMBER 4. SZOMBAT ÁRA: 16,30 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 283. SZÁM Vasárnap jelenik meg a Népújság külön- száma. Ebben az új terjesztési rendszerről, a lap által kínált szolgáltatásokról és a leendő kézbesítőkről olvashatnak előfizetőink, hétfőn pedig azok is, akik még nem rendelték meg lapunkat. Antall József egészségi állapota Antall József miniszterelnök egészségi állapotával kapcsolatban a kezelést végző orvoscsoport nevében dr. Németh György egyetemi tanár az alábbiakat közli: „Az őssejt-transzplantáció és az ehhez kapcsolódó terápia következtében a nyirok- szerv-megbetegedés visszafejlődött. Ezt követően új kórforma jelentkezett vérképzőszervi manifesztáció formájában. Ennek kemo- és sugárterápiája a terveknek megfelelően folytatódik. Az orvoscsoport újabb közleménye egy hét múlva várható." Vállalkozók a pincehelyi sebészeti alapítványért A pincehelyi Szent Orsolya Kórház Kintli-Lukovits Sebészeti Alapítvány december 10-én, 19 órai kezdettel a tamási Muskátli vendéglőben jótékonysági estet szervez. Teszik ezt abban a reményben, hogy ezzel is gyarapodik az alapítvány számlája, és ezzel a kórházban a betegek sebészeti ellátása. A rendezvényt a vállalkozók mellett megtisztelik Tamási és Pincehely vezetői, és a Tamásiban élő Mészöly Katalin és Horváth Bálint operaénekesek is. A műsor mellett zene, tánc is lesz, és nem marad el a tombola sem. A Népújság vendége: Kuncze Gábor Az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetője, egyúttal a szabaddemokraták miniszterelnök-jelöltje, Kuncze Gábor látogatott tegnap szerkesztőségünkbe, ahol az újságírók kérdéseire válaszolt. Á résztvevők első kézből ismerhették meg az SZDSZ álláspontját a mai magyar közéletről, a politikáról és a gazdaságról. Kuncze Gáborral készült interjúnk a lap 3. oldalán olvasható. Fotó: Ótós Réka Helyőrségi Bál a nyugdíjasokért Ötven év után ismét lesz Helyőrségi Bál Budapesten. A „hivatásosok a nyugdíjasokért" gondolat jegyében felelevenített hagyományteremtő rendezvény bevételéből a Budapest Helyőrség Szociális Alapítványt támogatják. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályán elmondták, hogy december 4-én, szombaton a Honvédelmi Minisztérium Hűvösvölgyi úti dísztermében rendezik meg a bált, amelynek két védnöke, Lőrincz Kálmán vezérezredes, hadseregparancsnok és Deák János altábornagy, vezérkari főnök. Horn Gyula a paksi Új Látókör Klubban A paksi Új Látókör Klub soron következő politikus vendége Horn Gyula, a Magyar Szocialista Párt elnöke lesz december hetedikén, 17 órától az Energetikai Szakképzési Intézet főiskolai nagyelőadójában. A beszélgetés témája: napjaink belpolitikája. Az iskola I. Béla nevét vette fel A rózsások két év anonimi- názium és Középiskola. A ko- ségnek tegnap vetettek véget tás után, bélásokká váltak. A rábbi névadónak, Rózsa Fe- hivatalosan, amikor a Babits szekszárdi, Kadarka utcai rencnek már két évvel ezelőtt Mihály Művelődési Házban, a „tanoda" új neve: I. Béla Gim- búcsút intettek. A névtelen- (Folytatás a 3. oldalon.) Kitüntették Mayer Mihály pécsi megyés püspököt Clinton Prágába készül Bili Clinton amerikai elnök január közepén Prágába látogat, ahol találkozni kíván a visegrádi csoport országainak - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - vezetőivel. A Fehér Ház hivatalosan közölte, hogy a prágai látogatásra január 11-12-én kerül majd sor, közvetlenül azután, hogy az elnök részt vesz a NATO brüsszeli csúcs- értekezletén. (Folytatás a 2. oldalon.) Fidesz megyei elnökök tanácskozása A jövő heti Országos Választmányi ülésről, a párton belüli helyzetről, valamint a Fidesz választási kampányának előkészületeiről tárgyaltak tegnap este a fiataldemokraták megyei elnökei a párt legfelsőbb vezetésével. Mint Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke újságíróknak elmondta, Orbán Viktor elképzelése szerint a megyei elnökök a jövőben rendszeresen összeülnek a párt vezetőivel, hogy az időszerű kérdéseket megvitassák. A rövid sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a novemberi kilépések nem ingatták meg a pártot, Deutsch Tamás szerint egyértelműen olyan hangulat alakult ki, amely a választási kampányra való intenzív felkészülést segíti. Beomlott a hangár A napokban lehullott nagy mennyiségű hó súlya alatt beomlott a nagykanizsai Hungária Sportrepülő Klub kiskani- zsai hangárának teteje. Négy sárkányrepülő, 2 vitorlázó gép, több jármű és csörlőbe- rendezés maradt a hó alatt. A kár mintegy 7 millió forint. A maximum: 300 hektár A kormány elfogadta és a parlament elé terjeszti a termőföldről szóló törvényjavaslatot, közölte Szabó János miniszter. A terv szerint belföldi magán- és jogi személyek 300 hektár földet vásárolhatnak, külföldiek nem szerezhetnek föld-tulajdonjogot. Jótékonysági est és kiállítás Sióagárdon Nemrégiben volt egy éve, hogy Sióagárdon hosszú szünet után újból megalakult a községi népitánc együttes. Az együttes - az országos minősítő versenyen ezüstérmet nyert citerazenekarral együtt - a jövő héten négynapos németországi vendégszereplésen vesz részt. A Baden-Wür- tenberg tartomány beli Tübingen egyetemi városban alakult Német-Magyar Társaság meghívásának tesznek majd eleget. Tübingenbe a táncosok és a citerások nem üres kézzel mennek: több - különböző sióagárdi hagyományt őrző - hímzést és kerámiatárgyakat visznek ajándékba az alakuló barátság, kapcsolat zálogaként. Az ajándékokat a helybéliek a „Sióagárd jövője" Alapítványnak ingyenesen adományozták. Tegnap este a községi kultúr házban a Tübingenbe küldött ajándéktárgyakból kiállítás nyüt és ugyanitt fellépett a községi népitánc- és citeraze- nekar is. Az est bevételét a rendezők a Sióagárdon tervezett új iskola építésére kívánják fordítani. Fotó: Degré Gábor Az ajándékok kiállítása a művelődési házban A „Honvédelemért" Kitüntető Cím I. osztályát adományozta a honvédelmi miniszter Mayer Mihály pécsi megyéspüspöknek. Á kitüntetést Szendrei László politikai államtitkár adta át tegnap a Honvédelmi Minisztériumban. Mayer Mihály püspök - a Tolna megye Halottaiért Alapítvánnyal együttműködve - közel száz alkalommal celebrált szentmisét a második világháborús emlékművek avatása alkalmából. A méltatlanul elfelejtett több tízezer katona megkövetésével nagyban hozzájárult az elődök emlékének megőrzéséhez, a nemzet hazafias érzéseinek ápolásához. Az ünnepi aktuson részt vett Seregély István egri érsek, a Magyar Katolikus Püspöki kar elnöke. Elszabadult londoni metró Egy elszabadult szerelvény tartotta izgalomban a londoni metró közönségét. Az egyik belvárosi mélyállomáson a vezető kiszállt, hogy ellenőrizze, miért nem zárulnak az ajtók. Közben az ajtók záródtak és a nyolckocsis szerelvény magától elindult. További két állomáson fékezés nélkül átdübörgőit és csak a harmadiknál állította meg egy automata biztonsági berendezés. Pereskedő japánok Pert indított tegnap Japánban az egyik nukleáris energiát ellenző csoport, hogy megakadályozza egy sugárzó anyagokat újrahasznosító telep létesítését. A kormány egy olyan létesítményt akar felépíteni, amely plutóniumot használna üzemanyagként és az atomerőművekből kikerülő más sugárzó anyagot is hasznosítana. Jacksont védi az édesanyja Katherine Jackson, a kiskorúak szexuális mo- lesztálásával megvádolt Michael Jackson édesanyja határozottan cáfolta a fia vétkéül felrótt vádakat. Az édesanya az alaptalan rágalom példájaként említette, hogy az egyik testőr elmondta: Michael sokszor volt együtt egy „ázsiai származású gyerekkel". Ez a gyermek John Lennon fia, akit a család bízott Jacksonra, amikor nem tudtak rá vigyázni. Becsípett csemete Lech Walesa lengyel államfő 19 éves fia elismerte, hogy ő okozott közlekedési balesetet 3 héttel ezelőtt Gdanskban. A fiatalember gépkocsijával egy útkereszteződésben két kocsinak is nekiment, az egyik vezetőjét kórházba kellett szállítani. Amikor a rendőrök őrizetbe akarták venni, ellenállt és megütötte a rendőröket. A vizsgálat 2,14 ezrelék alkoholt mutatott ki a vérében. Milyen idő várható? Jelentős enyhülés és olvadás várható az előttünk álló héten. Országunknak ezt a részét borítja a legvastagabb hótakaró, amely jó néhány centiméterrel fog csökkenni. Számottevő csapadék az időszak legvégén valószínű. Addig többnyire változóan felhős, többször párás, ködös idő lesz. A hajnali órák hőmérséklete eleinte 0, -4, a hét közepén -2, -5, az időszak végén 0 fok körül lesz. A nappali órákban 0,5, később 5 fok körül alakul. Orvosmeteorológia A tartós hideg utáni enyhe időszaknak melegfront jellegű hatásai vannak. Emiatt főleg idegrendszeri panaszokra kell számítani. Jellegzetes tünet az ingerlékenység. A közlekedésben résztvevőknél - vezetőknél, gyalogosoknál egyaránt - szintén csökken a teljesítőképesség, hamarabb jelentkezik a fáradtság - legyünk tehát fokozottan óvatosak a forgalomban. FEB