Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)

1993-12-31 / 306. szám

1993. december 31., péntek MEGYEI KÖRKÉP »ÚJSÁG 3 Vízmű­tulajdonosi ülés December 21-én ülést tartottak a Tolna Megyei Víz-és Csatornamű Válla­lat tíz, alapítói jogot gya­korló önkormányzatának képviselői. Az ülésen döntöttek ar­ról, hogy a vízmű működ­tető vagyonának általános jogutódja a Szekszárd, Tamási, Bátaszék, Gyönk és régiói lesznek. A többi hat régió az át­alakulás után kivonja va­gyonhányadát a volt me­gyei vállalatból. Bonyhádi programok Székely bál lesz a bony­hádi Vörösmarty Mihály Ifjúsági és Művelődési Központban február ötö­dikén, szerdán este nyolc órai kezdettel. A bálban Magyari Ist­ván zenekara, és a Boros zenekar játszik. Január hetedikén a ház ismeretterjesztő program­jában az agykontrollról Dómján László előadását hallgathatják meg az ér­deklődők. Az előadás délután öt órakor kezdődik. Taggyűlés a Sió Kft.-nél Nyilvános taggyűlés tart január harmadikán, hétfőn, délután két órakor a simontomyai községhá­zán a Sió Kft. - a simon- tornyai centrummal meg­alakult regionális vízmű - vezetősége. A gyűlésen, amelyen je­len lesz a régió hét telepü­lésének polgármestere, a kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatja a megjelente­ket a víz- és csatornamű szolgáltatásokat ellátó tár­saság működéséről, vala­mint a kft. jövő évi elkép­zeléseiről. Nyugdíjas­szilveszter Iregszemcsén Ma kerül sor az ireg- szemcsei nyugdíjas klub, s egyben a Bartók Béla Mű­velődési ház ez évi utolsó rendezvényére, a nyugdí­jasok összejövetelére. A Nyugdíjas Klub tagjai délután két órától bátyus bállal búcsúztatják az óé­vet. Zenekarok Tolnából Dél-Dunántúli zeneka­rok műsorszámaiból ad ízelítőt a televízió kettes csatornáján a Pécsi Körzeti Stúdió Itthon című kultu­rális magazinja január má­sodikén. A pécsi Szélkiáltó mel­lett a szekszárdi Holló együttes, a Szekszárdi Jazz Big Band, valamint Paks­ról a Márciusi Ifjak nevű zenekar, és a Dabiel Speer Rézfúvós Quintett is lát­ható majd a magazinmű­sorban, vasárnap este hat órától. Újévi rock a Graffityben Újévi koncertet ad a Gázló és az Ólommadarak együttes január elsején a szekszárdi Graffity Klub­bán. A rock-koncert hu­szonegy órakor kezdődik. Szilveszter ’93. Egy „kis tányér" kocsonya. Jó étvágyat! Fotó: Gottvald Bátaszéki polgárőrök (gázolaj)szimata „Korszerű" nyomkövetés Ha az ember olajügyről hall manapság, akkor bizony kel­lőképpen elkezd szárnyalni a fantáziája. Most egy újabb „olajügy" részleteit tudhatja meg a kedves olvasó, igaz, ez méreteit tekintve közel sem olyan szövevényes, ám a fel­derítése annál frappánsabb volt. A Szekszárdi Mezőgazda- sági Kombinát bátaszéki sző­lészetének telepén kettős kerí­tés védte (volna) az üzem­anyagtartályt, melynek gyomra sok hektó gázolajat rejtett. Igaz, a tartályok lefe­dése nem éppen felelt meg a biztonsági elvárásoknak, de mentségükre legyen mondva, hogy néhány héttel ezelőtt egyszer már feltörték, s azóta még nem javították ki. Két bá­taszéki fiatalember egy ko­rábbi terepszemlét követően jutott hasonló következte­tésre. Az elgondolást tett kö­vette, és a december 24-i szen­teste találtatott a legmegfele­lőbbnek a kivitelezésre. Mikor másutt a gyertyák gyúltak, embereink olajozottan pum­pálták az utánfutójukra tett vashordókba, ballonokba a gyúlékony anyagot. Tizenkét hektónyira való „edény" fért el az utánfutón. Gondolták, hogy ha minden simán ment eddig, hazafelé az útjuk is hasonlóképpen fog le­zajlani. Tévedtek. Sima út he­lyett, döcögős flaszteron zöty- kölődtek hazáig, s bizony ki-ki csurrant a lopott áru. A karácsonyi járőröző polgárő­rök is „rossz útra tévedtek", ám mielőtt még bárki meg­gyanúsítaná őket, pontosítok: arra a hiányos burkolatú útra gondolok, melyen elgurult az olajtolvajok autója. A polgárő­rök felfigyeltek az olajnyo­mokra, s amúgy XX. századi nyomkövetők módjára halad­tak rajta, egészen egy családi házig. Másnap szóltak a báta­széki zsaruknak erről, akik, miután megtudták a gázolaj­lopást - nem késlekedtek fel­keresni az „olajgyanús" házat. A körzeti megbízottak hama­rosan lefoglalhatták az idő­közben már értékesített üzemanyagot, s a kihallgatás során megtudhatták, hogy a két fiatalember munkanélküli, mindketten építkeznek, s a család karácsonyi költségve­tését próbálták emigyen kipó­tolni. Csak arról feledkeztek el, hogy az olaj eredendően csúszós... Gergelics Zsóka Az ötszázadik baleset Bonyhádon történt Bonyhádon december 29-én a déli órákban egy német állampolgár személygépkocsijával nem adta meg az elsőbbséget, s összeütközött a védett útvonalon haladó másik személygépko­csival. A vétlen gépkocsi vezetője súlyos sérü­léseket szenvedett, az anyagi kár megközelíti az egymillió forintot. Ez a baleset volt Tolna megyében az óév 500. közlekedési balesete. Hogy ez sok, vagy kevés? Ahhoz képest kevés, hogy - röpke év végi számvetésként - az elmúlt évben 718 baleset történt. Ahhoz viszonyítva pedig sok, hogy idén megyénk útjain 67-en vesztették életüket, 252-en szenvedtek súlyos és 319-en könnyű sé­rüléseket. Az viszont bizakodásra adhat okot, hogy már nem „szeretik" annyira az autóveze­tők az alkoholt: az idei eddigi 77 ittas vezetés csaknem fele a tavalyinak. Csak rá ne pótol­junk szilveszterkor.. . G.Zs. Atomhulladék V. Franciaországi tapasztalatok Mottó: „Minden ország lét- szükséglete, hogy kellő energia- mennyiség álljon rendelkezésre. Hazánk villamosenergia-termelé- sének 48%-át nukleáris erőmű ál­lítja elő. Mint minden termelés­nél, itt is keletkezik hulladék, amit valahol el kell helyezni. Tör­ténetesen ezek a hulladékok rá­dióakt ívak, tehát speciális kezelést és tárolást igényelnek." * A kis- és közepes aktivitású rádióaktív hulladékok elhe­lyezésének bemutatására indí­totta a Paksi Atomerőmű Rt. azt az autóbuszt, amely a he­lyi - pontosan - a bátaapáti, grábóci, mórágyi, mőcsényi, udvari és megyénkén kívüli községek közül fazekasbodai, erdősmecskei önkormányza­tok képviselőit, valamint az erőmű néhány szakemberét vitte franciaországi tapasz ta*- latcserére látogatásra. A kö­vetkező napokban a felsorolt Tolna megyei községek kép­viselői mondják el tapasztala­taikat az útról ABC sorrend­ben. Ezek a falvak járultak hozzá, hogy területükön az atomerőműben keletkezett hulladéktároló helyének kije­lölésére kutató fúrásokat vé­gezzenek. Udvari Peszt Attila polgármester, Czinege Imre és Winecker Jó­zsef képviselték Udvari köz­séget a franciaországi úton. — Úgy láttam, hogy a hul­ladéktároló biztonsági megol­dása nagyban hasonlít az atomerőműéhez - ezzel a mondattal kezdi a beszélgetés Czinege Imre. Bemehettünk a létesítménybe, közel kerül­tünk ahhoz az anyaghoz, a hulladékhoz, amiről szó van. Szerintem meggyőzték a tár­saságunk nagy részét arról, hogy az a megoldás, ami ott található, biztonságos. Nem tudom, hogy máshol a világ­ban van-e komolyabb, vagy egyszerűbb, de amit ott lát­tunk, hallottunk, az engem meggyőzött. Ha ilyen épülne a területünkön, nyugodtak le­hetnénk. — Csatlakozom az Imre vé­leményéhez - mondja Winec­ker József. Szerintem is egy szuper biztonságos valami. Olyan, ami az atomerőmű mellé állítja azokat is, akik ké­telkednek, vagy ellene van­nak. — Azt hallottuk, hogy az ország egész területéről oda szállítják kb. 60 reaktor hulla­dékát. Itt csak 4 reaktor mű­ködik. - folytatja Peszt Attila. Tehát jóval kevesebb mennyi­ségről van szó. Feltételezzük, hogy ez a létesítmény udvari­ban lesz. Az emberek attól félnek, hogy nem a szerző­désben foglaltaknak megfele­lően - csak a kis és közepes aktivitású hulladékot - hanem a kiégett fűtőelemet is ide hozzák. Erről szó nincs. Nem­csak udvari érdeke, de az egész országé, hogy biztonsá­gosan tárolják valahol a hul­ladékot. Ha hasonló épülne Magyarországon, mint amit kint Franciaországban lát­tunk, nem kellene tőle tartani. Szerintem az túlbiztosított is. Községünk légvonalban alig 30 km-re van a Paksi Atome­rőműtől. Ha ott gond van, ak­kor az nem a hulladéktól ered. Ilyen szempontból tehát Ud­vari községnek mindegy, hogy van-e hulladéktárolója, vagy nincs. Bennünket, Ud­vari lakosságát ösztönöz ha szavazni kell, akkor a le- gyenre szavazzunk. — Bennem azért megfo­galmazódott egy kérdés - veti fel Czinege Imre. Hallottuk, hogy milyen fejlődése lehet a falunak. Munkahelyteremtés­től kezdve az infrastruktúrán át a kereskedelem, a kultúra az idegenforgalom is fejlőd­het. Úgy érzem a mi nemze­dékünknek ez jó. A kérdés: va­jon az utánunk jövő generáci­ónak is az lesz-e? Előnyt, vagy hátrányt jelent-e majd szá­mukra? 4* — Minden ország létszük­séglete, hogy kellő energia- mennyiség álljon rendelkezé­sére - mondja dr. Bujdosó Ernő, a Országos Atomener­gia Bizottság főosztályveze­tője. - Hazánk villamosener­gia termelésének 48 százalé­kát nukleáris erőmű állítja elő. Mint minden termelésnél itt is keletkezik hulladék, amit va­lahol el kell helyezni. Történe­tesen ezek a hulladékok ra­dioaktívak, tehát speciális ke­zelést és tárolást igényelnek. A kis- és közepes aktivitású rádióaktív hulladékok elhe­lyezésének bemutatására indí­totta a Paksi Atomerőmű Rt. azt az autóbuszt, amelyen bá­taapáti, grábóci, mórágyi, mő­csényi, udvari önkormányza­tok képviselői és Tolna me­gyén kívül a fazekasbodai, er­dősmecskei, püspökszilágyi és kisnémedi önkormányza­tok polgármestereit, valamint az erőmű néhány szakemberét vitte franciaországi tapaszta­latcserére. Véleményeiket az elmúlt napokban olvashatták. Ők voltak azoknak a települé­seknek a képviselői, amelyek hozzájárultak, hogy területü­kön az atomerőműben kelet­kezett hulladéktároló helyé­nek kijelölésére kutatófúráso­kat végezzenek. Decsi Kiss János Megkérdeztük... ... .Kocsis Imre Antalt, Szekszárd város polgármesterét, mi okozta neki a legnagyobb gondot az elmúlt évben? — Semmi a világon. Ám ha a fülemet is bedugták volna, jobban éreztem volna magam - mondta határozottan a pol­gármester. — Mekkora szerencse húzná ki az igazgatóválságból a me­gyei múzeumot? - kérdeztük Bucsányi Kálmánt, az intéz­mény restaurátorát? Nem felelt. Inkább megmutatta ... — A betegbiztosítási kártya bevezetése óta mennyivel lett nagyobb az esélye a betegnek arra, hogy hálapénz nélkül is normálisan ellássák? - kérdeztük dr. Gesztesi Tamás főor­vost. Ő is megmutatta. Menetrend­változások Számos változás lesz a de­cember 31-én és január 1-én a Volán és a MÁV menetrend­jében. Ma, főként az esti órák­ban több autóbuszjárat nem közlekedik. Kimarad a Szek- szárdról Sióagárdra 20 óra 10 perckor, és a visszafelé 20 óra 30-kor közlekedő busz, és nem indul a Paksról a megye- székhelyre 18 órakor, és a visszafelé 21 órakor induló já­rat. Bonyhádról 20 órától több járat nem közlekedik, így a 20,44-es mázai, 22,30-as kis- mórágyi, és kakasdi, 22,50-es izményi járat. A 20,30-as cikói csak Mőcsényig, a 20 órás aparhanti busz pedig csak Zá- vodig megy. Tamásiból nem indul az 5,40-es budapesti já­rat, és több busz nem közle­kedik már napközben sem Hőgyész felé, és vissza. Január elsején, szombaton az autóbu­szok vasárnapi menetrend szerint járnak. Ma nem indul Szekszárdról 18 óra 35-kor a budapesti se­besvonat, és kimarad a Buda­pestről a megyeszékhelyre 20 óra 59-kor érkező vonat. Szin­tén nem közlekedik a Sza- kályból 6,15-kor Győrbe, és a 21,09-kor Pécsre, a Dombó­várról 21,45-kor Gyékényesre, valamint a 20,05-kor Komlóra induló vonat, január elsején nem változik a MÁV menet­rendje.

Next

/
Thumbnails
Contents