Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)

1993-12-30 / 305. szám

1993. december 30., csütörtök

4 «ÚJSÁG

DUNAFÖLDVÁR - PAKS ÉS KÖRNYÉKE

Zenére tanítani

Hartmann József

Életre ítélve

Hartmann József jövőre immár 20. éve lesz a paksi zeneiskola igazgatója. Szekszárdi születésű, s a zene mellett még kisgyermek korában kötelezte el magát, Véghelyi Miklós bácsi legendás hírű úttörőzenekarának tagjaként. Akkoriban a csapatból több mint 10-en választották a zenei pályát, s ez nem lehet véletlen.

— Volt-e ennek előzménye a családban, akad-e más zenész is a famíliából?

— Nekem is, mint a család minden tagjának, a műszaki pályát szánták a szüleim, ennek nálunk hagyományai voltak. Nem is örültek igazán, mikor közöltem, a pécsi - akkori nevén - művészeti gimnáziumban akarok tovább tanulni. Úgy lett, ahogy szerettem volna, s a művészeti gimnázium után egyenes út vezetett a zeneművészeti főiskolára. Pécsi éveim alatt játszottam szimfonikus zenekarban, fúvószenekarban - a hangszerem a harsona - ez volt az az időszak, amikor teljesen eljegyeztem magam a zenével. Mivel megyei ösztöndíjas voltam, vissza kellett térnem Tolna megyébe tanítani, de már nem egyedül jöttem. A feleségem évfolyamtársam volt a főiskolán, ott ismerkedtünk meg és szerettük meg egymást.

— Rögtön Paksra kerültek?

— A paksi zeneiskola akkoriban a szekszárdi „leány- vállalata" volt, mindketten ide kerültünk tanítani. Az iskola egyre jobban fejlődött, s 1974-ben elért egy olyan szintre, hogy önálló intézmény lehetett, 1974. januárjában engem nevezetek ki igazgatónak.

— Jövőre tehát 20 éves jubileumot ünnepelnek.

'■— Igen, mégpedig érdekesen alakulnak a dátumok. A zeneiskola önálló intézményként jövőre lesz 20 éves, pontosan 10 éve lesz, hogy ebbe az épületbe költöztünk 1984-ben, s a tervek szerint 1994-ben indul Pakson az alapfokú művészeti iskola. Az már egy magánjellegű jubileum, hogy a lányom is jövőre lesz 20 éves.

— A tervezett alapfokú művészeti iskolával kapcsolatban elég sokféle véleményt hallani, többek között azt is, minek egy ilyen kis városnak efféle intézmény, s egyáltalán a képzés jellege sem egészen világos sokak számára.

— A művészeti alapiskola létrehozását nagyon a szívemen viselem. A paksi önkormányzat - s számomra ez igazán kellemes meglepetés - bár jórészt műszaki, reál beállítottságú emberekből áll, határozottan kultúra-párti. Az alapiskola gondolata akkor vetődött fel, amikor megtudtuk, hogy megürül a régi Béke szálló épülete. A pécsi művészeti iskola mintájára már régóta szerettem volna valami hasonlót szervezni a városban, az ötlethez partnernek mutatkoztak a kollégák, pedagógus-társak, s az Önkormányzat is. Szeretnénk megértetni, hogy itt nem valamiféle extravagáns, agyonspecializált képzés folyna, a zene mellett a társművészetekre, a

táncra, a képzőművészetekre is oktatnánk a gyerekeket. A cél egy általános művészeti képzés adása lenne, „utánpótlás" a művészeti gimnáziumba, ahol már specializálódik a képzés. A zeneiskolai oktatás keretében igen szűk a kitekintés a társművészetekre, a zeneművek keletkezésének korára, körülményeire, pedig ez is kell ahhoz, hogy egy művet igazán jól el lehessen játszani. Ez az alapiskola nemcsak a gyerekek számára lenne nagyon hasznos, az egész város profitálhat belőle. Meg kell mondanom, az ügy nem halad simán, vannak anyagi természetű problémák, de bízom benne, hogy mégis beindul szeptemberben.

— Hogyan kell, hogyan lehet zenére oktatni a gyerekeket?

— A zeneoktatást csupán munkának tekinteni nem lehet. Alapvető a zene szeretete, s nagyon fontos a tanár személyisége. Először engem, mint tanárt kell a gyereknek elfogadni ahhoz, hogy megnyerjem a zene számára. Ez egy nagyon szubjektív műfaj, ráadásul készség-tárgy is. A zenéhez sokféle úton lehet közelíteni, kell hozzá képzelőerő, kombinációs készség, s tanítani nem lehet mindig ugyanúgy, egyféle pedagógiai módszert alkalmazva. Azért lettem zenetanár, mert a tanári szabadság ezen a pályán jobban érvényesül, mint máshol. Zenét tanítani, a szó szigorú értelmében nem lehet, inkább úgy mondanám: megtanítjuk a gyerekeket arra, hogyan tanulják meg a zenét.

Venter Marianna

Fotó: Garay Előd

1944-ben 365 zsidó származású dunaföldvári lakost vittek el koncentrációs táborba, munkaszolgálatra, s közülük tizen jöttek vissza, és csupán öten vannak ma is életben. Egyikük Gallai Lajosné, az Auschwitzot megjárt 71 esztendős asszony. Régi földvári kereskedő család sarja, a Wirth bolt három generáción át működő üzlet volt.

— A családunk Tabról származott 1853-ban települt ide ükapám, ő még textiles volt. Dédapám 1898-ban nyitotta meg szatócsboltját. Hatévesen kezdtem beletanulni a kereskedőszakmába, bár inkább tovább szerettem volna tanulni, tornatanárnak készültem. Auschwitzban olyan borzalmak átélője voltam, amelyeket nem lehet elfelejteni. Én azonban visszajöttem, életre voltam ítélve.

1945. április 30-án jöttem haza, 22 évesen 30 kilósán. Komáromnál megcsókoltam a hazai földet. A házunkon kívül szinte semmi sem maradt. 1946-ban nagymamám nevére jogfolytonossági alapon ipar- engedélyt kaptam, s csak 47-ben került a nevemre az üzlet. A háború után csak cserébe lehetett árut beszerezni. Vittem a tojást Pestre és hoztam érte sót, élesztőt, amit tudtam.

1949-ben felajánlottam az áfésznek a boltomat. Nehéz volt, hozzászokni a másfajta szemlélethez, de fiatal voltam, megszoktam, megszerettem a nagy kollektívát.

Gallai Lajosné

A maiak inkább eladók és nem kereskedők. Egy igazi kereskedő soha nem mondhatja azt, hogy nincs, legfeljebb azt, hogy a jövő héten kapok árut, vagy ajánl valami mást. Valamikor nagyon meg kellett fogni a vevőt, mert mi éltünk a vevőből, ezt így nevelték belénk.

Semmiben nem érzem másnak magam, az uram keresztény, én nem vagyok vallásos, magyarnak érzem magam. Mi, akiket úgy vittek el, ma- gyamótákat énekeltünk, s volt aki megkérdezte, hogy ti miért ettől sírtok? Miután hazakerültem hívtak mindenhová Svédországba, Amerikába, Izraelbe, de én nem tudnék elmenni nemhogy Magyarországról, de innen sem.

Nekem a haza Dunaföld- várt jelenti.

Dr. Velis Béláné

„Édes" vállalkozás

Mihez kezdjen egy sportot főfoglalkozásban űző agilis fiatalember, ha vége kosaras-karrierjének? Ezt a kérdést tette fel magának a paksi Kovács Gábor is, az ASE volt kosarasa, s aztán úgy döntött, vállalkozásba fog. Dunamix Bt. néven idén márciusban indult a kétszemélyes vállalkozás, társa, Mészáros János sem született kereskedő, azelőtt katonatiszt volt.

Először konzervek és üdítőitalok forgalmazásával kezdték, aztán „édesebb" dolgok felé fordult a figyelmük. Jelenleg édességeket, főként csokoládét szállítanak Tolna, Baranya és Somogy megyében viszonteladóknak, mégpedig

nem akármilyen termékeket, igen jó minőségű külföldi áruk egyedüli forgalmazási jogát sikerült megszerezniük. Több mint 200 ügyfelük van, s mint Kovács Gábor megjegyzi, lassan beindul a bolt. Sikerük titka egyszerű: egy lépcsőt küktatva, egyenesen a gyártótól szállítanak a kereskedőhöz, s így elérik, hogy áraik versenyképesek maradjanak.

Persze, jó érzékkel, nemcsak egyetlen lábon áll a vállalkozás, a forgalmazás mellett vállalkozói és befektetési tanácsadással is foglalkoznak, s egy új hirdetési lap kiadásában is érdekeltek.

vem

Földvári

programok

Január 7-én ünnepélyes évzáró 18 órától a művelődési házban. Fellép Miskolczi Mária népdalénekes.

Téli esték sorozat a művelődési házban:

Január 10-én 18 óra: Duna- földvár fejlesztési lehetőségei. Kiss János polgármester.

Január 17-én 18 óra: Az ÁNTSZ szerepe. Dr. Bezerédy Márta főorvos.

Január 24-én 18 óra: A Földművelésügyi Hivatalok szerepe és feladata. Bea József hiv. vez.

Január 31-én 18 óra: A fáraók földjén. Pásztor Emilia régész.

Pro Űrbe díjasok I.

A „testvérvárosi" Stenger Pál

Stenger Pál (jobbról) átveszi a kitüntetést

A Stenger família Schafen- burg (Bajorország) környékéről, a Kari-völgyből érkezett a XVIII. században erre a vidékre. Stenger Pali bácsi a hatodik generációt képviseli a szorgalmas iparos-földműves családban. Mint nevetve mondja, azért csak a hatodik generáció, mert egyik őse igencsak későn hajtotta a fejét a házasság igájába.

Dunakömlődön született 1925. novemberében, a családban összesen négy gyermek volt. A polgári iskola padjait Pakson koptatta, utána kereskedelmi szakmát tanult. Később írnokként dolgozott szülőfalujában. A második világháború idején ő is megkapta a behívóparancsot, 1944. augusztusában, a háborúból és a fogságból 1945. szeptemberében tért vissza édesapjával együtt. Csodaszámba ment, hogy apa és fia együtt jött meg a fogságból, ráadásul szintén katona bátyja még előttük hazatért.

— A bátyám lakodalmát tartottuk, s másnap hajnalban, 1946. május 29-én trombitás ment végig Kömlődön, s megtudtuk, a kitelepítettek első csoportjában vagyunk, 10 órakor jönnek értünk parasztkocsival, s irány a paksi vasútállomás, utána meg a nagy

bizonytalanság. Az asszonyok azonnal kenyérsütésbe fogtak, hogy legalább az legyen az útra. Itt kellett hagynunk mindenünket, a házat, a bent- lévőt, a földet, hátunkon kis batyu ennivalóval, ruhaneművel, ezzel-azzal, ami a 25 kilós pakkba belefért. Majd' 20 év telt el, hogy újra kömlődi földre tettem a lábam...

A család június 12-én érkezett meg a bajororoszági Rei- chertshofenbe, azóta is ott élnek. Pali bácsi volt aztán napszámos és kőműves, kereskedő, kocsmáros, végül nyugdíjba vonulásáig biztosítási ügynök. Házasságot

1972-ben kötött, mint mondja elég későn, egy leánya van, aki 21. éves. Szülőfalujába és Paksra 1961-ben látogatott először, a polgári iskolás osztálytársai hívták 25 éves találkozóra. Azóta sem hiányzott egyről sem.

Nagy erővel és energiával vetette bele magát a testvárvá- rosi kapcsolat létrehozásába, bizony nagy merészség volt ez akkoriban, sok levelezés, megbeszélés, követségi látogatás kellett hozzá. Mint Pali bácsi mondta, a munkája most az, hogy életben tartsa a kapcsolatot, a találkozást, a barátságot a két nép fiai között.

A munkanélküliség, és ami csökkent

A december 20-i összesítés szerint 782 a regisztrált munkanélküliek száma Dunaföldváron. Az átképzésen lévőkkel és az egyéb támogatásban részesülőkkel együtt 924-en vannak. A regisztrált állomány több mint egynegyede jövedelempótló támogatást, járadékot viszont 428 személy kap. Valamivel csökkent a pályakezdők száma, ók 74-en vannak.

Pangás. Tömören így jellemezhető az évvégi munkaerőhelyzet Dunaföldváron. Bejelentett álláshely nincs. November 18-tól mindössze 10-en találtak maguktól munkát, három személy a munkaügyi központ közvetítésével jutott álláshoz. A fluktuáció minden hónapban hasonló mértékű. A munkanélküli állomány kezd „megmerevedni".

—- Mennyi a valóságtartalma a földvári helyzet tükrében a Munkaügyi Minisztérium azon híradásának, miszerint csökken Magyarországon a munkanélküliség? - kérdeztük Révész Fe- rencnét, a földvári munkaügyi iroda vezetőjét.

— Az ellátottak száma csökken, nem a munkanélkülieké. A jövedelempótló támogatásban részesülők aránya nő, számuk most 214. Az állomány egyharmad része semmilyen ellátásra nem jogosult.

A kirendeltség vezetője szerint az eddigi tapasztalatok alapján január-februárban felélénkülhet a munkaerőkereslet. Jövőre Non stop ABC, autóbontó nyílik a városban, előbbi 9, utóbbi három főt visz el munkanélküliek táborából, valamint átadnak egy üzemrészt a Bissau Gázgyárban. De könnyen előfordulhat, hogy az ott dolgozók nem a nyilvántartott állástalanok köréből kerülnek ki. Szintén jövőre várható az Avanti üzemanyagbázis beindulása, amely földváriakat is foglalkoztat majd nagyobb számban. Tizenkét fős létszámleépítést jelentett 1993. második félévben a Virágzó Szövetkezet, ez azonban eddig nem valósult meg.

Az év elején tehát várható némi valós pozitív irányú változás és ekkor dől el az is, hogy a megyei munkaügyi tanács finanszírozza-e, tudja-e finanszírozni a közmunkások, a foglalkoztatott munkanélküliek alkalmazását. Földváron '92-ben negyven főt foglalkoztatott a Kommunális kft ez a létszám mára 32-re apadt, fizetésük 70 százalékát a munkaügyi központ, 30 százalékát pedig a város állja. A közmunka egyes vélemények szerint a régi vattaemberekhez hasonló helyzet, durván szólva a piacon eladhatatlan felesleg.

— Kinek jó ez a már indulásakor is átmenetileg tartott foglalkoztatási forma?

— Kicsit mindenkinek - mondja a fő munkaadó, a Kommunális Kft vezetője, Csesznek János, de hozzáteszi: lehetne másképp is csinálni, ennél többet lehetnek kihozni a dolgozókból. Egy „rendes" munkahelyhez viszonyítva itt a teljesítmény 40-50 százalékos. Csesznek János az intézmény morális oldalát tartja fontosnak, hisz amíg a dolgozó tudja, hogy be

kell jönni dolgozni, addig nem szokik le a munkáról.

Ez a forma jó a városnak, hiszen olcsó munkaerő végzi az ároktisztítást, parkrendezést, de ennek keretében alkalmazzák például a mezőőröket is. Jó azoknak a szakmunkásoknak, akik valóban megalázónak érzik a munka- nélküli járadékot, dolgozni akarnak a pénzükért és megelégszenek a maximum 15-16 ezer forintost bruttó havi jövedelemmel. Jó azoknak, akik a néhány napi munka után felvett előleggel, angolosan távoznak. Nem jó viszont azoknak, akiket adóssághátralékuk itt is utolér, nekik feketén kell folytatni. És persze jó a munkaügyi központnak, a közmunkások egy kicsit ki vannak kapcsolva a nyilvántartásból. A jórészt képzetlenekből álló csapaton belül nagy a mozgás, körülbelül 40-50 százalékuk dolgozott egy egész éven át közmunkásként. Igaz, van olyan, aki már harmadik éve, sőt olyan is akad, aki a munkanélküli járadék, a „segély" helyett rögtön a közmunkát választotta. A mobilitást elősegíti az is, hogy bizonytalan foglalkoztatásuk anyagi háttere, a 70 százalékról szakaszosan kellett tárgyalni a munkaügyi központtal, amely annak ellenére, hogy nyilvánvalóan tüneti kezelésről van szó, elviekben mindig, s ha tehette anyagiakban is támogatta a közmunkát. A káefté a most foglalkoztatott létszámra jövőre is benyújtja igényét, ha pénz lesz, a közmunka is marad Dunaföldváron. Tóth Ferenc

Ön mit kérdezne?

Válaszol a képviselő

Lovas Tibor paksi olvasónk arra kíváncsi, az országgyűlésen miért szavazott nem-mel Figler János országgyűlési képviselő abban a tárgyban, hogy kapjanak-e többet az ön- kormányzatok a működési területükön befolyó személyi jövedelemadóból 30 százaléknál. Az képviselő úr válasza:

■— A kérdéses szavazat leadásánál a költségvetés ismert nehéz helyzete motivált. A költségvetés finanszíroz olyan országos intézményeket, mint a belügy, hadügy, oktatásügy, egészségügy, azaz az ország működőképessége fenntartásának terheit kénytelen viselni. Számomra ez abszolút prioritás.

vem

Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk a Paks és környéke, valamint a Dunaföldvári oldalak minden kedves olvasójának:

Venter Marianna Tóth Ferenc