Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-30 / 305. szám
DUNAFÖLDVÁR - PAKS ÉS KÖRNYÉKE (4. oldal) 1993. DECEMBER 30. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 16,30 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 305. SZÁM Jövőre mintegy 340 millió forint áll rendelkezésre az aktív foglalkoztatás-politikai célokra Tolna megyében. (írásunk a 3. oldalon olvasható.) Mai számunkban: A félrelökött orosz tábornok Félrelökött egy orosz tábornokot Albert Gore egyik testőre az amerikai alelnök e hónapban Oroszországban tett látogatása alatt. A testőr durva eljárásáértért Thomas Pickering, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete kért bocsánatot. A szentpétervári Pulkovo repülőtéren a testőr durván félretaszította Szergej Szelezs- 'i nyev vezérezredest, Szentpétervár katonai parancsnokát, aki a fogadási ünnepségre érkezett a repülőtérre. Miss France ’94 A szakértőkből álló zsűri, no meg közel százezer tv-néző szavazatai alapján szerdára virradóra eldőlt a Miss France '94 címért folytatott verseny sorsa: a boldog győztes egy barna hajú, 21 éves, 1 méter 76 centiméter magas hölgy, Valérie Claisse lett. Miss France '94 eddig egy nantes-i cég alkalmazottja volt, de győztesként nem sok ideje lesz munkája folytatására, ő képviseli ugyanis Franciaországot az 1994-es Miss Europe, Miss Monde és Miss Uni- vers választásokon, s számos reklámszerződés is várja. Vádbeszéd a kompbaleset ügyében Elhangzott a vádbeszéd a lengyel Heweliusz komphajó szerencsétlensége ügyének tárgyalásán a szczecini Tengerhajózási Kamara ülésén. Mint emlékezetes, a január 14-iki katasztrófának 55, köztük öt magyar áldozata volt, s a hajó elsüllyedését csupán a legénység kilenc tagja élte túl. Á vádló szerepét betöltő Jerzy Jurewicz kapitány beszédében ugyan elismerte, hogy formálisan minden rendben volt a hajóval, mégis úgy vélte, hogy a rettenetes viharban a kapitánynak nem lett volna szabad kifutnia a tengerre. Felhivta a figyelmet arra is, hogy januárban, a komp utolsó útja előtt öt meghibásodás történt a hajón, amiből csak egyet jelentettek a tengerészeti kamarának. A tragédiát tetőzte, hogy szervezési hibák miatt csak késéssel indult a mentőakció. Szilveszteri készülődés Szilveszteri „csemege" a húskombinátból Az idei év hátralévő egy-két napja már a szilveszteri előkészületekkel telik. A vidám hangulat mellett arra is kell gondolni, milyen étel kerüljön az asztalra, s éjfélkor milyen pezsgőt bontsanak az újévet köszönteni szándékozók. Ki hogyan készült fel a szilveszteri hajrára? - kérdeztük az ellátásunkról gondoskodó cégeket. Húskombinát Mint minden évben, az idén is a legnépszerűbb szilveszteri csemege a virsli lesz. A tavalyinál 50 százalékkal többet, mintegy 90 tonnát gyártottak a szekszárdi húskombinátnál, tudtuk meg Kovács Róbert termelési igazgatótól. A gyártása szerdán délelőtt fejeződött be, ma pedig az üzletekbe juttatják el. Csupán érdekesség: a 1,5 millió darab virsli 270 kilométer hosszú. És mindezt nem fagyasztva, hanem előhűtötten, frissen szállítják az üzletekbe. Kiegészítőként - közel 7 tonna - debrecenit, koppány-párost is (Folytatás a 2. oldalon.) • • Ötéves program a levegő- tisztaságért Az erősen szennyezett levegőjű térségek helyzetének javítását szolgáló ötéves programot fogadott el a kormány. A határozat külön kiemeli Százhalombatta levegőminőségének javítását és szól a hő- erőművi, a kőolajipari, cementipari, vegyipari, kohászati, gyógyszeripari, hulladékégetési szennyezések mérsékléséről is. Baleset A gépkocsivezetők nem okultak az elmúlt napok fekete krónikájából, amit a tegnapi nap is bizonyított. Délután 12 óra 25 perckor ugyanis a 6-os főúton, a bonyhádi kereszteződésben baleset történt. H. Ferdinánd nyugdíjas német állampolgár személygépkocsijával a Stop táblánál nem adott elsőbbséget a főúton közlekedő E. József tolnai lakos által vezetett személygépkocsinak, és a két autó összeütközött. E. József nyolc napon túli sérülésekkel került kórházba. A keletkezet anyagi kár körülbelül 900 ezer forint. Evakuálás Szarajevóból Szarajevóból kedden mintegy 1100 embert tudtak kimenteni. A nagyszabású evakuálás során végül állítólag azonos arányban szállítottak el a boszniai fővárosból szer- beket, horvátokat és muzulmánokat. A terv szerint mintegy nyolcszáz muzulmán és horvát került a csoportba, s csak 160 szerb kapott volna helyet. Később szerb követelésre megváltozott az arány. Harcok Útlevélügyek intézése: csak az önkormányzatoknál A külföldre utazók bizonyára tudják, hogy útlevelük kiváltásának, érvényessége meghosszabbításának eddig két útja volt: vagy a rendőrség helyi szerveihez, vagy az ön- kormányzatokhoz nyújthatták be igényeiket. Az új évtől a rendszer megváltozik, január elsejétől útlevélügyeinkkel csak a helyi önkormányzatokhoz, illetve egyes, sürgős esetekben a köztársasági megbízotthoz fordulhatunk. Kanadai kéksapkások kalandjai Boszniában A kanadai védelmi minisztérium szóvivője kedden Ottawában megerősítette, hogy boszniai szerbek a múlt héten 11 kanadai ENSZ-katonát a Szarajevó közelében lévő Vi- soko város mellett foglyul ejtettek és több órán át fogságban tartották őket. A szóvivő elmondta: a katonáknak megparancsolták, hogy felemelt kézzel álljanak a falhoz, majd fejük fölé célzott lövéseket adtak le rájuk. A kanadai katonákat csak több óra elteltével, egy szerb tábornoknak a helyszínre érkezése után bocsátották szabadon. Közülük senki sem sebesült meg, de rettenetes megrázkódtatáson estek át. Három kanadait megfigyelés céljából még most is kórházban tartanak. Göncz Árpád a választások kiírásáról Göncz Árpád köztársasági elnök az Országgyűlés téli ülésszakát megelőző napokban teszi közzé határozatát a választások kiírásáról. Ez lehetővé teszi, hogy az Országgyűlés közvetlenül a téli szünet után - tíz napon belül - megválassza az új Országos Választási Bizottság titkárát és négy tagját. Kónya Imre „hószemléje" A helyszínen tájékozódott szerdán a havazás miatt kialakult közlekedési nehézségekről Kónya Imre belügyminiszter. A belügyminiszter útjának - amelyet helikopterrel tett meg -, első állomása Hegyeshalom volt, azt követően Szombathelyen, Szentgott- hárdon majd Zalaegerszegen szállt le. E helyeken Kónya Imre megbeszélést folytatott az önkormányzatok és a Határőrség helyi vezetőivel. Garanciákat kérnek a lakásbérlők Január közepéig nem bírságolja az APEH a taxisokat Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a pénzügyi kormányzat döntésével összhangban, tájékoztatja a személytaxi szolgáltatást végzőket, hogy a taxaméterek határidőre történő beszerelésének és hitelesítésének nehézségeire tekintettel 1994. január 15-éig nem bírságolja azokat a taxisokat, akik 1993. évben igazoltan megrendelték a taxaméterek beszerelését, de a forgalmazó, illetve a szerviz azt csak a fend időpontig végzi el. A forgalmazók által igénybe vehető kedvezmény 1993. december 31-e után beszerelt taxaméterek esetében a PM rendelet szerint változatlanul 20.000 forint. Az APEH ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy nyugtaadási kötelezettség teljesítésére csak a hivatal által jóváhagyott készülék típusok alkalmazhatók (PRINTAX, RASE93, ECO- METER NT-93, HALE MCT-04, FEVITA-X, DIGITAXI- PRINT). Határhelyzet Átjárható valamennyi határátkelő a nyugati szakaszon - közölte szerdán délelőtt a Határőrség szóvivője. Krisán Attila ezredes elmondta, hogy Hegyeshalom megközelítése továbbra is körülményes, mert a mostoha útviszonyok miatt sok a baleset, és ezért akadozik a forgalom. A szóvivő arról is beszámolt, hogy Tompánál és Röszkénél rendkívül élénk a forgalom, befelé 4-5 órás várakozás alakult ki. A bevásárlók valószínűleg ki akarják használni az alkalmat, hogy az év végéig még nem kell kiutazási illetéket fizetniük. Ismert, hogy január 1-jétől a szerb hatóságok a kilépő állampolgáraiktól személyenként 10 márkát kérnek majd, a személyautók után pedig további 30 márkát kell fizetni. Boszniában A muzulmán csapatok Kö- zép-Boszniában újabb támadást indítottak kedd este a horvát védelmi vonalak ellen Vitéz és Busovaca környékén, Zenica, Kakanj és Visoko felől érkeznek friss erők a körzetbe. Karácsonykor már volt egy nagyszabású muzulmán of- fenziva a Lasva völgyében, akkor sikeresen ellenálltak a horvátok. Törvényes garanciát kell adni a lakásbérlőknek arra, hogy bérleményüket milyen áron vehetik meg, és arra is, hogy hosszú távon kiszámíthatók legyenek a lakbérek. Ezt Battha Pál, a Lakásbérlők Egyesületének főtitkára jelentette ki az MTI-nek, reagálva a Belügyminisztérium politikai államtitkárának szerdán megjelent nyilatkozatára. A főtitkár szerint beláthatatlan következményei lennének annak, ha a jogszabály csak ajánlott árat határozna meg a bérlakások privatizációjára. Battha Pál rámutatott: az Alkotmánybíróság valóban megállapította, hogy a piaci érték 50 százalékában maximált eladási ár súlyosabb terhet jelent az elidegenítésnél, mint a jelenleg még mindig hatályos 1969-es kormány- rendelet, amely szerint a legmagasabb vételár a forgalmi érték 15-70 százaléka lehet. Szilveszteri rakétákat foglalt le a rendőrség Ennek a tűzijátéknak lőttek A szilveszteri bolondozások már-már elengedhetetlen kelléke hazánkban (is) a pirotechnikai eszközök egyre szélesedő tárháza. Igaz, a megdöbbentő hírek közben felrobbant petárdákról, megvakult gyerekekről, csak az efajta „mulatozások" után jutnak tudomásunkra. A szilveszteri botcsinálta pirotechnikusok minden évben megszedik a maguk „áldozatait". Akik - zömében gyerekek, fiatalok - használják ezeket a nemrég kormányrendeletben közbiztonságra veszélyes eszközöknek minősülő tárgyakat, egészen biztos, hogy nem mérik fel a veszélyt. De vajon a felnőttek, akik árulják, felmérik-e? Valószínűleg ők sem. A csillagszóró és a gyufa kivételével mindenfajta ilyenkor használatos pirotechnikai eszköz forgalmazását, használatát külön engedélyhez köti a jogszabály. A napokban egy szekszárdi kereskedőnél 585 darab, tűzijátékhoz alkalmas, különböző méretű rakétát foglaltak le a járőrök. A bajai vasútállomáson Tolna megyei fiatalok petárdát robbantottak, s rendőrök karjaiban kötöttek ki. ők Ausztriából hoztak száz darabot, melyből már el is adtak, robbantottak is, de a nagy részét a rendőrök lefoglalták. Hogy veszélyes mulatság ez az alkalmi tűzijáték, ahhoz az évi baleseti statisztikák alapján nem fér kétség. Hogy drága, az is bizonyos, hiszen ha a rendőrök - akik mostanában még fokozottabban figyelnek a robbantgatókra - lefoglalják, elkobozzák, a kereskedők esetében sok ezer, tízezer forint értékű árut, s mellé még szabálysértési eljárás is indul. Ennek számszaki „végeredménye" akár harmincezer forintos bírságba is torkollhat, feltéve, ha közben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg. Gergelics Zsóka