Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-28 / 303. szám
1993. december 28., kedd MEGYEI KORKÉP «ÚJSÁG 3 Szilveszteri bál Hőgyészen Hőgyészen, a helyi művelődési házban „BUÉK '93" címmel tartanak óévbúcsúztató szilveszteri bált, december 31-én. Az este nyolc órakor kezdődő mulatságon sok meglepetés várja a vendégeket, a tombola fődíja pedig egy élő kismalac lesz. A hangulatos zenéről a Treff együttes gondoskodik majd. Egészségügyi centrum Duna- szentgyörgyön Dunaszentgyörgyön kialakítottak egy egészség- ügyi centrumot, melyben a gyermekorvosi, a fogorvosi rendelő, valamint a védőnő rendelője kap Í majd helyet. A Béke tér 12. szám alatti épületben nemsokára megkezdi rendelését a gyermekorvos. A helyi önkormányzat pályázatot nyújtott be az Egészségbiztosítási Igazgatósághoz, hogy a gyermekorvos bérének finanszírozását támogassa. A telefonhelyzet Dunaszentgyörgyön jónak mondható. A Matáv illetékeseinek ígérete szerint 1994. tavaszára megcsör- renhetnek az első telefon- készülékek, A település 261 lakosa fizetett elő az önerős telefonra és további negyvenen jelezték igényüket pótlólagosan. A befizetett 40 ezer forintból 20 ezer forint - a vonal bekötése után - letelefonálható. Óévbúcsúztató Tamásiban Tamásiban, a Diákcentrumban Óévbúcsúztatót bulit tartanak december 30-án. A bulira minden érdeklődő fiatalt szeretettel várnak a Diákcentrum házigazdái. A Diákcentrumban a szünidő alatt minden nap várják a gyerekeket. A házban délután manuális, játékos vetélkedők várják az érdeklődőket. A gyerekek díszeket, apró, de egyszerű tárgyakat készíthetnek. A ház nyitva tartása alatt Nintendózni is lehet. Előadás: A Biblia világa A Babits Mihály Művelődési Ház hat részes előadás-sorozatot indított szeptemberben „A Biblia világa" címmel. Az előadás-sorozat következő programja 1994. január 5-én lesz, este 18 órai kezdettel Szekszárdon, a művelődési ház társalgójában. Az egyes előadásokon irodalmi, zenei, képzőművészeti alkotások elemzésére is sor kerül, és természetesen a felvetődött kérdéseket is megbeszélik a jelenlévők. Ezúttal „A sa- máriai asszony" címmel tart előadást Reisinger János, irodalomtörténész. A véradás életet menthet A Tolna megyei Ön- kormányzat Kórház Vértranszfúziós Állomása véradást szervezett 1994. január 3-án. A véradásra reggel nyolc és délután három óra között lehet jelentkezni Szekszárdon, a véradó állomáson. Minden 18 és 60 év közötti egészséges állampolgárt várnak. Izmosodó liberális blokk Atomhulladék II. Franciaországi tapasztalatok Deutsch Tamás: „Nagy a változás iránti igény" Az év vége szinte mindenütt a visszatekintések, a számvetések ideje. Ezt vallja Deutsch Tamás, a Fidesz alel- nöke is, aki a múlt héten tartott politikai összegző előadást Bátaszéken, a művelődési házban. — Természetesen csak a saját magam által végzett számvetést tudom részletezni - mondta Deutsch Tamás a vele készített interjú bevezetéseként. — Úgy gondolom, hogy az idei év a nagypolitika és a Fidesz számára egyaránt nehéz időszak volt. Sajnos, továbbra sem kerültek el bennünket azok a negatív folyamatok, melyek következtében a kormány képtelen volt megbirkózni az előtte álló feladatok jó részével. A válság tovább mélyült, jóllehet az okokért nem minden esetben ez a kormány a felelős. — A Fideszt megkímélte a válság? — Mi is nehéz „munkásévet" hagytunk magunk mögött. Három év óta most először történt meg, hogy a Fidesz népszerűségének mértéke nem növekedett látványosan. Sőt, át kellett élnünk egy olyan időszakot, amikor éppenséggel csökkent a népszerűségünk. — A Fodor-ügy miatt? — Nem hiszem, hogy csak erről van szó, bár a nyilvánvaló negatív hatást kár lenne tagadni. — A Fidesz egyébként hisz a sokak által manipulatívnak tartott közvélemény kutatásoknak? — Komolyan vesszük ezeket a vizsgálatokat, melyek szerint egyes mutatókat tekintve jelenleg az MSZP-vel van egy szinten a népszerűségünk. Természetesen az igazi eredményeket majd a választások mutatják meg. — A fiatal demokraták ebben az évben kötötték meg együttműködésüket a szabad demokratákkal. Ez a sikerek közé tartozik. — Ez valóban fontos fegyverténynek nevezhető. A politikai partnerkeresés folyamatában azonban sikerült megegyeznünk az Agrárszövetséggel és a Vállalkozók Pártjával is. Egyre jobban izmosodik a liberális blokk, mely együttműködve indul a választásokon, s ez sokat sejtető az elkövetkezőkre nézve. — Deutsch Tamás szerint mit hoz a jövő? — Az bizonyos, hogy az emberekben nagy a változás iránti igény, s ez kétségkívül kifejeződik majd a parlamenti választásokon. Úgy vélem, az ország politikai térképe, a kormány összetétele gyökeresen más lesz, mint jelenleg. Ha az esélyeket latolgatjuk, akkor szerintem ma két párt bízhatna a győzelemben: a Fidesz és az MSZP. A kérdés ebből következően az, hogy liberális, avagy szocialista-szociáldemokrata program köré szerveződik-e az új kormány. Ez nem közömbös az ország jövőjét tekintve. -szeriFotó:Degré Gábor A Kapos óránként húsz centit áradt A jelenlegi időjárás bizony fittyet hány a tudósok azon elméletére, hogy a Föld kiszáradni, elsivatagosodni készül. Európa folyói áradnak, sok helyen már ki is léptek medrükből. Nálunk is emelkedik a vizek szintje, de egyelőre még azt mondhatjuk, hogy jól jön, elfér az égi áldás. A Tolna megyei helyzetről Klingl Béla, a területi vízügyi igazgatóság szakaszmémöke adott tájékoztatást. Elmondta, hogy az ünnepek előtt - 23-án - a Kapóson készültséget rendeltek el, mert az óránként húsz centit áradt. Legmagasabb vízszintje 423 centi volt, amihez hasonló értéket az elmúlt öt évben nem mértek. Karácsony másnapjára 301 centiméterre ment vissza a Kapos, de most, az újabb esőzések miatt megint enyhén árad. A Duna várhatóan ma tetőzik, de készültség elrendelésére, még első fokúra sincs szükség egyelőre. (Erre akkor kerül csak sor, ha a paksi vízmércén „megnyalják" a hullámok a 600-as számot.) Különféle egyéb intézkedések viszont történtek a vízügynél. A bátai szivattyútelep napi 24 órán át üzemel, egyes zsilipeket lezártak, másokat kinyitottak. A Sió nem tud a Dunába folyni - mivel annak szintje a magasabb -, hanem visszafelé árad. Most van hát lehetőség a holtágak feltöltésére. A kutyatanyai zsüip megnyitásával elkezdték a vízbetáplálást a tolnai Holt-Dunába, és működik a dombori szivomya is a faddi holtágnál. - Wy Mottó: „Minden ország lét- szükséglete, hogy kellő energia- mennyiség álljon rendelkezésre. Flazánk villamosenergia-termelé- sének 48%-át nukleáris erőmű állítja elő. Mint minden termelésnél, itt is keletkezik hulladék, amit valahol el kell helyezni. Történetesen ezek a hulladékok rá- dióakívak, tehát speciális kezelést és tárolást igényelnek." * A kis- és közepes aktivitású rádióaktív hulladékok elhelyezésének bemutatására indította a Paksi Atomerőmű Rt. azt az autóbuszt, amely a helyi - pontosan - a bátaapáti, grábóci, mórágyi, mőcsényi, udvari és megyénkén kívüli községek közül fazekasbodai, erdősmecskei önkormányzatok képviselőit, valamint az erőmű néhány szakemberét vitte franciaországi tapasztalatcserére, látogatásra. A következő napokban a felsorolt Tolna megyei községek képviselői mondják el tapasztalataikat az útról, ABC sorrendben. Ezek a falvak járultak hozzá, hogy területükön az atomerőműben keletkezett hulladéktároló helyének kijelölésére kutató fúrásokat végezzenek. Grábóc Dér Lajosné polgármester-helyettes, Hegedűs Sán- domé és Túróczi Lászlóné képviselték Grábóc községet. — A szociális otthonban dolgozom, mint szakácsnő - mutatkozik be Hegedűs Sán- domé. — A polgármester kért, hogy menjek el Francia- országba, mert a testület tagjai valamilyen oknál fogva nem mennek. Én nem tudtam semmit erről a hulladéktemetőről és nem is így képzeltem el, de azt mondom, nem kell félni, beleegyezhet mindenki, hogy itt is lehet Uyen atomtemető. — Személy szerint én elleneztem a tároló építését - szögezi le mindjárt az elején Túróczi Lászlóné. Azt mondtam bárkinek, akivel az utcán találkoztam, hogy kár lenne a gyönyörű környezetünket beszennyezni. Fogalmam nem volt, hogy milyen, de az a szó, hogy temető, az bennem mindig viszolygást keltett. A temetőben ugye néhanapján meglátogatjuk a halottainkat és lassan elfelejtődik minden. Úgy képzeltem el, hogy valamilyen betonlétesítményben, valamilyen hordóban tárolt hulladékot elföldelnek, és azt ott hagyják. A veszélyben sem azonnali robbanást képzeltem, hanem lassú folyamatot. Ez a tanulmányút megváltoztatta a véleményemet. Jó volt, hogy szakavatott emberekkel tudtam találkozni. Ók bemutatták mindazt, amit itt csak tervezgetünk. A temető szót szeretném elfelejteni. Ez egy tároló, ami roppant biztonságos, ahol őrzik, védik a környezetet, az emberek egészségi állapotát. A tároló területén folyamatosan dolgoznak, tehát nem elfelejtett valami. Ellenőrzik naponta. Dr. Búj- dosó Ernő úrral, aki az Országos Atomenergia Bizottságot képviselte, utazás közben is sokat beszélgettünk. Elmondta és megmaradt bennem, hogy az atom feltalálásával egyidőben a védekezést is kidolgozták. A legkisebb figyelmeztető jelre azonnal tudnak regaálni. Nem kell tehát félni. Hallottuk, hogy ott is idős emberek voltak és a tároló megépítése után a fiatalok visszaköltöztek. Volt olyan is, aki kezdetben tiltakozott, később ott vállalt munkát és helyben dolgozik. Ezt remélem a tárolótól, ha itt épülne meg, akkor a fiatalok is visszaköltöznének Grábócra. — Kaptunk mi a faluban egy tájékoztatást az erőmű részéről és különbusszal el is látogathattunk oda - mondja Dér Lajosé -, de sajnos nem sokan vettek részt ezeken. Fölvázolták a lehetőségeket az erőmű szakemberei és azt is hozzátették, nem is biztos, hogy nálunk lesz. (Folytatjuk.) Decsi Kiss János Körkérdés vállalatok vezetőihez Hogyan zárta az évet? Aki válaszol: Módos Ernő ' i**'*?? /Cá v >* < '4-' ú'-c-'V' u Év végén az ember számvetést készít az elmúlt időszakról. Néhány nagyobb vállalat, gazdasági társaság vezetőjét arra kértük, hogy tegyék ugyanezt, de tapasztalataikat, véleményüket osszák meg az olvasókkal. Körkérdést intéztünk 7 vállalat vezetőjéhez, mégpedig a következőket: 1. Sokan azt jósolták, hogy az idei év gazdasági mélypont lesz az ország életében. Véleménye szerint az Önök vállalatánál ez mennyire igazolódott be? 2. Milyen tervet, stratégiát dolgoztak ki, hogy a vállalat működőképességét megőrizzék? 3. Amennyiben nem titok, akkor számokban is jellemezze az elmúlt évet, viszonyítva az előző évekhez, (piac, bevétel, dolgozók létszámának változása, bére). 4. Mit várnak a következő esztendőtől? Az ALISCAVIN Részvény- társaság ügyvezető igazgatója, Módos Érnő válaszolt lapunk kérdéseire. Az ALISCAVIN Rt. 1993-ban a magas tőkeigényű és eszközlekötésű élelmiszeripari vállalatokhoz hasonlóan mély válságot élt át. A válság alapvető oka a tőkehiány, illetve a megszerezhető forgótőke magas költsége. Ezen költségeket a piac nem ismeri el és az egyébként is súlyos adókat magán viselő termék árában nem realizálódik. A válság másik oka az egyenlőtlen versenyhelyzet. A magánszféra adókedvezményei, és szakmai és adózási szempontból ellenőrizhetetlen tevékenysége a belföldi piacon rendkívül előnytelen a minden szempontból keményen ellenőrzött vállalatokkal szemben. A harmadik ok a belső vásárlóerő ismert csökkenése. A vállalat rendkívül szigorú létszám- és költséggazdálkodás bevezetésével képes csak túlélni a válságot. Piaci oldalról ma még lehetséges a fennmaradás, a jó minőségű vörösborra igény van mind a bel-, mind a külpiacon. Ossza meg örömét! Olvasóink írják Wéber Istvánnak a névnapjára sok örömet és hosszú életet kíván: testvéred, sógornőd, Marcika és Csabika. Wéber Jánosnak névnapja alkalmából sok örömet és jó egészséget kíván: Majosról öcséd, sógornőd, Marcika és Csabika. Aparhanton, Szántó Ágnes december 24-én ünnepelte 20. születésnapját. Ebből az alkalomból sok szeretettel köszöntjük: szülei, testvérei, Hajnalka és Sanyi. Szekszárdon, a Pollack M. 85-ben ifj. Horváth László december 27-én ünnepelte 12. születésnapját. Ez alkalomból nagyon sok boldogságot és jó tanulást kíván: Eta, Viktor, Viktorka, Gáborka, Miklóska Dunaszent- györgyról. Aparhanton Borbandi János december 27-én ünnepelte a névnapját és december 30-án ünnepli a születésnapját. Ebből az alkalomból szívből gratulálunk, nagyon jó egészséget és sok boldogságot kívánunk: felesége és gyermekei, Ágnes, Hajnalka, Sanyi és Vili. Faddon Báli Tamásnak névnapja alkalmából és a hátralévő katonai szolgálathoz kívánjuk, hogy az élet minden szépsége és jósága legyen osztályrészed. Sok szeretettel: anyu, apu, testvéreid: Imre, Ervin, Csaba és a nagyszülők. Hőgyészen Cirkerbah Jánosnak névnapjára hosszú boldog életet kíván: szerető jó barátja, Feri, és Erzsi. Nagymányokon Dergec Jánosnak névnapjára hosszú, boldog életet kíván: a legjobb barátja Hógyészről, Feri és Bözse. Boríyhádon, a Május 1. út 5-ben Kerekes Pálné december 24-én ünnepelte a névnapját. Ez alkalomból kívánunk neki sok boldogságot, jó egészséget és hosszú Hetet: férje, lányai, veje, pici unokája és szerető szülei. Szívből jövő jókívánságunkkal köszöntjük Kéringer Istvánnét Bonyhádon, aki december 24-én ünnepelte névnapját. Kívánunk neki jó egészséget és nagyon sok boldogságot: szerető férjed, Pista, a Kerekes és a Kálmán család. Bonyhádon Kéringer István december 26-án ünnepelte a névnapját. Ez alkalomból nagyon sok szeretettel köszöntjük és jó egészséget, hosszú életet kívánunk neki: szerető felesége, Évi, a Kerekes és a Kálmán család. Diósberényben Lerch Ádám- nak és Lerch Évának névnapjuk alkalmából nagyon sok boldogságot és hosszú Hetet kíván: feleséged, anyukád, nagymamád, és Gyönkrol a Kratzer család. Pálfán ifj. Csonka Józsefné, sz. Pluk Éva december 24-én ünnepelte a névnapját és január 1-jén ünnepli a születésnapját. Szívből gratulálunk és jó egészséget kívánunk: férje, három fia, Csaba, Attila, Gábor és menye, Beáta. Tolnán, a Deák F. u. A/TV. 2/6 a. alatt Kovács István Gábor december 23-án ünnepelte 21. születésnapját, december 26-án a névnapját. Ebből az alkalomból kívánunk jó egészséget, nagyon hosszú, boldog életet: Kovács mama, Marika nénje, Guti sógor, a gyerekek, Gábor, Eszter és Anikó. Kakasdon, a Petőfi u. 402-ben Fritsi János és Fritsi Jánosné (szül.: Schneider Éva) december 24-én, illetve december 27-én ünnepelték a névnapjukat. Ezúton kívánunk nekik jó egészséget, hosszú, boldog életet. Fritsi Jánosnak közelgő nyugállományba vonulása alkalmából békés nyugdíjas napokat. Sok szeretettel köszöntjük még névnapja alkalmából özv. Schneider József- nét (dédit) és ifj. Fritsi Jánost a Petőfi u. 407-ben: Bonyhádról Misi, Kati, Dániel és Barbara. Váralján Deák Jánosnak és Deák Tamásnak névnapjuk alkalmából szívből gratulálunk. Nagyon sok boldogságot és jó tanulást kívánunk: anyu, apu és Melinda.