Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-27 / 302. szám
1993. december 27., hétfő SZEKSZÁRDÉS KÖRNYÉKE «ÚJSÁG 5 A mai családsegítőnek minden esethez alkalmazkodva a gyermekek jobblétéért kell mindent megtennie. Ez persze sokszor a szülő óvatos segítésén át érhető el legkönnyebben. Tapasztalat-gyűjteményem végpontjait talán a következőképpen mutathatnám be: A Szekszárdi Családsegítő Központ egyaránt ad helyet gyermeküket váró, előre tervező szülők csoportjának, de ugyanúgy helyet kínál volt állami gondozottak klubjának és gyermeküket egyedül nevelő szülők közösségének is. Visszautalva a Krétakörre: ne mi rántsuk ki gyermekünket akár élete árán is a körből, hogy „szeretetünket" bizonyítsuk. Papp Győző Kérdésem Halmai Gábor- néhoz, a Babits művelődési ház igazgatónőjéhez: Mit tehet a mai viszonyok között a kultúra közvetítője a sokat emlegetett, de még gyengécske civil társadalom létrehozásáért? Egy életmű, amit nem olvasnak végig Garay, a szépirodalom igása k Kérdésstaféta Egy családsegítő a családról Say István kérdése Papp Győzőhöz, a szekszárdi Családsegítő Központ vezetőjéhez: Mennyire tölti, töltheti be a család a funkcióját közelebbi környezetünkben az ezredforduló előestéjén? A családsegítő szemszögéből összegyűjtött tapasztalatok sokfélék, bár hozzánk a nehézségekkel küzdő vagy már szétesett - megcsonkult - családok kopogtatnak be elsősorban, s így inkább a válságtünetek vannak túlsúlyban. Hogy tapasztalatainkat értelmezni tudjuk, s ez alapján a bajbajutottaknak segítséget találjunk valamilyen modellhez, mércéhez kell viszonyítanunk a legkülönfélébb eseteket. A családdal foglalkozó tudományok évtizedek óta vitában vannak abban a kérdésben, hogy a család válságban van-e svagy csak rugalmasan alkalmazkodik az őt körülvevő társadalmi valósághoz. Vannak, akik az állítják, hogy modern - szülőkből és gyermekeikből álló - nukleáris család túlnyomó jelenléte a magyar társadalomban, már önmagában véve is silányo- dás, csonkulás a korábban dívó többgenerációs család nyújtotta ideálhoz képest. Sokan a válások gyakoriságát, az egyre kevesebb gyermeket tekintik a család válságának fő szimptómájaként. Mások úgy vélik, hogy ezek a jelenségek a modern, emberhez méltó élet megteremtésének természetes, új minőségeket hordozó folyamatát jelzik. Néhány nagytekintélyű elemző úgy gondolja, ezek a tudományok nem tudnak eleget, megfelelő kutatások hiányában egy sor rendkívül fontos folyamatról, mint például a családdal érintkező csoportok, hálózatok, intézmények, szervezetek, valamint a tömegkommunikáció és más normaközvetítők által keltett hatásokról. Én a magam részéről a családdal összefüggő alapvető normák, szakrális mélységű „funkciók" közül a Krétakör legendák által is ősidők óta ábrázolt szülő-gyermek kapcsolatot, s ezzel a család jövőt alapozó, folytonosság-teremtő funkcióját tartom a mai magyar társadalom legfontosabb kérdésének. S ez a fő kérdés szerintem így szól: hogyan szeressük jól gyermekeinket, akár a több- generációs-, akár a nukleáris-, akár a csonkacsaládban, álljunk bár hitelvi, vagy más alapokon. Egy ma már kissé a feledés homályába veszett szekszárdi költőt mutat be a múlt század harmincas-negyvenes éveiből a nemrég a Garay Alapítvány kiadásában megjelent kötet: Garay Jánost, aki valaha nemzeti irodalmunk panteonjában foglalt helyet, s ma már huszadrangú poétának számítja az irodalmi köztudat. A kötet anyagát Garay munkásságát jól ismerő dr. Töttős Gábor válogatta, a bevezető fejezetek szintén az ő tollából születtek. Elsősorban irodalommal foglalkozók, laikus irodalombarátok forgathatják nagy haszonnal a kötetet, de egészen biztosan örömmel veszik kezükbe szekszárdi lokálpatrióták, és mindazok, akik a költő szemével szeretnék megismerni a kort, s magát a költőt, az ismeretlen Garayt. Dr. Töttős Gábor az életmű legjavából válogatott, amely, ha Garay mintegy háromezer oldalas irodalmi örökségét vesszük, nem könnyű feladat, ugyanakkor az is igaz, hogy a korában hallatlan népszerűségnek örvendő poéta műveinek nagy része nem állta ki az idő próbáját. Vagy épp fordítva? Az azóta eltelt másfél évszázad lenne a hibás? A szerző kérdése: hol van Garay helye a magyar irodalomban - csendes lelkiisme- retfurdalást ébresztve az olvasóban -, mintha tartalmazná az előzőt is. A tanulmány Arany Jánost, majd Radnótit idézi. Arany nagykőrösi diákjainak írott jegyzetei Garay iránti feltétlen tiszteletről és nagyrabecsülésről árulkodnak, s ezt megérthetjük, ha arra gondolunk, hogy a Toldi szerzője legsikeresebb műfaját, a balladát Garay nyomdokain művelte, tanulva a mára már ízét-zamatát vesztett Ga- ray-balladákból. Radnóti értékítélete szerint Garay közepes tehetségű, de szorgalmas író, kisebb költő, mint bárki más korában, a kor jellegzetes irodalmárja, kitartó, fáradhatatlan. ő irodalmunkban először az újságíró típusa, szavai szerint a szépirodalom igása. Tucatnyi lap munkatársa, ha valaki, akkor ő valóban tett az irodalmi közízlés kialakulásáért, akkor, amikor olvasói szokások még nem szilárdultak meg. Ennyiben irodalomszociológiai jelentősége mesz- sze túltesz költészetén, drámáin. Külön fejezet tárgyalja Garay Csatár című eposzát, Szent László életét, csodatetteit tárgyaló elbeszélő költeményét, Háry János utóéletét, és a Garay-tisztelet történetét. A szerző arra a belátásra jut, hogy „az utóbbi fél évszázadban a Garayról nyilatkozók egyike sem olvasta végig életművét, vagy ha igen, előítéletekkel közeledett hozzá ..Ha ezen egy friss Garay-kötet nem is változtat, ahhoz talán hozzájárul, hogy közelebb kerülhet az olvasóhoz az életmű. Azon, hogy az irodalom „feldolgozóiparában" is helyére kerülhessen, egy korszerű kritikai kiadás segíthetne. Ma úgy tűnik, ez a feladat is szülővárosára vár. (Garay János. Szekszárd, 1993. Szerkesztette és a bevezető tanulmányokat írta: dr. Töttős Gábor.) tf Hajdan 920 éve, 1073 karácsonya után Salamon király a szekszárdi apátság vendégszeretetét élvezi s itt sző összeesküvést Géza herceg ellen. 210 éve, 1783. december 31-én a királyi kamara engedélyezte a szekszárdi reformátusok számára, hogy nyilvános templomot, lelkészi lakást és kántorlakást építsenek saját költségen. 125 éve, 1869. január elsején született Bölcskén Simontsits Elemér politikus, aki 1907-ben alispán, 1912-ben főispán lett megyénkben, a Szekszárdi Kaszinó - amelynek 1900-1906 és 1907-1910 között elnöke volt - javaslatára vásárolta meg az Augusz-házat és építtette az ún. Kaszinó-bazárt. 120 éve, 1873. december 31-én a Tolnamegyei Közlöny, megyénk első újsága számadást és mérleget közöl a kezdeti évről és felsóhajt: „vajha a megyénkben létező kiváló erők tömegesebben vállalkoznának a lap szellemi részének gyámolítására, mint eddig történt..." 110 éve, 1884. január elsején kezdte meg működését az addigi városi rendőrség feladatait részben átvéve a csendőrség. Mikó György újvárosi plébános temploma számára egy harmóniumot adományozott. 100 éve, 1894. január elsejétől 3 évre bérbe adta a Magyar Királyi Államépítészeti Hivatal a Sión lévő közúti híd vámszedési jogát, amit verseny során Perler Keresztély nyert el 3852 forintért. Krónikás Építési munkák miatt lezárták Szekszárdon a Nyár utca egy részét. Az elkerülő út felől érkezőket hatalmas piros-fehér tábla értesítette: balra van a terelőút. Mígnem valaki kitalálta: megtréfálja az idegeneket és megfordítja a táblát. Ilyenkor karácsony tájékán, amikor sokan járnak rokonlátogatóba, különösen „szívet melengető" ez a „vendégszeretet". Csak baj ne legyen belőle! Fotó: Degré A pénzről Őcsényben A pénzügyi terv háromnegyedévi teljesítéséről hangzik el tájékoztató az őcsényi ön- kormányzat keddi ülésén. A képviselők várhatóan módosítják a település költségvetéséről szóló rendeletet. Eszerint a bevétel 62 millió 700 ezer forintra változik. A községháza felújítására közel nyolcszázezer, az orvosi rendelő és egy szolgálati lakás felújítására mintegy százezer forintot különítenek el. Az ülés délután öt órakor kezdődik a községháza tanácskozó termében. Szálkáim Képemlékezés Bakó Jenő hatvanas évekbeli felvételén az óvármegyeháza udvarán „Zengett az énekszó", és bizonyára az „úttörők kedve is jó" volt. Talán nem tudták, hogy a föld mélye milyen becses köveket rejt. A mostani képet Ótós Réka készítette. A görög mitológia szerint Ékhó erdei nimfa volt. Boldogtalan szerelme miatt csontjai sziklákká váltak, csak hangja maradt meg. A mitológia egy másik változata szerint azt a büntetést szabták rá az istenek, hogy ő maga ne tudjon megszólalni, de senki szavát ne hagyja válasz nélkül. Innét ismert a magyar szóhasználatban is az echo, a visszhang. Ennek további értelmezése, lexikális megfogalmazásban a visszhang nem más, mint a hang hallható visszaverődése falról, hegyoldalról, erdőszegélyről . Vannak természetesen ennek is törvényszerűségei. Például, hogy a hangforrástól megfelelő távolságra kell lennie a visszaverődő felületnek. Ahhoz, hogy a visszhangot külön halljuk legalább 17 méter szükségeltetik. Ebből az is következik, hogy nem mindig tiszta a visszhang! Ezek szerint csak az istenek tudják (ha többen is vannak?) hogy miért adatik egyik embernek a forrás, az eredeti ötlet, a kiáltó szó és másiknak csak a zöngéje. Vannak híres visszhangzók! Lásd a tihanyi echot. Bár a környezet átalakulása miatt veszített örömszerző erejéből. A visszhangra - más értelmezésben - szükség is van. Legutóbb egy olyan nyilvános beszélgetésen vettem részt, ahol a meghívott vendéget költőként köszöntötték. Jelen volt a vendég felesége is, aki billentyűs hangszerén emlékezetesebbé tette az est baráti hangulatát. Az is kiderült, hogy saját szerzeményű dalában a férje versét zenésítette meg. Kell-e ennél éltetőbb visszhang, ami hű tükre két ember együttélésének, közös cselekvésének egy azonos gondolat megvalósulás érdekében? ők tisztázták a szerepeket! Tudják melyikük a hangforrás és ki az, ahonnan a visszaverődés várható! Decsi