Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)
1993-12-20 / 297. szám
2 »ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. december 20., hétfő Zsirinovszkij Izraelbe készült? Tel Aviv - Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz szélsőjobboldali Liberális Demokrata Párt elnöke tíz évvel ezelőtt behatóan érdeklődött az Izraelbe való áttelepülés lehetőségei iránt. Amint arról a Maariv című izraeli lap alapján a dpa hírügynökség hírt adott, Zsirinovszldj, aki látványos választási győzelme előtt határozottan antiszemita nézeteket hangoztatott, az említett időpontban moszkvai zsidó szervezetek jogi tanácsadójaként tevékenykedett. A szélsőjobboldali politikus annak idején adatai között azt adta meg, hogy apja zsidó származású, és meg is küldték számára a bevándorlás kérelmezéséhez szükséges okiratokat. Karácsony előtt Angliában London - Egyelőre nem enyhítette az ünnepek előtti közlekedési zűrzavart Angliában a karácsony előttre időzített britír megállapodás az északírországi rendezés alapelveiről. Pénteken ismét teljes káosz volt a Londonból a déli tengerpartra vezető vasútvonalakon, miután csütörtökön újabb két, fel nem robbant pokolgépet találtak az egyik állomás közelében a tengerparti Southamptonba tartó vonalon, nem messze onnét, ahol pár napja egy pokolgép felrobbant. Megszűnik egy párt Róma - Megszűnik a százéves múlttal rendelkező, az utóbbi három évtizedben a kormányzásban is résztvevő, a korrupciós botrányokba azonban belebukott Olasz Szocialista Párt. A párt országos értekezlete elfogadta Ottavi- ano del Turco főtitkár javaslatát, hogy a január közepére összehívott kongresszus mondja ki a párt régi formában való megszűnését és új néven, új jelképekkel egy új politikai formáció születését. Ausztria és Macedónia Bécs - Ausztria egyelőre nem tervez diplomáciai kapcsolatot Macedóniával - jelentette ki Alois Mock osztrák külügyminiszter. Mint mondotta, kormánya nem követi az Európai Unió néhány országának lépését. Ausztriát Macedóniához konzuli kapcsolatok fűzik és ezt egyelőre elegendőnek tartja. Japán nem készül a Balkánra Tokió - Japán nem kíván békeerőket küldeni a Balkánra, Kambodzsánál sokkal veszélyesebbnek ítéli meg az ottani helyzetet. Igen hűvösen reagált tokiói vezetés Akasi Jaszu- sinak, az ENSZ balkáni békeerői újonnan kinevezett parancsnokának kijelentésére: kérni fogja a japán kormányt, hogy küldjön békefenntartókat a Balkánra, Macedóniába és Horvátországba. Akasi azzal érvelt, hogy Japán nem sértené meg békealkotmánya rendelkezéseit, ha részt venne az ENSZ-erők tevékenységében. Végső búcsú Antall Józseftől (Folytatás az 1. oldalról.) Az MDF politikusainak kegyeleti emlékezése után háromnegyed tizenegykor megkezdődött a temetésre Budapestre érkezett külföldi politikusok kondoleálása. A kormányfő ravatala mellett Antall József özvegye, két fia, valamint Boross Péter ügyvezető miniszterelnök és Lezsák Sándor, az MDF ügyvezető elnöke fogadta a részvétnyilvánításokat. Az elhunyt miniszterelnök koporsójához mintegy félszáz ország és számos nemzetközi szervezet delegációja járult. A protokollvendégeket követően a határon túli magyar szervezetek képviselői - többek között Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke és Markó Béla, az RMDSZ elnöke - rótták le kegyeletüket a ravatalnál. Utánuk - a kondoleálók sorát zárva - a külföldön szolgálatot teljesítő magyar diplomaták vettek végső búcsút Antall József miniszterelnöktől. A külföldi delegációk és a magyar közélet kiemelkedő személyiségeinek kondoleálása után hat köztársasági őr az Országház Kupolacsarnokából a Kossuth téren felállított ravatalhoz vitte az elhunyt miniszterelnök koporsóját. A nemzeti trikolórral letakart koporsót a déli harangszó kondulásakor helyezték el a Parlament főkapuja előtt felépített egyszerű, dísztelen ravatalon. Antall József földi maradványai előtt gyásznép- viseletes gyászolók tisztelegtek, majd a Magyar Honvédség zenekara eljátszotta a Himnuszt, melynek hangjai közben ismét felkúszott az addig félárbócon lévő állami lobogó. Ezután a díszzászlóalj tisztelgett az elhunyt kormányfő előtt, majd Szabad György, a Magyar Országgyűlés elnöke lépett a mikrofonhoz, hogy búcsúbeszédet mondjon. Sütő András a világ magyarsága nevében búcsúzott Antall Józseftől. A Kerepesi Temető Nemzeti Pantheonjában nem sokkal három óra után megkezdődött Antall József gyászszertartása. A köztársasági őrök az elhunyt miniszterelnök koporsóját leemelték az ágyútalpról és a sírhelyhez vitték. A sírgödröt Bolberitz Pál címzetes apát, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hit- tudományi Karának dékánja szentelte be. A történelmi egyházak képviselői után Bolberitz Pál címzetes apát mondott közös Miatyánkot a gyászoló tömeggel. Ezután a köztársasági őrök levették a koporsóról a nemzeti trikolórt. Az összehajtott lobogót - ami Antall József dolgozószobáját díszítette - a Köztársasági Őrezred parancsnoka az elhunyt kormányfő özvegyének adta át. A koporsó sírba helyezésekor a kórus Bárdos Lajos: Libera me, Verdi: Requiem és Kodály Zoltán: Stabat mater című művét énekelte. A sírba az első marék földet Bolberitz Pál dobta. A sír behantolása után a család, a Magyar Demokrata Fórum és a kormány koszorúját helyezték a sírra, a többi koszorút a sír mellé fektették. Az elhunyt kormányfő végső nyughelyét egyszerű - Dr. Antall József, 1932-1993 feliratú - fakereszt jelöli. Az összegyűltek a temetés végén elénekelték a Szózatot, majd égő gyertyákkal vették körül a sírhantot. Köszönetnyilvánítás A kormányszóvivői iroda az alábbi közlemény kiadását kérte tegnap az MTI-től: „A család, a Magyar Köztársaság kormánya és a Magyar Demokrata Fórum megrendültén mond köszönetét a gyászolóknak, akik felejthetetlen halottunk szavaival, a „szellemi, lelki Magna Hungária" magyarságaként megosztották velünk a gyász szomorú napjait. Együttérzésük bizonyosságot adott arról, hogy Antall József egy volt nemzetével. Az általa eggyéölelt 15 milliós magyarság szerette és tisztelte őt. Erről tanúskodtak a ravatalhoz zarándoklók és a folyamként áradó részvétnyilvánítások. Köszönjük a nemzetközi politikai és társadalmi élet jeles személyiségeinek megtisztelő jelenlétét, akik országuk nevében rótták le kegyeletüket az elhunyt államférfi, a megbecsüléssel övezett tárgyaló partner, a magyarok miniszterelnöke előtt. Különösen hálával mondunk köszönetét a virrasztásért azoknak a százezreknek, akik a temetés előtti nap délutánján és éjszakáján órákon át várakoztak az ország háza előtt, és lehajtott fejjel, de fölemelt szívvel osztoztak a végső búcsú fájdalmában. Kö- szönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik a temetési szertartás rendezésében munkálkodtak, mindannyiunknak megteremtve a méltó és nemes gyász kifejezését. A ravatali fények lobogásá- ban ott élt a tanúságtétel: Ő is fáklya volt, aki másokért világítva önmagát emésztette el. Végső nyughelyét gyertyák miDióinak fénye emelte fel a karácsonyi áhitatba. Emlékét megőrizzük, az ő emléke is őrizzen bennünket." Budapest, 1993. advent negyedik vasárnapján. Az Egyesült Kisgazdák pártnevet változtattak Egyperces néma felállással emlékeztek az elhunyt Antall József miniszterelnökre, az Egyesült Történelmi Kisgazda- és Polgári Párt első Országos Nagy választmányának résztvevői vasárnap a Testnevelési Egyetemen. A fórum napirendjén szerepelt a pártalkotmány módosítása, a párt vezető tisztségviselőinek és vezető testületéinek megválasztása, valamint a választási program irányelveinek elfogadása. A plénum elsőként módosította a pártalkotmányt és Egyesült Kisgazda Pártra (EKgP) változtatta a párt nevét. Az országos vezetőségben minden egyes megye, illetve a főváros két-két fővel képviselteti magát. A vezetőség soraiba tartoznak a pártelnökség, és a parlamenti képviselőcsoport tagjai, továbbá a párt miniszteri és államtitkári pozíciót betöltő tagjai. Az országos vezetőség feladatkörébe tartozik a párt életének irányítása az Országos Nagyválasztmány határozatai alapján. Hatásköre kiterjed az országos elnökség irányítására és ellenőrzésére, az országos választási lista összeállítására. Az EKgP nagyválasztmánya 240 szavazattal Szabó János földművelésügyi minisztert választotta a párt elnökévé Zsíros Géza országgyűlési képviselővel szemben, aki 196 voksot kapott. Ügyvezető alelnök Böröcz István, a 36-ok frakcióvezetője, a három alelnök Rajkai Zsolt, Horváth László és Kiss Gyula lett. A főtitkári posztot Bélafi Antal tölti be. Magyar-német tárgyalások A jövőre kezdődő magyarnémet segélyprogram előkészítéséről tárgyalt Budapesten Bogár László külgazdasági államtitkár és Walter Kittel, a bonni szövetségi gazdasági minisztérium államtitkára. Megbeszéléseik végeztével sajtótájékoztatót tartottak, ahol elmondták: az 50 millió márkás pénzsegéllyel együtt az elmúlt évben Magyarország 120-130 millió márka összegű vissza nem térítendő támogatást kapott a német kormánytól. A német segélyből körülbelül 60 millió márkával mintegy 200 projektet támogattak, elsősorban az oktatásban, a továbbképzésben. Nincs hepatitis megbetegedés Az állami Népegészségügyi Szolgálat Borsod-Abaúj Megyei Intézete szombaton felhívta a megye lakosságának figyelmét arra, hogy aki Kassára szándékozik utazni - az ottani hepatitis járvány miatt - lehetőleg halassza el látogatását. Mint ismeretes, a Miskolctól mintegy nyolcvan kilométerre fekvő kelet-szlovákiai városban, az utóbbi tizenöt év legnagyobb hepatitis járványa tört ki, és eddig már háromszázharminc embert szállítottak kórházba a fertőzés miatt. Akinek halaszthatatlan programja van, feltétlenül kérjen a lakóhelyéhez legközelebbi intézetben gamma-glo- bulin védőoltást. Dr. Lencsés Katalin tisztiorvos elmondta: a megyében friss hepatitiszes megbetegedést nem észleltek. Pártok és programok: FIDESZ A Fidesz gazdaságpolitikai programja még nem teljesen kidolgozott, hiszen a választási kampány kezdetéig még bekövetkezhet néhány váratlan fordulat - mutatott rá Németh Zsolt, a fiatal demokraták megyei szervezetének elnöke. A Fidesz készen áll arra, hogy a változó helyzetből adódóan rugalmasan igazítson elképzelésein, a gazdaság drámai helyzetét javítandó. Nyilvánvaló, hogy a párt választási programjának középpontjában a gazdaság- politika áll. Elsősorban ez érdekli a szavazópolgárokat, s ezen keresztül lehet megmutatni, hogy a Fidesz képes olyan alternatívát ajánlani, mely egyrészt reális adottságokon és lehetőségeken alapul, másrészt megalapozott ígéreteket tartalmaz, hogy miként lehet javítani az ország helyzetén és felzárkózási esélyén. A bevezetőben említett okok között most nem célszerű megfogalmazni, hogy a Fidesz mit tenne másként a jelenlegi gyakorlathoz képest. Bizonyos, hogy olyan pragmatikus intézkedéssorozatra van szükség, mely egyfelől valóban a növekedés beindítását teszi első helyre, de nem úgy, hogy automatikusan minden gazdasági szereplő pénzügyi helyzetén könnyít. A növekedést úgy kell elősegíteni, hogy az ne gerjessze az inflációt. A privatizáció során olyan gazdaságpolitikai eszközöket kell alkalmazni, amelyek biztosítják a még állami tulajdonban lévő cégek túlélő képességét és a minél több munkahely megőrzését. Ez azt jelenti, hogy akár rendkívül alacsony áron is célszerű eladni az állami vállalatokat olyan befektetőnek, ki megfelelő garanciát ad arra, hogy biztosítja a cég életképességét és a foglalkoztatást. Mértéktartó becslések szerint a következő négy évben legkevesebb 10 milliárd dollárt kell bevonni a magyar gazdaságba, mert belső forrásokból már nem lehet megoldani a gazdasági növekedés finanszírozását. Jobb privatizációs gyakorlattal, a gazdaságpolitikát Nyugaton jobban eladni képes kormányzattal a többszörösére lehetne növelni a beáramló működötökét. A látszat ellenére nem az a helyzet, hogy ki vagyunk szolgáltatva a nemzetközi pénzügyi szervezeteknek, hanem saját örökölt pénzügyi kényszereinknek vagyunk kiszolgáltatva. A Nemzetközi Valutaalappal való kapcsolatunk előnyös számunkra, mert a megkötött megállapodások javítják hitelképességünket. A Fidesz azt szeretné, ha a leendő kormányban kulcsszerepet játszana a gazdasági csúcsminisztérium, mely a gazdaság stratégiai fejlesztését és a gazdaságpolitikát irányítaná, koordinálná. A szövetkezetek átalakulása (Folytatás az 1. oldalról.) A csőd- és a felszámolási eljárások, valamint a jogutód nélküli megszűnés miatt 168 szövetkezetben nem tudták teljesíteni az átmeneti törvény rendelkezéseit. Mindezt az az előterjesztés-tervezet tartalmazza, melyet a földművelésügyi, az ipari, a pénzügyi, az igazságügyi és a művelődésügyi tárca közösen készített a kormány részére a szövetkezetek átalakulásáról és a szövetkezeti törvény módosításának szükségességéről. A csoportos kiválás lehetőségével az aktív tagok 4-6 százaléka, 10-18 ezer tag élt. A létrejött új jogi személyiségű szervezetek többsége gazdasági társaság, kisebb része pedig értékesítési típusú szövetkezet lett. A csoportosan kiválók üzletrészeinek értéke megközelítően kétszerese az üzletrészek egy tagra eső, 216 ezer forintos országos átlagának. így a vállalkozó típusú szervezetekbe a szövetkezeti vagyon 10-12 százaléka, 26-31 milliárd forint került. Egyénileg az aktív tagok 6-9 százaléka vált ki a szövetkezetekből, átlagosan 5 hektáros földdel és 400 ezer forintos üzletrészértékkel, amivel a szövetkezeti vagyon 5-8 százalékát, 13-21 milliárd forintot szereztek meg. A kiválások alacsony száma a törvényi szabályozásban meglévő jogértelmezési, elsősorban a kiválás határidejének megállapításával kapcsolatos problémákra utal. A tapasztalatok szerint a törvény végrehajtását nehezítette az átmeneti törvény többszöri módosítása és rendelkezéseinek eltérő értelmezése is. A szövetkezetek működését bizonytalanná teszi a kárpótlás elhúzódása és az aranykoronában ki nem fejezett értékek elvesztése. Jelentős feszültség alakult ki az aktív tagok és a kívülálló üzletrész- tulajdonosok között is. A problémák orvoslására már több intézkedés is született, ám az előterjesztést készítő tárcák szerint továbbra is szükség van a szövetkezeti törvény módosítására. Az előterjesztésben javasolt megoldások szerint a szétváláshoz például elegendő lenne a tagok 2/3-a helyett, a megjelentek 50 százalékának plusz egy tagnak a szavazata is. A vagyon megosztásánál pedig az egy-tag egy-szavazat elve helyett a vagyonarányos döntést alkalmazhatnák. Határhelyzet Kisebb-nagyobb várakozásokra kell számítani a magyar határátkelőhelyeknél, ahol megnövekedett a hétvégi, illetve a karácsony előtti turistaforgalom. A Határőrség ügyeletétől kapott információk szerint az országot elhagyóknak vasárnap Nagylaknál 10, Bi- harkeresztesnél 5, Gyulánál 3, Záhonynál pedig 1 órát kellett várakozniuk. Ennél több időt vesztegeltek a kamionok, amelyeknek Rédicsnél ki- és be 10-10 órát, Nagylaknál befelé 20, kifelé 24, Biharke- resztesnél befelé 3, kifelé 18, Gyulánál kifelé 20, Záhonynál befelé 48, kifelé pedig 71 órát kellett várni. Az Austria- Lottó nyerőszámai A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint az AustriaLottó 50/93 játékhét nyerőszámai a következők: 4, 5, 7, 8, 20, 30. A pótszám: 16. A Jokerszám: 4 9 5 4 7 4. Multinacionális fogyasztási cikkeket forgalmazó cég munkatársakat keres az ország egész területén bolti értékesítés szervezése céljából áru rendezői, üzletkötői munkakörbe Jelentkezési feltételek: jogos I vény, érettségi, lakástelefon, 18-.25 év korhatár, férfiaknál katonaviseltség. A jelentkezésnél előnyt jelent: német, angol nyelvtudás, kereskedelmi végzettség, gyakorlat. Budapest, 1367. Pf.: 15. KÉPÚJSÁG* Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. Levélcím: 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Az előfizetői példányok kézbesítését és árusítását a megyei postahivatalok végzik. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Az áruspéldányok ára: 16.30 Ft. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket szíveskedjék a helyi postahivatalhoz és a kiadóhoz 74/316-211-es telefonszámon bejelenteni. •4