Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)

1993-12-02 / 281. szám

8 «ÚJSÁG ÚTON, ÚTFÉLEN 1993. december 2., csütörtök Csökkenő japán autóexport A Japán Autógyártók Szö­vetségének közlése szerint a személy- és teherautók, vala­mint autóbuszok kivitele az előző év októberéhez képest 25,4 százalékkal 350 559 dar­abra csökkent. A japán autó­export folyamatos hanyatlása immár hetedik hónapja tart. Hólánccal Ausztriába Ausztriában folyamatosan havazik, ezért az autósoknak továbbra is csak hólánccal, vagy téli gumikkal ajánlatos kiutazni - figyelmeztette az autósokat a Határőrség szóvi­vője. Krisán Attila ezredes azt is elmondta, hogy a havazás egyelőre nem okoz gondot a határforgalomban, folyamatos az átkelés. GM-Toyota megállapodás A General Motors kocsijait a Toyota fogja forgalmazni Japán­ban, mégpedig úgy, hogy a Chevrolet Cavalier kocsikat Toyota márkanéven dobja majd piacra. A jövő év elején jelennek meg a „japánosított", jobbkormányos Chevroletek és a Toyota úgy tervezi, hogy évente 20 ezret értékesít majd az autóból. A Gene­ral Motors tavaly mindössze ötezer autót tudott eladni Japán­ban, mert az amerikai kocsiknál sokkal népszerűbbek a japánok körében a német autók. Ajaksz konferencia Az autójavítók és autóke­reskedők két éve működő szakszövetsége (Ajaksz) Sió­fokon háromnapos országos konferenciát tartott. A mint­egy kétezer tagot számláló Ajaksz azt tervezi - hangsú­lyozták a fórumon -, hogy lét­rehoz egy minősített műhely­hálózatot. A megyénkénti két-három telephelyen a leg­korszerűbb eszközökkel, mű­szerekkel dolgoznak majd a kiválasztott szakemberek, akiknek olyan viselkedési normát kell majd betartaniuk, amivel bizalmat keltenek az ügyfelekben. Remélik, hogy ezek a műhelyek példaadók lesznek, s néhány év múlva a legtöbb vállalkozó belátja, hogy nem lehet kontárként dolgozni a szakmában. Aki ezt nem veszi tudomásul az óhatatlanul lemorzsolódik, a jelenleg dolgozó 7500 autósze­relő vállalkozó harmada ugyanis nem képes megfelelni a szakmai elvárásoknak. A konferencián számba vet­ték a jövő évi feladatokat is; ezek közül kiemelten fontos­nak tartják a már meglévő hét megyei szervezet mellett to­vábbiak megalakítását. Mivel az országos szövetség tagja az Autójavítók és Autókereske­dők Világszövetségének - arra is lehetősége lesz, hogy német társszervezetek segítségével továbbképzést szervezzenek a hazai szakembereknek, illetve tagjaik külföldi tanulmányu­takon ismerkedjenek az autó- szerelés legújabb módszerei­vel és eszközeivel. Renault Laguna - a szívnek és az észnek Januárban mutatja be a Re­nault legújabb modelljét a vi­lágnak. A Laguna váltja fel az autók felső közép-kategóriá­jában a Renault 21-t. Az 5 ajtós sedan, melynek hátsó ülését teljesen előre le­het hajtani, annak az autóépí­tési koncepciónak a modern változatát képviseli, amelyet a Renault 16 valósított meg elő­ször, 1965-ben. Azóta gépko­csik millió készülnek ezen el­vek szerint. A Laguna azon­ban még tovább megy és hátat fordít a kategóriájában meg­szokott unalmas formáknak. A Laguna egyesíti magában a tetszetős design és a fejlett technológia alkalmazásából származó összes autós élveze­tet. Laguna - könnyen megje­gyezhető és minden nyelven kiejthető név, amely tökélete­sen megjeleníti az autóból su­gárzó fontos személyiségje­gyeket: a szépséget és a kikap­csolódás örömét. A Laguna Magyarországon három felszereltségi fokozat­ban kapható majd: az RN alapfelszerelésben szerepel többek között a légzsák, a biz­tonsági övfeszítő, az oldalsó karosszéria-megerősítés, a szervokormány és az infratáv- irányítós központi zár. Az RT ezen felül tartalmaz még pél­dául ABS-t, első elektromos ablakemelőt is, az RXE-ben pedig fedélzeti számítógép, elektronikus biztonsági indí­tásgátló és hátsó elektromos ablakemelő is van. A piaci bevezetéskor két benzines motorváltozat kerül forgalomba Magyarországon: 1,8 (68,5 kW/95 LE) és 2,0 (83 kW/115LE). Az új dízelmoto­ros változatot - 2,2D 12V (61 kW/85 LE) - az év második felétől lehet majd megren­delni. Mozgékonyság, könnyű ve­zethetőség, kényelem és biz­tonság - ezek voltak a Laguna tervezésekor a kulcsszavak, melyek szem előtt tartásával született az autó minden rész­lete, így a teljesen új fejlesz­tésű alváz is. A Laguna nagyon fontos adu a Renault számára a ver­senytársakkal folyó játszmá­ban, amelynek jelenőségét hangsúlyozza, hogy eiben a kategóriában minden márka képviselteti magát. A Laguna 1994 áprlisától kapható majd Magya'orszá- gon. Amerikai típusú autóárverés Szombaton új, amerikai típusú autóárverést tartottak Buda­pesten, amit ettől kezdve folyamatosan, kéthetente újból meg­rendeznek. A cég szerint a jelenlegi autóeladások körül kiala­kult állapotot biztonságos és kulturált körülmények közé kel­lene terelni. Az új típusú árverés az eladó számára a legtöbb le­hetséges vevőt, és reális árajánlatot, a vevő számára pedig egy helyen összegyűjtött autókínálatot jelent majd. Az amerikai stí­lust jellemzi, hogy nincsenek fix árak, az autók az ellenőrzött eladás során a kereslet-kínálatnak megfelelő áron cserélhetnek gazdát. Az első helyszín a Merkur csepeli telepe volt. Kuplungok Lengéscsillapítás a gépkocsiban (5.) Új alkatrészközpont Alkatrészközpontot avatott nemrégiben Budapesten a Porsche Hungária, 28 millió forintos költséggel. A 2100 négyzetméter alapterületű raktár a Volkswagen, az Audi és a Seat márkakereskedőket kiszolgáló bázis lesz. Mint elmondták, 16 500 féle részegységet, autótartozékot tárolnak azzal a céllal, hogy a megrendelők 24 órán belül megkaphassák az árut. Amennyiben a raktárban nem található a kívánt alkatrész, a salzburgi központtól kérnek segítséget. Onnan hetente há­romszor érkeznek kanionok Budapestre. A harmadik éve irűködő Porsche Hungária, anely a Volkswagen, az Audi, i Seat, a Porsche és a Skoda auók ki­zárólagos importőre Migyar- országon, 1991-ben 37(7 au­tót, 1992-ben 8000 szenély- gépkocsit értékesített. Ibben az évben már novemberben túlhaladták az előző éviteljes, mennyiséget, s a tervei sze­rint év végére 10 ezer jutót adnak el. A vezérképviselet magyar autópiaci részesedése megközelíti a 20 százalékot. a Suzukiba A japán-magyar Dain- kin-Bákány Tengelykapcsoló Gyártó Kft. tatabányai üze­mében megkezdték az eszter­gomi Suzuki Autógyárnak ké­szülő tengelykapcsolók előál­lítását. A Dainkin cég egyelőre Japából és az Egyesült Álla­mokból szállítja a kuplungház és -tárcsa valamennyi alkotóe­lemét Tatabányára, ahol eze­ket összeszerelik, minősítik. A későbbiekben a hazai alkat­részből gyártja a kuplungokat a vegyes vállalat; már keresi azokat a hazai vállalkozókat, amelyek megfelelő minőség­ben tudják elkészíteni a ré­szegységeket. A rossz lengéscsillapítók okozta jellegzetes hibák — szitálás, — rossz úttartás, — oldalszél-érzékenység, — megnövekedett fékút, — a szembejövő elvakítása (az erősen billegő karosszéria miatt), — nagyobb gumikopás, — pattogó kerekek, — a többi alkatrész gyor­sabb kopása, Cserére figyelmeztető jelek — olajszivárgás, — rozsdásodás, — elhasznált ütközőbakok, — elhasználódott porvé­dők, — elhasználódott rögzíté­sek, — elhajlott dugattyúrúd, — foltokban jelentkező gumikopás, Veszélyek Az elhasználódott lengés- csillapítók veszélyesek. Ka­nyarban az autó erősen meg­dől, a külső kerekek teljesen berugóznak. A működéskép­telen lengéscsillapító miatt a kanyarbelső hátsó kerék ele­melkedik, a többi három kerék megcsúszik. Az eredmény: az autó lecsúszhat az útról. Jó lengéscsillapítókkal a vezető ugyanebben a kanyarban tö­kéletesen ura autójának. A ke­rekek biztosan tapadnak az útra, a kocsi tartja az irányt. Elhasznált lengéscsillapítók­kal a fékút is sokkal hosszabb. A kocsi eleje lesüllyed, az előre tolódott súlypont miatt a hátsó kerekek tapadása vi­szont veszélyesen lecsökken, és máris kész a baj. Bukkanókon vagy hullámos úton is elvesztik a kerekek a tapadásukat, ha rossz a len­géscsillapító, ilyenkor az autó akár el is ugorhat az útról. Ezért a MONROE - a leg­nagyobb tapasztalatokkal rendelkező lengéscsilla­pító-gyártó - azt ajánlja, hogy az autósok húszezer kilométe­renként szakszervizben elle­nőriztessék járművük lengés- csillapítóját, ahol azt szükség esetén ki is fudják cserélni. Gépkocsivezetés moszkvai módra Már Gogol feltette a kérdést 150 évvel ezelőtt: „Melyik orosz nem szeret gyorsan hajtani"? A kérdésre adott válasz azóta sem változott. Ha az oroszországi helyzetről meg akar az ember győződni - írja az AP amerikai hírügynökség tudósítója -, elég gépkocsin közlekedni Moszkva utcáin. Oroszok légiója száguldozik rozsdás Ladákban és Volgákban, engedély nélküli taxisként. Ezzel többet lehet keresni, mint az üzemben vagy a hivatalban. Másfél méter nagyságú kerekeikkel, ha­talmas teherautók törnek utat a személygépkocsik között. S a káoszon úgy vágnak át az újgazdagok BMW-i és Mercedesei, mint a mentők. Szentpétervárott a közlekedés-rendészetnek meg kellett tiltania, hogy magángépkocsik szirénát és megkülönböztető jelzést használja­nak. Ez az, amikor a társadalom túl gyorsan változik - mondta Vagyim Szokolov, egy engedély nélküli taxissá átminősült mérnök az amerikai újságírónak. - Ha több ember dolgozna, ahelyett hogy gépkocsin szá­guldozik a városban, az ország jobban állna -fűzte hozzá Szokolov, aki otthagyta állását, hogy megpróbáljon több pénzt keresni. Egyes gépkocsivezetők a járdát használják, hogy gyorsabban jussa­nak előre. Nem meglepő, hogy a balesetek száma és súlyossága állan­dóan növekszik. A biztonsági öveket el kell felejteni. Bár rendelet kötelezi használa­tát, a vezetők sértésnek tekintik, ha valaki a biztonsági övhöz nyúl. A tompított fényű lámpák is fölöslegesek, mint az öreg rubelbankjegyek. - A fény elvakíthatja a szembejövőket -fejtette ki elméletét az AP tu­dósítójának egy másik mérnök, aki szintén taxizik. Természetesen vannak közlekedési rendőrök, rendszerint válogatás nélkül intik le az autókat, hogy megvizsgálják a „dokumentet". A gépkocsik vezetői azt mondják, kifizetik a bírságot, de sohasem látnak nyugtát. Vigaszta­lódni azzal lehet, hogy metro is van Moszkvában. Tovább gyártják az „egérkamiont” A nagy sikerre való tekintettel még legalább két éven át foly­tatódik a Polski Fiat 126-osok gyártása Lengyelországban - kö­zölte az olasz Fiat cég, a lengyel FSM autóüzem tulajdonosa. Éppen húsz éve, hogy Lengyelország elkezdte ontani az egér­kamionoknak is becézett gépkocsikat, s már 3 millió került belő­lük az utakra. Lengyelországban minden második autósnak ilyen kocsija van. Az idén 80 ezret adnak el belőlük a hazai pia­con, exportra már két éve nem szállítanak. Jelenleg 3200 ameri­kai dollárnak megfelelő összegbe kerül az 126-os Lengyelor­szágban, ahol a havi átlagbér 215 dollárnyi. Amíg a 126-os gyár­tása nyereséges, a nem éppen legrózsásabb időszakát élő Fiat cég nem állítja le gyátását. Újra nyerhet! „Ajánljon bennünket" címmel hirdettük meg szeptemberben előfizetést gyújtó akciónkat. Számos olvasónak kedvezett a sze­rencse, sokan nyertek értékes használati tárgyat. Az akció folyta­tódik: havonta tartunk sorsolást, és - mondhatni karácsonyi ajándékként - december 22-én külön húzás is lesz. A sorsoláso­kon azok vehetnek részt, akik új előfizetőket szereztek a Tolnai Népújságnak. Ötven értékes nyeremény: színes tévé, magnósrá­dió, órák, kávéfőzők, vasalók, hajszárítók és más eszközök várnak a szerencsés nyertesekre. Figyelje a Népújságban az előfizetést gyűjtő szelvényt! Ajánljuk magunkat, ajánljon bennünket barátainak, Ismerőseinek és mindenkinek! Előfizetőinket kérjük, hogy szerezzenek újabb előfizetőket a 31.000 példányban megjelenő NÉPÚJSÁG ~ Ajánlja lapunkat, s ha megnyerte ismerősét az előfizetésre, tölt» ki és borítékban küldje be az Itt következő szelvényt, valamint a2 előfizetési dfj befizetését igazoló postai csekket vagy másolatát a TOLNAI NÉPÚJSÁG Kiadója (7100 Szekszárd, Pf.: 71.) elmére. Előfizetési díj egy hónapra 375,- Ft SZEREZTEM EGY ÚJ ELŐFIZETŐT r r r BARÁTAIM, ISMERŐSEIM KÖZÖTT Az új előfizető neve: ............. Címe (ahova az újságot kéri): A beküldő neve: Címe: ............... K iről szeretne olvasni a lapban? AKIK A LAPUNKBAN MEGJELENT SZELVÉNYT BEKÜLDIK, AZOK KÖZÖTT DECEMBERBEN EGY AUDIOTON RÁDIÓT SORSOLUNK KI Ez a szelvény részt vesz az 1993. decemberi rendkívüli sorsolásunkon Isi i 1 1

Next

/
Thumbnails
Contents