Tolnai Népújság, 1993. december (4. évfolyam, 280-306. szám)

1993-12-17 / 295. szám

2 »ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. december 17., péntek Pártok és programok: MSZP A válság megfékezése, a gazdasági növekedés feltétele­inek megteremtése három, egymással szorosan össze­függő, haladéktalanul megva­lósítandó feladatot kíván - hangsúlyozza dr. Kiss József, megyei elnök, a Békési László kidolgozta gazdasági prog­ram alapján, melyet a vá­lasztmány már jóváhagytott, mert ezen alapul a többi prog­ramelem. A három elem az államház­tartás átfogó és gyökeres re­formja, a bankrendszer talp- raállítása, valamint egy új pri­vatizációs stratégia és gyakor­lat megvalósítása. Az első va­lószínűleg igénybe fogja venni az elkövetkezendő ciklus egé­szét. A bankrendszer talpraál- lítása, tőkeerejének megnöve­lése, privatizációja minden bi­zonnyal másfél éven belül be­fejezhető. Az új privatizációs stratégiát és gyakorlatot az új kormánynak azonnal meg kell hirdetnie, végrehajtását el kell kezdenie. Melyek lehetnek azok a kitörési pontok? Kie­gyensúlyozott külgazdasági stratégiát hirdetünk, amely­nek kiemelt feladata az elve­szített kelet-európai piacok egy részének újjáépítése, ked­vezőbb feltételek teremtése az EGK-val, és a harmadik világ­gal való kiegyensúlyozott ke­reskedelemi-gazdasági kap­csolatok megteremtése. Kitö­rési pontnak tekintjük a le­pusztult agrárgazdaság hely­reállítását. Éppen a nagy mérvű pusztítás adja azt az esélyt, hogy viszonylag rövid idő alatt az agrárgazdaság tel­jesítményeit lehetünk képesek nagyságrendileg növelni. Kitörési pontnak tekintjük ezen kívül a szolgáltatások­nak, az infrastruktúrának, ezen belül a területfejlesztés­nek, az idegenforgalomnak, a közlekedésnek, a kereskede­lemnek, a pénzügyi szolgálta­tásoknak a fejlesztését. Mindez müyen eredmé­nyekkel kecsegteti a magyar társadalmat? A legnagyobb teljesítmény, amit ma felelő­sen ígérni lehet, hogy megáll­jon a visszaesés, a drámai mértékű egyensúlyromlás, hogy megelőzzük a magyar gazdaság végső leszakadását. El tudjuk érni a ciklus vé­gére, hogy ötszázezer körülire mérséklődjék a munkanélkü­liek száma. Az inflációt ke­mény, feszes politikával 15-20 százalék közötti sávban lehet tartani. Fontos cél a nyomor terjedésének elkerülése mel­lett a társadalmi robbanás megelőzése. Bármilyen fáj­dalmas is, ki kell mondani: ebben a pillanatban rövid tá­von nem a jóléti állam megte­remtése van napirenden. Pontosan tudjuk, hogy a program ellentmondásos ele­meket is tartalmaz, feloldá­sukra csak új társadalmi meg­egyezés létrehozásával van esély. Ez nem megy a szak- szervezetek és az érdekképvi­seletek nélkül. Meggyőződé­sünk, hogy az MSZP képes az egyensúly megteremtésére. Tervezett telefontarifák Göncz még nem döntött A köztársasági elnök ma még nem döntött arról, hogy mikor jelenti be a jövő évi vá­lasztások időpontját - jelen­tette ki csütörtökön kora dél­után Faragó András elnöki szóvivő a sajtó munkatársai­nak. Hozzátette: Göncz Árpád azt követően kíván foglal­kozni a választások időpont­jával, ha a T. Ház megválasz­totta az új miniszterelnököt. Zsirinovszkij második? Csütörtök reggeli adatok szerint ugyan továbbra is az élen áll az ultranacionalista Vlagyimir Zsirinovszkij ve­zette Liberális Demokrata Párt a pártlistás szavazás alapján, mégis várhatóan a Jegor Gaj- dar vezette Oroszországi Vá- lasztás-nak lesz majd na­gyobb képviselete a törvény- hozásban. A pártlistán beju­tott jelöltek mellett ugyanis számos képviselőjelölt indult sikerrel az egyéni választóke­rületekben a legnagyobb re­former-pártnak számító Oroszországi Választás támo­gatásával. Az Axel Springcr-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyve­zető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. Levéldm: 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Az előfizetői példányok kézbesíté­sét és árusítását a megyei postahi­vatalok végzik Előfizethető a kia­dónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzfor­galmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 375 Ft, negyedévre 1125 Ft, fél évre 2250 Ft, egy évre 4140 Ft. Az áruspéldányok ára: 16.30 Ft. A terjesztéssel kap­csolatos észrevételeket szívesked­jék a helyi postahivatalhoz és a ki­adóhoz 74/316-211-es telefon­számon bejelenteni Módosulnak január 1-jétől a Magyar Távközlési Rt. előfize­tési és beszélgetési díjai. Te­kintettel az inflációs hatásra és a vállalat nagyszabású fejlesz­tési terveire a Matáv az árha­tóság által megadott - a köz­lekedési tárca rendeletében meghatározott - díjmaximu­mokat alkalmazza. Mindez a telefontársaság számításai szerint 9,6 százalékos átlagos díjemelést eredményez - hangzott el a Matáv csütörtöki sajtótájékoztatóján. A KHVM rendelete - mely valójában csak egy év múlva lesz széles körűen alkalmaz­ható - hosszabb távon is jól ki­számítható tarifapolitikát és nagyobb mozgásteret tesz le­hetővé a távközlési piac sze­A BRFK Akció Osztályának rendőrei a csütörtökre virradó éjszaka az Atrium Hyatt szálló sörözőjében elfogták és őri­zetbe vették Derkach Borisz Valkov 29 éves orosz állam­polgárt és eljárást indítottak ellene, valamint az ismeretlen helyen tartózkodó Andrej nevű - teljes neve nem ismert - társa ellen. Mindketten ala­posan gyanúsíthatok azzal, hogy ők voltak azok, akik szerdára virradó éjszaka a XX. kerületben a Nagysándor Jó­zsef utca 211. szám alatti bé­relt lakásban egy 6,35-ös kali­berű pisztollyal lelőtték a bér­lőt, G. János 33 éves budapesti Az ipari termelői árak októ­berben 2,2 százalékkal emel­kedtek. Belföldön a drágulás 1,2 százalékot tett ki, a forint­ban számolt exportárak növe­kedése pedig elérte az 1,9 szá­zalékot. Az előző év azonos hónapjához viszonyítva az Az őszi kalászos gabonák vetésterülete csak némileg marad el az előző évitől. Ez annak ellenére van így, hogy a múlt hónap időjárása nem kedvezett az őszi munkának - állapítja meg a Földművelé­sügyi Minisztérium egyik friss összegzése. A búza vetése 1 millió 3 ezer hektáron történt meg. Ez 24 ezer hektárral kevesebb a múlt évinél. Lényeges különb­ség viszont: míg 1992-ben 100-120 ezer hektár vetésére csak november második fel­ében került sor és decemberre replőinek. A januártól ha­tályba lépő árváltozások lé­nyege, hogy a beszélgetési egység ára továbbra is 5 forint marad, ám az impulzusok sű­rítése miatt ezért az összegért kevesebb ideig lehet telefo­nálni. A helyi beszélgetések esetében így a drágulás 20 százalék, a helyközi I. díjkör­zetben 21,5 százalék, a II. díj­körzetben 11,4 százalék, míg a III. díjövezetben 0 százalék lesz, azaz nem változik. A nemzetközi tarifák átlagosan 7,6 százalékkal emelkednek. Az új beszélgetési díjak az elő­fizetők számára először a feb­ruári számlákon jelentkeznek. Megváltoznak, vagyis 20 szá­zalékkal drágulnak az előfize­tési díjak is. lakost, élettársát N. F. Alek- szejevna 25 éves orosz állam­polgárt és a vendégként náluk tartózkodó Sz. S. Olga 21 éves orosz állampolgárt. A rablók ezután a lakásban kutattak, és 300 ezer forintot magukhoz vettek. A lakás bérlőjét hasba lőtték és egy ismeretlen tárggyal hasba szúrták, élettársát a bal lapockáján érte a lövés, a ven­déget pedig szájüregen és csí­pőn lőtték. A sebesülteket a mentők életveszélyes állapot­ban szállították a csepeli kór­házba. Az ismeretlen helyen tartózkodó rabló ellen a rend­őrség körözést rendelt el. ipari termelői áraknál a drágu­lás 9,8 százalékot tesz ki. Ke­vésbé emelkedett a belföldi ér­tékesítés árszínvonala, a drá­gulás 8 százalék volt, míg a fo­rintban mért exportárak 14,5 százalékkal emelkedtek a 12 hónap során. is maradt több mint 60 ezer hektár, addig az idén már no­vember első felében befejező­dött e kalászos vetése. Az őszi árpát mintegy 190 ezer hektáron vetették el, ez 10 ezer hektárral kevesebb a múlt évinél. A rozs 67 ezer hektáron került a magágyba, ez 8 ezer hektárral kevesebb, mint 1992-ben volt. A vetések fejlődési állapotát a szakemberek úgy ítélik meg, hogy az mintegy 10 százalék­kal jobb az előző három év át­lagánál, valamint az egy évvel korábbinál is. Elfogták az egyik orosz lövöldözőt Ipari termelői árak Jól sikerült az őszi vetés f 1 fi 'W> Td I: S .- - Sj* 8Ü »1? : \''S 1 rf, * i i i 1 B 11 Ili ^ fi m. f J >;- srK M ■ • [ál JL ' liil|l m * ' "f - I MOBILTELEFON MUKODO VONALUL 33500 Ft AZONNAL December 6. és 31. között különlegesen kedvező lízinglehetőséget kínál a WESTEL: j 33 500 Ft* kezdő összeg befizetésével Ön j azonnal mobiltelefonhoz és vele működő vonalhoz juthat. Jelentős kedvezményt vehet igénybe akkor is, ha nem a lízing mellett dönt: a megvásárolt mobiltelefon rendszerbe kapcsolásáért fize­tendő összegből (távközlési összeköttetési költség), 30 000 Ft* engedményt adunk. A fennmaradó összeg egy részére pedig 3 havi kamatmentes hitelt biztosítunk. *Az összegek a 10% ÁFA nélkül értendők. Az akció kizárólag vidéki számlafizetési címmel és telephellyel, illetve lakhellyel rendelkező leendő ügyfeleink részére érvényes. íí(f)))))))) WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT. 7 illSi Irodáink ezüst- és aranyvasárnap is nyitva tartanak 9-13 óra között. Balatonviláyos: M7-es enyingi elágazás Rádiótelefon: (06 60)327100 Békéscsaba: 5600 Cróni C.u.21. Tel.: (66) 447-111 Rádiótelefon :(06 60) 384000 Budapest: 1111 Karinthy Frigyes út 21. Tel.: 166-9977 Rádiótelefon: (06 60)327088 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/A. Tel:. (52)318-038 Rádiótelefon: (06 60) 327800 Győr 9022 Pálffy Dénes u. 1. Tel:. (96) 318-896 Rádiótelefon: (06 60) 327400 Miskolc: 3530 Széchenyi u. 70. Tel: (46) 411-550 Rádiótelefon: (06 60) 351000 Nagykanizsa: 8800 Deák tér 12. Tel: (93) 310-460 Rádiótelefon: (06 60) 327408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tel: (72) 445-111 Rádiótelefon: (06 60) 327900 Szeged: 6720 Tisza Lajos krt.2-4.Tel: (62) 421-575 Rádiótelefon: (06 60)327600 Székesfehérvár 8000Vád<M44. Tel: (22) 328-717 Rádiótelefon: (06 60) 327200 Szolnok: 5000 Baross u. 1. Tel: (56) 422-232 Rádiótelefon: (06 60) 386001 Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel: (94) 324-420 Rádiótelefon: (06 60) 377000

Next

/
Thumbnails
Contents