Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-04 / 257. szám
FÜSTJE, BŰZE A NÉPÉ, DE KIÉ A TŐZEG? (3. oldal) 1993. NOVEMBER 4. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 16,30 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 257. SZÁM ■■■■ Örömmel nyugtázhatjuk azt is, hogy bőséggel van közönsége egy kisvárosban is a jó színháznak. írásunk az 5. oldalon, olvasható. Sztrájkol a vasút? Várhatóan november 15-én, a reggeli órákban kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a vasúti szakszervezetek, miután eddig eredménytelenek voltak a MÁV vezetésével folytatott egyeztető tárgyalások. A MÁV vezetése ugyanis csak december 10-e után kíván tárgyalni a bérfejlesztés lehetséges mértékéről, de ezt a halasztást elfogadhatatlannak tartják az érdekképviseletek. Megjelent a nagylexikon első kötete Megjelent a Magyar Nagylexikon első kötete. Közreadója az Akadémiai Kiadó szerdán mutatta be a tizenhat részesre tervezett sorozat első darabját a sajtó képviselőinek. A kötet hiánypótló mű, hiszen az összes diszciplína ismeretanyagát átfogó nagylexikon évtizedek óta nem készült. Balkon Balkon címmel új, kortárs művészeti folyóiratot jelentet meg az Enciklopédia Könyvkiadó. A lapgazda elsőrendű feladatának tekinti, hogy bemutassa az átalakuló képző- művészeti életet. Önbíráskodó apa Franciaországban szerdán megkezdődött a nyolcvanas évek talán legmegrázóbb bűnügyének tárgyalása: Dijon városában esküdtszék elé állították Jean-Marie Ville- mint, aki kisfia meggyüko- lása miatt érzett fájdalmában maga vett bosszút az általa feltételezett tettesen. A négyéves Gregory-t 1984 októberében találták holtan a család lakhelyének, egy kis franciaországi falunak közelében. Bár egyes vallomások alapján a rendőrség Villemin unokatestvérét, Bemard Laro- che-t gyanúsította, őt hamarosan minden vád alól felmentették. Az akkoriban 26 éves apa viszont - aki imádta gyerekét - nem bírta elviselni a férfi szabadlábra helyezését, s 1985 márciusában maga tett igazságot: lelőtte a „tettest". Valódi életfogytiglan A kiskorúak gyilkosai hamarosan még az eddigieknél is szigorúbb büntetésre számíthatnak Franciaországban. A párizsi minisztertanács ugyanis szerdán elfogadta azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében az esküdtszékek a 15 évnél fiatalabb gyerekek gyilkosait „valódi életfogytiglanira", azaz tényleg halálukig tartó börtönbüntetésre ítélhetik. Csúszik a híd műszaki átadása „Épült ezerkilencszázban, korszerűsítve 1993-ban, az útalapból." Ezt hirdeti az a tábla, amely a Szekszárdhoz közel lévő palánki Sió-híd hídfőjénél kapott helyet. Mint bizonyára sokan tapasztalták, a Szekszárdot Palánkkal összekötő közúti hidat június 15-én lezárták a forgalom elől, majd megkezdték a híd felújítását. A tervek szerint szeptember 30-ig el kellett volna készülni a munkáknak, de a kivitelezőnek nem sikerült befejezni a Sió-híd renoválását. (Folytatás a 2. oldalon.) Medve vérengzett a tv-stúdióban Megdöbbentő képsort láthattak a lengyel tévé-nézők a kedd esti híradóban. A főváros helyi stúdiója vendégül látott egy állatidomárt 120 kilós nősténymedvéjével, aki a varsói nagycirkusz műsorát kívánta népszerűsíteni. Az állat nyolc éve lép fel gazdájával, akivel karate-csatát vív a porondon - és mindig veszít. Hogy a cirkusz nem az élet, arra a kedves maci ékes bizonysággal szolgált. Amikor leült mellé a stúdió egyik munkatársnője, miután megnyugtatták, hogy az állat teljesen veszélytelen, az idegen környezettől felzaklatott medve hihetetlen gyorsasággal lecsapott rá, és marcangolni kezdte. Idomárja karateütéseit mintha nem is érezte volna, s amikor a küzdelembe beavatkozott a nagycirkusz igazgatója, aki az életét kockáztatta, hogy megmentse a megtámadott aszonyt, annak esett neki. Mindez a reflektorok tüzében és a kamerák előtt zajlott le, egyetlen perc alatt. A két férfinek végül sikerült kiszabadítania a nőt, de a cirkuszigazgató fejsérüléseit számos öltéssel kellett össze- vami, s az asszony is kórházba került. A stúdió vezetése a történtek után úgy döntött, hogy ezentúl csak háziállatok szerepelhetnek náluk, s azok közül is kizárólag a növényevők. Fagyhalál fenyeget Boszniában Amerikai képviselők és szenátorok egy csoportja kedden levélben arra ösztönözte Bili Clinton amerikai elnököt: tegyen lépéseket a Szerbiába menő gázvezeték elzárására, ha Belgrád nem engedi tovább a Boszniának szánt földgáz- mennyiséget. - A boszniai lakosságot a fagyhalál fenyegeti, ha a nemzetközi közösség nem teszi meg időben a szükséges lépéseket megsegítésükre - mondta Edward Markey demokrata párti képviselő. Közlése szerint az elnökhöz címzett levelét negyvennyolc képviselő és hat szenátor írta alá. Levelükben arra kérték az elnököt, hogy lépjen kapcsolatba az ENSZ-szel és Magyarországgal, és közösen próbálják meg rákényszeríteni Szerbiát, hogy Boszniának is juttasson a gázból. A képviselő utalt rá, hogy az Oroszországból kiinduló gázvezeték Magyarországon megy keresztül Szerbiába, illetve onnan Boszniába, ám Belgrád megakadályozza a földgáz továbbjutását a boszniai területekre. Klubdélután sorstársaknak A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Tolna Megyei Szervezete november 5-én, pénteken, 14 órától klubdélutánt tart Szekszárdon, a Mikes utca 1. szám alatti idősek klubjában. Szeretettel várják a sorstársakat. Húsipari marketing Tolna megyeiek Franciaországban Tolna és Baranya megyei települések - Bátaapáti, Mórágy, Mőcsény, Grábóc, Udvari, valamint Erdősmecske és Fazekasboda - a lakosság megkérdezésével hozzájárultak, hogy területükön a geológiai kutatásokat végezzenek hulladéktároló létesítése céljából. A Paksi Atomerőmű Rt. jóvoltából a fent említett hét település polgármesterei és a községekből még két-két lakó ellátogat Franciaországba, egy nemrégiben létrehozott és már üzemelő, kis- és közepes aktivitású rádióaktív hulladékot tároló létesítmény megtekintésére. A programban szerepel, hogy a tároló környéki települések önkormányzataival és a községek lakóival is találkoznak, és véleményt kérnek tőlük. Á delegáció két napot tölt Franciaországban. Panama-buli Decsen „Búcsúkoncert csak fiataloknak!" címmel invitálja a decsi faluház az ifjúságot november 5-ére, a 20 órakor kezdődő Panama-bulira. Régi és mai slágerekkel várja az együttes az érdeklődőket. Németek szakmai úton Tegnap érkezett Schwäbisch Gmündből Szekszárdra az az öt főből álló német csoport, mely a szekszárdi Gyermekek Háza meghívásának tesz eleget. A német fiatalok egy ifjúsági házban dolgoznak és azért érkeztek Szekszárdra, hogy bepillantást nyerjenek egy olyan intézménybe, mely a gyerekeknek szervez szabadidős programokat. Erre kitűnő alkalmuk lesz abban a néhány napban, melyet a megyeszékhelyünkön töltenek. A Gyermekek Háza változatos programot kínál a németországi delegációnak is. Fodor Gábor kilépett a Fideszből Fodor Gábor december 1-jei hatállyal lemondott parlamenti képviselői mandátumáról, és kilép a Fideszből is. Ezt egy szűkkörű sajtótájékoztatón jelentette be a párt alel- nöke. Elhatározását azzal indokolta, hogy az általa kezdetektől fogva képviselt elvekre és értékrendekre a párt politikáját komolyan befolyásoló módon nincs szükség. Mint mondta, számára elfogadhatatlan irányba fordult a Fidesz szekere. Jövőjéről csak annyit közölt, hogy nem kíván teljesen visszavonulni a politikától. • • Önismeret és meditáció Önismeret és meditáció címmel dr. Bakó Attila tart előadást ma Bonyhádon, a Városi Könyvtárban. A Vita Nova klub rendezvénye 17 órakor kezdődik. Tájékoztató a bankrablásról A rendőrség eddig 69 millió forintot talált meg a Budapest Bank óbudai fiókjából elrabolt 86 millióból. (A pénzintézet utólag módosította a korábban megadott 92 millió forintos összeget.) A BRFK sajtótájékoztatóján közölték: a harmadik bankrabló, Kovács Zoltán feltehetően Romániában bújkál. Arról is beszámoltak, hogy letartóztatták a pénzintézet egyik biztonsági őrét, akiről bebizonyosodott, hogy segített a bankrablásban és egy korábbi bűncselekmény elkövetésében is. Várhatóan már a közeljövőben a bormarketing-programhoz hasonló húsmarke- ting-program indul azzal a céllal, hogy a magyar húsipar termékei kedvezőbb feltételekkel juthassanak a külpiacokra. Éz volt a fő témája a hazai húsiparban érdekeltek - termelők, feldolgozók, kereskedők - szerdán, Budapesten rendezett tanácskozásának. Szerdahelyi Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára ezzel kapcsolatban elmondta: örvendetes kezdeményezés, hogy mind a termelők, mind pedig a feldolgozók és a kereskedők előtérbe kívánják állítani a piacrajutás feltételeinek javítását. Ezt másfél éven belül mintegy félmilliárd forinttal lehet majd támogatni a helyetes államtitkár szerint. A pénzügyi forrásait a költség- vetésből, a Phare-programból valamint külföldi kormánysegélyekből akarják megteremteni. Harmadfokú készültség a Szamoson és a Tiszán Továbbra is harmadfokú vízminőségvédelmi készültséget tart a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség és a Vízügyi Igazgatóság a szennyezett Szamoson, és Tiszán. Szerdán változatlanul nagy erővel folytatódott a kárelhárítás, a védekezésben csaknem nyolcvan szakember vesz részt. Előzetes a mai kormányülésről A kormány csütörtöki ülésén várhatóan döntést hoz a Kis-Jugoszlávia ellen elrendelt ENSZ-embargó okozta gazdasági károk részleges enyhítésére igényelhető kamattámogatásról. A Kormányszóvivői Irodán szerdán elmondták, hogy az előterjesztés szerint a kárt szenvedett gazdasági szervezetek, vállalkozók november 20-áig igényelhetik a kamattámogatást a megkötött hitelszerződés mellékelésével. Az igényeket egy tárcaközi bizottság bírálja el, és a jelentkezők számától függ, hogy a 235 millió forintos keretösszegből mennyi kamattámogatást kaphat egy-egy igénylő. A kormány várhatóan arról is dönt, hogy 500 millió forintot ad a kárpótláshoz szükséges többletköltségekre a földhivataloknak. A takarékszövetkezetek közös intézményvédelmi alapjához az állam a tervek szerint mintegy 2,5-2,7 milliárd forinttal járul hozzá speciális kötvények kibocsátásával. A miniszterek előterjesztést hallgatnak meg a számviteli törvény módosításáról. Ennek lényege, hogy jövőre már összevont éves beszámolót kell készíteniük a törvény hatálya alá tartozóknak. Ugyancsak a kormány elé kerül a magyar-osztrák szakmai képzési együttműködésről és a szakképzési vizsgabizonyítványok egyenértékűségének kölcsönös elismeréséről szóló előterjesztés. A testület várhatóan arról is dönt, hogy a jövőben nem állíthatnak ki útlevelet a köztársasági megbízottak, mert a kézzel kitöltött úti- komány hitelességét a külföldi határőrizeti szervek fenntartással fogadták. A jövőben sürgős ügyben ezért csak a Belügyminisztérium állít ki útlevelet. Egyúttal megszigorítják az elvesztett útlevelek pótlását, mert az eddigi liberális gyakorlattal többen visszaéltek. Az ülésen szó lesz még a nagymarosi vízlépcső megépítésének elmaradása miatt szükséges munkálatokról, a szükséges árvízvédelmi és infrastrukturális beruházásokról, valamint a távközlő hálózatok összekapcsolásáról és együttműködésének feltételeiről is.