Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-27 / 277. szám
1993. november 27., szombat MEGYEI KÖRKÉP MPÚJSÁG 3 Vállalkozók összejövetele November 29-én, hétfőn 16 órakor tartja a Tamási Vállalkozók Klubja összejövetelét a Muskátli vendéglőben, ahol a VOSZ vezetőivel találkozhatnak az érdeklődők. Kiss Tibor tárlata Simontornyán A Simontornyai Vármúzeum ad otthont 3 hónapig Kiss Tibor festőművész kiállításának. A tárlatot december 1-én, 16 órakor Pozsgay Imre, országgyűlési képviselő nyitja meg, az ünnepségen közreműködik Béres Ferenc énekművész. A kiállítás hétfő kivételével naponta 10-16 óráig tekinthető meg. Bébiétel vásár A Vöröskereszt bonyhádi, dombóvári, paksi, szekszárdi, tamási városi szervezeteinél kedvezményes vásárt tartanak a HIPP cég bébiételeiből. Merre, Magyarország? A simontornyai Petőfi Sándor Művelődési Ház lesz a helyszíne annak az előadásnak, amelyet politikai fórumsorozat keretében a simontornyai ön- kormányzat és a helyi művelődési ház rendez, és amelynek során december 1-én, 18 órai kezdettel Pozsgay Imre tart előadást „Merre, Magyarország?" címmel. Bárki lehet ideális szülő Gordon szülői és női hatékonyságfejlesztő tanfolyam indul a Babits Mihály Művelődési Központban. A jelentkezési határidő november 30. Színház a Babitsban Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde c. művét mutatja be a Budapesti Független Színpad december 1-én, szerdán, 18 órai kezdettel Szekszár- don. Az előadásra a Babits Mihály Művelődési Házban kerül sor. Testületi ülés Tolnán Hétfőn, november 29-én 15 órai kezdettel tartják következő ülésüket a tolnai képviselők. A napirendi pontok között szerepel többek között a testület és a bizottságok tagjainak, tisztségviselőinek költség- térítéséről, díjazásáról szóló rendelettervezet megtárgyalása, a képviselő-testület ügyrendjéről szóló rendelettervezet előterjesztése, és a Kommunális Kft. átalakítási lehetőségének megvitatása. Tárgyalnak még a művelődési ház fűtéskorszerűsítéséről, egy tanuszoda lehetséges építéséről, valamint a városközpont rendezéséről is. A Morbidium Zombán November 29-től, hétfőtől, egy héten át látható Zombán, a „felső iskolában" Rudolf László különleges tárlata. A vers benső világa Országos Orvoskonferencia Dombóváron (Folytatás az 1. oldalról.) A versenyzők egyébként mindkét költőtől három-három verset „kínáltak fel" a négytagú zsűrinek, melynek elnöke Bécsy Tamás irodalomtudós, az ELTE tanára volt. A kínálatban szerepeltek a két életműből a versmondók körében olyan sztenderdnek tartott szövegek, mint Babitstól a Húsvét előtt, a Jónás könyve, a Balázsolás, Illyéstől a Koszorú, vagy a Nem menekülhetsz, de kevéssé ismert versek is elhangzottak, például az Engesztelő ajándék című Ba- bits-vers, vagy Illyés Arcok címet viselő költeménye. Ez utóbbival mutatkozott be az említett Frank Miklós, aki szinte az egyetlenként a mezőnyben, némi iróniával fűszerezte előadásmódját. A harminckét vers-, és két próza-produkció a laikusoknak azt súgta: ez az előadói műfaj lényegében semmit nem változott az évtizedek elteltével, minden színre lépő különböző mértékben fontosnak tartotta, hogy pátoszával hasson a közönségre - és a zsűrire. Egy bizonyos: a zsűri nem szépkiejtési versenyként kezelte a rendezvényt, hiszen a minimum négy susogó, selypítő spiránsokat - réshangokat - ejtő szereplő közül került ki a győztes is, a szegedi Kovács Hedvig, aki két Illyés vers előadásával vitte el a pálmát. Milyen szempontok alapján döntött a zsűri? - kérdeztük Bécsy professzort.- Általában úgy, ahogy minden szavaló versenyen szokás: tud-e közvetíteni valamilyen korszerű magatartást, illetve tudja-e közvetíteni a vers benső világát a versmondó. A gyakorlati, vagy technikai kérdések inkább az elődöntőn voltak hangsúlyosabbak.- Le lehet-e vonni következtetést a versenyből napjaink retorikai kultúrájára nézve?- Legfeljebb egy-egy esetben. Az előbb a korszerű attitűdről beszéltem, nos, ebből keveset lehetett látni itt. A versenyzők egy része általános attitűddel csinálja, voltak idősebbek is, akik nagyon pa- tetikus jellegű versmondással rukkoltak elő, amely a maga idejéban megfelelő volt, ma viszont nem, mert ha valaki meghallgatja Ódry Árpád, vagy Bajor Gizi versmondását, azt mondja rá, hogy elavult. A zsűri, a hét legjobb teljesítményt értékelte, tehát egy kicsit a szereplők egyéniségét is pontozta, ez azonban természetes. A színvonalat pedig remélhetően lesz alkalma a közönségnek összevetni a tíz évvel későbbi mezőnnyel. A versenyben a második helyet a mindszenti Tisza Zoltánná, a harmadikat Plézemé Tósoki Anikó szerezte meg, negyedik lett Lukács Jánosné Tatáról, ötödik a sziráki Tóth Imre, hatodik a dunakiliti illetőségű Németh Gábor, a hetedik helyen pedig a sátoraljaújhelyi Horváth Kálmán végzett. Országos Orvoskonferencia kezdődött kardiológusok részvételével tegnap délelőtt Dombóváron, a városi kórház és az Esélyt az életnek alapítvány szervezésében. A kétnapos kongresszus témája: az impedancia kardiográfiai lehetőségei. A rendezvény résztvevőit a szervezők, a kórház igazgatója, dr. Hajós Károly és dr. Szabó Imre polgármester köszöntötte. A bevezető előadást dr. Naszlady Attila prófesz- szor, az Országos Korányi TBC- és Pulmonológiai Intézet professzora tartotta. A referátumot követően a téma hazai és külföldi szakemberei szóltak olyan fontos témákról, mint a pacemaker programozása, beállítása vagy bizonyos gyógyszerek hatásának vizsgálata impedancia kardiográfiával. A kardiológiai kongresszus alatt hazai és külföldi gyógyszergyártók és forgalmazók rendeztek kiállítást, tartottak bemutatót, többek között az impedancia kardiográf forgalmazója, az ASK Kft. Mint Varga István marketing meTestületi ülés Cikón Cikó község képvi- selő-testülete november 30-án kedden délután 17 órakor tartja soros ülését a polgármesteri hivatal tanácstermében. Elsőként Forray Gellért polgármester tesz jelentést a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról és tesz javaslatot a pedagógus földek további juttatásával kapcsolatosan. Majd dr. Orbán Antal és dr. Bese Zsuzsanna tájékoztatja a képviselőket a háziorvosi szolgálatról, majd a polgármester ismerteti az 1993. évi költségvetési rendelet módosítását és a jövő évi költség- vetés koncepcióját. Bejelentés címszó alatt szó esik az esedékes falugyűlés témájáról és a szociális otthonba való beutalásról. A második forduló produkcióját mar a zsun valaszotta Újabb vizsgálat kezdődik a szekszárdi képviselőtestületben (Folytatás az 1. oldalról.) Már-már úgy nézett ki, mindegy hol lesz a szállás „csak ne az én körzetemben". Erre Ótós Miklós szociális érzéketlenséget emlegetett, Csányi László meg keserűen megjegyezte: talán arról kellene dönteni, hol legyen a szekszárdi gettó. A KÉV-telepet a férfi hajléktalan szállás céljára megvették, de aztán a csatári megoldás nem kapta meg a többséget. Itt elvi vitába bonyolódtak a képviselők arról, hogy az SZMSZ szerint mi tekinthető eredménytelen szavazásnak. A jogi és ügyrendi bizottság még visszatér a működési szabályzat értelmezésére, pontosítására, de a kompromisszum később mégis megszületett, nagyjából azzal a tartalommal amit Németh Zsolt tanácsnok már előbb javasolt. A KÉV telepen ideiglenesen kap helyet a női szállás, ott lesz a népkonyha, és majd a férfi hajléktalan szállás, de akkor a nők máshova „költöznek". A szociális bizottság kompromisszum-készsége nélkül elveszett volna a pályázaton nyert hárommillió forint. Igen feszült volt a hangulat, amikor a pártközi bizottság beszámolójára került sor. Csányi László a bizottság nevében pontokba szedve tényszerűen adta elő, hogy mit állapítottak meg, s mit tartanak Jobban Zoltán szerepében etikátlannak, és összeférhetetlennek a gazdasági bizottság vezetésével, esetleg képviselői mivoltával, illetve megyegyűlési tagságával kapcsolatban. Ezek dióhéjban a következők. A gazdasági bizottság részt vett a rendezési terv kidolgozásában, majd a MODULEX Bt. ajánlatot tett egy földterület megvásárlására, amit meg is vettek 850 forintért négyzetméterenként, holott azt Trick József már korábban meg akarta venni. A Jobban Zoltán tulajdonában lévő Noviki pályázat útján elnyerte a gyepmesteri telep kivitelezését, mert a legjobb ajánlatot tette, de a szerződést módosítják és a Noviki 20 százalékos áremelést érvényesít. Kapott a cég a várostól gazdálkodási hitelt, de ezzel többször késve számolt el, ami kamatmentes hitelnek is tekinthető. Németh Zoltán felszólalásában örömét fejezte ki, hogy tényeket közöltek, s hogy nem talált a vizsgáló bizottság semmi jogelleneset az iratokban. Kimondta, hogy beindult a választási kampány. Véleménye szerint ez az ügy annak kulturált formájába sorolható. Majd kifejtette, hogy jogszerű cselekedetek etikai minősítése szerinte mentalitás, habitus kérdése, mint például az utcai csókolózás megítélése. A polgármester a javaslatnak megfelelően kivizsgálja, hogy a hivatal követett-e el hibát. Szeleczki József irodavezető a korábban már ismertetett számvevőszéki vizsgálatra hivatkozott reagálásában, amely szerint munkájukban lényeges hibát nem találtak. Később Jobban Zoltán igazolható hazugságoknak minősítette a felsoroltakat, majd felidézte az ügy történetét, és a sajtótájékoztatóján elmondottakat. Ingerülten utasította vissza, hogy a telekvásárlás ügyében ő lett volna az előterjesztő, sőt még a teremben sem volt. Kifejtette, hogy valóban nem tájékoztatta a testületet arról, hogy korábban a BT. tagja volt, de még sok másról sem szólt. Trick József vételi ajánlatának létezését kétségbe vonta. Majd szóvá tette, hogy Csányi László a hivatalból iratokat vitt ki. Ebbéli kifogásait interpellációban is benyújtotta, a testület erre a választ nem fogadta el. Ennek a következménye újabb pártközi bizottság, a szabad demokraták kezdeményezésére annak vizsgálatára, hogy jogosan járt-e el a képviselő, amikor az iratokat kivitte a hivatalból. A jegyző válaszában azt is elmondta, hogy már dolgoznak az adatvédelmi rendelet kidolgozásán. Ihárosi Inhaláló készülék a bemutatón nedzser és Jakobicz Imre termékmenedzser elmondta, a kardiográf alkalmas terheléses vizsgálatok végzésére diagnosztikai célból, a késői, posztoperatív időszakban a beteg optimális terhelési határának meghatározására és bizonyos esetekben használatával kiküszöbölhető a szív katéterezése. A vizsgálatok a beteg számára veszélytelen módon, korlátlan számban ismé- telhetők. A tudományos előadásokat követően este a Szekszárdi Big Band adott hangversenyt a kongresszuson résztvevő orvosoknak, majd állófogadás következett a Medirex Kft. támogatásával, a művelődési házban. A kétnapos kongresszus ma, azaz szombaton, továbbképző referátumokkal, előadásokkal folytatódik. F. Kováts Éva Fotó: Degré Gábor Véradók Napja Csökkent a megyében a vérkészlet November 27-e, a Véradók Napja. Van-e elég önkéntes véradó Tolnában, elegendő-e a vérkészlet, erről beszélgettünk dr. Liszátz Mária főorvossal, a Tolna Megyei Ön- kormányzat Kórháza Vért- ranszfúziós állomásának ve- zuetőjével. — Jelenleg egyik vércsoportból sincs túl nagy vérkészletünk, mert októberben a tervezett véradásnak csak az ötven százaléka realizálódott. — Csökkent volna a véradási kedv? — Az elmúlt hónapokban folyamatosan csökkent a véradások száma. Ezen a héten, a hétfői véradó napunkon például a betervezett hatvan helyett mindössze huszonketten jelentek meg és közülük is csak tizenkilencen adhattak vért. Ugyanezt tapasztaltuk Regölyben is a héten, ott huszonnyolcán jelentek meg a véradáson. — Milyen gondot jelent ez? — Szerencsére különösebb fennakadást nem jelent a csökkenő véradások száma egyelőre, mert a szomszédos megyék véradó állomásai kisegítenek bennünket, így nem volt fennakadás a betegellátásban. — Ha már adatokról esett szó, mennyi a tervezett véradások száma idén? — Tízezer-ötszáz a tervezett véradások száma, de a jelenlegi helyzetben ez valószínűleg nem lesz teljesíthető. — Vannak rendszeresen visz- szatéró önkéntes véradóik? — Szerencsére vannak, méghozzá nem is kevesen, a donoraink mintegy tizenöt százaléka ilyen. Vannak százszoros véradóink is. Van olyan donorunk, aki minden hívás nélkül rendszeresen megjelenik évente négyszer, mert három havonta lehet vért adni. Mások évente egyszer jönnek. Vért adnak önzetlenül, segítőkészen, mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül. — Melyik korosztályból kerülnek ki ezek az emberek? — Jobbára a negyvenen felüliek sorolhatók ide, de egyre több a fiatal is. — Mely napokon lehet véradásra jelentkezni az áldomáson? — Hivatalosan hétfőn, de tulajdonképpen bármelyik napon fogadjuk a véradókat Szekszárdon. — Aki gyakran jár vért adni, annak szinte személyes kapcsolata alakul ki a véradóállomás dolgozóival. — Igen, annál is inkább, mert a megyében zárt a populáció és az állomás dolgozói is stabilak. Ezért aztán minden véradáson vannak visszatérő ismerős, kedves arcok. Nem egyszer előfordul, hogy kiszálláson jön egy donorunk, aki tudja, hogy aznap nem adhat vért, mert éppen valami baja van, de azért bejön beszélgetni, esetleg kontroláltatni az eredményét és elmondja gondját, baját. Ha már itt tartunk, hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy a Véradók Napja alkalmából az állomás dolgozói és magam nevében is köszönetét mondjak a véradóinknak. Várjuk továbbra is őket véradásra és kérjük, hozzanak magukkal újabb véradókat. F. Kováts Éva Képzés látássérülteknek A Baranya megyei Világ Világossága Alapítvány az Országos Képzési Tanács által kiírt pályázatán támogatást nyert a „Látássérül fiatalok kézműves képzésének megszervezése. A képzésre megyénkből is jelentkezhetnek fiatal látássérültek. A tanfolyam tervezett beindítása 1993. november végére, vagy december elejére várható - tudtuk meg Fazekas Bélától, a Tolna megyei Munkaügyi Központ képzési osztályának vezetőjétől. Fazekas Béla elmondta azt is, hogy a tanfolyam közel egy éves lesz. Hétszázötven elméleti és ugyanennyi gyakorlati órát tartalmaz, napi hat órás elfoglaltsággal. Az oktatás a Világ Világossága Alapítvány Székházában zajlik Pécsett, de a Tolna megyei fiatalok számára egy szakmunkásképző intézet kollégiumában biztosítják a bentlakást. A felvételi követelmény a nyolc osztály elvégzése, azonban a képzés teljesen ingyenes. A tanfolyam elvégzése után a képző szerv munkalehetőséget is biztosít majd. Néhány cím, ahol jelentkezni lehet: a Tolna megyei Munkaügyi Központ képzési osztályán és a központ helyileg illetékes kirendeltségein, valamint a Világ Világossága Alapítvány címén, Pécs, Bálicsi u. 29. dr. Sebestyén Ibolyánál. -garay-