Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-26 / 276. szám
2 «ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. november 26., péntek Önkormányzati kábeltelevízió Tegnap délután ülést tartott a szekszárdi képviselőtestület. Mindjárt az első, előrehozott napirendben később újra kellett szavazni, mert a Babits Mihály Művelődési Ház igazgatóját nem sikerült lanevezni. Egyik pályázó sem kapta meg a kétharmados többséget. A második körben Halmai Gábomé nyerte el a megbízatást öt évre. A következő téma sem bizonyult egyszerűnek, mert az SZMSZ-t módosító javaslatot, a képviselőcsoportok működésének szabályozására ifjú Csikós Mihály képviselő a MIÉP - melynek egyedüli képviselője a testületben - kirekesztéseként értelmezte. A javaslat szerint legkevesebb három fő alakíthat frakciót. Az előterjesztést elfogadták. Megszavazták a kétmillió forintos sporttámogatást is: egy-egy millió forintot szavaztak meg a kosárlabda és a kézilabda csapatnak. A legutóbbi ülésen egy szavazat hiányzott, ezért került vissza a téma. Kevesebb vitával járt a költségvetés koncepciójának elfogadása, ami a várhatóan igen szűkös költségvetés irányelveit határozza meg. Sok ismételt szavazás után megalakította a képviselőtestület az egyszemélyes önkormányzati tulajdonú káeftét, amelybe ötmillió forint készpénzt és a 16 milliós értékben nyilvántartott önkormányzati kábelvagyont vitte be. Napirendre tűzte a testület a gazdasági bizottság vezetőjével kapcsolatos, nem hivatalos pártközi bizottság beszámolóját is, de erre lapzártáig nem került sor. Szépkiejtési verseny Szerdán lapzárta után ért véget a német nyelvű szépkiejtési verseny Szekszárdon, melyet a megyei könyvtár hirdetett meg. A jelenlevő német vendégek - mint azt megtudtuk - nagyon elégedettek voltak a színvonallal, ez egyben a Tolna megyei tanárok dicséretét is jelenti. A Goethe Intézet német nyelvtanulást segítő Számító- gépes programot ajándékoz a megyei könyvtárnak. A végeredmény: alsótagozatosok: 1. Lakatos Zsanett (Bony- hád, Vörösmarty általános iskola), 2. Ballabás Dóra (Szek- szárd, II. sz. ált. isk.), 3. Hajdú Mária (Vörösmarty ált. isk.). Különdíj: Papp Lívia (II. sz. ált. isk.). 5-6 osztályosok: 1. Wild Viktória, 2. Paplauer Nóra (mindkettő Vörösmarty ált. isk.), 3. Kisantal Orsolya (II. sz. ált. isk.). Különdíj: Tóth Krisztina (II. sz. ált. isk.), Antus Kata (Szekszárd, Gyakorló iskola). 7-8 osztályosok: 1. Mózes Katalin (Vörösmarty ált. isk.), 2. Horváth Andrea (Szekszárd, 505. Ipari Szakmunkásképző), 3. Bujdosó Zsuzsa (505. Ip. Szakm.). Különdíj: Nagy Gábor (505. Ip. Szakm.). Középiskolások: 1. Hidasi Judit, 2. Chiovini Rita (mindkettő Szekszárd, Garay gimnázium), 3. Radnai Andrea (Szekszárd, Egészségügyi Szakközépiskola). Különdíj: Ulrik Gyöngyi (Garay Gimn.). Utasok pedig vannak... (Folytatás az 1. oldalról.) ők a legtájékozottabbak is. A decsiek felháborodtak, hiszen a megszüntetni tervezett járatok „pont a legtelítettebbek", mind a diákokat, mind a dolgozókat kedvezőtlen helyzetbe hozná likvidálásuk. A decsi és az őcsényi önkormányzat vezetői levélben fognak tiltakozni a MÁV-nál a tervezett intézkedés ellen, őcsényben is nagyon sok embert érintene az egyébként már hosszú évek óta „bejáratott" járatok erőszakos halála. Sárpilisen mintegy 10-12 ember kerülne kedvezőtlen helyzetbe a változás miatt, de a tervezett intézkedés a falu Bá- taszék felőli elzártságát is megerősítené. Bátaszéken úgy tűnik, testületi ülés elé kerül a téma. A vasutasok egyébként mindenütt arról számoltak be, hogy a „kilövésre ítélt" járatok között vannak fontos, sok utast szállítók is. Egyelőre ennyi. A meg nem válaszolt kérdésekre tovább keressük a választ. sk Határsértők Egy csoportban 54 határsértőt fogtak el kedden éjfél körül a magyar-szlovák határ közelében, a Nógrád megyei Ka- rancsberénynél. Kőműves József alezredes, a határőrség helyettes szóvivője elmondta, hogy egy helyi lakos értesítette a határőröket. Mint kiderült, kurd nemzetiségű török állampolgárokat fogtak el, köztük 27 gyermeket, a legfiatalabb mindössze kéthónapos volt. Valameny- nyien november 19-én jöttek át a zöldhatáron Romániából. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint az 54 határsértő két magyar rendszámú mik- robusszal érkezett Budapestről Karancsberény térségébe, ahol egy magyar embercsempész várta őket, akit később szintén elfogtak. A magyar határőrök értesítették szlovák kollégáikat. Merénylet Autóba szerelt pokolgéppel meg akarták ölni tegnap Atef Szidki egyiptomi kormányfőt, ő azonban nem sérült meg. jlE5ÉÍi\ I Környezetvédelem | VESZÉLYES HULLADÉKOK ÁRTALMATLANÍTÁSA csomagolóanyag biztosításával előkezeléssel speciális fuvarozással vegyi technológiák semlegesítése, felszámolása TelJeskőrQ szolgáltatás, korrekt árak! TERSZOL Új hálózat terjeszti a Tolnai Népújságot Olvasóink kérdésére válaszolunk A Tolnai Népújságot januártól az Axel Springer-Ma- gyarország Kft. saját terjesztésben kézbesíti előfizetőinek. Ezzel kapcsolatban tette fel egyik olvasónk azt a kérdést, hogy külföldön élő magyar állampolgár hogyan fizethet elő a lapra, vagy éppen egy magyar állampolgár miként küldheti ki külföldre a Népújságot. Az is foglalkoztatja a Tisztelt olvasónkat, hogy ha az utóbbi esetről van szó, akkor milyen pénznemben lehet előfizetni a lapot. A választ Farkas János ügynökségvezető adta meg. — Eddig az volt a rendszer szisztémája, hogy a Kultúra Külkereskedelmi Vállalaton keresztül bonyolódott a külföldre történő szállítások mindegyike. Aki elő akart fizetni a lapunkra - akár belföldről külföldre, akár külföldön -, annak az említett vállalattal kellett felvenni a kapcsolatot. Nos, ez a rendszer nem változik meg. Erre azért van szükség, mert cégünk nem fogadhat el valutát fizetőeszközként. — Mint tudják a Tisztelt olvasóink, lapunk ára nem változik az átállással. Ez azt jelenti, hogy ha külföldre szállítják az újságot, akkor az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően alakul ki az előfizetési díj. Az árakat az említett külkereskedelmi vállalat és a posta szabja meg. Külföldön természetesen az adott országnak megfelelő valutában, itthon pedig forintban kell fizetni.-garaySZÖVETKEZET f 1 1015 Bp. Csalogány u. 6-10. I VL/253. Telefonfax: 201-0164J «ÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁSGYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztősig és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén Nyomás: Déli Nyomda Kft. Levélcím: 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 375 Ft, negyedévre 1125 Ft. Indexszám ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Budapest: mi Karinthy Frigyes út 21. Tel.: 166-9977,227-3777 Rádiótelefon: 106 60) 3-27087, (06 60) 3-27088 Balatonvilágos: * M7-es enyingi elágazás Rádiótelefon: (06 60)3-27100 Békéscsaba: 5600 Gyónj G.u.21. Tel.: (66) 448-022 Rádiótelefon :(06 60) 3-84000, (06 60) 3-84001, (06 60) 3-84002 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/A. Tel.: (52) 318-038 Rádiótelefon: (06 60) 3- 27800 Győr: 9022 Pálffy Dénes u. I. Tel.: (96) 318-896 Rádiótelefon: (06 60) 3-27400 Miskolc: 3530 Széchenyi u. 70. Tel: (46) 411-550,412-770. Rádiótelefon: (06 60) 3-51000 Nagykanizsa: 8800 Deák tér 10. Tel.: (93) 310-460 Rádiótelefon: (06 60) 3-27408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tel.: (72) 445-111 Rádiótelefon: (06 60) 3-27900, Szeged: 6720 Tisza Lajos kit. 2-4M: (62) 324-304 Rádiótelefon: (06 60) 3-27600 Székesfehérvár. 8000 Várkörút 44. Tel.: (22) 328-717 Rádiótelefon: (06 60) 3-27200 Szolnok; 5000 Baross u. 1. Tel: (56) 422-232 Rádiótelefon: (06 60) 3-86000 Szombathely: 9700 Marx Károly u. 14. Tel: (94) 324-420 Rádiótelefon: (06 60)3-77000 A WESTEL november 8-tól december 4-ig tartó akciójában a távközlési összeköttetés költségéből 30.000 Ft + ÁFA kedvezményt ad nem budapesti* ügyfeleinek. * Nem budapestinek azok minősülnek, akik vidéki számlafizetési címmel rendelkeznek. (((f)))))))) WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT. olcsóbban juthat mobiltelefonhoz. Fbáfli-nl