Tolnai Népújság, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-03 / 256. szám

2 NÉPÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. november 3., szerda Lengyel autótolvajok Lódzban héttagú autó­tolvaj bandát fogott el a rendőrség. A banda egyik tagja a Lengyel Köztársa­ság portugáliai nagyköve­tének 21 éves lánya, akit legalább három luxusautó ellopásával vádolnak, amelyek közül egynek az okmányait és rendszám- tábláját megtalálták a ko­csijában. Amikor az ügyészségen közölték vele, hogy letartóztatják, megpróbált kiugrani a harmadik emeletről. Amerikai bűnözés Az Egyesült Államok társadalmi rákfenéjének tartott erőkszak és bűnö­zés olyan járvány, amelyet meg lehet fékezni - kö­zölte egy amerikai kor­mányzati tisztségviselő, Joycelyn Elders. Adatai szerint a tizenévesek sora­iban a bűncselekmények okozzák a legtöbb halále­setet: többen veszítik éle­tüket erőszak által, mint ahányan AIDS-ben halnak meg. Véleménye szerint a „társadalmi járvány" alapvető kiváltó tényezői a nyomor, a kábítószerek rohamos léptékű terjedése és a lőfegyverek könnyű beszerezhetősége. Tragédia Indonéziában Több mint ötven ember vesztette életét kedden reggel Dzsakarta egyik külvárosában vasúti sze­rencsétlenség következté­ben. Az indonéz főváros peremkerületében mun­kába igyekvők százait szállító két vonat rohant egymásba. Mint a helyi rendőrség illetékese kö­zölte: félő, hogy az áldoza­tok száma meghaladhatja a százat is. Az ütközés okáról egyelőre annyit tudni, hogy a két vonatot különböző irányból egy sínpályára eresztették, és az azok frontálisan ütköz­tek egymással. ízletes az emuhús Egy élelmes japán élel­miszerimportőr elhatá­rozta, hogy meglovagolja a zsírszegény, ausztrál ház­táji emuhús iránt az elmúlt időszakban tapasztalt he­veny vásárlási őrületet. A vállalat a Japánban e héten megnyíló élelmiszeripari vásáron lép először a nagyközönség elé az új slágertermékkel, a Nyu­gat-Ausztráliában tenyész­tett, nagytestű háztáji ma­dár nemes húsával. A struccfélék családjába tar­tozó szárnyasok étrendje nem tartalmaz sem szinte­tikus terméket, sem olyan növényi kultúrát, amelyet rovarirtó szerekkel kezel­tek. S ami végképp per­döntő: az igen magas fe­hérje- és minimális zsírtar­talmú emu nemcsak sok­kal ízletesebb, de olcsóbb is, mint a marhahús. Véget ért a sztrájk Ausztriában Hétfő éjszakai hosszas tárgyalássorozat után az Austrian Airlines sztráj­koló légi személyzete és az elnökség megállapodott a munka újrafelvételéről. Mindkét fél engedett va­lamennyit: a sztrájkolok el­tekintettek az elnökség menesztésétől, ez utóbbi pedig néhány követelé­süknek eleget tesz. Kapitány Ferenc hozzászólása Vita a biztosító pénztárakról Az önkéntes kölcsönös biz­tosító pénztárakról szóló tör­vénytervezet vitájában felszó­lalt Kapitány Ferenc, Tolna megyei képviselő is. Bevezetőben egész röviden a bizottsági egyeztetések so­rán szerzett tapasztalatokról szólt. Elmondta, a törvényter­vezet elhúzódó vitája meg­fosztotta a választópolgárok jelentős részét attól a lehető­ségről, hogy mérlegeljék; az üzleti szférában vagy a tágabb értelemben vett közhasznú un. „nonprofit" szférában előnyösebb számukra öreg korukról gondoskodni. — Az általános vita során hozzászólásomban előadtam - mondta a képviselő -, hogy az önkéntes kölcsönös bizto­sító pénztárakra vonatkozó törvény jónéhány más tör­vénnyel igen szorosan össze­függ. Kifejtettem, hogy ezeket az összefüggő törvényeket egyszerre tárgyalni nem lehet, de összehangolásukról gon­doskodni kell abban a sor­AustriaLottó nyeremények A Lottó Unió Kft. tájékozta­tása szerint a 43/93 játékhét eredményei a következők: A jackpot nyereménye 15.635.070 schilling, 3 darab ötös pótszámmal, nyeremé­nyük egyenként 1.389.784 schilling, 196 darab ötös, nye­reményük egyenként 31.908 schilling, 13.510 darab négyes, nyereményük egyenként 617 schilling, 260.446 darab hár­mas, nyereményük egyenként 40 schilling. Nyerőszámok: 6, 25, 33, 38, 42, 43. Pótszám: 45. 3 darab Joker nyereménye egyenként 1.258.892 schilling. Joker nyerőszámai: 919 071. Heves harcok Grúziában rendben, ahogy a parlament elé kerülnek. Ahogy ezt az általános vitá­ban előre jeleztem, a bizottsági vita során arra törekedtem, hogy a pénztárak alapítását ne nehezítse a felügyelet túlmé­retezett adminisztrációja, ne sikkadjanak el a szociális szempontok, a törvény vegye figyelembe az egészségpénz­tárak sajátosságait. A módo­sító javaslatainkat a Kormány képviselőivel megvitattuk és sikerült kielégítő kompro­misszumokat találnunk, me­lyek az alábbi, Szarvas Béla képviselő és a Kormány által egyeztetett csatlakozó módo­sító indítványokban nyertek megfogalmazást: — a 9554. sz. módosító ja­vaslatunkkal azt akartuk el­érni, hogy ne a pénztáralapí­tás, hanem az egyes tevékeny­ségek legyenek engedélyhez kötve. Ezzel az egyszerűbb működésű pénztárak alapítási folyamatát szerettük volna le­egyszerűsíteni. A minőségvizsgálattal kap­csolatos vámjogszabály mó­dosítását kezdeményezte az Ipari és Kereskedelmi Minisz­térium. Ismeretes, hogy jelenleg ki­zárólag a Kereskedelmi Minő­ségellenőrző Intézet szakvé­leményét fogadják el a vámha­tóságok az import áruk for­galmazási engedélyeként, az IKM előzetes minőségvizsgá­latára vonatkozó rendelete alapján. Az IKM illetékesei az eddigi tapasztalatokat érté­kelve, úgy vélik, hogy az elő­zetes minőségvizsgálati köte­lezettségnek több hazai inté­zet eleget tud tenni, így a Kermi leterheltsége csökken­het, s az áruk gyorsabban ke­rülhetnek az üzletekbe. Ezért az ipari és kereskedelmi mi­niszter hozzájárult ahhoz, — A 9555. és a 9557. számú módosító javaslatunk célja a törvénytervezetben az alapok kezelésével kapcsolatos el­lentmondások feloldása volt. — 9556. sz. módosító javas­latunkkal a pénztárak szabad­ságát hangsúlyoztuk az ügy­vezető kiválasztásában. — 9558. sz. módosító javas­latunk azt célozta, hogy a pénztártagok kérésükre min­dig kapjanak tájékoztatást számláik állásáról. — 9560. sz. módosító javas­latunkkal elő szeretnénk segí­teni, hogy a felügyelet vezető­inek kiválasztásánál szakmai szempontok érvényesüljenek. — 9561. sz. módosító javas­latunk arra vonatkozott, hogy a pénztár alkalmazottjai szá­mára ne írjanak elő olyan spe­ciális társadalombiztosítási végzettséget, ami nem felel meg a pénztár működtetésé­ből származó követelmé­nyeknek. Kapitány Ferenc országgyűlési képviselő hogy a jövőben a minőség- vizsgálatot a Kermi mellett el­végezhesse az Állami Energe­tikai és Energiabiztonságtech- nikai Felügyelet (ÁEEF), az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (EMI), a Magyar Elekt­rotechnikai Ellenőrző Intézet (MEED, az Anyagvizsgáló és Gépipari Minőségellenőrző Intézet (AGMI), a bőripari termékeket kontroláló BIMEO Kft., a Fa-, Papír- és Nyomda­ipari Minőségellenőrző Inté­zet (Fáiméi), a Textilipari Mi­nőségellenőrző Intézet (Texi- mei) és a MERT Controll Rt. Ezeknek az intézeteknek a szolgáltatásait az importőrök akkor vehetik igénybe, ha a vámjogszabályokról szóló PM-NGKM rendelet módosí­tása megtörtént, ami rövid időn belül várható. Számítógépes ingatlan­nyilvántartás a föld­hivatalokban Várhatóan még ez év végére befejeződik a számítógépesí­tési program első szakasza az ország 114 körzeti földhivata­lában, így megkezdődhet a számítógépes ingatlannyil­vántartási adatbankban eddig még nem szereplő adatok és dokumentumok betöltése? Er­ről Remetey-Fülöp Gábor, a Földművelésügyi Miniszté­rium témában illetékes főta­nácsosa tájékoztatta a sajtót. A szakember elmondta: a magyar ingatlanvagyon szá­mítógépes nyilvántartási programja négyéves időszak alatt valósul meg. A munkát két éve kezdték meg a Phare— program segítségével. Ebből a forrásból mintegy 7 miihó ECU-hoz jutott a Földművelé­sügyi Minisztérium. Ebből mintegy 3 és fél millió ECU-t használtak fel a jelenlegi rész­program végrehajtására, amelynek keretében Olivetti és ICL számítógépekkel könnyítették meg a földhiva­talokban dolgozók minden­napi munkáját. Ä komputerizálás eredmé­nyeként egyszerűsöÜött az in- gatlanyilvántartás az egész országban. Már5 naprakész adatok állnak rendelkezésre az ingatlanról, és a tulajdono­sokról. Ezek szöveges infor­mációk. A program második fázisában valósul majd meg az adatok grafikus feldolgozása. Ekkor mód nyílik arra, hogy digitális, nagy méretarányú kataszteri térképek is készül­jenek hazánk ingatlanvagyo- náról. A számítógépes ingat­lannyilvántartást egyébként az önkormányzatok, az álla­migazgatás, a környezetvéde­lem, sőt maguk az állampol­gárok is igen jól használhatják majd, ha a teljes rendszer kié­pül. Országos kábeltelevíziós és Satellite konferencia V ámj ogszabály-módosítást kezdeményez az IKM Eduard Sevardnadze grúz elnök egy tévéinterjúban azzal vádolta meg kedden a felke­lőket, hogy szövetségre léptek Grúzia és Oroszország déli ré­szeinek elszakadásáért küzdő „fanatikus" csoportokkal. Hétfőn a kormányerők vissza­foglalták a felkelőktől Szenaki városát. A grúz kormánycsa­patok és Zviad Gamszahurdia száműzött elnök felkelői kö­zött kedden ismét heves har­cok bontakoztak ki. A kor­mány alakulatai nehéztüzér­séggel lőtték a nyugat-grúziai Hobi városát. A fekete-tengeri orosz flotta egy hat hajóból álló hajóraja hagyta el kedden Szevasztopol kikötőjét, hogy a FÁK nevében megvédje Poti és Batumi kikötővárosokat. Egyre nagyobb szerepet kapnak a helyi rá­diók és televíziók mind a tájékoztatásban, mind pedig a szórakoztatásban. A helyi stú­diók számának várható növekedése, újabb frekvienciák kiosztása a kormányrendelet alap­ján a közeljövőben várható - hangzott el az Or­szágos Kábeltelevíziózás konferencia keddi megnyitóján. A Független Magyar Kábeltele­víziók Szakmai és Érdekvédelmi Kamarája ál­tal szervezett, november 2-től 4-ig tartó tanács­kozáson a már működő műsorgyártók a fej­lesztés lehetőségeiről, az újak pedig az alapok­ról szerezhettek ismereteket. Kedden délelőtt S.Tóth Ferenc a kamara el­nöke megnyitó beszédében elmondta, hogy a helyi rádiók és televíziók minden eddiginél nagyobb szerepet kapnak az elkövetkezendő indőszakban, így rendkívül fontos, hogy lega­lább ezen a területen béke legyen a szórakoz­tató műsorok és a szolgáltató műsorok között. Nincs szégyenkezni valónk a világban - mondta a kamarai elnök - hiszen Magyaror­szágon egymillió háztartásban foghatók kábe­len műsorok. A műszaki színvonalra azonban, az elnök szerint, már nem lehetünk túl büsz­kék. A tanácskozással egybekötött konferencia ezért jó alakalom arra, hogy a fejlesztés lehető­ségeiről is tájékozódjanak a szakemberek - hangzott el. A helyi tv-k és rádiók alapításának jogi problémáiról és a műsorok tartalmi kérdé­seiről a harmadik napon, csütörtökön lesz szó. Ennek nyitott előadásaira és vitáira nemcsak a meghívott szakembereket, hanem minden ér­deklődőt várnak. Alacsonyak a garantált árak „Két Lotti” Olcsóbb az import marha, védeni kellene a hazait „Már nettó 18 millió a tét! A 44. heti „Két Lotti 33-ból 3-at)"játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 17.819.241 forint tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 ta- lálatosok nettó nyereménye: 32.909 Ft, a 2 találatosoké: 245 Ft. A „Két Lotti (33-ból 3-at)" nyerőszámai: 19, 29, 43 és 12,18, 54 A heti és előfizetéses szel­vényeket változatlan áron péntekig veszik át és fizetnek nyereményt a megyei taka­rékszövetkezetekben, Ibusz és Expressz irodákban. Kapható a nyerési esélyt növelő variá­ciós füzet is." A földművelésügyi minisz­ter a napokban meghirdette a vágómarha garantált árait, de az érdekképviseletek elége­detlenek az új tarifákkal. Ala­csonyaknak tartják, mert sze­rintük közel sem fedezik az előállítási költségeket. A MOSZ a hús- és a kettős (hús- és tejelő) hasznú állatokra magasabb, 110 helyett 125 il­letve 100 helyett 110 forintos kilónkénti árat javasolt. A ha­zai állatállomány több mint 90 százaléka tartozik a tej- és a kettőshasznú fajtacsoportba. A húshasznú marhaállomány a korábbi 60-70 ezerrel szem­ben jelenleg mindössze 30 ezer darabra tehető, de nem is annyira a mennyiséggel, sok­kal inkább a hízlalási kedvvel van baj. Az állattartók ugyanis az alacsony felvásárlási ár mi­att évek óta nem hizlalják nagy súlyúra a vágómarhát, mert jobban járnak, ha félig hízva adják el az állatot, mert akkor kilójáért akár a 240 fo­rintot is megkapnak. A vágó­marha felvásárlási ára egyéb­ként tavaly is nyomott volt: a gazdaságok igyekeztek meg­szabadulni az állatoktól. Ez a tendencia várhatóan tovább folytatódik. A MOSZ szerint a meghirdetett garantált árak az állomány- és a termeléscsök­kenést sem mérsékelni, sem megállítani nem képesek. Bo­nyolítja a helyzetet, hogy a húsipari vállalatok külföldről a hazai felvásárlási árnál jóval olcsóbban jutnak vágómarhá­hoz, s ez erősen rontja a hazai termelők pozícióit. Áz érdek- képviseletek szerint ebben mindaddig nem is várható változás, amíg az illetékesek nem tekintik szívügyüknek a hazai termékek és termelők védelmét.-újvári­Ferenczy-Europress Kérdőjelek Meg­hallják-e? Nő a hangzavar. Alat­tomos célzások, vádasko­dások, vaskos becsületsér­tések röpködnek, s ebben a politikai kakofóniában a türelem, a másság elfoga­dása veszni látszik. Mi­közben legjobb úton hala­dunk a médiaháború tár­sadalmi konfliktussá tere- bélyesedése felé, megszó­lalt a józanság hangja. Az államfő a kölni gyógyinté­zetben levő kormányfőnek írt, de a tárgyalást ajánló higgadt szavak értelem­szerűen a sajtóütközet ag- resszorainak és ostromlott- jainak egyaránt szólnak. Mi a köztársasági elnök javaslatának lényege? Az a kérés, hogy Antall József tegyen kompetenciájába tartozó lépéseket a Rádió és a Televízió nyitott, s hosszú ideje megoldatlan személyi kérdéseinek ren­dezésére. Fontosak a kez­deményezéshez fűzött szavak is: „...november 2. és 6. között külföldön tar­tózkodom. Ez idő alatt mind telefonon, mind fa­xon...elérhető és egyezte­tésre kész vagyok." Nem nehéz a kódolás: a kor­mány, korábbi erőfeszíté­seit folytatva, az elnökkel együtt találjon kiutat a ve­szélyes zsákutcából. Bár­hol, bármikor tárgyalva szülessen végre döntés, hogy olyan, minden oldal bizalmát élvező személy kerüljön a tömegtájékozta­tás két kulcsintézményé­nek élére, akinek ereje, szándéka és tekintélye biz­tosítéka lehet a valóban közszolgálati rádiózásnak, televíziózásnak. Lehetsé­ges a szélesebb körű pár­beszéd is? Bízzunk abban, hogy a két legmagasabb közjogi méltóság között hamarosan létrejön a megoldást kereső dialó­gus. Bizakodjunk, hogy a jó példa ragadós lesz, s a parlamenti pártok is újra tárgyalóasztalhoz ülnek. Persze, ebben a méltatlan hatalmi háborúskodásban, a felfüggesztések, fegyel­mik, elbocsájtások, tiltások és fenyegetések zsivajában könnyen elvész a józanság csöndes hangja. Jobbára azoknak van rá fülük, akik a tisztességes poütizálást nemcsak hirdetni, hanem gyakorolni is akarják. Bajnok Zsolt (FEB) KÉPÚJSÁG Ai Axel Sprínger-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyve­zető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft Levélcím: 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Előfizethető bármely hírlapkézbe­sítő postahivatalnál, a posta hír­lapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautal­ványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj: havonta 375 Ft, negyedévre 1125 Ft. In­dexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents