Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-02 / 230. szám

KÖNYVVÁSÁRLÁS, ÉS MÁS SZENVEDÉLYEK (11. oldal) BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1993. OKTÓBER 2. SZOMBAT ÁRA: 16,30 FORINT IV. ÉVFOLYAM, 230. SZÁM Most az új ovis- táskára terelődik a szó. Áradozik a szépségéről. Nyakába is akasztja, először fordítva, aztán kiigazítja. Egy arc - egy mesterség című írásunk a 4. oldalon olvasható. Cselgáncs bravúr Hamiltonban: Kovács Antal világbajnok! A földrengés áldozatai Tizenhatezerre tehető az indiai földrengés áldozata­inak száma. Ä sebesültek száma is többezer. A ka­tasztrófa sújtotta körzet­ben megkezdték a holttes­tek kiemelését. Csupán Khillariban 4000 tetemet emeltek ki a romok alól. Az állam két városát a földrengés gyakorlatilag eltörölte a térképről. A tojáshéjat a gép kiköpi A Sanyo elektronikai cég mosógép méretű házi szemétfeldolgozó gépet fejlesztett ki. Ötven csa­ládnak adták ki haszná­latra a gépeket. Ha a házi szemétfeldolgozó igazolja a hozzá fűzött reményeket, hamarosan piacra is dob­ják, az ára 250 ezer forint lesz. Gombnyomásra ve­gyíti a gép a szemetet, majd a hulladékanyagokat egy hét alatt elbontja. Egy gyönge pontja van csupán: a tojáshéj, ezzel ugyanis egyelőre képtelen megbir­kózni. Áradás Orangeban Hatalmas vihar pusztí­tott tegnapra virradó éjjel a dél-franciaországi Orange város közelében. A vihart özönvízszerű esőzés kí­sérte, emiatt a körzet egyes falvainak utcáit másfél mé­ter magas víz öntötte el. Az áradat elsodort egy hi­dat, több út járhatatlan, s az éjszaka közepén ezernél is több embernek kellett elhagynia ideiglenesen otthonát. A természeti csapás következtében egy gazda - akire ráomlott a fal - életét vesztette. Gépeltérítő házaspár Visszatérhetett Kínába a szecsuáni légitársaság Taj­vanra eltérített utasszállító repülőgépe. A Csinanból Kantonba tartó TU 154-es repülőgépet egy kínai há­zaspár térítette el, késekkel és robbanóanyaggal fe­nyegetve a gép személyze­tét és utasait. Kanadában, a hamiltoni 18. felnőtt cselgáncs-világbajnok­ság első napján Kovács Antal, az Atomerőmű SE 95 kilós sportolója aranyérmet szer­zett. Ez a magyar judósport első vüágbajnoki címe minden idők történetében! A múltban - éppen tíz éve Moszkvában - Bujkó Tamás menetelt el a döntőig, de ott vereséget szenvedett és ezüstéremmel zárt. Kovács Antal klasszistelje­sítményére, sportemberi nagyságára jellemző: a paksi sportember pályafutása ne­gyedik felnőtt világversenyén a negyedik dobogós helyezést harcolta ki. Két Európa-baj- noki bronzérme mellé a tava­A Német Egység Napja al­kalmából tegnap Pécsett a Németországi Szövetségi Köztársaság főkonzulja, Hanns Rehfeld adott fogadást, ahol a mintegy háromszáz meghívott vendég között jelen voltak a Tolna megyei, a vá­rosi, községi, nagyközségi ön- kormányzatok vezetői, az egyházak, a német nemzeti­ségi szövetség, a vállalkozók és a megyei napilapok képvi­selői is. A pécsi német főkonzulátus három esztendejére emlé­lyi barcelonai olimpián ara­nyérmet szerzett. Az ötkarikás elsősége szintén az első ma­gyar szuperteljesítmény az olimpiai játékok történetében; azelőtt sohasem avattak ma­gyar olimpiai bajnokot! A szűkös hírügynökségi je­lentésből kiviláglott, hogy Kovács Antal a negyeddöntő­ben ipponnal verte a francia Stéphane Traineau-t. Az elő­döntőben a német Marc Mei- lingnél bizonyult jobbnak öt­pontos (yuko) értékű akciójá­val. A világbajnoki döntőben az 1988-as szöuli olimpia ara­nyérmesét, a brazil Miguel Aurelio-t szintén ipponra dobta meg. Ez igen, bravó „Atom Anti,,! kezve Rehfeld úr köszöntőjé-' ben szólt azokról a kérdések­ről, amelyekre különösen fi­gyelemmel voltak, így többek között a testvérvárosi, kultu­rális és gazdasági kapcsolatok alakulásáról. Elismeréssel szólt a magyarországi válto­zásokról: „egyetlen, korábban szovjet uralom alatt álló or­szágnak nem volt ilyen'stabil kormánya, egyik ország sem vonzott ennyi beruházót, és nem látogatta meg annyi tu­rista, mint Magyarországot." (Folytatás az 2. oldalon) Tolna megyeiek a Német Egység Napja alkalmából rendezett fogadáson Fogadás a Német Egység Napja alkalmából „Jövőnket egy közös Európában látjuk" Milyen idő várható? A hét végén a borult idő ellenére néha kisüt a nap. Több felé eső várható. A hét elején megérkező hideg front mö­gött beáramló hideg levegő hatására a hajnalok hűvöseb­bek lesznek. Egyre gyakrabban képződnek reggeli ködök. A kora reggeli hőmérséklet a hét végén 8-13 fok körül, a nappali maximum hőmérséklet 13-16 fok között várható. A hétfőtől keddre virradó éjszaka megérkező hideg front a hőmérsékletet 5-10 fokra csökkenti. Esőre főként hétfőn kell számítanunk. Orvosmeteorológia A hétvége időjárását a hideg és meleg frontok változó hatása jellemzi. Főként a figyelem lazulásával, esetleg fej­fájással kell számolnunk, s az évszakhoz képest enyhébb légtömegek érkezése a frontérzékenyek szervezetét meg­viseli. Erre különösen a gépjárművezetőknek érdemes ügyelniük. A hidegfront elsősorban a reumatikus fájdal­makban szenvedőket fogja kellemetlenül érinteni, de számoljunk azzal, hogy a szokásosnál jóval ingerléke­nyebbek, türelmetlenebbek leszünk. Csődöt kért a MÜSZI A Mezőgazdasági Üzem­szervezési Számítástechnikai és Informatikai Részvénytár­saság (A MÜSZI Rt.) igazgató­sága csődeljárás lefolytatása iránti kérelmet nyújtott be a székhelye szerint illetékes Fő­városi Bíróságnál. A csődeljá­rás iránti kérelmet az igazga­tóság az 1993. szeptember 29-i rendkívüli közgyűlés határo­zata szerinti felhatalmazással élve, a csődeljárásról, a fel- számolási eljárásról és a vé­gelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény rendelkezései alapján nyújtotta be. A kére­lem bírósági érkeztetésének, így a csődeljárás kezdetének időpontja: 1993. október 1. napja. Tanárok tanácskoztak A felsőoktatási törvény után kialakult helyzetet ele­mezte tegnapi ülésén a Ma­gyarországi Egyetemi és Főis­kolai Tanárok Egyesületének Országos Vezetősége. Megál­lapították: bár a törvény kon­cepciója helyes volt, de a par­lament egy kevésbé megfelelő törvényt fogadott el. Tanuló taxisok Felül kell vizsgálni a sze­mélytaxis vállalkozói szaktan- folyam vizsgakérdéseit, figye­lembe véve a taxis vállalkozás gyakorlati szempontjait. Ezt állapították meg az érdekkép­viseletek és a hatóság képvise­lői azon a megbeszélésen, me­lyen a taxisokra vonatkozó rendeletről volt szó. Novemberben: nyugdíj kiegészítés A kormány - az Országgyű­lés javaslata alapján - meg­vizsgálta a nyugdíjkiegészí­tésre pótlólag fordítható for­rásokat. Erre azért volt szük­ség, mert 1993-ban a nyugdí­jak éves átlagban 14 százalék­kal emelkedtek ez idáig, ami 4 százalékponttal elmarad a nettó átlagkereset-növekedés­től, amelyhez igazodnia kell a nyugdíjaknak is. A nyugdíj- biztosítási önkormányzattal egyeztetett javaslat úgy foglal állást, hogy a 4 százalékpon­tos, 12,2 milliárd forint kiha­tású intézkedés a társadalom- biztosítási alapok várható hi­ánya miatt nem valósítható meg. Kifizethető viszont az idei évre további 10,7 milliárd forint, amely a tb-járulékbevé- telek már látható többletéből és a nyugdíjkiadások 2,8 mil­liárdos tartalékából állna ösz- sze. A tervek szerint a 4 száza­lékos, 9 havi nyugdíjemelés­nek megfelelő összegű kiegé­szítésben az 1993. január 1. előtt nyugdíjazottak részesül­hetnek, akik feltehetően no­vembertől számíthatnak rá. • • Öreg autók a határon Tegnap reggelre megbénult a határforgalom Rábafüzesnél befelé, miután két kilométeres kocsisor várt vámolásra. A Határőrség szóvivője el­mondta, hogy a jelek szerint sokan kihasználják még az utolsó pillanatot is a hat évnél idősebb személyautók beho­zatalára. Szépet alkotni A bonyhádi Székelykor al­kotóinak kiállítása nyűt meg tegnap este a városi művelő­dési központban. Az október 25-ig megtekinthető tárlatot dr. Ándrásfalvy Bertalan nép­rajzkutató, egyetemi tanár nyitotta meg. (Folytatás a 2. oldalon.) Ki mit tud? gála időseknek Az időseké volt tegnap a szekszárdi Babits Mihály Mű­velődési Központ, abból az al­kalomból, hogy az ENSZ ok­tóber első napját az Idősek vi­lágnapjának nyilvánította. Délelőtt az ANTSZ „szállt ki", és ingyenes vérnyomásmérés­sel, egészségügyi és élet­mód-szaktanácsadással állt az ezt igénylők rendelkezésére - ekkor még az érdeklődés nem vetette szét a falakat, délután viszont majdnem telt ház mel­lett került sor az idősek és nyugdíjasok Ki mit tud? gálá­jára. A rendezvény lényegi célja a szórakoztatáson, a köszön­tésen, és ünneplésen kívül egy gesztus, a figyelemfelhívás gesztusa volt, fogalmazha­tunk úgy is: egy szépségta­pasz. Azon ugyanis, hogy a nyugdíjas társadalom az utóbbi évek változásainak egyik szenvedő alanya, a vi­lágnap rendezvénye nem se­gíthet. A társadalom gyorsan felejt - mondta Kocsis Imre Antal Szekszárd polgármes­tere köszöntőjében, s elis­merte: arról a posztról, ame­lyet jelenleg betölt, felelősen ígérni semmit nem tud ennek megváltoztatása érdekében. A jelenlévők és kortársaik nyilván tudatában vannak ennek, a gálaműsor hangula­tát azonban mindez nem befo­lyásolta. Saját maguk szerez­tek maguknak örömöt, hiszen csak ők tudják, melyek azok a dallamok, szavak, verssorok, amelyek igazán közel állnak hozzájuk, netán hajdan volt if­júságukat idézik. Ezt az örö­met pedig a leghangzatosabb protokollbeszéd sem tudja pó­tolni. tf fotó: Degré

Next

/
Thumbnails
Contents