Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-04 / 231. szám

1993. október 4., hétfő MEGYEI KÖRKÉP MÉPÚJSÁG 3 Kistelepülések érdekképviselete A kétezer fő alatti Tolna megyei kistelepülések helyzete kerül terítékre azon az érdekképviseleti tanácskozáson, melynek október 8-án, azaz pénte­ken ad otthont Györköny. A délelőtt 9.00 órakor kez­dődő rendezvényre az é- rintett községek és falvak képviselői mellett meghí- j vást kaptak megyénk or­szággyűlési képviselői is. FRSZ-megyei választmány a rendőri bérekről A múlt hét végén ülése­zett Szekszárdon, a BM- klubban a Független Rend­őrszakszervezet (FRSZ) ' ■ Tolna Megyei Választmá- j nya, mely rendezvényen meghívott vendégként Czigány Zoltán, a rendőri ezredben működő FRSZ vezetője is résztvett. A tes- ; tület határozataiban „mé­zesmadzag" taktikaként ! értékelte a bérfejlesztés kö­rül kialakult megyei hely­zetet. A belügyminiszter nyilatkozata alapján 25 százalékos bérfejlesztéssel számoltak a rendőrök, ám eddig az emelés csak 500 forint bruttó összeget je­lentett. Mindez ellentétes az országos rendőrfőkapi­tány márciusi kijelentésé­vel, amelyben 16-30 száza­lékos fejlesztést helyezett kilátásba az idei évre. Az ; FRSZ Tolna Megyei Vá­lasztmánya aláírásgyűjtést 1 kezdeményezett a bérek rendezése érdekében, ezt a törekvést a rendőri állo­mány több mint hatvan százaléka támogatja hangsúlyozza a testület ál­lásfoglalása. Iskolabővítés Udvariban A terveknek megfele­lően halad az iskola bőví­tése Udvariban. A szep­tember elején elkezdett be­ruházás eredményeként egy tanteremmel és szute- rénnel gyarapodik az in­tézmény. A közel 4,5 mil­lió forintos munka decem­I ber 31-ig történő befejezé­sével három tanterem áll majd a tanulók és a peda­gógusok rendelkezésére, s ezzel lehetővé válik az 1-6. osztály helybeni oktatása. Szántóföldi bemutatók A Pioneer Hi-Bred Ma­gyarország Kft. az orszá­got átfogó kísérleti rend­szerben mindeddig hetven különböző helyszínen tar­tott fajtabemutatót. A múlt hét végén két Tolna me­gyei településen, Döbrö- közben és Szedresen is­mertették a cég képviselői tizenöt fajtából álló kínála­tukat. Nagy sikert arattak azok a kukoricahibridek, melyek kedvező termesz­tési feltételek mellett több, mint tíz tonna hektáron­I kénti termésre képesek. Német túrán a Szekszárd Big-Band A népszerű Szekszárd Big-Band október 6-tól 10-ig Németország Ba­den-Württemberg tarto­mányában vendégszere­pei. Első állomásként Stuttgartban lép az érdek­lődők elé az együttes, majd ezt követően Aalen-Fach- senfeld közönsége tapsol­hat muzsikájuknak. V. Országos Népzenei Találkozó A prímások is versenyeztek Bonyhád már évek óta bíz­vást sorolható hazánk legje­lentősebb népzenei központjai közé. Ezt a véleményt erősíti az az országos népzenei talál­kozó, melynek a Vörösmarty Mihály művelődési ház adott otthont. A három napos ren­dezvény - mely a sorban im­már az ötödik - ez alkalom­mal is erős mezőnnyel örven­deztette meg a folkrajongókat. A belföldi zenekarok mellett Szlovákiából, illetve Erdélyből is érkeztek csapatok, s így ösz- szesen huszonhat együttesnek és szólistának tapsolhatott a közönség. A bemutatkozás egyúttal megmérettetést is je­lentett, hiszen az azonos kate­góriában induló résztvevők versenyeztek is egymással, a zsűri Ólsvai Imre népzeneku­tató elnökletével bírálta el a produkciókat. A vasárnap délutáni végső összesítésben a művelődési ház különdíját Szabóné Gáncs Tünde (Me­dina), Világosi Antal (Bony­hád), Bóka Richárd (Székes- fehérvár), Tóth Eszter (Szé­kesfehérvár), a Rokka (Üllés) és a Kis-Bartina zenekar (Szekszárd) nyerte. A prímás­verseny két díjazottja Erdélyi Klára (Budapest) és Jékeli Gáspár (Budapest) lett. A szó­Erdélyi Klára listák versenyében Bárdosi Ildikó (Nyíregyháza) és Baksa Kata (Litér) érte el az első helyezést. A zenekarok közül a Borkóró (Budapest), illetve a Csácsi Vorba (Szek­szárd) bizonyult a két leg­jobbnak. A Magyar Rádió kü­löndíját a Meggyfahéj együt­tes (Székesfehérvár) kapta, míg Bonyhád város különdíját Bakó Katalin (Kiskunhalas) és Agócs Gergely (Budapest) vehette át. -szá­Fotó: Gottvald Károly A Borkóró együttes első díjat nyert A rendőrök is rázendítettek Szüreti vígságok megyeszerte Az ozorai bíró és bíróné Segítő kezek a csőszlányon (Folytatás az első oldalról) Nem véletlen tehát, hogy ahova csak sikerült eljutnunk a röpke körutazás idején, mindenütt jókedvvel és vi­dámsággal találkoztunk. Kötesd A művelődési ház előtti te­rület volt a felvonulás kiindu­lópontja Kölesden, s érkezé­sünkkor éppen nagy zörgéssel behajtott a feldíszített vezér- hintó az udvarra. A népvise­letbe öltözött szereplők - va­lamennyien a fiatalabb, tizen­éves korosztályba tartozó fiúk és lányok - már némi türel­metlenséggel vegyes izga­lommal várták az indulásra felhívó jelzést. A bíróval és a bírónével, valamint a jegyző­vel és a jegyzőnével együtt csőszlányok és csőszlegények járták végig az utcákat, éne­kelve, táncolva, előre készülve az esti bálra. Nagydorog Kitörő öröm fogadta Nagy- dorogon a helybeliek megse­gítésére jött erősítést, azaz a zombai táncosok bátor gárdá­ját. A bátor jelző már csak azért is indokolt, mert az inte­gető csoport egy teherautó platóján állva tette meg a két település közötti távolságot. Ezek után minden akadály el­hárult a felvonulás elől, a helybeliek - azaz a Búzavirág táncegyüttes - és a vendég­csapat tagjai a Táncsics, Dam­janich és a Jókai utcákat érintve körbejárták-körbetán- colták a falut. Ozora Ilyen még nem volt Ozorán! Még a rend derék őrei is rá­gyújtottak egy-egy nótára, megadva a felvonulás alap­hangját. A hídról induló me­netet is a biztos urak vezették, egyenletes menetben, kivont karddal a kezükben. A mögöt­tük haladó, kettes oszlopot al­kotó, árvalányhajas-gyön- gyösbokrétás fiatalok pedig lelkesen zengték a dalt a pél­damutató irányítás láttán. Azután utóbb kiderült a két „rendőrről", hogy csupán a még jobb hangulat kedvéért öltöztek be egyenruhába: az ártatlan kis tréfa mindenesetre bevált, s egyéni ízt adott az ozorai szüreti felvonulásnak. A község fiataljai - a közel egy hónapos készülés eredmé­nyeként - rendezetten, fe­gyelmezetten lépdeltek és táncoltak, művészi összhatást produkálva műsorukkal. Kéty Aki csak tehette, népvise­letbe öltözött ezen a napon Kétyen. Ezzel a lehetőséggel nemcsak az általános iskola tanulói, hanem még a tanárnői közül is sokan éltek. A menet az intézmény udvaráról in­dult, végighaladt a főutcán, majd a Hegedűs Gyula és a Petőfi utcákon. S mivel a falu­ban sok székely él, a székely ruha is előkerült a szekré­nyekből. A tréfás versikéket, rigmusokat szavaló felvonu­lók a művelődési háznál é#ék el a végállomást, ahol hama­rosan felcsendült a bálba hívó muzsika. -szá­Fotó: Gottvald Károly Búcsú, bőséges esővel Nem volt kegyes az ég Nagymányokhoz a hét végén, bár ez természetesen csak né­zőpont kérdése. Akik a vasár­nap tartandó búcsúba készü­lődtek, azok biznyára csalód­tak, hiszen a vigasztalan eső miatt sokan inkább választot­ták az otthoni meleget, mint a bőrig ázást. Az árusok, céllö- völdések, körhintások kitartó csapata azonban nem tágított, várta a vendégsereget, lega­lábbis még a reggeli órákban, amikor a felvétel készült. Fotó: Gottvald Károly Hidason Kiss Ferenc októ­ber 4-én ünnepli 18. születés­napját. Ez alkalomból jó egészséget, sok örömet, hosz- szú életet kívánunk neki ezzel a kis verssel. Születésed drága napján azt kívánjuk néked, teljesüljön min­den vágyad, minden reménysé­ged. Jóságos szemedben sose lás­sunk könnyet, amerre lépsz, ezer virág borítsa a földet. Zombáról: mama, papa, Laci, Vali, Krisztina és Lacika Bonyhádon Schmieder Fe­renc október 4-én ünnepli szü­letésnapját és névnapját. Felesége október 7-én a szü­letésnapját és 15-én a névnap­ját. Nagyobbik lánya úgyszin­tén 15-én a névnapját ünnepli. Ez alkalomból kívánunk sok boldogságot, erőt, egészséget és hosszú életet. Aurélia és Laci Grábócon Ferencz Ferenc Ossza meg örömét! Olvasóink írják október 4-én ünnepli névnap­ját, felesége 64. születésnapját. Ezúton kívánunk nekik erőt, egészséget, békés boldog éle­tet: fiai, menyei és unokái s Fácánkertbe Reizer Mihály­nak névnapja alkalmából na­gyon sok boldogságot kívá­nunk: lánya: Teri, veje: Menyhért unokái: Norbert és Erika Tolnára bátyámnak Reizer Mihálynak névnapja alkalmá­ból nagyon sok boldogságot kíván: húgod Teri, Menyhért, Norbert, Erika S3 Gyönkön Weil János októ­ber 4-én ünnepli 82. születés­napját, ez alkalomból kívá­nunk további békés éveket, jó egészséget: feleségf, két fia: János és Henrik, menyei, unokái, unokaveje és dédunokája 13 A legnagyobb hálával kö­szönjük dr. Nagy József szü­lész-nőgyógyász főorvosnak mindazt, amit fiunk és uno­kánk, Ipacs Bence egészséges megszületéséért, feleségem és leányunk, menyünk, Ipacs Ágnes életéért munkatársai­val együtt szeptember 29-én megtett. Ipacs István férj, Velencei István és neje, Ipacs István és neje Már kapható a Csók és Könny című női magazin Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek:- szerelemről,- bánatról,- boldogságról valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című most megjelent női lapban.

Next

/
Thumbnails
Contents