Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-28 / 251. szám
2 «ÚJSÁG VILÁGTÜKÖR - HAZAI TÜKÖR 1993. október 28., csütörtök Költöznek az iskolák Tolnán „Nyílt háború” Izrael ellen Ajánlat Európának Bonn - Az Európából katonailag részlegesen visszavonuló Egyesült Államok felajánlotta, hogy infrastrukturális eszközeinek jó részét a kontinensen hagyja. Az ajánlat keleteurópai országoknak is szól, Magyarország most értékeli az ajánlatot, a rendelkezésre bocsátott lista fegyverzetet nem tartalmaz - közölték Bonnban magas rangú katonai személyek. A közlés annak az ünnepségnek a peremén hangzott el, amelyen német politikusokat és katonákat tüntettek ki. Lázadók Grúziában Moszkva - A grúz kormánycsapatok kiűzték a száműzött elnök, Zviad Gamszahurdia híveit Szénáidból. Ezzel már csak két város, Hobi, illetve a Gamszahurdia főhadiszállásának számító Zugdidi maradt a lázadók kezén. Az Interfax hírügynökség jelentése szerint Szenakit kedden késő este szabadították fel a kormányerők, miután a gyengén védett északi részek felől benyomultak a város központjába. Gamszahurdia emberei a közeli Civi folyón túlra, Zugdidi irányában vonultak vissza. Lengyelország és a NATO Varsó - Lengyelországnak a NÁTO-ba vezető útja hosszú és költséges lesz , de ennek nincs alternatívája - jelentette ki Piotr Kolodziejczyk altenger- nagy. Az új lengyel nemzetvédelmi miniszter kedden foglalta el hivatalát, és ebből az alkalomból nyilatkozott újságíróknak. Mint mondotta, civil miniszternek tekinti magát és legfőbb feladatának a honvédelem problémáinak, érdekeinek képviseletét tartja, elsősorban a kormányban. Ukrajnában az embargóról Kijev - A Nyugat is felelős azért, hogy a Szerbia elleni embargót megsínylő dunamenti államok egy- némelyike a szankciók feloldását sürgeti - írja legfrissebb kommentárjában az UP kijevi sajtóügynökség. Az UP annak kapcsán közölt elemzést, hogy a hét elején nemzetközi konferencia kezdődött az ukrajnai Izmail kikötőjében a károk felmérésének módozatairól, illetve a vissza- fizettetési módszerekről. Ukrán szakértők szerint az ukrán polgári hajózási vállalat eddig két milliárd dolláros veszteséget szenvedett, s legkevesebb százezer ember munkahelye forog kockán. Légörvényben az óriásgép Tokió - Kisebb sérülésekkel közel harminc utast kellett kezelni azután, hogy a Northwest légitársaság egyik járatát légörvény kapta el. A Szaipan- ból Tokióba tartó Boeing óriásgép tízezer méteres magasságban repült, amikor hirtelen olyan erejű lökés érte, hogy az utasok kirepültek az ülésükből. Két órával az eset után a Jumbo gond nélkül szállt le 119 utasával a japán főváros repülőterén. Számos érdekes és nagy horderejű téma szerepelt a tolnai képviselőtestület hétfői ülésén. A képviselők hozzáállása ezúttal igazodott a helyzethez, összességében konstruktív légkörben zajlott az ülés. Napirend előtt Bajári Miklós, a választási bizottság elnöke ismertette az időközi képviselőválasztás eredményét, majd Kenessei Istvánná, a választás győztese, a 2. számú választókörzet új képviselője átvette megbízólevelét. Ugyancsak napirend előtt kaptak tájékoztatást a tolnai városatyák a rendőrség szakértőitől, a Tolnán esetleg létrehozandó rendőrkapitánysággal kapcsolatban. A testület novemberben dönt arról, hogy a meglevő őrsöt bővíti vagy kapitányságot kíván létrehozni. A polgármester cáfolta, hogy a Zeneiskola épületét már kijelölték volna erre célra. A mozi októberi újabb árverése is eredménytelen volt. A képviselők többsége az épület kulturális célú hasznosítási lehetőségének a megvizsgáláBorisz Jelcin választásokat írt ki a feloszlatott helyi tanácsok helyett létrehozandó városi és községi önkormányzatok felállítására. A tegnap hajnalban közzétett rendelet szerint jövő júniusig kell megválasztani az új helyi képviseleti szerveket. Az orosz elnöknek a köz- igazgatási reformra vonatkozó rendeletéi közül ez utóbbi érinti a legtöbb embert: országos szinten százezrekben mérhető a megszüntetett városi, járási és községi tanácsok tagjainak száma. Az elnöki rendelet értelmében ezentúl két évre választják a helyi közigazgatási ügyekben illetékes önkormányzatokat. Fajtacsoportonként különböző, kilogrammonként 90, 100 és 110 forint lesz január elsejétől a vágómarha garantált ára - mondta Rieger László, az Agrárrendtartási Hivatal elnöke. A „húshasznúak" kategóriájában a speciális húsfajták garantált ára lesz kilogrammonként 110 forint. A „kettős hasznú" állatok kilogrammjáért 100 forintot adnak január elsejétől. Ä növendék hízómarhák közül a hímivarú 450 kilogramm feletti, első osztályú, vagy annál jobb minő(Folytatás az 1. oldalról.) bizonyult a tanulók befogadására. Az nem volt kétséges, hogy bővíteni kell az iskolát, de az építkezés elkezdése sokáig váratott magára. Több hetes huzavona után kezdődtek csak el a munkák. Egy szekszárdi vállalkozó, Koch György - mind határidőben, mind pedig költségvetésben - olyan kedvező ajánlatot tett az iskolának, melyet a vezetés gondolkodás nélkül elfogadott. Az építkezés október elején kezdődött és mostanra már nemcsak a falak állnak, hanem a tető is a helyére került. A vállalkozó tervei szerint november végére befejezik a munkálatokat, s nem kizárt, hogy az épületet már decemberben birtokukba vehetik a sával bízta meg a polgármestert. A testület elfogadta az Egészségügyi Gondnokság működéséről szóló beszámolót, és hozzájárult egy új Lada Niva szolgálati gépkocsi beszerzéséhez. A közalkalmazotti törvényből adódó feladatokról szóló előterjesztést is elfogadták a képviselők, ezzel az önkormányzat - saját részéről - megteremtette a január 1-ével induló új rendszer feltételeit. A gimnáziüm '94 július 1-től új nevet kap: az első magyar nyelvű drámaíróként számon tartott, a XVI. században élt, Tolnához kötődő munkásságú, érdekes-ellentmondásos egyéniségű Sztárai Mihályét. A gimnázium épületében folyó szakképzés jövőre megszűnik, lesznek olyan pedagógusok, akiket a gimnázium nem tud átvenni. Ezen tanárok foglalkoztatásának lehetőségéről a polgár- mester koordinációs megbeszélést kezdeményez a helyi oktatási intézmények vezetőivel. A gimnáziumot érintő (sőt megragadó) további téma, Jelcin a volt tanácsok feladatait a választásokig a helyi kormányzati szervek vezetőire ruházta. Az elnök helyi képviselőinek számító, már eddig kinevezett, vagy megválasztott kormányzati vezetők egyben az új önkormányzatok vezetői lesznek. Megfigyelők szerint Jelcin ezzel kísérletet tesz a az új önkormányzatok ellenőrzésére. A helyi képviseleti testületek maguk határozhatják viszont meg felépítésüket. A rendelet azt is kimondja, hogy a szövetségi szintű hatalmi szervek nem korlátozhatják a helyi önkormányzatok jogait. ségű állatokat sorolták ebbe a csoportba. A „tejhasznú" állatok, a tisztavérű tejelő fajták, valamint a magyartarka fajta tejhasznú fajtákkal keresztezett egyedei - az FI nemzedék kivételével -, valamint a 250- 450 kilogramm közötti hímivarú növendékek, első osztályú, vagy annál jobb minőségű egyedeinek garantált ára kilogrammonként 100 forint lesz. Az ugyanebbe a csoportba tartozó, 450 kilogramm feletti állatok garantált árát kilogrammonként 90 forintban határozták meg. gyerekek. Már csak a belső és a külső vakolás, valamint a szakipari munkák vannak hátra. — Az előzetes 4-4,5 milliós költségvetéssel szemben a jelenlegi kivitelező 3,1 millió forintért vállalta el a munkát. Az pedig, hogy három hónap alatt elkészül, mindenképp rekordidőnek számít - mondta az iskola igazgatója, Radványi Ottó. Mint megtudtuk: az építkezéshez 2,2 millió címzett támogatást nyert el az iskola, emellett 1,6 millió forint folyt be külső támogatásból. Az új épületszámyban két tanterem kap majd helyet és az alagsort is kihasználják. Az iskola terveiben egy gyakorlókért kialakítása is szerepel. Garay Előd hogy a volt laktanya fő épületei önkormányzati tulajdonba kerültek. Itt létesül majd az új gimnázium, 178 millió forintos kártalanítási összegből, amit a város a Kossuth utca 10. sz. alatti általános iskola egyházi tulajdonba kerüléséért kap az államtól. (Ezt a kérdést november 18-án tárgyalja a kormány.) Az állami általános iskola a gimnázium helyére települ majd, mindezen változások már a '95-'96-os tanévet érintik. A kormány- döntés után rendkívüli testületi ülésen tárgyalják meg a teendőket. A város nem vásárolja meg a PATEX Kultúrotthont. Erről szoros szavazás során döntöttek a képviselők. A novemberi testületi ülésről kábeltelevíziós próba-közvetítés lesz. Megfelelő minőség esetén rendszeressé válhatnak az ilyen jellegű adások Tolnán is. Az önkormányzat és a Tolnai Dunáért Alapítvány közötti együttműködés irányelveit is elfogadták a képviselők, az alapítvány napokban történő bejegyzése után kerül sor az okmány aláírására, sk A pénzhiány nehezítette idén sok hónapon át azoknak az át-, illetve továbbképzéseknek az indítását, amelyek a munkanélküliek elhelyezke- ’ dését lettek volna hivatottak megkönnyebbíteni. Most viszont ismét termett némi lehetőség és a Tolna Megyei Munkaügyi Központ nyomban munkához látott, s megkezdte az újabb, a meglévőnél jobban hasznosítható ismereteket adó tanfolyamok szervezését. A kapott több mint tízmillió forint úgynevezet pántlikázott pénz. Eleve megadták, mire lehet fordítani. Bő ötmillió a pályakezdők elhelyezkedésének segítésére szolgál, nyolcmillió forint pedig a hátrányos rétegek gondjait kell hogy enyhítse. Ez utóbbi csoportba tartoznak azok, akik tartósan, több mint hat hónapja munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, vagy eredeti szakmájukban egészségügyi okok miatt nem dolgozhatnak. De ebbe a rétegbe sorolták a cigányságot is, lévén ok azon etnikumnak a tagjai, ahol legmagasabb a fajlagos Az izraeli-palesztin békemegállapodást ellenző iszlám milicisták „nyílt háborút" hirdettek az izraeli hadsereg ellen, és kedden este közzétett ultimátumukban azt követelték Jichak Rabin izraeli kormányfőtől: a PFSZ-tagokkal együtt a radikális muzulmán foglyokat is engedjék szabadon. A Hamasz nevű iszlám mozgalom katonai szárnya - amely vasárnap meggyilkolt Hitelt vesz Várhatóan csütörtökön a Pénzügyyminisztériumban írják alá a MÁV és a Postabank vezetői azt a 7 milliárd forintos hitelről szóló szerződést, amelynek felvételéhez a kormány biztosít garanciát. Ezt Csárádi János, a MÁV RT. vezérigazgatója mondta el a MÁV és a vasúti szakszervezetek közötti tárgyalást kövemunkanélküliség. Ugyanígy ide tartoznak a szakképzetlenek, mert ma már segédmunkást szinte sehol nem keresnek, s ha mégis, azt a helyet is inkább szakképzettekkel töltik be. Hogy a pályakezdők, illetve a második csoportba tartozók elhelyezkedését megkönnyítsék, a résztvevők ezeken a tanfolyamokon szakmát szerezhetnek vagy bővíthetik eredeti szakmájukat. Van olyan, ahol felkészítik a jelentkezőket vállalkozás beindítására. A tanfolyamok előkészítésekor figyeltek arra, hogy olyan tudást adjanak az oktatáson résztvevőknek, amire a munkaerőpiacon szükség van. A lista - szerencsére - hosz- szú, majdnem 30 tanfolyamot tartalmaz. A -szakmával nem rendelkezőknek indítják például a betanított szakács, a hulladékgyűjtő-kereskedő meg a parkgondozó képző tanfolyamokat. Egy régi hagyományt elevenít fel az ezüstkalászos gazda tanfolyam. Erre azokat várják, akik a kárpótlás, privatizálás során két autóstopos izraeli katonát a Gáza-övezetben - közleményében azt ígérte, hogy a megszállt Gázát és Ciszjordá- niát „Rabin katonáinak és telepeseinek tömegsírjává változtatja". A dokumentum szerint, ha a zsidó állam kormányfője nem engedi szabadon azonnal a Hamasz alapítóját, Ahmed Jaszin sejket, akkor Rabin „megfizeti elutasításának árát". fel a MÁV tőén. A szerződéskötést még a múlt héten szándékoztak aláírni. A napi likviditási gondokkal küzdő vasút működéséhez nélkülözhetetlen összeget elsősorban bérfizetésekre, valamint az üzemanyagszámlák kiegyenlítésére fordíthatja a vállalat, nem használhatja azonban a vasutasok béremelésének finanszírozására. földhöz jutottak, és gazdálkodni akarnak. A számítógépkezelői ismeretek elsajátítását elsősorban állástalan gépírónőknek ajánlják, így ugyanis megsokszorozhatják korábbi tudásuk értékét. Egy másik tanfolyamon pedig a műszaki rajzolók tanulhatják meg, miként végezhetik korábbi munkájukat számítógéppel. A Nemzetközi híd elnevezés vállalkozásra készíti fel a résztvevőket, nemzetközi tapasztalatok segítségével. Öt csoportban indul hamarosan a munkaerőpiaci tréning, s most már nem csak a megyeszékhelyen, hanem Bátaszéken, Hő- gyészen, Gyönkön és Simon- tornyán is elsajátíthatják az érdeklődők a munkahely-keresés, a munkához jutás fortélyait. A tanfolyamokra, továbbképzésekre a megyei munkaügyi központ kirendeltségein jelentkezhetnek a munkanélküliek. S nemcsak azok, akik a munkanélküli ellátásban részesülnek, hanem azok is, akik az önkormányzatoktól kapnak szociális támogatást.-sz. IMÉPÚJSÁG Az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 316-211. Telex: 14-251. Telefax: 315-508. Készült a szerkesztőség elektronikus rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. Levélcím: 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326480. Fax: 332-099. Felelős vezető: SOÓS SÁNDORNÉ Előfizethető bármely hírlapkézbe sítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: havonta 375 Ft, negyedévre 1125 Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Kérdőjelek Lesz ügyvédünk? A meglepő eredmény az avatottaknak nem is volt olyan meglepő. A fiaskóval végződött országgyűlési ombudsman-választást megelőzően ugyanis a „folyosói híradó" már tudni vélte: nem minden parlamenti frakció fogadta kitörő örömmel, hogy megválaszthatja az állampolgári jogok országgyűlési biztosát. Mint tudjuk, titkos volt a szavazás - fölösleges tehát találgatásokba bocsájtkozni, hogy milyen politikai színárnyalatú képviselők berzenkedhettek, mondhattak nem-et a jelöltekre. Kinek fölösleges általában az ombudsman? Bevallottan terrhészetesen senkinek. Hiszen „a nép ügyvédje"-intézmény szinte tartozéka a nyugati demokráciák nagy részének, bevált fóruma a polgári jogok érvényesítésének. Be nem vallottan viszont föltehetően tartanak tőle a hivatali apparátusok, amelyek elvileg ugyan az állampolgárért, az ügyfelek szolgálatáért vannak, de gyakorlatilag mindig és mindenütt hajlanak arra, hogy pont fordítva értelmezzék szerepüket. A „hivatal packázásai", köztük a polgárok jogainak sérelme ellen éppen a hivatalos hatalom nélküli, ámde roppant erkölcsi súllyal felruházott ombudsman léphet fel hatásosan; méghozzá az államélet minden szintjén. Kinek fölösleges most az ombudsman? A választások közeledésének, a pártok közötti versengés éleződésének mostani időszakában elsősorban az eszközökben nem válogató, szélsőséges politikai erők szemében lehet szálka a „közéleti erénycsősz". A parlamenti szavazás megmutatta: léteznek ilyen erők. S hogy hosszabb távra sikerül-e megtorpedózniuk a nép ügyvédjének megválasztását, az a következő titkos szavazás titka. Bajnok Zsolt (FEB) Helyhatósági választások Oroszországban Parkgondozó és vállalkozó T anfolyamok, munkanélkülieknek Garantált ár vágómarhára Iskolabővítés Udvariban