Tolnai Népújság, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-27 / 250. szám
6 KÉPÚJSÁG SPORT 1993. október 27., szerda Röplabda Házi döntő Pakson Pakson szombaton rendezték meg a IX. Marie Curie leány röplabda tornát tizenkét, dunántúli és Duna-Tisza közi csapat részvételével. A csapatok négy csoportban, körmérkőzésen döntötték el, hogy ki jut a négyes döntőbe. A paksi 2. sz. Általános Iskola két csapatot is indított az évad első rangos felkészülési tornáján. A házigazdák mindkét gárdája első lett a csoportjában, s így bekerült a legjobb négy közé. Ä két paksi együttesen kívül a Nagybajom és a Kaposvár jutott tovább. A Paks „A" a nagybajomiakkal, míg a Paks „B" a kaposváriakkal mérkőzött a döntőbe kerülésért. Mindkét találkozón hazai győzelem született, így a kupáért a paksi fiatalok játszhattak. A zömében nyolcadikosokból álló „A" csapat ellen a lényegesen fiatalabb „B" csapat lendülete már elfogyott, s mindkét játszmát elvesztették. A harmadik helyet a Nagybajom szerezte meg, a negyedik helyen pedig a Kaposvár végzett. A legjobb játékosoknak a Szezám divatáru bolt, a Sar- bonix menedzser-shop és a Lilla illatszer bolt különdíjat ajánlott fel. A Paks „A" együtteséből Szilágyi Judit és Katona Zsuzsanna, míg a „B" csapatból Madarasi Fruzsina és Hudák Zita érdemelte ki a díjat. Asztalitenisz NB II. Mindkét női csapatunk győzött Húsipari SE Szekszárd II.- Tokod ATC 15:3. Közönségszórakoztató játékkal magabiztos szekszárdi győzelem. Győztesek: Nagy, Fritschi, Gajda 4-4, Fekete, Fekete-Nagy, Gajda-Fritschi párosok illetve Szabó, Szilágyi, Kiss. Tolnai SE Il.-Pécsi Spartacus 10:8. Változatos, küzdelmes mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattak a tolnai fiatalok. A végig döntetlen színezetű találkozón az egyéni harmadik fordulóban a tolnaiak 3-1-re nyertek és ez döntő jelentőségű volt a végelszámolásnál. Meghatározó volt Maj- zik Zsuzsa négy győzelme, továbbá a serdülő korú Máté Szilvia játéka és két győzelme is dicséretes. Győztesek: Majzik Zs. 4, Máté, Majzik J. 2-2, Ács, a Majzik Zs-Ács páros illetve Tóth, Botos 3-3, Horváth, Tóth-Birkás páros. Szeles „táppénze" A női teniszezők szervezete, a WTA havi 2500 dolláros „táppénzt" szavazott meg Szeles Mónikának. A 19 éves versenyzőnő az ellene elkövetett április 30-i merénylet óta nem vehetett részt versenyen, s ez komoly anyagi veszteséget jelentett számára. A „táppénz" nagyságát a versenyző legutóbbi 12 havi keresete alapján állapítják meg. Szeles a megítélt pénz nagyságát tekintve az élvonalba tartozik, ám ez a díj meg sem közelíti azt az összeget, amitől a merénylet miatt elesett. Kerékpár Quinter Ökölvívógála Több mint száz induló a Suli Kupán Holland és román Az október végi szép idő száznál is több fiatalt csalogatott ki a szekszárdi városi sportpályára vasárnap délelőtt. Az indián nyár mellett a „fő okot", amiért az gyerekek összegyűltek a már hagyományossá vált Suli Kupa jelentette. A szekszárdi iskolások mellett Tamásiból és Decsről is érkeztek vállalkozó kedvű gyerekek. A kerékpárok minősége általában a gazdájuk tudását is tükrözte. Akadtak, akik versenygéppel álltak rajthoz, természetesen a legnépszerűbb „eszköz" a Mountain Bike volt, de a BMX-esek és a kempingbiciklisek is felvették a harcot. Az amatőrök előtt az Szekszárdi KSC és a Tamási SC 15 évnél fiatalabb versenyzői mérték össze erejüket három korcsoportban. Ezt követően zajlottak az iskolások tehetségkutató futamai öt korcsoportban, ahol jellemző volt az indulók nagy száma. Eredmények. Amatőr lányok, 1986-87-es korcsoport: 1. Éppel Anikó (szekszárdi 5-ös Iskola). 1984-85-ös kcs.: 1. Seregély Mónika (szekszárdi 1-es Iskola), 2. Dér Judit (5-ös Iskola). Amatőr fiúk, 1986-87-es korcsoport: 1. Szepesi Péter, 2. Kun Máté, 3. Sümegi Zoltán (mindhárom 5-ös Iskola). 1984-85-ös kcs.: 1. Éppel Attila (szekszárdi 3-as Iskola, 2. Csík Pál, 3. Dorfmaister Gergő (mindkettő Tamási). 1982- 83-as kcs.: 1. Szallár Márton (Tamási), 2. Póczik Tamás (3-as Iskola), 3. Szepesi György (5-ös Iskola). 1980-81-es kcs.: 1. Köbli András (Decs), 2. Keresztes Tamás (szekszárdi Gyakorló Iskola), 3. Ganczer Gábor (5-ös Iskola). 1978-79-es kcs.: 1. Seregély Róbert (szekszárdi 4-es iskola), 2. Rádi Róbert (5-ös Iskola). Igazolt versenyzők, kezdők: 1. Marosi Norbert, 2. Hajdics Balázs (mindkettő tamási), 3. Istlstekker Tibor (Szekszárdi KSC). Haladók: 1. Kun Attila, 2. Papp Róbert, 3. Gyöngyösi Norbert (mindhárom Tamási). Serdülő fiúk: 1. Galyasi Gábor, 2. Valkay Gábor, 3. Taksonyi Áron (mindhárom Szekszárdi KSC). SerPhilip Noel-Baker díj dr. Nádori Lászlónak A legmagasabb sporttudományos kitüntetést, a Philip Noel-Baker díjat vehette át munkássága elismeréseként október 23-án dr. Nádori László egyetemi tanár, Tolna megye szabaddemokrata országgyűlési képviselője. Az elismerést a CIEPSS, azaz a Nemzetközi Sporttudományos és Testnevelési Tanács ítélte oda a nemzetközi hírű sporttudósnak. A Philip Noel-Baker díjat Budapesten, az Olimpia szállóban tartott fogadáson adta át a CIEPSS elnöke, Paavo Komi profesz- szor. Luxemburg ellen győzelem? Ma este 19 órakor a Ferencváros stadionjában, az Üllői úton játssza le nyolcadik, egyben záró világbajnoki selejtező-mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott. A múlt nem túl derűs, hiszen ugyanitt kapott ki szeptemberben az oroszoktól 3-1-re a magyar legénység. A szerda esti rivális, Luxemburg azonban meg sem közelíti az oroszok játéktudását. S ha lehet hinni a múltnak (annak talán lehet . . .), akkor a magyarokét sem. Igaz az európai 5. csoportban Magyarország igencsak gyengécskén „muzsikált": kettős vereség Oroszországtól és Izland- tól, s két mérkőzésen egy pont a görög válogatottól. A nagyhercegség válogatottja az egyetlen, amelyet le tudott győzni a magyar tizenegy. Még tavaly szeptemberben Luxemburgban nyert magyar címeres gárda remek játékkal 3-0-ra. Márpedig ekkora különbség bizonyosan „megmaradt" a két gárda között. A múltban eddig hétszer mérkőzött a két csapat, s mind a hét magyar diadallal zárult. Hat csata EB-selejtező volt, mindössze a tavalyi folyt VB-helyért. A magyarok összesen 40 gólt lőttek, s csak kilencet kaptak a korábbi hétszer 90 perc során. VB-döntős helyre nincs esély egyik oldalon sem ... De reméljük, hogy legalább szépen, győzelemmel búcsúzik válogatottunk, az elképesztően gyenge világbajnoki-selejtező sorozattól. Sipos Márton XIV. Úszó Emlékverseny Ot ország versenyzői állnak rajtkőre A magyar úszósport század eleji világrekordere és többszörös országos bajnoka tiszteletére életre hívott, immár hagyományos október végi Sipos Márton-emlékverseny a hétvégén ismét nemzetközi mezőnyt szólít rajtkőre: a XIV. alkalommal megrendezendő viadalon szlovák, szlovén, jugoszláv és osztrák versenyzők mérik össze gyorsaságukat. A korábbi emlékversenyekről ismert sportolók közül várhatóan a szlovén Rob Polána és a szlovák Rastislav Hlavaty is itt lesz. A Sipos Márton-viada- lon immár kétszer diadalmaskodó, egykori országos bajnok kecskeméti Újszászi Márk és a 100 méter gyors verseny szám egyik favoritja, a dunaújvárosi Kiss Zsolt is benevezett a viadalra. A Tolna-, Somogy- és Baranya megyei, valamint debreceni, dunaújvárosi és kecskeméti utánpótláskorú fiatalokat felvonultató viadalon a Pécsi Általános Nevelési Központ korosztályos országos bajnokai, Glöckler Péter, Petrás Júlia és Sebestyén Eszter is győzelmi esélyekkel szállnak vízbe. A Szekszárdi Vízmű SE fiataljaitól (Csécsi Renáta, Sebők Dóra, Szilágyi Edit, Radva Dóra) pedig tisztes helytállás várható. A Volán Rt., a Tolna Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, a Tolna Megyei Tejipari Vállalat, a Hungária Biztosító Rt. és a Népbolt Rt. támogatását élvező viadal szombaton 15 órakor, vasárnap 9 órakor kezdődik. A Sipos Márton emlékére kiírt 100 méteres mellúszó versenyszámra vasárnap délelőtt kerül sor. (A győztes egy évre elnyeri a Szekszárdi Polgármesteri Hivatal által felajánlott vándorserleget.) ellenfelek dűlő lányok: 1. Sztehló Hajnalka (Szekszárdi KSC). A Tolna Megyei Kerékpáros Szövetség által felajánlott Suli Kupát és a győztesnek járó 5000 forintot a szekszárdi 5-ös Iskola nyerte el. Szekszárdi és tamási sikerek Szombaton Budapesten, a Városligetben 56-os emlékversenyei rendeztek, amelyen a Szekszárdi KSC kerekese, Sztehló Hajnalka a serdülő nőknél aranyérmet szerzett klubtársa Sudár Judit előtt. A kezdő fiúk mezőnyében a Tamási színeiben versenyző Marosi Norbert nyert, a szekszárdi Istlstekker Tibor pedig a harmadik helyen végzett. A haladóknál a nagy esélyes Arató Dávid (Szekszárdi KSC) bukott, így nem tudta befejezni a küzdelmet. Két szekszárdi ifista, Arató Gábor és Wiedemann Péter is elindult a felnőttek mezőnyében, ahol mindketten szépen versenyeztek: Arató a nyolcadik lett, míg Wiedemann a bollyal érkezett célba. Berti Vogts nem teljesen elégedett Megkezdődött a visszaszámlálás a német labdarúgó-válogatott számára, amely 1994. június 17. és július 17. között próbálja megvédeni világbajnoki címét az Egyesült Államokban sorra kerülő 24-es döntőben. A jelentős hírnév ellenére Berti Vogts szövetségi kapitány nem teljesen elégedett a csapattal. Szerinte a csatársor kifogástalan. Ezt igazolja az 5-0-ás győzelem Uruguay ellen. A védelmen még van mit „finomítani", amit jól bizonyít, hogy csak 1-1-es döntetlenre futotta Tunézia legjobb tizenegye elleni találkozón.- A csapatot nem csak játékerőben kell megerősíteni. Nagyon fontos, hogy javuljon a csapatszellem! - nyilatkozta Vogts. Lehet, hogy a németeknek nélkülözniük kell egy időre Mattháust, aki állítólag rasszista kijelentéseket tett. Elkezdődött a visszaszámlálás, holnap a szekszárdi sportcsarnokban a Quinter Okölvívógálán négy színvonalasnak ígérkező összecsapást láthat a közönség. Az előzetesen elkészült forgatókönyvhöz képest némileg változott a szereposztás. Sipos F. Tamás és a pécsi Forma 1-es tánccsoport show-műsora után 18 órakor a szekszárdi Fábián Péter és az osztrák Mick Marius négymenetes Rangos nemzetközi versenyen szerepeltek az Atomerőmű SE fiataljai. Az ausztriai Mondse városában 7 ország 400 judokáját tatamira szólító versenyen a paksiak 5 arany-, 3 bronzérmet és egy 5. helyezést értek el. A paksiak eredményei. Lányok. Serdülők. 52 összecsapását láthatják az érdeklődők. A nyolcmenetes párviadalok első mérkőzésén Radu György (Szekszárd) a holland bajnok Oswin Ipse- dencia ellen lép szorítóba. Bordás Ferenc (Szekszárd) a háromszoros holland bajnok és benelux-bajnok John Held-del mérkőzik. Az utolsó összecsapáson a szekszárdi Kőszegi György a román Fehér Vasile ellen lép kötelek közé. kg: 1. Till Regina. +52 kg: 1. Fritz Annamária. Fiúk. Gyermek. 33 kg: 1. Matlag Attila. +50 kg: 1. Takács Viktor, 3. Ulbert Miklós. Serdülők: 45 kg: 5. Ulbert Péter. 60 kg: 1. Péri Balázs, 3. Till József. Ifjúságiak. 55 kg: 1'. Braun Ákos. Bordás Ferenc a holland Held ellen lép szorítóba Cselgáncs Aranyérmek Ausztriából Hullám '91 úszóverseny Túri Bálint kibérelte a dobogó csúcsát Október 23-án Székesfehérvárott a Hullám '91 Úszóegyesület úszóversenyt rendezett. A versenyen Tolna megye színeit két egyesület, a Dombóvári Sportiskola és a Szekszárdi Vízmű SE csapatai képviselték. A dombóvári úszó-szakosztály reménysége, Túri Bálint minden versenyszámban, amelyben rajthoz állt elsőként ért a célba. A verseny szervezőitől ezért a legjobb fiú versenyzőnek járó különdíjat vehette át. Eredmények. Lányok. 50 gyors: 3. Pázmándi (Szekszárdi Vízmű SE) 38.73. 50 hát: 3. Sümegi (Szekszárd) 45.57. 4x50 gyorsváltó: 2. Vízmű SE Szekszárd (Sümegi, Markovics, Pázmándi, Nagy). Fiúk. 50 gyors: 1. Túri Bálint (Dombóvári Sí) 36.49. 3. Benczédi (Szekszárd) 39.37. 50 hát: 1. Túri Bálint 42.70. 2. Klein 44.74, 3. Benczédi (mindkettő Szekszárd) 45.43. 50 mell: 1. Túri Bálint 48.63. 100 hát: 3. Kiss (Dombóvár) 1:24.91. 4x50 gyorsváltó: 2. Dombóvár (Túri, Fehérvári, Radulescu, Sipos). A palánk mellől ASE : az amerikai turné előtt ma Szombathelyen Falco SE-Atomerőmű SE: szerda 17 óra. Simon Károly: — A Falco SE elleni előrehozott mérkőzéssel befejeződik számunkra a bajnokság első szakasza. Amikor nekivágtunk a pontvadászatnak, úgy terveztem, hogy hat győzelem szükséges ahhoz, hogy versenyben legyünk a legjobbakkal. Ezt eddig teljesítettük, de mégis hiányérzetem van. Hódmezővásárhelyen ugyanis nyernünk kellett volna, helyette simán vesztettünk. Most a csoport jelenlegi legjobbjához utazunk Szombathelyre, akik sikerrel vették az Albacomp elleni rangadót, sőt, ezidáig csupán egyszer vesztettek. Az tény, a szombathelyi mérkőzés esélyesei ezúttal nem mi vagyunk, így nyugodtan játszhatunk. Az viszont biztos, hogy könnyen nem a adjuk „bőrünket" és jó játékot várok csapatomtól. Ha ez megvalósul, akkor majd elválik, hogy mire lesz elég. Bíztató lenne a Falco SE ellen bepótolni a korábban elszalasztott hetedik győzelmünket.