Tolnai Népújság, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-07 / 208. szám

1993. szeptember 7., kedd TÁJOLÓ »ÚJSÁG 5 Beszélgetőpameriink: a Família-nagypapa Baranyi László a másodvirágzásról „Életem legnagyobb sikere .. Innen­onnan A szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház nyugdíjasklubjá­nak vendége Kiss Gábor rendőr őrnagy lesz szep­tember 8-án, szerdán 15 órától. A nyugdíjasklub foglalkozásának kereté­ben a bűnmegelőzésről beszél a megjelentek­nek. Ugyancsak a Babits- ban nyílik kiállítás Szar­vas Pongrác rajzaiból 10-én 16.30-kor. * Szekszárdon, a Mű­vészetek Házában ok­tóber 31-ig látható Reich Károly grafikusművész emlékkiállítása. A kiállí­tást hétfő kivételével naponta 10-18 óráig te­kinthetik meg az érdek­lődők. Megjelent Montágh Imre: Mondd ki szépen! Foglalkoztátókönyv beszédhibás gyerekeknek. Samu és barátai. Mese­könyv. Puzo: A negyedik. A ke­resztapa című nagysikerű könyv szerzőjének kalandre­génye. Auster: Holdpalota. A mai amerikai regény egyik repre­zentáns alkotása. Merezskovszkij: Napóleon élete. A könyv az Aqua Kiadó gondozásában jelent meg. Bertényi-Gyapay: Magyar- ország rövid története. Hamvas Béla: Anthologia humana. Ötezer év bölcsesség. A Hamvas Béla életműkiadás 1. kötete. A Kozmetikai kézi- könyv-et a Műszaki Könyvki­adó jelentette meg. Katedrálisok. Az európai templomépítészet százegy remekműve. (A könyvek Szekszárdon, a Garay téri Kossuth Könyves­boltban megvásárolhatók.) — Sajnos, unokám még nincs - s a hangsúlyt a „még" szócskára teszi a Szép-família korelnöke - mármint vér sze­rinti. — Szerep szerinti viszont - tudják, ugye - négy is: Kriszta, Adám, és a két iker, Ricsi és Misi. Ne mondja el nekik, mert még elbízzák magukat, bármelyiket elfogadnám sa­játnak is. Persze remélem, ami késik, nem múlik: lányom (a nem szerepbéli!) gondoskodik róla, hogy megtudjam, milyen az igazi nagypapa szerep. Baranyi László a népszerű tévé-sorozatban mindenesetre személyes tapasztalat híján is kedves-bohó, szeretni való nagyapát jelenít meg, aki ha­mar belopta magát a nézők szívébe. A tényt csöndes malí- ciával kommentálja: — Úgy látszik, későn érő típus vagyok ... Több mint 35 éve vagyok a színipályán, de igazán most, vénségemre let­tem országszerte ismert. — Vénségére?! — Végre is a 68. évemben járok. S ez egy színész életé­ben bizony azt jelenti: már olyan öreg, hogy lámpással kell keresni a szerepet, amit még eljátszhat. Persze akad még néhány remek bölcs, öreg figura - Lear, Tiborc vagy Hauptmann Naplemente előtt-jének tanácsosa - de ezek engem már végképp elkerül­tek. Mi tagadás, nem is na­gyon áhitoztam utánuk. Mert 57-es pályakezdésem óta a kaposvári, a pécsi, a kecske­méti, a szolnoki színházban kevésbé jó vagy éppenséggel jó szerepek sokaságában volt részem. — De vidékről a fővárosba vezetett az út. — Igen, 1976-ban a Mik­roszkóp Színpadhoz szerződ­tem, s ezzel végeszakadt a vándoréletnek. Kislányom már cseperedett, a feleségem föladta a maga művészi pályá­ját, a feleség és a családanya szerepéért. Komlós Jánossal, Hofi Gézával, Sas Józseffel szép éveket töltöttem a Mik­roszkópban. Következett né­hány esztendő a Nemzetiben, majd „záróakkordként" újra a Mikroszkóp - onnan kaptam végül az obsitot is. — Gondolta-e akkor, hogy a búcsút újrázás, igazi másod­virágzás követi? — Hogy az irodalom klasz- szikusának szavaival éljek: gondolta a fene... Olyasmi meg álmomban sem merült fel, hogy még előttem van éle­tem legnagyobb sikere, a Fa­mília ÍÖt. nagypapája. Úgy hi­szem, Gát György producer voltaképp olyan színészeket keresett a sorozathoz, akik kevésbé ismertek és jól tudnak akár statisztálni is az abszolút sztárnak, Esztergályos Cecíli­ának. Cili „lányom" egyéb­ként remek művész, igazi komédiás, körülötte mindig ott hullámzik a derű és a vi­dámság ... — Csakugyan, belülről - forgatás előtt, alatt és után - milyen a Szép-család? — Kedves, és szeretetre méltó. Oldott, jó hangulatban dolgozunk, értjük és megért­jük egymást. Kell is ez a lég­kör, hisz ha hol egyikünk, hol másikunknak hibájából mond­juk tizedszer vesszük föl ugyanazt a jelenetet, könnyen elszakad a türelem cérnája. Nekünk ettől nem kell tarta­nunk. A minap egyébként ép­pen én voltam a hunyó: képtelen voltam baki nélkül végigmondani, hogy „Hiába, már a szenilitásom sem a régi" ... — Valóban rozsdásodik a memóriája? — Szerencsére csak a forga­tókönyv szerint: általában egy nap alatt megtanulom a szö­veget. — Akkor bőven marad ideje a lovizásra. — Elárulom: életemben egyetlen egyszer fordultam elő a lóverseny-pályán. Fo­galmam sincs, mi fán terem a lovizás. Pedig mostanában gyakran még az utcán is meg­állítanak, hogy áruljam már el, mi lesz a befutó. Elárulnám, hogyne árulnám el - ha sejte­ném. De csak hümmögni tu­dok. Mondta is legutóbb egyik csalódott utcai ügyfelem: „Apuskám, az ilyeneket, mint maga, kitiltanám a loviról". Szabó Margit Ferenczy-Europress Áradó muzsika a Művészetek Házában Lozsányi Tamás orgonaestje Augusztus 30-án estére egy fiatal orgonista koncertjére hí­vott meg bennünket a szek­szárdi Művészetek Háza. Nos, ezen az estén Lozsányi Tamás valami olyat alkotott, amire csak érett, muzsikáló lelkű művészek képesek. Szándé­kosan használom az „alko­tott" kifejezést, mert a szó igaz értelmében újból „megélte" a műveket és szinte elválasztha­tatlanul olvadt egybe zenész és hangszer. A rám zúduló muzsikában ez a sápadt fiatal­ember varázslatot mutatott be, mert magával ragadott és szinte egyetlen pillanatra sem engedett el több mint két órán keresztül. Bevallom - így utólag töre­delmesen - kicsit merésznek gondoltam a négy művet egyetlen estén, hiszen ez fizi­kai bravúr is egyben, s ezt ze­neileg is megoldani, nehezen tudtam elképzelni. A bennem bujkáló - kétkedő „kis ördög" - csattanós választ kapott ezen az estén. 1870-ben Liszt Szekszárdon vendégeskedett, ám még eb­ben az évben újólag megkom­ponálta egy korábbi álmát; „B-A-C-H predulium és fúga" című művében ugyan játszott a nagy előd nevével, de ez a játék a zseni méltó bo- - hémkedése volt. Lozsányi Tamás talán kicsit sietve rob­bant be a pódiumra, hogy „rohanhasson" a „kedves­hez", az orgonához, ám ami­kor megszólalt a hangszer, akkor szinte elakadt a hallgató lélegzete is. Olyan hangözönt teremtett, olyan áradó mu­zsika szólt, a dübörgő basszus olyan méltóságteljes volt, hogy bizony alig-alig emlék­szem ilyen interpretációra eb­ben az épületben, ezen a hangszeren. E lebilincselően döbbenetes kezdés után Nicolas de Grigny: Veni Creator című művét adta elő a művész. A francia barokk orgona-mu­zsika nagy egyéniségének öt tételes darabja komoly feladat elé állítja az előadót, bár a téte­lek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, ám szinte vala­mennyi élesen el is válik. Nos, ezt a korai barokk művet kellő mértéktartással, a díszítések valós értelmezésével előadni nem kis feladat. Lozsányi el­ragadó kedvességgel „ját­szott" a művel és hallgatóival is egyben. A témákat kie­melve, az „alig kíséret" zsongó hangjaival, az orgona nyújtotta hangszín variációk­kal egyetlen percre sem en­gedte elkalandozni hallgatói figyelmét. Ügy tűnt, hogy e két mű után pihennie kellene az elő­adónak, ám legnagyobb döb- benetemre Marcell Dupré: Noál című művével folytatta műsorát. S a döbbenet csak fokozódott, hiszen egy telje­sen más Lozsányit kellett fel­ismernünk. A XX. sz. nagy francia virtuózának művét ritkán választják az előadók a megszólaltatandó művek kö­zül. Ennek - úgy tűnik - egyetlen oka van, hogy gyil­kosán nehéz technikailag is és zeneileg is egyaránt. Itt az előadónak teljes ott­honossággal kell mozognia a romantika, az impresszioniz­mus, a zenei absztrakció labi­rintusaiban, hogy e sokszínű muzsikát életre tudja kelteni. Az egyszerű karácsonyi dal zenei alap-motívuma kifogy­hatatlanul, újból és újból életre kelt Lozsányi vibrálóan érzé­keny zenei megfogalmazásá­ban. A modern zene által fel­kínált nagyvonalúság „csábí­tását" biztos érzékkel kerülte ki minden esetben, sőt a mu­zsikus „tisztes" alázatával és felelősségével ötvözte egybe a művet. Lélegzetelállító volt a produkció. A szünet után ismét Liszt alkotása következett. Az 1850-ben komponált mű: „Ad nos, salutarem undam" a nagy zeneszerző korai művei közé tartozik. Mayerbeer: „Próféta" című operájából merítkezik. Megdöbbentően „modern" hangvételű mu­zsika - bár egyáltalán nem idegen Liszt művészetétől ­ám éppen ezért könnyen elka­landozhat az előadó. Lozsányi Tamás - mint már annyiszor ezen az estén - tanúbizonysá­gát adta annak, hogy érett művész. Magabiztosan és hal­latlan tudással élt, lélegzett együtt a művel, mely a zenei azonosulás kényszere mellett a precíz virtuozitást is meg­követelte. Az interpretátor árasztotta magából „számlá­latlanul" a szuggesztív muzi­kalitást. Nem csodáltam, de az utolsó akkord után egy telje­sen feloldódott, ám kimerült művész állt fel a hangszer mellől és fogadta a szűnni nem akaró tapsot, melyre iga­zán rászolgált. Az ismételten megújuló tapsok kényszeré­ből következett a ráadás da­rab. Amikor bejelentette: Bach: ESZ dúr fúgája következik, nem hittem a fülemnek. Egy ilyen kimerítő koncert után van még ereje - édesanyjának ajánlva - ezt a művet előadni? - Volt! - Fergeteges tempók­kal, zeneileg pontosan, szépen körvonalazott, igazából „meg­fogalmazott" Bach fúgát hal­lottunk. Ezen az estén a Művészetek Házában valami történt. Nem egyetlen koncert volt csupán. Művész született. E tényre a rácsodálkozás bennünk ment végbe, hiszen itt élt közöttünk eddig is. Ismertük is, nem is. Ez az örökké robogó, lobogó ember most zenéjével, muzsi­kálásával kényszerített ben­nünket a szép befogadására, mely az igaz ember megte­remtésére ad lehetőséget. Lo­zsányi Tamás orgonaművész ezen az estén a szépet adta nekünk. Dr. Rosner Gyula Tv-napló Volt egy ember... A címet módosíthatjuk: volt egy nemzedék, amely hitt abban, hogy az emberiség megváltható s Magyarországon, a földnek ezen a kis részén boldog életet lehet teremteni. A Horthy nevével jelzett két és fél évtized alatt három millió koldus élt Magyarországon s azok ellen, akik ezen próbáltak változtatni, a rendszer úgy védekezett, hogy börtönbe ve­tette őket. Büntető eljárás indult Féja Géza, Illyés Gyula el­len, másokat, mint Bálint Györgyöt büntető századba küld­ték s megöték, vele együtt Radnóti Miklóst, Szerb Antalt, Halász Gábort s még annyi mást. Dontáh Ferenc is az üldö­zöttek között volt, s a rendszer és a fasizmus összeomlása után joggal remélte, hogy valóban új világ köszöntött ránk. Nem így történt, a zsarnokságot új zsarnokság váltotta fel, melynek egyik szenvedő hőse volt Donáth Ferenc. Kövér György filmje emlékét idézte, s vele együtt azokét is, akik harcos társai voltak ezekben a tragikus évtizedekben. Ennek a nemzedéknek a pályája a földosztással kezdő­dött, Donáth államtitkár Nagy Imre mellett, majd a pártban kap szerepet, társaival, Haraszti Sándorral, Újhelyi Szilárd­dal és a többiekkel, s minden jel arra mutat, hogy az ország elindult a fejlődés útján. Az idők felett azonban Rákosi sú­lyos árnya, s a reményt csalódás váltja fel, valamennyiő- jükre börtön vár. 56 újra megcsillantja a reményt, Donáth ott van ismét Nagy Imre mellett, vele van Romániában is, s vele együtt állítják ismét bíróság elé. Mesélték, hogy amikor ki­szabadult Kádár börtönéből, sokáig papucsban járt, annyira elszokott a járástól, hogy sokáig nem tudott cipőt húzni. A részleteket ma már többé-kevésbé ismerjük, s azt is tudjuk, hogy Donáth Ferenc tiszta emléke méltó az emlékezésre, azóta felesége, Bozóky Éva is sok midnent megírt. Jó volt hallgatni az egykori társak szavát, Kornai Jánost, Fazekas Györgyöt, Losonczy Györgyöt és a többit, köztük Illyés Gyulát s a fiatalabb generációból Csoóri Sándort. S jó ha tud­juk, hogy volt egy ember, aki akkor sem adta fel harcát, amikor minden reménytelennek látszott. S közben arra gondolhattunk, van:e tanulsága ennek a tragikus voltában is gazdag életnek? Évfordulókon, ünnepi beszédekben gyakran hangzik el, hogy az áldozat nem volt hiábavaló, az eszme, amelyért annyian hulltak el, végül di­adalmaskodott. De tudjuk, hogy ez a jobbik esetben is csak részben igaz. Mert ugyan, mi értelme volt a doni tízezrek áldozatának, vagy két évtizeddel korábban az első világhá­ború halottai szolgáltak-e valami értelmes célt? Donáth Fe­renc és társai élete inkább példa, arra figyelmeztet, hova ve­zet a zsarnokság, mennyi embernek kell elhullnia oktalanul, pedig épp ők lehetnének a fejlődés mozgatói, a jövő építői. Donáth Ferenc élete börtönből börtönbe vezetett, pedig nem ő volt a lázadó, hanem a kor lázadt legjobbjai ellen. Nekünk pedig, vigasznak és biztatásnak marad Madách igazsága: az ember célja a küzdés maga. Hivatás Középkori versünkben „az szent alázatosság / Szerzetes asztalát / Ékesejti, dicséri" ő maga pedig „nagy édesdeden eszik". Nyüván így cselekszenek a szécsényi ferences kolos­tor lakói is, akik korán felismerték hivatásukat s miután le­telt az újoncév, Isten szőlőskertjében munkálkodnak. A modern élet egyre ritkábban kínálja, hogy valaki a hiva­tásának éljen, bizonyos állásokat kell betölteni, a munka pe­dig olyan, hogy szorgalommal bárki el tudja végezni. A szerzetesi élet, amelyről oly keveset hallottunk az elmúlt év­tizedekben, hisz a régi szerzetesrendekből is alig maradt néhány, azt kínálja, hogy az erre választottak hivatásuknak élhessenek, megfeledkezve a világi gondokról. A riport­filmben erről beszélt a noviciusok mestere, gyönyörű kör­nyezetben, s hallottunk néhány noviciust is, akik a szerze­tesi élet örömeiről szóltak. Nem mindenki alkalmas erre, a noviciusmester pedig nem titkolta, hogy senkit nem tarta­nak vissza, ha ki akar lépni, annak pedig, aki meg akar ma­radni Szent Ferenc fiai között, kemény próbákat kell kiáll­nia. Hatásos filmet készített T. Katona Ágnes, ismeretlen vi­lágba visz el, ahova nem hallik el a világ zaja, s amelynek hangját mi is csak ritkán hallhatjuk, mert a szerzetesek ma­gukba fordulnak, elzárkózva élnek. Az nem derült ki, hogy kedvcsinálónak szánták-e ezt a filmet, vagy a kívülállók kí­váncsiságát akarták kielégíteni, s a derék noviciusmester, aki oly lelkesen beszélt a szerzetesi élet örömeiről, arról nem szólt, milyen kapcsolatuk van a világgal s mit jelent a társa­dalomnak a szerzetesi élet ma, amikor egyre kevesebben ismerik fel szívükben a papi hivatást. Csányi László Pályázati figyelő 1. Az Ezredforuló Ifjúsági Alapítvány pályázatot hirdet diák­önkormányzatok működésének támogatára. Beküldési határ­idő: folyamatos. 2. Jövőkép = számítógép! Huszonöt év alatti fiatalok ked- vezdményesen számítógéphez juthatnak alapítványunkon ke­resztül. Bővebb felvilágosítás: Jövőkép Alapítvány, 1137. Buda­pest, Radnóti Miklós út 7. Telefon: 132-6524 és 112-7490/203. 3. A Természet világa című folyóirat cikkpályázata. A folyói­rat színvonalas természettudományos és műszaki ismeretter­jesztő cikkek, esszék írását hirdeti. Pályázni bármilyen általános érdeklődésre számító témával lehet. Beküldési határidő: szep­tember 20. 4. Az Ady Társaság a Soros Alapítvány támogatásával pályázatot és szavalóversenyt hirdet. Diákok vehetnek részt az Ády életművével foglalkozó esszék versenyében. A pályáza­tok beküldési határideje november 22. Az Ady szavalóver­senyre július 30-ig lehet jelentkezni, felkészülési határidő no­vember 22. 5. Diákhagyományok és diákszokások Magyarországon. A pályázat célja: ismerjék meg az általános és középiskolások saját közösségeikben, illetve a magyar diákközösségekben kialakult hagyományokat, szokásokat. Határidő: szeptember 30. A pályázatokról bővebb felvilágosítás kérhető a Paksi Ifjúsági Irodában: Paks, Gagarin u. 2. Tel: 75/311-646. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 14-20 óráig. < « i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents