Tolnai Népújság, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-24 / 223. szám

Névnapok története Gellért. Germán eredetű név, jelentése: erős dárdájú. A ma­gyarországi katolikus naptárban Szent Gellért püspök, vértanú. Mint velencei származású bencés szerzetes 1015-ben került Magyarországra. 7 évig Szent Imre herceg nevelője volt, ezt kö­vetően Bakonybélben remetéskedett, majd a marosvári (ma: Szeged Csanádi) püspök lett. 1045-ben a pogány lázadók a ké­sőbb róla elnevezett Kelen-hegyről a mélybe taszították. Az or­todox és a görögkatolikus naptárban Szent Tekla nagyvérta- núnő napja. (Ortodox: Szent Nikandrosz és Vladiszláv). Iskola-történelem Bétán Nemrég ismét volt „padlás- söprés" Bátán. Rosszra gon­dolnia azonban senkinek sem kell, hiszen ez alkalommal a helyi általános iskola nebulói indultai* gyűjtőútra, melynek folyamán nem búza vagy ku­korica, hanem régi taneszkö­zök után kutattak. Találtak nem is egyet, köztük hajdani tankönyveket, értesítőket, bi­zonyítványokat, s ez az anyag kiegészült azzal a gyűjte­ménnyel, melyet a Wosinsky Mór múzeum, illetve annak munkatársa, az egykori bátai iskolás, Viliminé Kápolnás Mária bocsátott időlegesen az intézmény rendelkezésére. Ezekből a tárgyakból ugyanis tegnap kiállítás nyílt az épület zsibongójában, ezzel adózva a bátai apátság alapításának 900 éves évfordulójának tisztele­tére. A tárlat november 12-ig tekinthető meg. -szá­Fotó: Degré Gábor Régi osztálynaplók, nádpálcával és nebulókkal PÉCSI RADIO 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig - zenés hírmagazin. (A 873 kHz Kh-on, és a 71,03 és 71,81 MHz URH sávon. Benne: 6.00: Kossuth krónika., 6.15: Dél-dunántúli krónika - Regi­onális lapszemle. 6.30: A nem­zetközi élet hírei. 7.00: Kos­suth krónika. 7.15: Dél-dunán­túli krónika, lapszemle. 7.30: Közlekedési információk. 8.00: A nagyvilág és a régió hí­rei, országos lapok szemléje. 8.10-9.00: Hétköznapi történe­tek. 12.00-től 19.30-ig csak a 873 KHz-es kh adón.: 12.00: Szerb nyelvű nemzetiségi mű­sor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00-16.00: Dél-du­nántúli hírmagazin - A Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00: A „Pannónia Rá­dió" szolgáltató és kereske­delmi műsora. 18.00: Regioná­lis német anyanyelvű műsor. 19.30: A MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00: A MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30: A MR szerb nemzetiségi anyanyelvi mű­sora Pécsről. Kínai falvak „háborúja" Valóságos „ütközetet" vív­tak egymás ellen a kínai Hu­nan tartomány két szomszé­dos falujának parasztjai szep­tember második hetében: mintegy ötezer ember rontott egymásnak késekkel, lán­dzsákkal, dinamitrudakkal, házilag készített lőfegyverek­kel és saját készítésű gráná­tokkal. Matien és Csingkang falu „háborújában" öten meg­haltak, tizenketten pedig sú­lyosan megsebesültek. A két település legbefolyásosabb családjai különböző tulajdon­viták miatt évtizedek óta el­lenséges viszonyban állnak. A lappangó gyűlölet szeptember 9-én csapott át nyűt háborús­kodásba. A rendőrség csak a „csata" harmadik napján avatkozott közbe. Addigra az ostromlott várrá alakult Ma­tien falu nagy része lángokban állt. A hadakozó parasztok egy közeli bányából szereztek di- namitrudakat és lőport. Fém­csövekből fabrikálták lőfegy­vereiket, és robbanóanyaggal töltött konzervdobozokat meg sörösüvegeket használtak ké­zigránátokként. Napi igék Katolikus: Bölcs 3,1-9. Zsolt 125. Mt 10,28-33. Református: Mk 10,46-52. Bir 2,11-23. Evangélikus: lKor 7,20-24. 4Móz 24,1-25. Ortodox: Ef 4,17-25. Mk 12,1-12. Szombat 1993. szeptember 25. A tervezett témák: Fa­ludoktor: állategészség­ügyi tanácsok; Sorfeszti­vál után; Nagyrév régen és ma; A nyertes lottó­számok; Marokkói ké­peslap III. Kakasposta - a nézők levelei alapján. Pad, asztal és tábla az ötvenes évekből HALLOTTAM Szomorú történet Szerkesztőségünkben fölkereste ügyeletes munkatár­sunkat egy szekszárdi - cím a szerkesztőségben - olva­sónk, aki szomorú történetet mondott el neki. Hétfőn, a déli órákban bevásárolni ment a szekszárdi Bartina ABC-be. A két szatyrát, ami a kezében volt, letette az üz­letben a bejárat mellett. Távozóban a két szatyornak már csak a hűlt helyét találta. Aki elemelte azokat, bizonyára csalódhatott, mert pénzt nem talált benne. A szomorú az, hogy az egyikben iratok voltak, halotti anyakönyvi kivó- nat, nyugdíjas igazoló szelvény, szemüveg, lakáskulcs. Ezek beszerzése olvasónknak bizonyára sokba fog ke­rülni, nem beszélve arról, hogy a zárat azonnal ki kellett cseréltetni. De ha egy kicsi lelkiismerete is van a tolvaj­nak - ami nem valószínű - az anyakönyvi kivonatot visz- szajuttatja olvasónknak.- péteri ­Moziműsor Nyárvégi vásár a Suláknál! Szőnyegek, padlószőnyegek, fürdőszoba szettek fantasztikus választékát kínáljuk óriási árengedménnyel. Belga padlószőnyegek 60%-kal olcsóbbak Sulák áruházainkban. Tapéták 50%, kerti bútorok 20% kedvezménnyel. Szobai szőnyegeket, padlószőnyegeket 20% engedménnyel vásárolhat Szekszárd, Garay tér 16. sz. és Paks, Dózsa Gy. úti üzletünkben. Szeptember 30-ig szőnyeg és tapéta vásárláskor kárpótlási jegyét a névérték 65%-án beszámítjuk. NE FELEDJE, SULÁKKAL JÓL JÁR! Traffipax A Tolna Megyei Rendőr­főkapitányság tájékoztatása szerint az alábbi helyeken és Szekszárd Panoráma, nagyterem: Jurassic Park (15.30, 17.30 és 20 óra). Kiste­rem: Titkolt titkosügynök (15.15,17.15 és 19.30 óra), Szekszárd, autós kertmozi: Gyilkosság lólépésben (20.30 óra). Kölesd: Drágám a kölyök (marha) nagy lett! (19 óra). Vendéglőben — Hogy ízlett az ebéd? - érdeklődik a pincér. — Ettem már jobbat is - vá­laszolja a vendég. — Az lehet uram, de nem nálunk. időpontokban lesz traffi- pax-mérés: Szeptember 24-én 6-14-ig a 6-os főúton Paks, Duna- földvár, 14-22-ig a 6-os főút 134 km, Dunaföldvár. A dinoszauruszok halála Sziporí^a Mtßfdvo lü. Őszi Termékbemutató Fogyasztási cikkek, szolgáltatások Regionális Vására Baján 1993. szeptember 25-26-án a Petőfi-szigeten az Ifjúsági Házban és az épület előtti parkolóban. Megnyitó: 25-én ÍO00; zárás 1800. 26-án nyitva: 900 -18°°-ig. Kedvezményes vásárlási lehetőségek, akciós árak, étel-, italkóstoló. Sziporka Bt 79/321-943 Csaknem ezer méteres mély­ségben, a mexikói Yucatan-fél- sziget északi csücskénél óriási méretű kráter húzódik a tenger­fenéken. A tudósok egy évtizede tudnak a létezéséről, ám a legú­jabb kutatási eredmények döbbe­netes hipotézisek felállítását te­szik lehetővé: valószínűleg a krá­tert az a hegy nagyságú, a vilá­gűrből irtózatos sebességgel be­csapódó szikla okozta, amelynek katasztrofális erejű, kataklizmát kiváltó hatása előidézte a dino­szauruszok kipusztulását a Kré- takorszak végén. Korábban úgy tudták, hogy a geológiai mozgások következtéén elmosódott körvonalú kráter „csupán" 176 kilométer hosszú. A Scientist Magazin legújabb számában közzétett kutatási ada­tok szerint azonban valódi hosz- szúsága 296 kilométer, szélessége pedig 25 kilométer, ami azt je­lenti, hogy nemcsak a Föld, ha­nem az egész Naprendszer legha­talmasabb, az utóbbi négymilli- árd évben keletkezett kráterét fe­dezték fel a kutatók. A tudósok számítása szerint ahhoz, hogy a Földnek csapódó óriásszikla ekkora rést üssön, kö­rülbelül akkora energia felszaba­dulására volt szükség, amely megfelel háromszázmillió hidro­génbomba erejének; szinte elkép­zelni is lehetetlen, hogy micsoda katasztrofális hatással volt a „ta­lálkozás” a Földre. Hipotézisük szerint a becsapó­dás következtében hatalmas mennyiségű kő, por és víz csapó­dott fel a levegőbe. Az eget bebo­rító, sötét felhő hosszú időre - hónapokra, talán évekre is - el­fedte a Napot, és nyomában tűz- viharok és savas esők keletkeztek. Nem lehetetlen, hogy az akkor éló állat- és növényfajok 60-80 száza­léka kiveszett, köztük a dinosza­uruszok. A kataklizma után fej­lődött aztán ki a Földnek az a geo­lógiai arculata, amely elindította az emlősállatok evolúcióját. A naprendszert kialakulásának korai szakaszaiban sűrűn bom­bázták a világűrből érkező aszte­roidák, kisbolygók rajai. A szikla- eső azonban mintegy 3,8 milliárd évvel ezelőtt fokozatosan elapadt, esélyt adva az életnek. SZEPTEMBER / 24. j PÉNTEK Névnap: Gellért, Mercédesz ..................... “■ ~| A Nap kél 06.33 órakor nyugszik 18.38 órakor A Hold kél 15.28 órakor nyugszik-- órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT DÉLUTÁN 14 ÓRÁTÓL: VENTER MARIANNA Telefonszámunk: 316-211, 315-468 Telex: 314-251. Telefax: 315-508. Sok napsütés Várható időjárás ma estig: Sok napsü­tésre, kellemes, meleg, kora őszi időre 1 számíthatunk pénteken. Napközben ; a déli szél időnként megerősödhet, de általában enyhe lesz a légmozgás. Csapadék sehol sem valószínű. A hajnali legalacsonyabb hőmérséklet 8-13 út utáni legalacsonyabb pedig 23-28 fok közöt iÜS < között, a kora c várható. él­Mai TV­műsor MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 6.00: Műsorismertetés. 6.05: Falutévé. 6.25: Határ­tól határig - Körzeti tele­víziók műsora. 6.35: Üzlet- Gazdasági és pénzügyi híradó. 6.45: Híradó. 7.00- 9.00: Napkelte. 9.00- 12.00: Napközi. Benne: 9.50: Lottósorsolás. 10.30: Dallas - A megvál­tozott helyzet. 11.30: Játék. 12.00: Déli harangszó. 12.12: Spanyol nyelvlecke. 13.58: Műsorismertetés. 14.00: Magyarország-Ar- gentína - Tenisz Davis Kupa mérkőzés. 16.00: Híradó. 16.10: Adj esélyt! 16.40: Telecke. 17.00: Év­gyűrűk - Nyugdíjasok műsora. 17.30: Téka - Közhasznú információk. 17.40: Ablak melléklet. 18.00: Ablak - Közéleti szolgáltató műsor. 19.00: Múmin (japán rajzfilmso­rozat). 19.30: Híradó. 20.05: Telesport. 20.18: Dallas (ism.). 21.10: Pano­ráma. 22.15: Keresek egy embert - Humoriskola - Sándor György műsora. 22.45: Jean-Luc Go­dard-sorozat - Éli az éle­tét. 0.05: Híradó. 0.10: BBC-híradó. TV2 15.30: Műsoriajánlat. 15.33: Időjárás. 15.35: Al- pok-Duna-Adria. 16.05: Titokzatos aranyvárosok. 16.35: A Nyugat diadala. 17.30: Helikopter. 18.00: Délutáni egyenleg. 18.10: Körzeti híradók. 18.23: Műsorajánlat. 18.28: Időjá­rás. 18.35: Kojak - Bejelen­tenék egy álmot. 19.30: Az egyetlen Föld. 20.25: Fel­sőfokon. 20.40: Helló, vi­lág! 21.25: Megáll az ész! 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: 24 óra. 22.50: Budapesti Őszi Fesztivál '92. DUNA TELEVÍZIÓ 16.00: Hírek. 16.05: Év­forduló. 16.10: Kapásjelző- Horgászok tízperce. 16.20: Maja, a méhecske. 16.45: Jó estét, nyár, jó es­tét, szerelem (ism.). 18.15: Nekem ne lenne hazám? 18.25: Mesesarok. 18.45: Dunahíradó. 19.00: Kö­zép-európai magazin. 20.00: Eastern-Western - Hosszú vágta (ma­gyar-amerikai film). 21.35: A Rajkó-zenekar játszik. 22.00: Évforduló 22.05: Hí­rösszefoglaló. RTL 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa - jó reggelt Németország! 9.00: A Fő­nök. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: 227 (amerikai sorozat). 11.00: Forró nye­remény. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: A Springfield-sztori. 13.20: Kalifornia klán. 14.10: Hétköznapjaink. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Bor­zasztó kedves család. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Húadó. 19.10: Rob­banékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Hazai dallamok. 21.10: Salzburgi nokedli. 22.15: Hogyan?! 23.15: A látszat csal. 0.45: Amerikai gladiátorok. 1.40: Lilian H. végzete, (ism.). 3.20: A látszat csal (ism.). 4.40: Hétköznapja­ink (ism.). 5.25: Rajzfil­mek. SZEKSZÁRDI VÁROSI TV 19.00: Heti hírösszefog­laló.

Next

/
Thumbnails
Contents