Tolnai Népújság, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-02 / 204. szám
6 NÉPÚJSÁG ERRŐL - ARRÓL 1993. szeptember 2., csütörtök Üdülő j egy-kínálat 1993. IV. negyedévre A kedvezményes, illetve forgalmi áras beutalók a Nemzeti Üdülési és Utazási Kft. szekszárdi irodájában igényelhetők. (Szakszervezetek Háza, Augusz Imre u. 9-11. I. em. 120-as szoba) Mivel állampolgári jogon jár az üdülés, nem kell hozzá szak- szervezeti tagság. A maximálisan adható 50 százalékos állami támogatáshoz úgy juthat hozzá az aktív munkavállaló, ha a munkahelye a nevére kiállított, cégjelzéses, lebélyegzett megbízólevéllel látja el az üdülni vágyót, s ezzel jelentkezik az irodában és választhat ki az üdülőt. (Megbízólevél mintát az iroda ad.) A nyugdíjasok és a munka- nélküliek közvetlenül juthatnak a differenciált támogatáshoz (személyenként 4.000- 3.000-2.000-1.000 Ft) nyugdíj- szelvényük, illetve munka- nélküli igazolásuk bemutatásával. Újdonság, hogy az ország négy működő szanatóriumában az eddigi három hét helyett, kettő vagy egy hétre is lehet menni. Jó néhány üdülő több ezer forintot enged áraiból, így még az előszezoninál is kevesebbe kerül. Ügyfélfogadás: hétfőszerda-péntek 8-15 óráig. Információ: naponta 311— 311 telefonon. A szobák árai 7 éjszakára, támogatás nélkül értendők. Település Hotel neve ép. Szoba tip. Oszt. Szezon TÓI-IQ Félpanziós ár Ft Teljes panziós ár Ft Gyula Erkel Hotel Gyógyüdülő D SZ2*0 2 E 93.09.30 - 12.23 11134 14434 D SZ2+0 2 F 93.12.23 - 01.0« 13359 16659 Szeged Forrás gyógyüdülő SZ2+2 0 E 93.10.07 - 11.04 32893 43057 Balatoniéi le 6iuseppe szanatórium SZÁN 1 E 93.10.14 - 12.30 7497 Pécs Hotel Kikelet A SZ2KI 2 E 93.10.14 - 12.23 9648 11548 A SZ2+0 2 F 93.09.30 - 10.14 11134 13034 Siófok Azur üdülő IV SZ2+1 1 E 93.10.28 - 12.16 11127 13800 Hóló szanatóriui SZÁN 2 E 93.09.30 - 12.30 6403 Ezústpart üdülő V SZ2+1 0 F 93.12.23 - 12.30 21645 25842 Balatonfüred Szanatóriua A SZÁN 3 E 93.09,30 - 01.06 7399 Hévíz Postás gyógyüdülő A SZ2+0 2 E 93.10.21 - 12.23 11096 13986 A SZ2+0 2 F 93.09.30 - 10.21 12205 15095 Hotel Panoráaa A SZ2+0 0 E 93.10.21 - 12.23 12952 15842 A SZ2+0 0 F 93.09.30 - 12.30 15547 18437 Hotel Panoráaa B SZ2+0 1 E 93.10.21 - 12.23 12205 15095 B SZ2+0 1 F 93.09.30 - 12.30 13691 16581 B SZ2+0 1 E 93.10.2! - 12.23 12205 15095 B SZ2+0 1 F 93.09.30 - 12.30 13691 16581 Bükfürdő Répce gyógyszálló SZ2+0 0 E 93.12.16 - 12.23 13360 16278 Sopron Hotel Haroni 11 SZ2+1 1 E 93.10.23 - 12.23 17210 21407 Galyatető Nagyszálló SZ2+0 1 E 93.09.30 - 12.16 16178 19992 SZ2+0 1 F 93.12.16 - 12.23 18403 22217 SZ2+Ö 1 K 93.12.23 - 12.30 24340 28154 Lillafüred Palotaszálló A SZ2+0 1 E 93.10.28 - 12.23 13137 16951 A SZ2+0 1 F 93.09.30 - 12.30 17002 20816 Hátrafüred Hegyalja üdülő B SZ2+0 1 E 93.09.30 - 12.23 13798 17230 B SZ2+0 1 F 93.12.23 - 12.30 15284 18716 Hajdúszoboszló Hőforrás Hotel SZ2+0 0 E 93.10.07 - 12.23 11728 14144 Budapest Hotel Rózsadomb SZ2+Ö 0 E 93.11.25 - 12.23 14099 16263 Útközben Vigyázzunk gyermekeinkre! Tegnap megkezdődött a tanév. Kicsik és nagyok várakozással teli szorongással várták az iskolai napokat, örömmel találkoznak osztálytársaikkal, mesélik nyári élményeiket, izgalmas boldog pillanataikat. Az első napok könnyedségét követik a hétköznapok. Reggel iskolába indulás busszal, gépkocsival, motorkerékpárral, kerékpárral, illetve zömmel gyalog. Megyénkben nagyon sok iskola van forgalmas utak mellett, nagyobb telepü- léseken, nagyforgalmú belterületi utak közelében, ahol az iskolák megközelítése csak járműforgalomtól mentes időszakban biztonságos. Sajnos gyermekeink nem mindig türelmesek, többször átszaladnak az úttesten még akkor is, ha ott járművek közlekednek. Tisztelt Járművezetők! Legyenek figyelemmel a gyermekekre, fokozott óvatossággal, a sebesség csökkentésével közelítsék meg az oktatási intézményeket. Segítsék a gyermekeket az úttesten az átkelésben. Főleg a legfiata- labbakra figyeljenek, akik az óvoda után még sokszor nagyon rosszul becsülik meg a közeledő jármű távolságát és sebességét, ezért nem egyszer hibásan döntenek a járdáról való lelépés időpontját illetően. Nagyon sokan kerékpárral közlekednek a suliba és a suliból. Ez a jármű adottságainál fogva nehezen viseli el a nagy járműforgalmat,1 d» ha gyerekek ülnek nyergében, hatalmas meglepetések okozására képes. Hirtelen irány- változtatás, gyalogjárdáról le és felhajtás, különböző trükkök bemutatása. A kerékpárosok megközelítésekor legyenek óvatosak, lassítsanak és nagy oldaltávolság tartásával kerüljék, előzzék őket. Tisztelt Szülők! Ha az iskola olyan helyen van, ahol a megközelítése csak a forgalmas úttesten történő áthaladással lehetséges, vagy a közlekedés rendje, a forgalom menete bonyolult, akkor, ha lehetőség van rá, a most iskolába kerülő gyermekeiket ne engedjék el egyedül. Kísérjék el, ismertessék meg velük az útvonal veszélyes szakaszait. Nagyobb gyermekeik figyelmét hívják fel a körültekintő közlekedésre. Ha személygépkocsival viszik iskolába őket, ne az úttest felőli oldalon szállítsák ki, hanem a járda felé, és ha az ellenkező odalon vannak, akkor gyalogátkelőhelyen engedjék át őket az úttesten. Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Osztály (X) Érkeznek az adófolyószámla-kivonatok Megkezdődött a magán- személyek adófolyószámla-kivonatainak kiküldése. Először azon magán- személyek kapják kézhez a kivonatokat, akiknek 1993. március 31-én 100,-Ft-ot meghaladó túlfizetése, illetve tartozása, valamint az adó késedelmes befizetése miatt késedelmi pótléka mutatkozott adófolyószámláján. Ezen adózóknál az adófolyószámla-kivonat az 1992. április 1-e előtti időszak adatait összevontan, mint nyitóegyenleget, valamint az 1992. április 1. és 1993. március 31. közötti időszakra vonatkozó kötelezettségeket - jóváírásokat, befizetéseket - visszafizetéseket, illetve amennyiben késedelmesen teljesítették a befizetési kötelezettségüket, az arra felszámított késedelmi pótlékot is tartalmazza. A kivonat áttanulmányozása során tapasztalt eltérések esetén levélben, vagy személyesen keressék fel igazgatóságunk adókönyvelési és folyószámla kezelő csoportját. Az egyeztetéshez a megkapott folyószámla-kivonatot, a bevallás-másolatokat, a bevallás átvételét, feladását igazoló szelvényt, a befizetéseket igazoló feladóvevényt, illetve egyéb iratokat kérjük az adóhatóság rendelkezésére bocsátani. Ha az adott ügyben az adózó nem személyesen jár el, megbízottja részére meghatalmazást kell adnia, mellyel igazolja az ügyben eljáró személy képviseleti jogosultságát. A kivonat kézhezvételéig nem teljesített befizetéseket a folyószámla-kivonathoz mellékelt csekken lehet befizetni, amelyen a személyi számot is szíveskedjenek kitölteni. Ha az Önök terhére jogos késedelmi pótlék előírás került megállapításra, annak megfizetését a folyószámla-kivonaton előírt esedékességi időpontig kérjük teljesíteni. Fizetési kötelezettségüket mindig annak az adónemnek a számlájára teljesítsék, amelyen az adótartozás jelentkezik. A számla száma minden egyes adónem után, az egyenleg-levezetést követően szerepel. Adótúlfizetés esetén, ha más adónemben nincs adótartozásuk, az adófolyószámla-kivonat kézhezvételétől számított 30 napon belül rendelkezhetnek a fennmaradó összeg visszatérítéséről. Legyenek figyelemmel azonban arra is, hogy a hátralékként és a túlfizetésként megjelenő összegek nem minden esetben jelentenek hátralékot vagy visszaigénylési lehetőséget. Elképzelhető, hogy Önök már 1993. évre fizettek be adóelőleget, amelyet azonban bevallani még nem kellett, de előfordulhat az is, hogy már megkapták a visszaigényelt összeget, de ezt még ez a folyószámla nem tartalmazza. A személyi jövedelemadó nemnél kimutatott hátralék esetén vizsgálják meg az adóhatósághoz benyújtott bevallásuk adattartalmát, illetve a befizetési csekken feltüntetett személyi számot. Gyakran előforduló hiba, hogy a személyi jövedelemadó bevallásban a kifizető által levont adóelőleget az adózó által befizetett adóelőleg sorban szerepeltetik az adózók. Ezen téves bevallást csak 35. sz. önellenőrzési nyomtatványon lehet korrigálni. Amennyiben a téves bevallásból eredően már késedelmi pótlék előírás is keletkezett, az önellenőrzés benyújtásával egyidejűleg külön kérelemben lehet kérni az erre eső késedelmi pótlék törlését igazgatóságunk adóeljárási osztályától. Abban az esetben, ha a befizetést igazoló bizonylaton tévedésből más személy személyi száma, vagy adószáma szerepel, a rendezéshez szükséges azon folyószámla tulajdonosának hozzájárulása (nyilatkozata), akinek a folyószámláján a könyvelés megtörtént. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy melyik tétel nem az ő befizetése (adónem, összeg, dátum), valamint hogy hozzájárul az átvezetéshez. Az adófolyószámla-kivonat belső adattartamával kapcsolatban telefonon nem tudunk felvilágosítást adni. Kérjük adózóinkat, ameny- nyiben szükségesnek látják a személyes egyeztetést, keressék fel igazgatóságunk adó- könyvelési és folyószámla kezelő csoportját Szekszárd, Arany János utca 5-11. Ügyfél- fogadási idő: hétfő 8,00-17,00 óráig, szerda 8,00-15,30 óráig, péntek 8,00-11,30 óráig. APEH Tolna Megyei Igazgatósága, Szekszárd Emlékérem, önkénteseknek A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere a német megszállók elleni harcra önként jelentkezett magyar katonák érdemeinek elismerésére „Független Demokratikus Magyarországért" Emlékérmet alapított. Az emlékérmet azoknak adományozza, akik az ideiglenes nemzeti kormány to- borzó felhívására önként jelentkeztek, majd 1945. május 9-ig felvétettek a Magyar Honvédség állományába, valamint a honvédség hadrendjén kívül szervezett náciellenes magyar katonai alakulatokba. Az emlékérem posztumusz is adományozható a túlélő házastársnak vagy leszármazottnak. Az utolsó adományozás ideje: 1993. decedmber 21. A rendelet értelmében kizárólag a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség jogosult a felterjesztés előkészítésére. Ezért kérik, hogy a kérelmet és a csatolt dokumentumok xerox másolatát - lehetőleg 30 napon belül - az alábbi címre küldjék: Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség, 1054. Budapest, V., Zoltán u. 16. sz. IV. 425. Visszhang A Tolnai Népújság 1993. július 27-f számában megjelent „Pálján sem az orvos a falu vezetője" - „Feladatát mindenkinek el kell látnia" c. cikkük, valamint az 1993. július 29-i számában megjelent „Nemcsak Pálfáról van szó" - „Magánlevél közügyekben" című cikkük egyes valótlan állításai, illetve valós tényt hamis színben feltüntető állításai sértik személyiségi jogaimat, ezért levelem helyreigazításként való közzétételét kérem. A július 27-i cikk már címében is azt sugallja, hogy bár feladatát mindenkinek el kell látnia, én ezt nem teszem meg. Ez hamis beállítás, hiszen családorvosi feladataimat legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint mindenkor elláttam, beleértve a Pálfán működő Felnőtt Szakosított Szociális Otthon gondozottainak ellátását is. A köztem és az önkormányzat között folyamatban levő munkaügyi perben maga az önkormányzat sem vitatta ezt, a vita akörül folyt, hogy ez valóban munkaköri kötelességem-e, vagy sem. A cikk azt állítja, hogy családorvosi teendőimet más vonatkozásban is csak részben láttam el. Ez nem felel meg a valóságnak. Tény, hogy a szociális otthon lakóinak betegbiztosítási kártyáit nem vettem át, nem azért azonban, mert ezzel nem kívántam ellátni családorvosi teendőimet, hanem ennek jogi vonatkozásai miatt, valamint azért, mert a kártyákat nem a jogszabályban előírt módon kívánták átadni számomra. Önök szerint, be kell látnom, hogy a választott képviselőtestület dönt a falu ügyeiben, nem pedig az orvos. Való tény, hogy a képviselet dönt a falu ügyeiben, azonban a nyilatkozat ilyetén történő megfogalmazása való tényt hamis színben tüntet fel. Ez a megállapítás ugyanis azt sugallja, mintha én tekinteném magamat illetékesnek a falu ügyeiben, és a képviselőtestület helyett döntési jogokat vindikálnék magamnak. Nem óhajtottam sosem dönteni a falu ügyeiben. Csupán a Munka Törvény- könyvében előírt és számomra lehetőséget nyújtó egyeztetést kértem a sérelmes munkáltatói intézkedéssel szemben. Nem kívántam átvenni sem a képviselőtestület, sem a polgármesteri hivatal munkáját. A cikk szerint etikailag is kifogásolható, hogy a munkaügyi egyeztető megbeszélésre legalább század- magammak mentem el. Állításuk nem felel meg a valóságnak. A törvényes egyeztető megbeszélésre jogi képviselőmmel mentem el, az ön- kormányzat hivatalos helyiségébe, ahová az ülést kitűzték. A képviselőtestület egyik tagjának javaslatára a testület az ülés helyszínét áthelyezte a falu művelődési házába, mert az épület előtt valóban többszáz ember gyűlt össze, akik kíváncsiak voltak a képviselőtestület ülésére, ezen belül arra is, hogy személyemmel és a munkahelyemmel kapcsolatban milyen döntés születik. Ezeket az embereket nem én hívtam oda, az önkormányzat az ülés idópntjáról, és a napirendi pontokról több falragaszon tájékoztatta a lakosságot, akiket érthetően érdekelt, hogy mi lesz a falu orvosának sora. Ez azonban a falu lakóinak saját belátásán múlott. Cikkük ugyanis megállapítja azt is, hogy a munkáltatói vitákat és az esetleges személyes ellentéteket nem a falu népével kell „elintéztetni". Ez ismét csak azt sugallja, mintha én annak ellenkezőjeként, többszázad magammal érkezvén az egyeztetésre, a tömeg erejével kívántam volna fellépni, mintegy „elintéztetve" munkaügyi vitámat. A falu lakosságának egy elég tekintélyes hányadát érdekelte, hogy mi lesz a sorsom, ezért ók saját elhatározásukból ott megjelentek. Ez azonban nem azonos azzal, hogy én többszázad magammal jelentem meg, és nem azonos azzal sem, hogy én .az ügyeimet velük kívántam elintézni. Á hallgatóságból érkező kérdésre mind a falu polgár- mestere, mind pedig én kijelentettem, hogy köztünk személyes jellegű ellentét nincs, így a cikknek az esetleges személyes ellentétre való utalása alaptalan. A cikk utolsó bekezdése azt állítja, hogy bár mindenkinek a megegyezés lenne jó, ebben az ügyben én vagyok az, aki tárgyalni sem vagyok hajlandó. Ez az állításuk ismét valótlan. Már az egyeztető tárgyalást is azért kezdeményeztem, hogy az ügyben a felek álláspontja vagy tisztázódjék, vagy legalább közeledjék egymáshoz. Priger Józsefnek, a megyei önkormányzat elnökének is azt mondtam, hogy vele úgy gondolom, bármikor megegyezésre tudnék jutni az ügy békés elintézése érdekében, nem látom azonban bizonyosnak azt, hogy a helyi képviselőtestület egy esetleges egyezségkötést követően nem szünteti meg bármikor újra a munkaviszonyomat, ahogy azt megtette korábban. Ezzel nem azt jeleztem, hogy nem kívánok egyezkedni, csupán aggályomat fejeztem ki az iránt, hogy az egyezkedésnek bármiféle tartós eredménye lehet a falu jelenlegi vezetőivel. Az egyeztető tárgyalás már önmagában is azt a szándékomat bizonyítja, hogy a másik fél tételes álláspontjának ismeretében szerettem volna valamiféle megegyezésre jutni. Maga a munkáltató testület volt az, amely mindenféle más megoldástól elzárkózott, nem pedig én voltam az, aki nem voltam hajlandó tárgyalni. Július 29-i cikkük kapcsán helyre- igazításként az alábbiaka kérem közölni: nincs szükségem az újságíróm védelmére saját állításaimmal szemben, ahogy ezt a cikk írja, azt sugallva az olvasónak, hogy az újságíróm az általam elmondott dolgok egy részének elhallgatására kényszerült az én védelmemben. Nem használtam gyanúsítgató utalásokat és nem utaltam arra sem, hogy a faluban ki kinek a pereputtya, miként azt a cikk, ráadásul kiemelt szedéssel, állítja. Csupán megemlítettem az új- ságírónónek, hogy amennyiben valóban kíváncsi arra, hogy mi zajlott le az egyeztető tárgyaláson, ott mik hangzottak el, meg kell kérdeznie azokat, akik jelen voltak. Cikküknek ezek az állításai az olvasónak azt sugalmazzák, mintha én rágalmazással, rokoni vagy egyéb szálakra való hivatkozással próbáltam volna védeni magam, vagy pedig ilyen vádakkal illettem volna az ellenérdekű felet. Ez nem történt meg, nem felel meg a valóságnak. Tiltakozom az ellen, hogy én valaha is becsmérlő kifejezést használtam volna bárkivel szemben, amelynek használatáról éppen az újságí- rónónek kellett volna lebeszélnie. Bizonyos, hogy nem voltam nagyon nyugodt idegállapotban az eseményeket követően, az is lehetséges, hogy használtam erősebb kifejezéseket, mint amilyeneket szoktam, nem stílusom azonban embereket becsmérelni. Végezetül egyetértünk abban, hogy az igazság nem népszavazás kérdése. Meg kell azonban vallanom, könnyekig meghatott az, hogy kétszáznál több ember egyemberként állt ki mellettem. Az igazamért azonban egyedül is harcolnék, felesleges tehát az olvasóban azt a benyomást kelteni, mintha igazságom mércéjének a népszavazást tekinteném. Tisztelettel: dr. Bankovics Lajos orvos 4» Fenti témában ez az ötödik, a Népújságban megjelent írás, ezen belül a doktor úr által kért második helyreigazítás. Olvasóinkra illetve az érintettekre bízzuk, hogy milyen következtetésre jutnak az írásokban szereplő és az azokban nem szereplő, de általuk ismert tények alapján. i « i