Tolnai Népújság, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-02 / 204. szám
4 KÉPÚJSÁG PAKS ES KORNYÉKÉ 1993. szeptember 2., csütörtök Szép emlék a kánikuláról Rendeljek még egy adagot? Magyar-szlovák együttműködés Pozsonyban került sor a közelmúltban dr. Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter szlovákiai látogatására egy kiállítás megnyitásának kapcsán, melynek során találkozott és megbeszélést folytatott Jaroslav Kubeckával, a Szlovák Köztársaság gazdasági miniszterével. A delegáció tagja volt egy szakértői, bizottság is, melyben résKb. vett dr. Halzl József, a Magyar Villamos Művek Rt. vezérigazgatója. A tárgyaláson többek között szerepelt a villamos energetika területén a nyugat-európai villamosenergia-rend- szerhez való csatlakozás előkészítésének kérdése, és az ehhez kapcsolódó feladatok vázolása. A, í kélt i íéL együttműködésben állapodott meg, melynek során többek között a magyar fél Szlovákiából kíván beszerezni bizonyos tartalék-készleteket. Nemcsak villamos energiáról volt szó, megállapodtak a földgázvezeték-rendszerek összeköttetésében, és a tervek szerint egyeztetik majd a szénhidrogén-kutatás és kitermelés további fejlesztését. Közösen kíván fellépni a két ország nemzetközi fórumokon az Adria kőolajvezeték blokádjának megszüntetése érdekében. Közös tennivalója a két országnak a WER 440 típusú atomerőművek (a paksi is ilyen) biztonságának felülvizsgálata és az együttműködés radioaktív hulladékok kezelésében, elhelyezésében és a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolásában. A két országban hasonló a fogyasztói szerkezet, az energiahatékonysági és energiaigényességi szint, az energia- termelő berendezések műszaki színvonala és állapota, valamint az épületállomány helyzete. A tárgyalásokon úgy határoztak, hogy a végzett munkát egy létrehozandó Energetikai Vegyes Bizottság rendszeresen ellenőrzi. L-T(Az Atomerőmű c. lap nyomán.) Búcsú egy nem mindennapi házaspártól A bölcskei Pszichiátriai Betegek Otthona csodálatos környezetben, nyugodt, csendes helyen fekszik. Az otthon igazgatója, Benács József, akit az egész megyében csak mint Öcsi bácsit ismernek, és felesége, Magdi elbúcsúzott Bölcskétől és eddigi munkahelyétől. Szeptember elsejétől más igazgatja az intézményt, a házaspárra pedig a jól megérdemelt pihenés vár. Benács József 40 éve dolgozik az egészségügyben, s ez a 40 év számára igazi szolgálatot jelentett, a szó legnemesebb értelmében. Szekszárdi születésű, polgári család gyermeke. Pályaválasztásába beleszólt a háború, mivel más lehetősége nem volt, szakmát tanult. A katonaság után, 1953-ban a megyei tanács egészségügyi osztályán helyezkedett el, s közben futballozott a szekszárdi csapatban, méghozzá nagyon jól. Akkor lett belőle „a" Benács Öcsi, akinek mindenki nagy fut- ballkarriert jósolt. De az élet közbeszólt. Egy családi tragédia meghatározta további sorsukat. — A fiam súlyos beteg. A megyei tanácson dolgoztam, s egyszer, mikor légószolgála- tosként - akkoriban még volt ilyen - egyedül ültem a légó- pincében, arra kértem Istent, ne hagyja meghalni a gyermekemet. Mást nem tudtam felajánlani ezért cserébe, mint azt, hogy az egész életemet arra teszem fel, hogy másokon segítsek. Hamarosan állást változtattam, a feleségemmel és a beteg fiammal elköltöztünk Bonyhádra, s az ottani elmeszociális otthon igazgatója lettem. Huszonhat évet töltöttünk ott. Szép volt, nehéz volt, de ha még egyszer kezdeném, újra elvállalnám. Aktív labdarúgó voltam, vittek volna NB I.-es klubhoz, nem mentem. Szerettem a munkámat, s emlékeztem a fogadalmamra. Ide, Bölcskére öt éve jöttünk, mert hívtak. Egy hitehagyótt társaság és egy lerobbant szociális otthon várt ránk, mert természetesen a feleségem is jött, aki az utóbbi években nyugdíjasként dolgozott mellettem. A községben hamar befogadtak minket, néhány családdal igazi, meleg baráti kapcsolatunk alakult ki. Magdi néni, a feleség, az Alföldről, Békés megyéből került Tolna megyébe. A férjével való megismerkedésük helyszíne mi is lett volna más, mint a futballpálya. — Nagyon szerettem, s szeretem mind a mai napig a futballt. Lánykoromban rendszeresen jártam a meccsekre, Öcsi, mint katona, a helyőrségi csapatban rúgta a bőrt. Bemutattak minket egymásnak, s aztán ment minden a maga útján. Dolgoztam takarítónőként, dajkaként, majd elvégeztem a csecsemő- és gyermekgondozói iskolát, s a szociális otthoni ápolónői vizsgát is lettem. Szinte egész életemben három műszakban dolgoztam. Nem volt ez könnyű két gyerek mellett, a fiam betegsége pedig sok időt és rengeteg türelmet követelt. A férjem volt a főnököm, szolgálati lakásban laktunk, magánéletünk nem volt, a betegek között éltünk. Hogy a munkánk nem volt hiábavaló, mutatja, hogy amikor Bony- hádról eljöttünk, minden lakó, aki élt és mozgott, virággal búcsúzott „apukától" és „anyukától". Mert így hívtak A Benács házaspár minket. Bölcskére kerülve megtettünk mindent, hogy az otthon lakói a lehető legjobban érezzék magukat. A falubeliek nagyon kedvesek, szeretnek minket. Hiányozni fog ez a hely. A Benács házaspár Bonyhádra költözött. Ótt élnnek ezentúl a lányukkal. Fiúk messzire költözött, vele és három unokájukkal ritkábban találkoznak. Magdi néni úgy fogalmaz, most megpróbál kicsit bepótolni valamit abból, ami a lányának nem jutott. Beteg testvére mellett mindig kevesebb idő jutott rá. Most vele élünk majd, meg a két unokával. A férjem, ahogy ismerem, talál majd elfoglaltságot magának. Egész életében első volt számára a munka, nem tud egyik napról a másikra tétlenül ülni majd, ebben biztos vagyok. Nem volt könnyű élete a Benács házaspárnak. Az elmeszociális otthon külön világ, csak az tudja elképzelni, aki benne él, dolgozik. Megpróbálták a lehetetlent, a szó szoros értelmében otthont adni a lakóknak. Ahhoz, hogy a sok munkát, fiuk betegségét, az érte érzett aggódást el lehessen viselni, kellettek a barátok, akik mellettük álltak. Ki- kapcsolódást, társaságot jelentenek mind a mai napig, a valamikori ifjúság emlékét őrzik a kapcsolatok. Természetesen nemcsak régi barátok vannak, újak is akadtak, mint például Bölcskén. Öcsi bácsi számára a munka volt mindig a legfontosabb. Felelősnek érezte magát azokért az emberekért, akik rábízattak, s megpróbált mindig maximálisát nyújtani nekik. Társa és partnere volt ebben felesége, s az mind a mai napig. Búcsúzik Bölcske egy házaspártól, amely köztiszteletnek örvendett mindenütt, ahol dolgozott. Hiányozni fog „apuka" és „anyuka" az otthon lakóinak is, akik sokat köszönhetnek nekik: nyugalmat, szeretetet, törődést. Venter Marianna Fotó■: Ótós Réka Olvasóink további információit, kérdéseit, kéréseit várja az összeállítás szerkesztője: Venter Marianna Iskolalátogatáson Hollandiában és Németországban Dr. Széchenyi Attila, paksi kereszténydemokrata alpolgármester részben hivatalos, részben magánlátogatáson vett részt több hollandiai és német városban a nyár folyamán. Többek között a holland Rijssen város volt útjának egyik állomása, mely most ünnepelte fennállásának 750. évfordulóját. A szintén holland Aechenben is ott volt, amikor miniszterelnökünk, Antall József Szent István szobrát avatta fel. Ebben a városban régi Mária-kegyhely van, a magyarok Nagy Lajos király uralkodásától zarándokolnak ide. Az itt lévő kápolna renoválása után megtörtént az újraszentelés, melyen több évtizedes kihagyás után végre magyar zarándokok is részt vettek. A szabadtéri misét Paskai László bíboros, esztergomi érsek celebrálta. A fennállását ünneplő Rijj- senben az alpolgármester látogatást tett egy iskolában, mely a mi fogalmaink szerint kisegítő iskolának minősül. Az itteni speciális intézményben 12-18 éves korig tanulnak a gyerekek, s mint a tanárok elmondták, igen nagy számban vannak közöttük olyanok, akiknek intelligencia hányadosa 40 és 70 között van. (A „normál" intelligencia hányados 100 fölött kezdődik.) Tényként megállapítható, hogy az iskolában tanuló gyerekek jól érezték magukat a számukra kialakított környezetben, s nem bukdácsoltak a „normál" osztályokban, mint ahogy ez nálunk sok esetben előfordul. A gyerekek számára a városban gyakorlati oktatást biztosítanak. Felújítottak például egy kopott kerékpárt, s az így újjávarázsolt, csillogó-villogó járgányt Afrikában élő, nélkülöző gyermektársaiknak küldték el. A paksi katolikus iskola is kapott egy szépen esztergált függőlámpát a látogatás emlékére. Az alpolgármester járt a bajor Weissenbergben is, egy nálunk szociális foglalkoztatónak nevezett otthonban. Mint mondta, érezte látogatása során azt a humánumot, mely gondoskodásával biztosítja a boldog életet, az értelmes elfoglaltságot a súlyosan sérült, értelmi fogyatékos embereknek. Az otthon egyébként termelő vállalkozás, a lakók pedig mind részvényesek. Voltak közöttük, akik nagyon ügyesen végezték munkájukat. Akadtak, akik csak filctollakat raktak össze, s voltak olyanok is, akik semmit sem csináltak, csak ültek együtt a többiekkel, hogy ne egyedül, hanem közösségben legyenek. Mindenki boldognak látszott. Kiderült, hogy a cég olyan biztosítást fizet az intézmény lakói számára az ottani nyugdíjalapnak, hogy majdan 3 ezer német márka után kapják a nyugellátást. Akik nem tudnak semmit produkálni, azok is kapnak havonta 1.000-1.500 márka zsebpénzt. A vállalkozás lelke a a műszaki-pszichológus gárda, akik mindezt létrehozták. Olyan munkafázisokat alakítottak ki, melyek eleve kizárják mindennemű baleset lehetőségét. Környezetbarát anyagokkal dolgoznak, s ha mondjuk valaki megkóstolja a festéket, amivel dolgozik, semmi baja nem lehet tőle. Az étteremben volt olyan teríték, amely mellett nem volt evőeszköz. Ez azt jelentette, az ott ülőt etetni kell. Az alpolgármester bízik abban, hogy a mi társadalmunk is fontos feladatának tartja, hogy az eddigieknél jobban törődjön a rászorulókkal, mert ők is ugyanúgy tagjai a közösségnek, mint bárki más. A látogatás tapasztalatait az ősszel induló katolikus kisegítő iskolában kívánják majd hasznosítani, változást hozva az ott tanuló gyerekek számára. Az új oktatási törvény 16 éves korig biztosítja számukra is a hasznos, értelmes tudnivalók elsajátítását. eördögh A nők a nukleáris energiáért (WIN) mozgalom tanácskozását a közelmúltban rendezték Párizsban. Közel 20 ország 117 küldöttje vett részt az eseményen. Külön szekciót szerveztek „Nők és a csúcs- technológia" címmel melynek keretében előadást tartott többek között Colette Lewiner, az Hírek Európai Nukleáris Társaság elnökasszonya. A magyar WIN munkájáról Bacs Judit, a paksi atomerőmű biztonsági mérnöke tartott tájékoztatót. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének Paks Városi Szervezete kényszerű szünet után ismét várja a hozzá fordulókat a mai naptól. Új címük: Paks, Deák Ferenc u. 20. (Bejárat a Tüdőgondozó udvara felől.) A szövetség ügye- letet és ügyfélfogadást minden héten csütörtökön tart, 9-13 óráig. A jövő az életmentő állomásé? Nagyvárosban és Budapesten sokszorta könnyebb speciális akut - oxyológiai - ellátást igénybe venni, mint vidéken. Ez a véleménye dr. Egry Tibor gyermekgyógyásznak. S hogy miért? Mert a városban a mentő hamarabb elérhető, a rohamkocsik száma nagyobb, s az életmentő - oxyológusi - szakvizsgával rendelkező orvosok száma is magasabb. Pakson például nincs ilyen végzettségű orvos, bár azért, mint dr. Egry Tibor mondja, a kollégák jártasak az oxyológia területén. — Miként vélekedik egy kórház létrehozásáról Pakson, a rendelőintézet túlzsúfoltságáról, az életveszély esetén történő szakorvosi ellátásról? — A paksi rendelőintézet építése idején, a hatvanas években, kielégítette az itt élő lakosság igényét. Mára azonban a több mint 20 ezres lélek- szám miatt botrányosan zsúfolttá vált. Mindezt tetőzi, hogy nem minden szakrendelés van jelen Pakson. Több diagnózis megállapítása céljából Szekszárdra kell küldeni a beteget. Tekintettel minderre, célszerű lenne egy olyan irányú fejlesztés - mind személyi, mind műszerezettségi - mely klinikai szintű kivizsgálást biztosít ambuláns, tehát járóbeteg ellátás keretében. Ezáltal itt a lakóhelyen az esetek többségében végleges, biztos diagnózis lenne felállítható, továbbá a betegek utaztatása is feleslegessé válna. Egy kórház Pakson? Ebben nem szabad gondolkodnunk sem, mert kórházat létesíteni manapság csak a legmodernebb technikával, a legkorszerűbb műszerekkel szabad. Ezek olyan hatalmas összegekbe kerülnek, hogy egy Paks nagyságú város esetén ez a beruházás elképzelhetetlen. Viszont szóba jöhet egy úgynevezett „nappali kórház" létesítése, melyben olyan betegeket lehetne ellátni, akik betegségüknél fogva nem igényelnek 24 órás intézeti ápolást. Ez a variáció lényegesen kisebb ráfordítást igényelne. Ma már nyugaton sem kórházakban gondolkodnak a kistelepülések. A fejlődés iránya az, hogy a lehető legjobban felszerelt központi kórházba a lehető leghamarabb, biztonságban és élve juthasson el a beteg. A járható utat én egy olyan ügyeleti team kialakításában látom, amely alapellátást nem végez, kizárólag életmentő, sürgősségi eseteket lát el a nap 24 órájában. Hozzá kell tennem, hogy ez az én magánvéleményem. — Kérem, beszéljen kicsit bővebben erről az elképzelésről. — Ezt az apparátust a mentőkénél helyezném el. Itt lehetne kialakítani azt az akutszobát, amely legfeljebb 2-3 ággyal rendelkezne, ám el lenne látva az életmentéshez szükséges összes berendezéssel, úgy mint lélegeztető készülék, a szív újraindításához szükséges összes berendezés, stb. Ide lehetne szállítani az infarktusos beteget, az életveszélyes állapotba került sérültet. Az akutszobát addig lehetne használni, amíg a beteg szállítható állapotba nem kerül. — Tud már olyan településről, ahol ez az ellátási forma megvalósult? — Információim szerint az ország több részén ' szorgalmazzák az ilyen jellegű ügyeleti ellátási formát. — Mindezt ki finanszírozná? — A társadalombiztosítás csak a betegellátást fizeti, a mentőszervezeteket teljesen más csatornából tartják fenn. — Fennáll annak a lehetősége, hogy önkormányzatok támogassanak ilyen jellegű életmentő állomás létesítését? — A lehetőség természetesen nyitva áll. eördögh i i
