Tolnai Népújság, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-12 / 187. szám
10 KÉPÚJSÁG SPORT 1993. augusztus 12., csütörtök Közös a cél Pakson Új csapattal az élmezőnyben Labdarúgás Előkészületi mérkőzések Kákonyi (sötét mezben) középpályásként jöhet számításba Gracza és Juhász jó játékára továbbra is szükség lesz Nagy a készülődés, szorgos mestermeberek szinte újjávarázsolják a paksi városi labdarúgópálya környékét. Szükség is van a csinosításra, hiszen itt az NB Il-es nyitány, s ezen túl itt játssza majd hazai mérkőzéseit a város csapata a Paksi SE-ASE. (Talán szerencsésebb lett volna egyszerűbb elnevezést találni, nehezen képzelhető ugyanis el, hogy e néven buzdítják a szurkolók majd csapatukat). De nem csak a külcsín változik, gyökeresen átalakult a játékoskeret és a szakmai irányítás is, új edző, Teszler Vendel kezébe került. A Szekszárdról átigazolt trénert először paksi benyomásairól faggattuk: — Számomra szimpatikus az a mód, ahogy a város eddig szétforgácsolódó anyagi erőit egyesítették a közös cél egy ütőképes labdarógócsapat finanszírozására. Úgy gondolom, így biztosítottak a feltételek, hogy a paksiak örömüket leljék labdarúgóikban. — Milyen célokkal várjátok a pontvadászat kezdetét? — A vezetőség úgy határozta meg elvárásait, hogy az 1-6. helyen végezzen csapatunk. Ezt ilyen reálisnak látom. — Hogyan sikerült a felkészülés? — Öt hét állt rendelkezésünkre. Ez alatt a fizikai felkészítés mellett a legfontosabb feladatot az jelentette számomra, ahogy a majd teljesen kicserélődött keretet „összegyúrjam", megismerjük egymást, felmérjem, ki, melyik poszton lehet leginkább hasznára csapatunknak. A tervezett munkát lényegében elvégeztük, de bőven van még tennivalónk. — Beszélhetünk-e már kezdőcsapatról? KSC Szekszárd-PVSK 70- 68 (33-36). Szekszárd, 100 néző. V: Szabó IV., Elmauer. KSC Szekszárd: Zerényi (10), Nagy A. (6), Bihari (7), Berkó (22), Králik (4). Csere: Szabó M. (11), Badics (10). Edző: Góuth Iván. PVSK: Balázs (14), Horváth (2), Veres (10), Vilutyte (23), Küfer (17). Csere: Czigler (-), Cékus (-), Donkó (2). Ismét rangos csapatot fogadott előkészületi mérkőzésen a KSC. Ezúttal a tavalyi bajnok PVSK együttese látogatott Szekszárdra. Vilutyte kosara nyitotta a mérkőzést. Mindkét oldalon kapkodó játék kimaradt támadások jellemezték a mérkőzés első perceit. A 4. percben 9-2-re húzott el a PVSK. A hazaiak edzője időt kért, hogy felrázza a társaságot, mely időlegesen sikerült is. A 6. percben 12-9-re felzárkóztak a hazaiak, ekkor a vendégcsapat mestere kért időt, és rendezte sorait. Továbbra is a péMegkezdte tanácskozását Stuttgartban a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) 39. kongresszusa, amelyen csaknem kétszáz küldött vesz részt. A szerdai tárgyalássorozaton a leghosszabb ideig az a napirendi pont szerepelt, hogy a szövetség - harminc év után - áthelyezze- e székhelyét Londonból Monte-Carlóba. Négy óra hosszat tartott az érvek és ellenérvek felsorakoztatása, s végül a küldöttek 138:42 szavazatarányban a költözközdés — Biztosan még nem mondhatok, de lényegében kialakult már bennem a jelenleg legjobbnak látszó együttes. Eszerint Hujber a kapus, előtte Gracza, Jenei, Kovács, vagy Nagy Zoli, és Orosz. A középpályán Neudl vagy Farsang, Bozsér, esetleg Kovács, és Szabó Béla. Elöl pedig Juhász, Kulcsár, vagy Fejes, valamint Kádár. — Nincs már a csapatnál Márkus és Gyenti akik korábban jól vagy rosszul, de az együttes mozgatói voltak. A jelen felállásban kinek szánod a karmesteri pálcát? — Az irányító középpályásról az a szakmai véleményem, hogy jó ha van olyan játékos, aki a pálya tengelyében nagyobb áttekintő-képesség- gel rendelkezik, képes irányítani a társakat, de igazából nálam ez a poszt nem létezik. Az nem lehet, hogy valakinek csupán az a feladata, hogy a labdákat összeszedje, majd szétossza. Nálunk mindenkinek részt kell vennie a védekezésben és támadásban egyaránt. A középső középpályásra azért vannak jelöltjeim, Kovács Zsolt, Kákonyi vagy Bozsér személyében. Sőt, a fiatal Búzás is jó adottságokkal rendelkezik. — Mint elmondtad, a felkészülés során nem volt könnyű dolgod, de kezdődik a bajnokság. Várhatóan lesznek döccenők a csapat játékában is. Érzésed szerint mikor jelenthetjük majd ki, hogy az igazi Teszler-csapat játszik a pályán? — Hát én azt remélem, hogy már az első, Pénzügyőr elleni bajnokin ilyet láthatnak a szurkolók. A nehézségekre nem akarok hivatkozni, bízom az eredményességünkben. A tavalyi csapathoz képest valócsiek vezettek, de a 12. percben már csak egy pont volt az előnyük. Ekkor rövid időre Szabó és Berkó vezérletével a vezetést is átvették a hazaiak. Majd Veres és Vilutyte jókor szerzett pontjaival ismét a pécsieknél az előny, s ezt már meg is tartották a szünetig. A második játékrész 6. percéig tartotta előnyeit a vendégcsapat. Ekkor Berkó három perc alatt szerzett hét góljával 52-51-re fordított a Szekszárd. A következő öt percben ismét rengeteg hiba mindkét oldalon. Ebből a rossz szériából a hazaiak kaptak előbb lábra, s ezzel a vezetésüket is bebiztosították. A 19. percben 68-62 a KSC javára. Az utolsó percben még történt egy fellángolás a vendégek részéről, két pontra felzárkóztak a vasutasok, de a hazai gárda megőrizte előnyét. Jók: a hazai csapat minden játékosa dicséretet érdemel, illetve Vilutyte, Kilfer és Balázs. mellett voksoltak. Ezzel megvalósult Primo Nebiolo szövetségi elnök kívánsága, ugyanis a 70 éves olasz sportvezető mindenáron „szakítani" akart az angol fővárossal. Az új, Monte-Carló-i otthon két épületből áll majd, s amint azt Gyulai István, az IAAF főtitkára kijelentette, a bérleti dij egyötödébe kerül, mint a londoni volt. A monacóiak vállalták az épületek teljes rendbehozatalát, s ennek összegét az IAAF részletekben fizetheti vissza. színűleg hat új játékos szerepel majd, s ahhoz azért nyilván idő kell, hogy a játékosok a pályán küsmerjék egymást. Ezzel együtt azt szeretnénk, hogy már a bajnoki rajt kezdePályázat A Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport, és az Egészséges életmódért alapítvány pályázatot hirdet az ifjúsági és szabadidős sportcélok támogatására. A pályázati felhívás és a pályázati lap beszerezhető a Megyei Testnevelési és Sporthivatalban. Cím: 7100, Szekszárd, Au- gusz Imre utca 11. Újabb tárgyalás A francia labdarúgó liga bejelentette, hogy fegyelmi bizottsága augusztus 27-én és 28-án tárgyalja az Olympique Marseille vesztegetési botrányát, vagyis a liga eleget tesz az UEFA által megszabott augusztus végi határidőnek. Az európai szövetség meg kívánja várni a francia döntést, mielőtt határozna arról, engedélyezi-e a BEK címvédő indulását a kupasorozatban. A bizottság nemcsak a vesztegetési botrányban közvetlenül érintett, és vád alá helyezett személyeket idézte be, hanem ki akarja hallgatni Bernard Tapie-t, a Marseille tulajdonos-elnökét és Boro Primőrárat, a Valenciennes volt edzőjét is, aki Tapie-t vádolta meg azzal, hogy hallgatása fejében anyagi előnyöket kínált fel neki. Ugyancsak beidézték a Valenciennes elnökét is. A vesztegetési ügy egyetlen új fejleménye az, hogy a negyed millió frankot tartalmazó borítékon talált ujjlenyomatok közül egyik sem Tapie-é. Azt viszont még mindig nem tudni, hogy kinek az ujjlenyomatát találták meg a borítékon. tétől legyen arculata csapatunknak és persze eredményesen is szerepeljen. Közeleg a kerékpáros idény egyik kimagasló eseménye, a pálya és országúti világbajnokság. Az augusztus 17-29. közötti világversenynek Norvégia adhat otthont, s azon már egy mezőnyben versenyeznek a pályán a profik és az amatőrök. A pálya versenyzők 17-étől 22-ig Hamarban, az újonnan elkészült, vikinghajó-alakú „fateknőben" állnak rajthoz, ez a stadion lesz egyébként a helyszíne a jövő évi téli olimpia gyorskorcsolya versenyeinek is. Az országúti porfelhőlovagoknak pedig a fővárosban, Oslóban jelölnek ki festői szépségű útvonalakat a 24-től 29-ig tartó küzdelmekre. A magyar színeket hét kerékpáros képviseli a világbajnokságon. Hat férfi és egy női sportoló, akik közül hárman a pályaversenyeken, négyen országúton próbálnak szerencsét. A küldöttséggel tart Sipos János főtitkár, Schneider Ilyenkor, a 8. Malboro Magyar Nagydíj előtt sok érdekes statisztika lát napvilágot a Forma-1 világából. Közülük csak néhány: összesen 122 alkalommal regisztráltak rajt-cél győzelmet. A listát Senna vezeti(19), Clark(13), Stewart(ll), Mansell(9), La- uda(7) és Prost(7) előtt. Az idei 10 futamon rajt-cél győzelem még nem volt. Az első rajtrácsról indultak és győztek listáját is Ayrton Senna vezeti 28 „találattal", őt követi Prost 18-al. Ugyancsak a brazil nevével kezdődik az a névsor is, amely a megszakítás nélküli első rajtrácsról indulások történeSzekszárdi Polgári SE- Decs 4-0 (4-0). Szekszárd, 150 néző. V: Lubastyik. Szekszárd: Mausz (Blazsó)- Pető, Temesvári (Szabó P.), Kvanduk, Nagyfalusi- Bozai, Máté, Mészáros (Rupa)- Gazdig (Tóth), Varga, Babai (Tóth A.). Edző: Bozai Gyula. Decs: Száraz II- Végh (Pusztai T.), Jelusics (Pusztai L.), Weitner (Horváth), Száraz I - Acsádi, Tóth G., Kvanduk, Farkas (Bajusz), Kocsis, Herczeg. Edző: Weitner Ádám. A mérkőzés végeredménye már az első félidőben kialakult. A hosszúra nyúlt fiatal Temesvári két fejesgóllal szerzett vezetést, majd Máté 11-esből talált a hálóba. Ezt követte a félidő befejezése előtt Gazdig találata. A második játékrészben a de- csiek jól tartották magukat, sikeresen verték vissza a hazaiak erőtlen próbálkozásait. G: Temesvári 2, Máté (11-esből), Gazdig. Jók: Máté, Nagyfalusi, Mészáros, illetve Száraz I., Acsádi, Kvanduk. Paks-Kalocsa 4-0 (0-0). Paks, 300 néző. V: Sóthy. Paks: Hujber (Pleskó)- Gracza, Jenei, Kovács, Nagy (Kákonyi)- Neudl (Farsang), Orosz, Bozsér, Szabó- Fejes (Kádár), Juhász (Búzás). Edző: Teszler Vendel. Kalocsa: Farkas- Iván (Fehér), Aradi (Marton), PaVerebes keres Továbbra is keresi leendő segítőit Verebes József, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. Verebes elmondta, hogy olyan stábbal kíván együttműködni, amelyben mindenki tökéletesen érti a másikat, reményei szerint a jövő héten minden tisztázódik. Konrád szövetségi kapitány, Illés Bálint, a pályások edzője és Bálái György gyúró. A magyar indulók és versenyszámaik: Hegyes János (Stollwerck-FTC): 1000 m-es állórajtos időfutam (a versenyszám magyar bajnoka legjobb idejével, 1:06.78 perccel a legjobb 10 közé kerülhet), Pais Péter (Stollwerck-FTC): kei- rin, 40 km-es pontverseny (a csapat legtapasztaltabb tagját a kismotorral felvezetett repülőversenyszámban, a keirin- ben a középdöntőbe jutásra tartják jónak), Fábián Imre (Stollwerck-FTC): keirin, 40 km-es pontverseny (Pais Péterrel próbál szerencsét, egyiküktől cél a döntőbe jutás). Egyéni országúti indulók: Steig Csaba (Szolnoki Cukorgyár) az idei bajnok, Kovács Gábor (Tipográfia-Bianchi) a Tour de Hongrie ezüstérmese (kettejüktől elvárás a 40 közé kerülés), Ollári Zsolt (DÁG SE), Izsák Éva (George KSC). téről szól: Senna zsinórban nyolc alkalommal vághatott neki a versenytávnak az első rajtrácsról. Mindez a McLaren aranykorszakához fűződik, csakúgy, mint az elért párosgyőzelmek száma, vagyis, amikor az egy csapatot alkotó két pilóta végez az első helyen. A Senna, Prost duó a Ron Dennis által vezényelt istálló színeiben 14 alkalommal bérelte ki magának a dobogó első két fokát, 1988-ban és 1989-ben. A hét végi 8.Magyar Nagydíjhoz csak annyit: az eddigi 7 futamon a legtöbbször, három alkalommal Senna állhatott a dobogó első fokán. letta (Batai), Bolvári- Evanics (Vida), Földi (Szancsek), Mis- kolczi- Farkas L., (Süveges), Facskó, Vén (Balaton). Edző: Molnár Ferenc. Szünet után kidomborodott a hazaiak nagyobb tudása, s győzelmük akár nagyobb arányú is lehetett volna, a jó erőkből álló kalocsaiak ellen. G: Kádár 3, Szabó (11-esből). Jók: Jenei, Kádár, Bozsér, illetve Farkas, Aradi, Evanics. Bonyhád-Mohács 1-0 (1- 0). Bonyhád, 100 néző. V: Ma- raszin. Bonyhád: Bogaras- Guzorán, Sztoics, Stumpf J., Palkó- Baumann, Illés (Szlama), Kasler (Stumfp Z.), Halász (Csordás), Kiss (Papp) (Sebestyén), Balogh (Szabó) Edző: Losonczi István. Mohács: Lukács- Kosa, Rumsza- uer, Tóth, Kiss (Scheppi)- Katona, Rigó (Mirkó), Kovacsics, Horváth- Nagy, Csibi (Marti- nov). Edző: Bözsöny Ferenc. A megfiatalalított bonyhádi csapat jól helytállt NB Il-es ellenfelével szemben. Már a 3. percben megszerezte a Bonyhád a vezetést, a kitörő Kiss lábát Lukács a 16-oson belül elhúzta,* a megítélt büntetőt Palkó értékesítette. Kiss az esetnél megsérült. G: Palkó. Jók: Palkó, Bogaras, Halász, Stumpf, illetve Kovacsics, Nagy, Tóth. A világ sportja BÉCS: Az osztrák labdarúgó bajnokság keddi fordulójában lépett pályára az FTC KEK-el- lenfele, az FC Innsbruck és 0- 0-ás arányú döntetlent ért el az Admira Wacker otthonában. Az FC Innsbruck gárdája jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban. BUENOS AIRES: Az argentin Diego Maradona is aláírta azt a petíciót, amelyben az Egyesült Államok Kuba elleni gazdasági embargója ellen tiltakoznak. Fidel Castro, Kuba elnöke nyilatkozatban külön megköszönte a világhírű labdarúgónak, hogy erkölcsileg támogatja a kezdeményezést, és meghívta a közép-amerikai országba, hogy szakmai segítségét a kubai labdarúgás fejlődésében kamatoztassa. A játékos mindeddig nem döntött pályafutásának folytatásáról, és a meghívás elfogadásáról. LOS ANGELES: A 375 ezer dollár összdíjazású női tenisztorna első fordulójában kényszerült búcsúzni Temesvári Andrea, miután háromjátszmás mérkőzésen vereséget szenvedett az olasz Natalia Baudone-tól. Baudone (olasz) - Temesvári Andrea 6:2, 3:6, 6:3. PEKING: A jugoszláv Rade Ognano- vic személyében újabb külföldi szakembert szerződtetett a Kínai Labdarugó Szövetség. Ognanovic, aki 1982-ben Kamerun válogatottját a világ- bajnokság 16-os döntőjéig vezényelte, az kínai olimpiai csapat szakvezetői teendőit látja el. Az ázsiai ország tavaly szakított hagyományaival és a válogatott felkészítését a német Klaus Schlappnerre bízta. Az idegenlégiós kapitány vezetésével ugyan nem sikerült kiharcolni a továbbjutást a világbajnoki selejtezők ázsiai zónájából, a szakvezetés mégis bizalmat szavazott Schlappnemek, és meghosz- szabbították a szerződését. Kosárlabda Ismét szekszárdi győzelem született Költözik az IAAF Medgyesy Totó: Gottvald Károly Hét magyar bringás a kerékpáros VB-n Csemegék a Forma-l-ről